Ősszel olcsóbbak a repülőjegyek, mint nyáron, ráadásul a zsúfoltság is csökkenni látszik, nem véletlen, hogy aki teheti, ilyenkor (is) nyaral. A Kiwi.com foglalási adataiból az látszik, hogy több ezerre tehető azon magyarok száma, akik az iskolakezdés helyett inkább repülőre szálltak és nyaralni mentek. A cseh utazási technológiai vállalat foglalás
Aki rossz vonatra száll, annak nincs jó megálló - mondta Matolcsy György jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott nyitóelőadásában Nyíregyházán. Mint mondta, a 2030-ra kitűzött gazdasági célok 2040-re megvalósíthatóak, de ehhez fordulatra lenne szükség.
A kriptopiac izgalmas időszaka van a láthatáron, mivel a szakértők a bikafutam és az altcoin szezon közelgő érkezését jósolják. Az általános piaci helyzet továbbra is nyugodt, ami egy vihar előtti nyugalmi hangulatot teremt. Számos altcoin ára jelenleg a mélyponton van, de az okos pénzek – vagyis a kriptobálnák – csendben gyűjtögetik ezeket a rejte
Az erős kereslet és a kínálat mérséklődése miatt következett be a drágulás, ami a piaci szereplők szerint tovább folytatódik. Az EastFruit elemzői szerint szeptember elején az uborka ára egy hét alatt 15%-kal emelkedett Ukrajnában – és ez mind a hajtatott, mind a szabadföldi tételekre igaz, mivel jelentősen visszaesett a kínálat. Jelenleg az uborka
Lövések dördültek München belvárosában az izraeli konzulátus épülete, illetve a náci Németország történetét feldolgozó NS-Dokumentationszentrum közelében.
Aki követte Amber Heard és Johnny Depp perét, az tudja, hogy a tárgyalóteremben milyen súlya van annak, ha valaki "elszólja magát". Az alábbi tíz esetben nagyot bakiztak a tanúk.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint me
Az elmúlt években a magyar bírók és bírósági alkalmazottak fizetése nem emelkedett, miközben az infláció folyamatosan nőtt. Az alulfizetettség és a szakemberek elvándorlása jelentős problémákat okoz a bírósági rendszer működésében, és veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét is.
A bélrendszerrel kapcsolatos egészségügyi problémák az emberi test egyéb részeire is kihatással lehetnek. Ezért is elengedhetetlenül fontos, hogy orvoshoz fordulj, ha rád is jellemző az egyik legkellemetlenebb vécézési szokás.
A jegybank elnöke ismét kemény kritikát intézett a kormányhoz, azt mondja, már 3 éve téves úton jár a gazdaságpolitika, külföldi ipari beruházásokból nem leszünk gazdagok.
A BYD Japánban próbálja növelni piaci részesedését, töltőállomásokat telepít és reklámkampányokat indít. A kínai vállalat jelentős marketingköltségeket vállal, hogy vonzóbbá tegye termékeit a japán vásárlók számára, akik hagyományosan óvatosak a kínai termékekkel szemben.
Ha Ukrajna ezt kéri, Oroszország kész a 2022 tavaszán folytatott tárgyalások mintájára egyeztetni Kijevvel – többek között erről beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Fa Nándor és Gál József hajója évek óta egy raktárban pihent, most a Balatonon mentek vele egy kört. A vitorlás a Mathias Corvinus Collegiumhoz került.
A Fairphone 5 2023 augusztusának végén debütált egyetlen konfigurációban: 8 GB RAM és 256 GB tárhely kombinációval, 700 eurós / 650 fontos áron. Most azonban a vállalat egy megfizethetőbb változatot és egy új színárnyalatot is bemutatott. A Fairphone 5 már elérhető egy 6/128 GB-os változatban is, amely 550 euróba / 500 fontba kerül (egyes régiókban
A Balaton északi partján szerdán vízre bocsátották a Szent Jupát vitorlás hajót, amelyet egy éven belül teljeskörűen restaurálnak, mivel 2025 szeptemberében lesz negyven éve, hogy a jármű Föld körüli útjára indult.
Putyin leszögezte, hogy Oroszországnak és a Gazpromnak szándékában áll, hogy teljesítse minden kötelezettségét a vevőkkel szemben, akikkel hosszú távú szerződéseket kötöttek.
Szeptember 14-én 35. alkalommal rendezi meg a Táncház Egyesület a Táncházak Éjszakája – Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatságot. Az esemény, melynek a Fonó Budai Zeneház ad otthont, interaktív családi programokkal, hajnalig tartó tánccal és kiváló zenekarokkal indítja útjára a táncházi évadot.
Vállalataink ötször többet fizetnek a földgázért és két és félszer többet az áramért amerikai versenytársaikhoz képest – hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője.
A kiskereskedelem egyelőre lassan bővül, főként mert a fogyasztók óvatosabbak a nem létfontosságú vásárlásokkal, és az olcsóbb online vásárlási lehetőségekkel is gyakrabban élnek.
A tartósan forró és száraz időjárás legalább egy hónappal sürgette meg a szőlő szüretét a Nagykőrös, Törtel környéki gazdaságokban. A gazdák az Irsai Olivér, Zalagyöngye fajták fürtjeitől szabadítják meg legelőször a tőkéket. A szőlészek csalatkoztak, hiszen júliusig rekordtermést becsültek az ültetvényekben. A szőlő jelentős részét azonban elvitte
A Kicker című lap információja szerint a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheim azon dolgozik, hogy Szalai Attilát még ebben a transzferidőszakban értékesítse.
Júliusban a várt csökkenés helyett nőttek a feldolgozóipari megrendelések az előző havihoz képest és a statisztikai hivatal felülvizsgálat után felfelé módosította a június havi növekedést is. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki közleménye szerint júliusban szezonális és naptári kiigazítással az előző havihoz képest a vár
Ma közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelmi szektorra vonatkozó statisztikáit. Úgy tűnik az adat alapján, hogy valóban nem igazán költ a magyar – legalábbis erre következtethetünk az adatokat követő elemzői kommentárokból. Jelenleg a 2021-es szint alatt mozog a szektor összessége. Kiskereskedelmi adat – nem pozitív a meglepet