Az otthoni kenyérsütés a reneszánszát éli. Egyre többen és egyre különlegesebb módokon készítenek otthon kenyeret, de a kovásszal sokaknak meggyűlik a baja. Ez persze nem is csoda, hiszen az elkészítése sok ideig tart és folyamatos odafigyelést igényel. Most azonban mutatunk egy olyan receptet, amivel akár egy nap alatt tökéletes kovászos kenyeret
A választásokba való beavatkozás megakadályozásának indokával hozott intézkedéseket oroszországi szereplők és médiumok ellen az Egyesült Államok szerdán.
A Kalandra fal! szerdai adásában Járai Máté a győzelem reményében kész volt még a férfiasságát is feláldozni. Fésűs Nelly beragasztott szájjal instruálta férjét és lányát, akik semmit nem láttak a közelgő veszélyből.
A kutatók számos helyen vettek mintát a vízből, és kiderült, hogy teljesen másként alakult a tó mikroszkopikus élővilága, mint ahogy azt évtizedek óta megszokhattuk.
Miközben 2022 nyarán még 2 betöltetlen állásra jutott 1 álláskreső, addig mostanra ez az arányszám átlagosan 1,1-re csökkent, vagyis összességében gyakorlatilag megszűnt a munkaerőhiány. Persze ágazatonként és földrajzi területenként még felléphet a hiány, de a folyamatok a munkaerőpiac feszességének megszűnésére utalnak.
Venezuela, Nicaragua, Tanzánia és Madagaszkár egzotikus termőterületein kutatta fel a legjobb minőségű kakaóbabokat Mészáros Gábor, a chocoMe tulajdonosa.
Legalábbis ezt állította a pendrive gazdája az óbudai polgármester korrupciós ügyében indult eljárásban. A bizonyítékokat gyűjtögető, de nyakig érintett vállalkozó végül megegyezett az ügyészséggel. A titokban rögzített beszélgetésekben nem csak ellenzéki politikusokról hangoznak el kemény állítások.
Bár az ország egyes pontjain továbbra is 35 fokot mutathatnak a hőmérők, egyre kevesebb vármegyét érint a hőség. Csütörtökön csak hat, pénteken pedig mindössze két vármegyére adtak ki figyelmeztetést a kánikula miatt. Ezen felül csapadék is érkezik: pénteken az ország számos pontján lehetnek durva viharok is.
Ha a tejtermékekről van szó, egy dolgot egész biztosan kijelenthetünk: régóta a legmegosztóbb élelmiszerek közé tartoznak. Ami engem illet, évek óta tudom, hogy tejérzékeny vagyok, és nincs is választási lehetőségem: ha jól szeretnék lenni, egyszerűen mellőznöm kell a fogyasztásukat. De vajon ugyanerre érdemes törekednie annak is, aki elvileg telje
A Kosok találkozhatnak ma valakivel, aki leveszi őket a lábukról a kedvességével, az Oroszlánok pedig ma valahogy tisztán és élesen látnak mindent. Íme, a napi horoszkóp csütörtökre.
Leginkább attól félnek a mobilhasználók, hogy utazás vagy fesztiválozás közben ellopják az okostelefonjukat, pedig ez jóval ritkábban történik meg, mint az, hogy megsérül a készülék. Bár a leggyakoribb a kijelző megsérülése, még mindig kevesen gondolják, hogy néhány egyszerű, online is elvégezhető lépéssel olcsóbban megúszhatják a töréskárt. Már sz
Az Alien Romulus lényegében fanservice. Jó fanservice, olyan, mint a Force Awakens volt. Lényegében csak a korábbi filmek elemei újrakeverve és remek atmoszférába öntve. A látványvilág hihetetlen jó, és szerencsére elég arra, hogy elvigye a hátán a sztorit, ami lássuk be, elég egyszerű és kiszámítható. Ez nem feltétlen baj, hisz egy horrorfilmről b
Az alumínium és az acél újrahasznosítása a napelemek esetében viszonylag egyszerű folyamat, azonban a réz és az ezüst visszanyerése jelentős időt és energiát igényel. Az olaszországi Camerinói Egyetem kutatói ennek
Giorgia Meloni olasz kormányfő nem fogadta el a kulturális miniszter lemondását, ezt maga a miniszter, Gennaro Sangiuliano jelentette be a Rai1 köztelevízió szerda esti híradójában, ahol könnyeivel küszködve számolt be a körülötte kirobbant szerelmi botrányról.
Súlyos, ha nem végzetes léket kapott az eddigi német politikai rendszer Türingiában és Szászországban. Bár hajmeresztő kényszerkoalíciókkal még ki lehet kerülni a látványos társadalmi elvárásokat, a kontinens fő hatalma mélyebb válságok felé tart.
Ne sétálj sose haza egyedül, ha megtámadnak üss, fuss és kiabálj! Ezeket a tanácsokat már a legtöbben hallottuk, de az önvédelem nőknek ennél hatásosabb is lehet, ha elsajátítunk pár technikát. Ha önvédelem órákat nem is veszel, a kezed ügyébe kerülő dolgok is segíthetnek, ha tudod, mit hogyan, és mikor használj. Az első lépés pedig a
A női intimplasztikai beavatkozások száma világszinten megduplázódott az elmúlt évtizedben – elsősorban esztétikai okok miatt. A Semmelweis Egyetem új tanulmánya az alkalmazott műtéti eljárásokat értékeli azok kimenetele és a páciensek elégedettsége szerint.
Minden nehézség ellenére kitartanak a beregszászi máltaiak, noha az adományok apadnak, a munkás kéz pedig fogy. Van ugyanis miért kitartani: van olyan sérült gyerek, aki fél éve se beszélni, se járni nem tudott, most pedig már verset szavalt az óvodai ünnepségen a színpadon.
Ironikus módon, a borostyánt megtaláló nőhöz korábban ékszertolvajok is betörtek, akik néhány kisebb értékű arany ékszert elvittek, de a millió dolláros borostyánrögöt érintetlenül hagyták.
Instabilnak minősítette a zaporizzsjai atomerőműnél kialakult helyzetet Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután szerdán felkereste a létesítményt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy előrelépés történik az erőmű biztonságának szavatolása terén.
A mezőgazdasági gépek témáihoz kapcsolódóan hoztunk híreket augusztusból, hogy egy helyen összegyűjtve is böngészhetőek legyenek a tartalmak. Írtunk róla, hogy új eredményt értek el Steyr traktorokat fejlesztő mérnökök, hogy bemutatták az új Belarus 3322 traktort Fehéroroszországban, valamint arról is beszámoltunk, hogy nem csökkent a mezőgazdasági
Az utóbbi években az orosz–ukrán háború határozta meg a konzervatív oldal nyár végi összejövetelének és Orbán Viktor kötcsei beszédének alaphangját. A jelek szerint idén sem lesz másképp.
Az esküvőre való felkészülés nem volt zökkenőmentes: Sydney tavaly decemberben vált el, és korábban méhnyakrákot megelőző állapot miatt operálták, majd kétoldali masztektómián is átesett. Az elmúlt hónapokban pedig újabb egészségi problémák miatt műtétre és három hónapos felépülésre volt szüksége.
Botrányok, kilépések és civakodások – nagyjából így teltek az előző hónapok az ellenzék háza táján. Összefoglaltuk, mi történt a nyári uborkaszezonban.
Hat magyarországi városban fordul meg szeptember 9. és 20. között az a bűnmegelőzési célzattal kialakított holland kamion, amelyben szabadulószobát alakított ki.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.