A geopolitikai feszültségek növekedésével Ázsiát emberemlékezet óta nem látott háborús veszély fenyegeti. Kína kétségtelenül a középpontjában áll a kialakult geopolitikai örvénynek. Káncz Csaba jegyzete.
A fantomszámla több szempontból is különleges. Egyrészt olyan árak vannak benne, ami többszörösen meghaladja a Nyugaton megszokottakat. Másrészt egy nógrádi faluban bejegyzett székhellyel, telephellyel nem rendelkező Kft. állította ki.
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést - állapította meg az MNB.
Japánban a zöld energia használata jelentős szerepet kap az ország energiapolitikájában.A 2050-re karbonsemlegességet megcélzó ázsiai szigetország törekvései a 2011-es fukusimai nukleáris baleset után váltak hangsúlyossá. Ezzel egyidőben jelent meg világszerte a Bitcoinbányászat, mint új trend. A Japánban megmaradt zöldenergia most a Bitcoinbányás
Mint azt a naphire.hu is megírta, péntek este kigyulladt a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete. A tűzoltóknak ugyan sikerült megfékezniük a lángokat, de a kár így is hatalmas. Arról is beszámoltunk, hogy a város leendő polgármestere a tragédia után azt ígérte, újjá fogják építeni a barlangfürdőt. A Miskolc Térsége Turisztikai Egyesült elnök
A trafikmutyiból jól ismert arcok is lehajolnak egy kis állami pénzért, ha abból egy vidéki éttermet lehet felspécizni. Pénzt oszt a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A Berkshire Hathaway jelentős változtatásokat hajt végre részvényportfóliójában. Warren Buffett, a vállalat vezetője az elmúlt hét negyedévben több részvényt adott el, mint amennyit vásárolt. A legutóbbi negyedévben a cég csaknem felére csökkentette az Apple-részesedését, most pedig a második legnagyobb amerikai bankban, a Bank of America-ban csökk
A Magyar Suzuki "Együtt az utakon" közlekedésbiztonsági kampányában minden évben más közlekedési problémára fókuszálnak - ebben az évben a rutintalan, illetve kezdő sofőrökre koncentrálnak. A kutatásból úgy tűnik, az autósok többsége semleges vagy pozitív attitűddel fordul a bizonytalanok felé. A támogató vagy türelmes magatartás jellemzőbb a nőkre
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést.
Augusztus utolsó hetében, valamint a szeptember első napjaiban a divaté volt a főszerep, ismét megrendezték ugyanis a Budapest Fashion Week-et. A nagy magyar márkák mellett, számos, külföldi brand kollekciója is kifutóra lépett. Ez az esemény minden évben remek alkalmat nyújt arra, hogy bepillantást nyerhessünk a jövő évi trendekbe. Lássuk, ezúttal
Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
Hiába a lakáshitel-boom, kis túlzással eltűnt az új lakások finanszírozása a bankokból: az év első 7 hónapjában aláírt hitelszerződések több, mint 77 százaléka használt lakás vásárlást finanszírozott, új lakásra 4 hónapja a folyósított hitelek kevesebb, mint 9 százaléka jut – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A visszérproblémák kezdeti stádiumában gyakran alkalmazott konzervatív kezelések segíthetnek a tünetek enyhítésében, előfordul, hogy ezek a módszerek már nem elegendőek. Ebben az esetben merül fel a visszérműtét lehetősége. A műtét szükségessége több tényezőtől függ, többek között a visszerek elhelyezkedésétől, méretétől és a kísérő tünetektől.
Egy friss kutatás világít rá arra, hogyha alacsonyabb hőmérsékletet és rövidebb mosási ciklusokat alkalmazunk, akkor a ruhák élettartamát több mint 50 százalékkal növelhetjük - közölte az Electrolux. Az adatok azt mutatják, hogy egy átlagos európai évente több mint 6,5 kg ruhát dob el, mindezt leginkább azért, mert 40 fokon mos 30 helyett.
Erősödött a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése 393,80 forintra csökkent 394,50 forintról. A dolláré 355,55 forintra 355,90 forintról, a svájci franké pedig 420,28 forintra ment le 422,21-ről. A forint gyengébben áll az év eleji kezdésnél, 2,7 százalék
Nemrég a Dyson a legkorszerűbb technológiának megfelelő, minden igényt figyelembe vevő hajszárítót dobott piacra, amit a GLAMOUR szépségszerkesztője most első kézből próbálhatott ki. Olvasd el tapasztalatait!
Számos tényező játszhat szerepet az alvásminőségben, a lényeg, hogy megtaláljuk a számunkra ideális módszert. Szakértők segítségével a HuffPost összegyűjtött hat egyszerű tippet, amelyek segíthetnek az alvásban. Rendszerezzük a gondolatainkat!
Marco Rossi szeptember 9-én, vagyis ma ünnepli a 60. születésnapját. A magyar válogatott szövetségi kapitányát a jeles évforduló alkalmából Orbán Viktor is köszöntötte a Facebook-oldalán.
Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására. Írták vasárnap a helyi lapok. A vállalat júliusban közölte, hogy a Brüsszelben található üzem bezárása nem zárható ki az ott gyártott elektromos Q8 e-tron SUV típusú jármű
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést.
A német kormány továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni.
Miután a spanyol kormány megvétózta a magyar Ganz-Mávag konzorcium felvásárlási ajánlatát Oroszországgal kapcsolatos nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, a cseh Skoda érdeklődik a spanyol Talgo vonatgyártóval való esetleges egyesülés iránt – jelentette az El Economista.
Nagyobb szerepet kaphatnak a helyi és regionális önkormányzatok a körforgásos gazdaságra való átállásban. Mindez nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és stratégiai szempontból is fontos, mivel csökkenti az Európai Unió erőforrás-behozatali függőségét és növeli a régiók fenntarthatóságát. Az elképzelésről a Régiók Európai Bizottsága (CoR) tárgy
Katalin hercegné, akinél sajnálatos módon idén rákot diagnosztizáltak, elindult a gyógyulás útján, ugyanis a vártnál hamarabb visszatérhet a nyilvánosság elé. A hercegné, aki az elmúlt hónapokban inkább a háttérben maradt, újabb jelentős eseményeken mutatkozhat meg a királyi család oldalán.
Több százak megélhetése, voltaképp Miskolc turizmusa került veszélybe. Egy meghibásodott lámpa okozhatta a tüzet. A polgármester megígérte a fürdő újjáépítését.
A nagy mágus, aki Artúr király legendájában kiemelkedő szerepet játszik, valóságos személy lehetett. Skóciai régészek bizonyítékokat tártak fel Merlin 6. és 7. század közötti, Drumelzierben bekövetkezett haláláról - az eredmények pedig megváltoztathatják a varázsló történetét.