2024. szeptember 9. hétfő

szept. 9
16:45
Orbán Viktor elárulta, miért választott zöld inget Kötcsére (Mandiner)
Stylingtitkokat árult el a miniszterelnök.
szept. 9
16:45
Mészáros Lőrinc konferenciáján a kriptovaluták is terítékre kerültek (BitcoinBázis)
Mesterséges intelligencia, hadipar, kriptovaluták, pszichológia. Ezekről a témákról szólt a Mészáros Alapítvány idei konferenciája. A kriptovalutákkal kapcsolatos keresztasztal-beszélgetés moderátora a CoinCash társalapítója, Mogyorósi Attila volt. Az idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Mészáros Alapítvány Konferencia Balatonalmádiban,
szept. 9
16:47
XXI. Század Intézet: Orbán Viktor szerint a jövők versenyét kell megnyerni (Magyar Hírlap)
Bár a kormányfő fenti kijelentését a megváltozott belpolitikai térre hivatkozva tette, az állítás külpolitikai vonatkozásban is helytálló.
szept. 9
16:51
Te tudod, ki is vagy valójában? Így alakítható ki az egészséges énkép (Glamour)
Az öntudatosság, önérzetesség gyakran szerepel pejoratív értelemben a szótárunkban, pedig az énkép, vagyis tisztában lenni azzal, hogy kik is vagyunk valójában, nagyobb jelentőséggel bír, mint azt gondolnánk. A tudatosan kialakított énkép a kiegyensúlyozott élet és az egészséges önbizalom kulcsa, de hogyan fogjunk hozzá?
szept. 9
16:51
Átadták az RTL új épületét, az RTL Ligetet (Márkamonitor)
Az Rtl Magyarország a Wing-gel közösen hivatalosan is megnyitotta új székházát, az Rtl Ligetet. A médiavállalat az új, belvárosi otthonát a Városliget közvetlen szomszédságában, az egykori Mémosz-székházban alakította ki. Az új épület az Rtl Magyarország vállalati transzformációjának újabb fontos lépése, az Rtl várakozása szerint az új épület még h
szept. 9
16:51
Nagy az önbizalmuk a magyar újság- és szövegíróknak (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (AI) hatékonyabbá és könnyebbé teszi a munkájukat, de a következő években nem tartják teljesen helyettesíthetőnek vele – ez a megkérdezett magyar szövegírók és újságírók általános vélekedése a Corvinus egyetem friss kutatása szerint. A válaszadók önbizalma erős, alkalmazkodóképesebbnek tartják magukat másoknál a területü
szept. 9
16:51
Bravó, Kövér László! (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Nem tudom, mi abban a politikai szándék, hogy Kövér meg akarja óvni az Országgyűlés tekintélyét, szem előtt tartva gyerekeink érdekeinek védelmét.
szept. 9
16:51
Harry herceg milliókat örökölhet a 40. születésnapján (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg milliókat örökölhet, köszönhetően annak a nagylelkű ajándéknak, amelyet néhai dédnagyanyja hagyott rá.
szept. 9
16:51
Bepánikolt Brüsszel polgármestere a magyar döntéstől: felszólította a belga miniszterelnököt, hogy tartóztassa fel a migránsszállító buszokat (Mandiner)
A magyar kormány azonnal reagált Philippe Close nyilatkozatára.
szept. 9
16:51
Egy trükk, amivel egy hétig is eláll a paradicsom (Bien)
Ezekben a hetekben még sok helyen találhatunk friss, napérlelte hazai paradicsomot, ha pedig te magad is belevágtál otthon a paradicsomtermesztésbe, akkor jó eséllyel mostanában szüretelhetsz a saját termésedből. Utána aztán mehetnek is levesekbe, mártásokba, de persze önmagukban is feldobhatunk velük rengeteg salátát, szendvicset és még megannyi é
szept. 9
16:51
Hétfőn újabb Google-per indul (ICT Global)
Nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok igazságügyi minisztérium (DoJ) megnyert egy ütközetet a Google-lel szemben, ismét a bíróságon találkoznak a tárca és az internet mamut tulajdonosa, az Alphabet ügyvédei.
szept. 9
16:57
Új fővárost kaphat az ázsiai nagyhatalom – Bejelentést tett az államfő (Portfolio)
Maszúd Peszeskján iráni elnök bejelentette: új fővárost hozhatnak létre a Perzsa-öböl partja közelében, mert Teherán már nem tudja kiszolgálni az ország gazdasági igényeit – írja az EurAsia Daily.
