A Volkswagen mérlegeli annak lehetőségét, hogy Németországban gyárat zárjon be a költségek csökkentése érdekében. Ez példátlan lépés lenne a márka 87 éves történelmében, ugyanis a rendkívül erős szakszervezetek miatt eddig egyszer sem...
Kedden közel 270 szlovákiai iskolát kellett evakuálni bombariadó miatt. Az ilyen tréfálkozás súlyos következményekkel járhat. A rendőrség terrortámadás ügyében indított nyomozást. A tettest akár 25 év börtönre vagy életfogytiglanra is ítélhetik.
Sajtóhírek szerint még a következő F1-es nagydíjhétvége előtt hivatalossá válhat, hogy Adrian Newey az Aston Martinnál folytatja pályafutását. A csapat egyelőre cáfol.
A legismertebb hazai spiritiszta boldogan kürtölte világgá, hogy rátalált a szerelem. Sőt már el is jegyezte a szerelme. Kiss Kató boldogan mondott igent Rolandnak, akit a holt lelkek sodortak az útjába.
Az 51 éves Valentina Petrillo néhány évvel ezelőtt még a férfiak között nyert bajnokságot. A biológiai előírásokat nem tartalmazó szabályozásnak is köszönheti, hogy versenyezhetett.
Utoljára 1956-ban, Dunaharasztiban volt ötösnél nagyobb erősségű földrengés hazánkban. Kalmár Dániel szeizmológus szerint 50-70 évente fordulhat elő Magyarországon egy-egy ilyen erejű földmozgás, ám a pontos időpontot lehetetlen előrejelezni. Felkészülni viszont lehetséges.
Vajon tényleg meg lehet előre látni, ha valami váratlan dolog történik az életünkben, esetleg egy végzetes kimenetelő dolog, ami sokakat érint? Iszet boszi felfedi a titkot!
Egy banki hiba miatt kialakult végtelen pénzfolyam üldözése egy TikTokert hatalmas adósságba hajszolt. Aztán kiderült, nem is banki hibáról van szó… Sokba került a “banki hiba” az áldozatnak A közösségi média felhasználói egy “banki hiba” miatt jöttek lázba, amikor kiderült a Chase Bank ATM-jeinél elegendő forrás nélkül lehetett nagy összegeket fel
Bővül az építőipari szakmákat választók köre: négy évvel ezelőtt az iskolarendszerben építőipari szakmunkásnak 9 ezren tanultak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben viszont már meghaladta a 16 ezret - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben "Együtt egymásért" "Burger István-díjjal ismeri el az önkormányzatnál és intézményeiben, valamint a társadalmi és a civil szervezetekben, a szociális ellátás és gondozás területén kimagasló munkát végzők, valamint a városban a gyermekekért, a fiatalokért lelkiismeretesen, önzetlenül, hosszú éve
Bővül az építőipari szakmákat választók köre: négy évvel ezelőtt az iskolarendszerben építőipari szakmunkásnak 9 ezren tanultak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben viszont már meghaladta a 16 ezret - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Hamarabb indult idén Magyarországon a napraforgó betakarítása, de sok öröm nincs benne. A hozam 20 százalékkal lehet kisebb a tavalyinál, ami viszont felfelé húzza a felvásárlási árakat.
Levi az idén az ALM Motorsport versenyzőjeként vesz részt a túraautós Európa-kupában és olasz bajnokságban, előbbiben futamot is nyert már és az összetett pontverseny hetedik helyén áll. A 21 éves túraautós a két bajnokságban való szereplés mellett tavaly decemberben került be a DDP-be, amelynek első szakaszában az idén számos oktatáson vett részt
A határon túli egyéni választókerületek létrehozása ellen indít online aláírásgyűjtést a Demokratikus Koalíció (DK) - közölte a párt frakcióvezető-helyettese.
Szeptember 18-án, Strasbourgban csap össze először nyilvánosan Orbán Viktor és Magyar Péter a magyar soros EU-tanácsi elnökség parlamenti programismertetése kapcsán. A kormányfőt nyíltan bíráló ellenzéki vezető előre elküldi kérdéseit Orbánnak, hogy "legyen ideje készülni". A TISZA Párt elnöke legújabb bejegyzésében élesen kritizálta a minisztereln
Egyre reálisabb lehetőségnek érzi Lando Norris bajnoki győzelmét a McLaren, ezért már nem zárkózik el a csapatsorrend felállításának lehetőségétől. Kimondott első számút csinálni viszont nem hajlandóak a britből.
A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium hetedik és nyolcadik osztálya idén harmadik alkalommal járt Szigligeten. Az idei azért volt különleges számunkra, mert augusztus 25-től augusztus 30-ig (a nyári szünet rövidsége miatt) a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulóival táborozhattunk közösen.
Egy jelentés szerint a londoni munkavállalók lassabban térnek vissza az irodába, mint más világvárosokban, például Párizsban és New Yorkban dolgozók, az ok pedig nem az, amire elsőre gondolnánk – írja a The Guardian.
A Ripple új stratégiai partnerségeket jelentett be Dél-Koreában és Japánban, hogy erősítse a kriptoinfrastruktúrát az intézményi elfogadás érdekében – olvasható az X közösségi médiaplatformon közzétett szeptember 3-i bejegyzésben. A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse kijelentette, hogy a lépések növelik az XRP Ledger (XRPL) programozhatóságá