Dustin Hoffman és felesége, Lisa Hoffman egész biztosan tudnak valamit a hosszú és boldog házasságról, hiszen már több mind négy évtizede tart az övéké.
Valter Attila a 38. helyen zárt a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszán kedden, összetettben egy helyet javítva a 28. helyen áll. A Visma Lease a Bike magyar versenyzője az M4 Sportnak adott interjújában értékelte teljesítményét, valamint beszélt arról is, hogy csapattársa, Wout van Aert feladni kényszerült a versenyt.
A közösségi médiában megjelenő, alaptalanul negatív hozzászólások gyakran az indulat, a düh és a harag kifejeződései. Ezek a megnyilvánulások sokszor a belső frusztráció levezetésének eszközei, ám még ha vadidegenektől is érkeznek, a legtöbb embert mélyen érinthetik. Ideje megtanulnunk megfelelően viselkedni!
Az üzleti és civil szféra mellett az önkormányzatok is komoly lépéseket tesznek a fenntarthatóság érdekében, sőt, ők azok, akik a vállalatok és az egyének aktivitásait helyi szinten hatékonyan össze tudják kapcsolni. Az idén első alkalommal meghirdetett K&H a fenntartható önkormányzatokért díj ezért azokat az önkormányzati vagy az általuk működtete
Július 1-jén élesedett a visszaváltási díjas rendszer, így a jogszabály által meghatározott italcsomagolások közül a régi típusúak már csak a készletek erejéig értékesíthetőek a boltokban, a gyártók kizárólag új típusú logóval és vonalkóddal ellátott csomagolásokat szállíthatnak a kiskereskedőknek. Félő azonban, hogy mindez az újratölthető (ún. töb
Jakupcsek Gabriella és Erős Antónia is nagyon jól tudja, hogy tökéletes házasság nem létezik, de mégis mind a ketten a harmóniára törekednek, ami nyerő taktika hosszabb távon.
Ha az esküvőd utáni hetekben olyan érzésed van, mintha kihúzták volna a lábad alól a talajt jobb, ha tudod: nem vagy vele egyedül. Az esküvő utáni depresszió ugyan korántsem annyira erőteljesen kopogtat az ajtón, mint "klasszikus bátyja", ettől függetlenül erősen érezteti a hatását. Csehák Hajnalka pszichológussal jártuk körbe az okokat és a megold
A kormány idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt – tájékoztatott Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.