A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Thierry Neuville szerdán egy évvel meghosszabbította szerződését a Hyundai Motorsporttal, így a belga versenyző 2025-ben is Ott Tanak csapattársa lesz.
Az FBI figyelmeztetést adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy észak-koreai hackerek kifinomult social engineering technikák segítségével próbálnak kriptopénzeket lopni amerikai ETF-ekből. Az FBI ma riasztást adott ki, amelyben arra figyelmeztet, hogy észak-koreai hackerek amerikai kriptotőzsdén kereskedett alapokat (ETF) vesznek célba,
Takács Péter a magyar egészségügy helyzetéről adott interjút a Mandinernek. Szerinte csak balos szlogen, hogy összeomlik az egészségügy, a kórházi klímákra is milliárdok mennek.
5 milliárd forint feletti főnyeremény várja a lottózókat ezen a hétvégén. Az ötös lottó történetének harmadik legnagyobb nyereményéből még akkor is megvalósíthatók a nyertesek álmai, ha nem egy, hanem két telitalálatos születik.
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a júliusi hónapra vonatkozóan: havi alapon ismét stagnált a forgalom. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója 2,5 százalékkal emelkedett éves alapon az idei hetedik hónapban, ami gyengébbnek bizonyult, mint a várakozásunk és a konszenzus. Az
Az elmúlt hónapokban mutatott gyengélkedés után elhagyná a Red Bull Racinget a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Max Verstappen - számolt be róla a svájci Blick.
Hamarosan bejelentheti Karácsony Gergely főpolgármester, hogy újra fogják szabályozni a fővárosi önkormányzati céges pozíciókat. Magyar Péter szerint azonban mindez csak látszat döntés, és a Tisza Párt ehhez nem fog asszisztálni.
Új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére.
2024. júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,3, naptárhatástól megtisztítva 2,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,8 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,6 százalékkal csökkent az é
Az idei év messze legkisebb, 203 millió eurós, külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júliusban a KSH előzetes adatai szerint Magyarországon, ami a megelőző öt hónap messze 1 milliárd euró feletti többlete után hirtelen beszakadást jelent. A fő ok szezonális lehet: tavaly is a júliusi hónapban volt a legkisebb az export értéke, és ahhoz képest
Annyira drága a magyar áram, hogy az ukránok már nem tudnak venni, vagy annyira szétlőtték az oroszok az ukrán hálózatot, hogy az ukrán importnak fizikai akadálya is van? Sajnos mindkettő igaz, de a lényeg, hogy baj van.
Éves szinten összesen 150 tonna, a saját hálózatában keletkező műanyaghulladékból készülnek újrahasznosítható bevásárlótáskák a SPAR Magyarország számára. A vállalat ezzel nagy lépést tett a keletkező hulladékfóliák ésszerű újrahasznosítása érdekében és jelentősen mérsékli a megsemmisítésre kerülő hulladék mennyiségét, ezzel csökkenti a szén-dioxid
Milyen jogviszonyok keretében dolgozhat a magánszemély külföldön? Milyen főbb összefüggésekre érdemes figyelni adózás szempontjából mind munkáltatóként, mind munkavállalóként? Horváthné Szabó Beáta adószakértőt hallhatják.
A nyelvtudás a siker egyik kulcsa: több friss kutatás is megerősítette, hogy a magas szintű nyelvi készségek jelentős versenyelőnyt biztosítanak, csökkentik a munkanélküliségi rátát, és növelik az elhelyezkedési esélyeket. A szaknyelvek ismerete pedig sok esetben alapkövetelmény a felvétel során. Ezt felismerve tíz új szaknyelvi kurzust indított a
A hét korábbi részében látott eladási hullám után mostanra inkább megnyugvás látszik a tőzsdéken. Az amerikai indexek tegnap vegyesen teljesítettek, míg Ázsiában szintén felemások voltak a mozgások, egyedül a japán piac került nagyobb mínuszba a kamatemelési várakozásokra ráerősítő júliusi bérstatisztikákat követően. Ami az európai tőzsdéket illeti
Az utóbbi időben több, orosz, illetve fehérorosz állampolgárságú személyekhez köthető "súlyos bűncselekményről, kémkedésről és szabotázsakciókról" érkeztek bejelentések Európa-szerte.
Rohammentő szállította a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára Bangó Margit lányát, Bangó Marikát. Az énekesnő élete igencsak izgalmas változásokon ment keresztül az utóbbi hónapokban: a férjével ugyanis több évtized után költöztek új helyre. A költözés azonban igencsak megviselte a szervezetét, és a teste jelzett is, hogy baj van.