A nyár lassan búcsút int, és az ősz hűvös szele beköszönt, de mindannyian másképp éljük meg ezt az átmenetet. A csillagjegyed sokat elárul arról, hogyan viszonyulsz a változásokhoz, és hogyan készülhetsz fel a következő időszakra. Nézzük, hogyan viseld a nyár végét és hogyan fogadd az őszt a csillagjegyed szerint.
Új randizási őrület ütötte fel a fejét Spanyolországban: a szingli fiatalok a szupermarketekbe járnak, hogy megtalálják a párjukat. Ehhez mindössze egy ananászra van szükségük, amit fejjel lefelé fordítva kell a kosarukba helyezni, majd ezzel a borszekcióhoz menni, ahol a többi hajadon közül lehet szemezgetni. A TikTokról elszabadult trend miatt má
Mi lenne, ha sosem kellene kétségbeesetten a szekrény előtt állni azon gondolkozva, hogy mit vigyünk magunkkal az utazásra? A megoldás a kapszularuhatár: válogassunk össze jól kombinálható alapdarabokat, és ezzel meg is oldottuk a problémánkat.
Mint ismert, egy új rendelet alapján az idei tanévtől a diákok közel hatezer iskolában kötelesek leadni a telefonjaikat, ameddig az épületben tartózkodnak. Az egyik hazai biztosításközvetítő azonban fontos problémára hívta fel a figyelmet: nincs biztosítás az iskolákban a leadott mobiltelefonok védelmére és az intézményeknek a jövőben sem lesz sok
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line A mostantól megannyi exkluzív lehetőséget kínáló Vince Klub garantáltan Magyarország egyik legizgalmasabb borklubja lesz
378,7 millió forintos forgalom mellett 30,4 milliós nyereséggel zárta a 2023-as évet a Magyarországon élő pornólegenda, Rocco Siffredi cége. A felnőttfilmes több mint 90 millió osztalékot vett ki.
Eredményesen zárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A kéthónapos vizsgálatsorozat során tucatnyi célterületen mintegy 1200 egységet, valamint csaknem 1500 terméktételt vizsgáltak az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek. A döntően pozitív eredmények, valamint a feltárt hibák egyaránt jól mutatják az élelmiszer-biztonságért végzett mu
Pénzes Márk ötéves, kékszemű, szőke kisfiú. Vidám és mosolygós, bár eleinte kissé félénk és zárkózott, tíz perc után azonban feloldódik. Márk története azonban nem ezért különleges. Egyéves korában egy súlyos genetikai betegséget diagnosztizáltak nála, a Duchenne-féle izomsorvadást, amely azóta fokozatosan romló állapotot eredményezett. Szülei az A
Miközben a magyar bankok jó jövedelmezőséggel működnek, a kormány intézkedései több téren is versenyhátrányba taszítják őket a külföldi szereplőkhöz képest, akik elszipkázhatják az ügyfeleket tőlük. A magyar lakosság fogyasztásának meglepően nagy része landol külföldi kereskedőknél, a megtakarítások meglepően nagy része már nem bankbetétben van, és
A lakótelepek – bár ezeknél is volt forgalom-visszaesés és néhol árcsökkenés – viszonylag jól viselték a lakáspiaci megtorpanást, tűnik ki a KSH és a NAV legfrissebb adataiból. Ezek alapján az OTP Ingatlanpont szakértője úgy véli, a piacra visszaszállingózó régi befektetők mellett hamarosan újak is növelhetik a jó adottságú lakótelepi otthonok irán
Tavaly globálisan több mint 5 millió elektromos autót adtak el, ami az eddigi legmagasabb szám, de Európát nézve visszaesés történt és Magyarországon sem terjed túl gyorsan a technológia. Merre tartunk? Ki fog az átmenetért fizetni? Mi a jövő technológiája? Többek között ezekről kérdezte a szakértőket a Portfolio Sustainable World 2024 konferencián
DOGZ Fesztivál és Konferencia címmel másodszor rendeznek kutya tematikájú fesztivált a budapesti Városligetben. A SPAR Magyarország támogatásával megvalósuló hiánypótló esemény célja, hogy szakemberek részvételével iránymutatást adjon az érdeklődőknek a felelős kutyatartásról és fajtaválasztásról.
Nyílt levélben fordult csütörtökön a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke az Európai Bizottság elnökéhez azzal kapcsolatban, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek milyen szerepet töltenek be a Magyarország elleni jogállamisági eljárásban, és az elmúlt évek nyarán kiadott éves jogállamisági jelentésekben, így az általuk készített "árnyékj
Több mint 700 rendőrrel tartottak erődemonstrációt az utóbbi hónapokban a gödöllői és csömöri HÉV-vonalon. Egy utas és egy BKK-ellenőr beszámolója szerint így is vannak rázós helyzetek: drogosok, lopások, illetve molesztálás is előfordul a járaton. Ezen előfordulnak egyébként testkamerás HÉV-rendészek is, továbbá gondolkodnak a kamerákon is.
Oroszország nem utasítja el a gáz tranzitját Ukrajnán keresztül, ám ha Kijev ezt megtagadja, Moszkva nem kényszerítheti rá - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.
A Facebookon közzétett posztban ünnepelte magát és a kormányt Varga Mihály, pénzügyminiszter. Az öröm oka – mint azt bejelentette –, hogy januárban ismét lesz nyugdíjemelés. Sőt a 13. havit is kifizetik.
Bizony ötven felett sem áll meg az élet: a sikeres modellel, Etter Dalmával beszélgettünk, milyen ötven felett újra belevágni a modellszakmába, mi változott az évek során és hogyan viszonyul saját magához, a szépségéhez.
A stressz, a túlhajszoltság, a kialvatlanság, a szorongás, a hátfájás és a magas vérnyomás mostanra "mindenki közös tünetévé" lett, népbetegség az utóbbi évtizedekben. Ezért főként a képernyőközpontú életmódunk okolható, amelynek egyik velejárója a hosszú és monoton ülőmunka.
A lista élén a Bmw gyárának otthont adó Debrecen áll, 712 ezer forintos négyzetméterárral, a második Szeged, a Byd márka kiszemeltje, ahol 645 ezer forint/m2-re rúg az átlag, míg a sort a legrégebb óta termelő üzem, a Mercedes városa, Kecskemét zárta, ahol 525 ezer forintot kóstál 2024-ben egy négyzetméter.