A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a 13. havi nyugdíj - írta a közösségi oldalán szerdán a pénzügyminiszter.
Az Egyesült Államok bejelentette: hivatalosan is vádat emelnek Jahja esz-Szinvár és más magas rangú Hamász-tisztviselők ellen az október hetedikei brutális támadással kapcsolatban. A feljelentés az amerikai bűnüldöző szervek azon törekvésének a része, hogy megbüntessék a terrortámadás kitervelőit.
A The Meme Games mémcoin ICO gamifikációs elemek bevezetésével hívja fel magára a befektetők figyelmét. A projekt az olimpiai eseményekkel és a paralimpia játékokkal párhuzamosan szervezte meg a előértékesítését, mely során eddig már több mint 400 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie. A kibocsátott coint szeptember 8-án tervezik bevezetni a decentr
A következő napokban fokozatosan, de lassan csökken a hőmérséklet. Ugyanakkor növekszik a csapadékhajlam, pénteken hazánk délnyugati felén szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. A hétvégén ismét kevesebb helyen, csak néhol fordulhat elő csapadék.
Japánban - az ország uralkodó kulturális normáiból fakadóan - különösen nehéz kilépni egy munkahelyről, hiszen az ilyesmit sokan a tiszteletlenség jeleként értékelik, vagyis az alkalmazottakat a társadalmi megbélyegzés veszélye fenyegeti.
A Wienerberger anyavállalatát Bécsben alapították 1819-ben. A világ legnagyobb téglagyártója, Európa vezető cserép- és csőgyártója, valamint kiemelkedő térburkolat-gyártója az elmúlt években végrehajtott számos akvizíció eredményeképpen kibővült termékportfólióval és megújult szolgáltatásokkal egyre inkább az épületburokhoz szükséges építőanyagok é
A cégek többsége a mesterséges intelligencia-alapú fejlesztések lázában ég, a digitális esélyegyenlőség fogalma továbbra is háttérbe szorul, holott a globális népesség közel hatoda él valamilyen fogyatékossággal és ugyanennyi időskorú használ digitális eszközöket, termékeket, szolgáltatásokat – már ha tud. Az égető hiányosságokat most mindenképpen
Lezárult az ügylet, mellyel Magyarország legnagyobb személyes csomagátadási pont hálózata jött létre, amely több mint 2 700 csomagautomatát és 1 800 csomagátvételi pontot kínál az ügyfelek számára. A FoxPost Packetához való csatlakozásával a két cég magas színvonalú szolgáltatásai egyesülnek, létrehozva Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálóza
Az ősz első hónapjaiban élheti másodvirágzását a gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata), ami egy akár másfél méteresre is megnövő, dús virágú növényünk. 1982 óta élvez védettséget: természetvédelmi értéke 100 00 forint. Száraz gyepekben és száraz erdőkben találkozhatunk vele, de bolygatott területeken is előfordulhat.
Az alvás a lovaknál is természetes és kulcsfontosságú folyamat, amely számos fontos funkciót lát el. Alvás közben megszűnik a tudat és mozdulatlanság lép fel.
Újra megrendezésre kerül az Everness Fesztiválok kistestvére, az Indián Nyár, amely ebben az évben az öt elem jegyében zajlik majd. Szeptember 12. és 15. között jógával, tánccal, előadással, workshoppal, meditációkkal, hangfürdőkkel és koncertekkel búcsúztathatjátok el a nyári szezont.
A kormány azzal vádolja az RT vezetőit és munkatársait, hogy amerikai influenszereket beszervezve próbálják az amerikai nyilvánosságban terjeszteni az orosz propagandát.
2024 szeptemberétől újraindul a Hungarian Startup University Program (HSUP), amely Magyarország több mint 30 felsőoktatási intézményében lesz elérhető. Az idei tanév azonban jelentős újításokat hoz: a program mostantól angol nyelven is elérhető, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek.
Egy nemrég nyilvánosságra hozott jelentés megerősíteni látszik az okostelefon-tulajdonosok régi feltételezését, hogy mobiljuk kémkedik utánuk, majd az információkat az olyan nagy cégek számára teszi hirdetési okoból elérhetővé, mint a Meta vagy a Google.
A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a 13. havi nyugdíj - írta a közösségi oldalán szerdán a pénzügyminiszter.
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata sem mentes a feszültségektől, amit a legutóbbi vörös szőnyeges vitájuk is bizonyít. Egy szájról olvasó szakértő leleplezte, mit suttogtak egymásnak a kamera előtt, a valóság minket is meglepett!
Az autógyártó csatlakozik más elektromos járműveket gyártó cégekhez, amelyek üzemek építését tervezik Mexikóban. A közép-amerikai ország az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere.
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Szőlőszedés, szőlőtaposás, must és korábbi évek borának kóstolása, sváb és rác táncos és muzsikás együttesek - ezt kínál
Nyílt levelet írt az oktatásért is felelős belügyminiszternek és Orbán Viktornak a Jobbik elnöke, miután szerinte emberi méltóságot sértő körülmények fogadják a diákokat egy nyíregyházi kollégiumban. A politikus fiát költöztette be az épületbe, ahol kosz, szakadt matracok és törött bútorok látványa fogadta őket. A kollégiumot működtető iskola vezet
Rezsnyák Péter, építész, műszaki ellenőr már régóta a YouTube-on igyekszik felnyitni az emberek szemét. Most az útjába került a Nemzeti Összetartozás Hídja is.
Evan Spiegel, a Snap vezérigazgatója levelet írt a munkavállalóknak, amelyben bejelentette, hogy a cég egy "egyszerűsített" Snapchat verziót tesztel. Az egyszerűsített változat célja a platform hozzáférhetőségének és használhatóságának javítása. A vállalat így próbálja megnyerni az idősebb felhasználókat, akiknek nehézségeik támadhatnak az alkalmaz
Szépségük és tehetségük juttatta őket a csúcsra, és annak is a legtetejére. A leggazdagabb Victoria's Secret angyal vagyona nagyjából 146 milliárd forint!
Sokak várakozásával ellentétben 2024-ben egyelőre nem sikerült dinamikus növekedési pályára állnia a magyar gazdaságnak. Az ING Bank elemzői szerint a GDP-bővülés 1,5 százalékos lesz idén, míg az infláció az év végén 5 százalék felett tetőzhet. Ugyanakkor, ha helyreáll a fogyasztói bizalom, 2025-ben eljöhet a várva várt fellendülés. Az ING várakozá
Vv Reni a közösségi oldalán jelentette be, hogy már nem hordja a szíve alatt a villában fogant gyermekét. A fiatal lány megerősítette a híreket a szakításról,
A kutatók számos helyen vettek mintát a vízből, és kiderült, hogy teljesen másként alakult a tó mikroszkopikus élővilága, mint ahogy azt évtizedek óta megszokhattuk.