szept. 9
16:57
Brutális esőzések tombolnak a szomszédban, a tömegközlekedés is elesett (ATV)
A heves esőzések miatt hétfőn a horvát tengerpart több városát is elöntötte a víz - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
szept. 9
16:57
Bodrogi Gyulával nyílt meg Budapest első tematikus Süsü játszótere (SzMo)
A játszótér avatásán a Süsü hangját adó színész is részt vett. Őrsi Gergely polgármester külön köszönetet mondott Csukás István rokonainak, hogy támogatták a megvalósítását.
szept. 9
16:57
Robert Fico: Nem kellene megengedni, hogy náci jelzéseket viselő csapatok harcoljanak Ukrajnában (Magyar Hírlap)
A kormányfő szerint kérdéses viselkedés, amikor egyesek a holokauszt áldozatait sértő, hihetetlen kompromisszumokat tesznek.
szept. 9
16:57
Lebénult Bayer Zsolt arcának bal oldala (Mandiner)
"Ez egy jó két hónap, mire rendbe jön. Kezelik."
szept. 9
16:59
Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank a Magyar Kórházszövetséggel (Portfolio)
Stratégiai megállapodást írt alá az MBH Bank a Magyar Kórházszövetséggel (MKSZ), amelynek célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat, megoldásokat biztosítson az MKSZ tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint, hogy fejlessze az MBH Bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát – közölte a bank.
szept. 9
17:03
"Sikerült megkérdezned a spanodat, hogy..." - Molnár Áron teljesen kiakadt Németh Kristófra! Orbán Viktor miatt ment neki (Blikk)
Németh Kristóf tegnap technikai KO-val kapott ki a Sztárboxban Lmen Prala ellen, azonban büszke arra, hogy mekkora szurkolótáborra tett szert. Köztük Orbán Viktor is neki drukkolt, akivel szombaton a bicepszeiket megvillantva pózoltak. Molnár Áron emiatt állt bele a színészbe, sőt, az ellenfelének is üzent.
szept. 9
17:03
Harci hackereket kapcsoltak le Lengyelországban (Infostart)
Az orosz és fehérorosz hírszerzés által irányított szabotőrcsoportot számoltak fel - közölte a lengyel kormány egyik tagja.
szept. 9
17:03
Frászba került a belga kormány, amiért "ajándékba adná" a magyar kormány a migránsokat (HírTV)
Provokációnak nevezte hétfőn Hadja Lahbib belga külügyminiszter Magyarország azon bejelentését, miszerint ha rákényszerül, felajánlja a migránsoknak, hogy ingyen Brüsszelbe szállítja őket. A "fenyegetést" bírálta a belga menekültügyi államtitkár és a brüsszeli polgármester is.
szept. 9
17:03
A víz egyre értékesebb erőforrás. Hogyan bánunk vele? (Agroinform)
V. Németh Zsolt szerint a tiszta víz megőrzése egyszerre egyéni és közösségi felelősség.
szept. 9
17:03
Megmondták Scholzéknak, mit kellene a migránsokkal kezdeni: azt, amit a magyarok (Mandiner)
Szigorítást követel a Német Városok és Községek Szövetsége és a rendőrszakszervezet.
szept. 9
17:09
Elárulta a kormány, mennyi uniós pénzt kaptunk eddig (Menedzsment Fórum)
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett, és a hiányt 2026-ra 3 százalék alá csökkenti. A tárca kitért az uniós pénzek egyenlegére is.
szept. 9
17:09
Körözik ezt a 14 éves fiút: hátba szúrt egy másik gyereket (Blikk)
Emberölés miatt körözést indított a rendőrség egy 14 éves fiú ellen szeptember 5-én. A fiú még 2022 novemberében késsel kétszer közepes erővel hátba szúrt egy másik fiatalt. A sértett sérülése nyolc napon belül gyógyult, így az elkövetőt emberölés kísérlete miatt javítóintézeti nevelésre ítélték. Mégis akkor miért került ki újra a rendőrség honlapj
szept. 9
17:09
Régóta először láthatjuk Orbánt Kötcsén szónokolni (444.hu)
A miniszterelnök a fideszes holdudvarnak hosszan magyarázta, milyen gazdasági semlegességre készül a kormány.
