A Pepe Jeans London vadiúj, Addictive illatai inspirálta koktélokat kevert nekünk az Elysian Budapest Cocktail Bar megálmodója, Szabó Máté. Nézd meg, hogyan készítheted el te is otthon ezt a két ínycsiklandó illatú és ízű italt.
A november-decemberi romániai államfőválasztáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja, aki szerint fontos, hogy a romániai magyarok sajátos problémáit csak egy magyar jelölt tudja megjeleníteni.
A sauvignon blanc és az olaszrizling szedésével kezdődött a szüret a Veszprémi Érseki Pincészet birtokain. A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni. Az aszály ellenére Benesch Antal, a pincészet főborásza úgy gondolja: jó évjáratra számí
Kína bejelentette, hogy megszünteti a gyermekek tengerentúli örökbefogadásának gyakorlatát, ami bizonytalanságot okoz a folyamaton éppen keresztülmenő családok számára.
Manapság az irodai tér megjelenése egyre nagyobb szerepet játszik. A munkahely esztétikája hatással van a dolgozók közérzetére, termelékenységére és az iroda általános légkörére. Az egyik olyan dekorációs elem, amely jelentősen befolyásolhatja az iroda kinézetét és funkcionalitását, a falióra. E cikk célja a faliórák dekoratív szerepének elemzése,
A Hamász október 7-i Izrael elleni terrortámadása óta megugró antiszemitizmus a második világháború előszelét idézi, és a félelem világszerte terjed a zsidó közösségekben - figyelmeztettek a héten európai és amerikai tisztviselők.
A globális fizetési óriás, a Mastercard, együttműködésre lépett az európai kriptofizetési szolgáltatóval, a Mercuryo-val, hogy kiterjesszék a nem-letétkezelői tárcák támogatását. A partnerség egy euróban denominált bankkártyát vezet be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a saját tárcáikban tárolt kriptovalutákat, például a Bitcoin-t,
Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak "eszköz" volt.
A címvédőként érkezett úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.
Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter lemondott tisztségéről pénteken, miután a szerelmi viszonya miatti botrány a tárca feddhetetlenségét is megkérdőjelezte. Utódja Alessandro Giuli este le is teszi esküjét.
Beyoncé Knowles szeptember 4-én töltött be a 43-at, ami az ő esetében tényleg csak egy szám, és egyáltalán nem tükrözi a korát. A jeles nap alkalmából megosztott egy sor képet az Instagramon, amiből két dolog is kitűnt.
Az EU békeprojekt, és most háború van Európában - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórumon, hozzátéve: nem lehet figyelmen kívül hagyni sem a háborút, sem a migrációt.
A címvédőként érkezett úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.
Több mint egy napja folyik a tűzoltás a Vas vármegyei Csönge és Kenyeri község közötti 250 hektárnyi területen, ahol előbb száraz fű és bozótos, majd egy fenyőerdő aljnövényzete gyulladt meg, és később a fák lombkoronája is tüzet fogott - közölte a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek délután az MTI-vel.
A divatvállalkozó Maria Rosaria Boccia azt mondta, a kiadásait a kulturális minisztérium fizette, és a Gennaro Sangiuliano körüli botrányt nem ő, hanem a "hatalmi zsarolások" robbantották ki.
A 105 emeletes, piramis alakú épület munkálatai 1987-ben kezdődtek, de sok más észak-koreai projekthez hasonlóan ezt is gazdasági problémák és késések sújtották, és a jelentések szerint a mai napig sincs kész.
A szlovák kormányfő szerint meg kell vizsgálni a támadás hátterét és az elkövető indítékait. Szerinte a merénylő egy ellenzéki aktivista volt, akit a gyűlölet motivált.
Rejtélyes körülmények között, a múlt hét folyamán a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központban életét vesztette egy dolgozó. Az egyik szolgálaton kívüli kollégája talált rá a holttestére egy "nem használt területen".
A decemberi rövidpályás úszó-vb nagyköveteként adott interjút az InfoRádiónak Cseh László többszörös világbajnok és olimpiai érmes úszólegenda, aki a párizsi olimpiáról Németh Nándor és a nyílt vízi úszók teljesítményét emelte ki. Három éve vonult vissza.
Az új tanévben a tanulókat érintő legfontosabb változás a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása. A Búzaszem Iskolában azonban ez egyáltalán nem újdonság, ugyanis hat évvel ezelőtt "szövetséget" kötöttek a szülőkkel, hogy nemcsak a suliban nincs többek között okostelefon, hanem otthon sem. A hirado.hu az iskola egyik munkatársát és a szül
A bejelentésben hozzátették: vizsgálnak mindazonáltal más, az idei év során beérkezett kérelmeket, amelyek a Hamász más vezetői, illetve több izraeli vezető őrizetbe vételével kapcsolatosak.
A Roblox, amely a célját, az 1 milliárd felhasználót célozza meg, új módszereket vezet be a bevételmegosztásra a fejlesztők számára, akik több millió játékot készítettek a platformon. A cég éves fejlesztői konferenciáján San Franciscóban David Baszucki, a vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy a fizetős játékok készítői, amelyeket a Roblox “él
Egyelőre a tartalékbajnokságnak számító G-ligára készül Valerio-Bodon Vincent, akivel szerdán ismét szerződést kötött az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers.
Emmanuel Macron francia elnök Michel Barniert nevezte ki miniszterelnöknek, és megbízta egy egységkormány alakításával. Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint az új francia kormányfő az államfőhöz hasonló politikát fog képviselni.
A szlovák miniszterelnök szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak eszköz volt valakinek a kezében.