szept. 9
17:09
Szörnybaba, összeálló testrészek, kettéharapott férj! – Tim Burton visszatért, a Beetlejuice Beetlejuice egy csodás éjfekete horrorparádé (SzMo)
Michael Keaton hetvenpluszosan is felszabadultan ökörködik ebben a haláli, hullás retróőrületben. Amiben veri az elődjét, az az éjfekete, morbid humora és a csodásan timburtonös ötletei.
szept. 9
17:09
Zsebi szökésben (Magyar Hírlap)
Fricska. Mindenféle állatot is felfedezhet az ember ha jól kinyitja a szemét a magyar mezőkön. Ürge, róka, menyét és nyúl egyaránt felbukkanhat előttünk, ám egy kenguruval viszonylag ritkán találkozik az ember.
szept. 9
17:09
Magyar Péter hallgat arról, hogy miért állította korábban, jogosult volt a VIP egészségügyi ellátásra (Mandiner)
Sem a Mandiner, sem a Magyar Nemzet megkeresésére nem reagált a Tisza Párt elnöke.
szept. 9
17:09
A georgiai lövöldöző anyja a tragédia reggelén szólt az iskolának, hogy vészhelyzet van és figyeljenek a fiára (Telex)
A fiú nagymamája is épp a lövöldözés előtti nap ment be fogadóórára az iskolába.
szept. 9
17:15
Nagy veszélyben az Európai Unió - figyelmeztet a Draghi-jelentés (Infostart)
Az EU veszélyesen le van maradva gazdasági riválisa, az Egyesült Államok mögött, és a létfontosságú beruházások finanszírozására új, közös hitelfelvételt kellene igénybe vennie – áll a hétfőn közzétett, Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi igazgatója által készített, az európai versenyképesség jövőjéről szóló jelentésben, amely "egziszten
szept. 9
17:15
Rommá kereshetik magukat a pályakezdők, ha ezen a területen végeztek (Piac és Profit)
Bár a felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdők lehetőségei valamelyest szűkültek tavaly augusztushoz képest, mégis számos olyan terület emelkedik ki, ahova tárt karokkal várják a frissdiplomások tömegeit, ráadásul mérnök területen még mindig kiemelkedő bérekkel.
szept. 9
17:15
Megviseli Németh Andrást, hogy leégett a háza – 71 évesen kell megszoknia a vándoréletet (Blikk)
Nehéz időszakon megy keresztül a legendás kézilabdaedző, Németh András. A női válogatott korábbi szövetségi kapitánya szűk egy hónappal ezelőtt a közösségi oldalán számolt be róla, hogy leégett a váci otthonuk teljes tetőzete, illetve emeleti része. A tűzben szerencsére senkinek nem esett baja, de az anyagi kár sajnos jelentős.
szept. 9
17:15
SMA szűrés - Már 16 újszülött kapott új esélyt (ProfitLine)
Az SMA egy olyan ritka betegség, ami itthon megközelítőleg 8000-ből 1 újszülöttet érint. Az idő pedig meghatározó tényező a betegség elleni küzdelemben. A korai felismerést és ezzel a betegség hatékony kezelését szolgálja a Magyarországon közel két éve – pontosabban 21 hónapja – elérhető, ingyenes újszülöttkori szűrés, aminek köszönhetően már 16 ba
szept. 9
17:15
Csoda vagy tragédia? – Megtudtuk, hogy áll az új otthonfelújítási program (Portfolio)
10 ezer energetikai tanúsítványt rendeltek meg, és 2 ezer hitelkérelmet adtak be az MFB Pont Plusz hálózaton az otthonfelújítási program iránt érdeklődők az első két hónapban – tudta meg a Portfolio. Összesen mintegy 20 ezer családi házra vehetik igénybe a legfeljebb 6 milliós kamatmentes hitel- és támogatási összeget, tizedük adta be tehát eddig a
szept. 9
17:15
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2024-ben: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek! (Pénzcentrum)
A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek olcsó tűzifát csalók, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le őket - közölte a Nébih hétfőn.
szept. 9
17:15
Durva álhír terjed a miskolctalpocai Barlangfürdőben történt tűzesetről, teljesen fals infókat terjesztenek (Promotions)
Azt nem tudni, hogy ki akarja félrevezetni az embereket ezzel a hazugsággal.
szept. 9
17:15
Akár a gyerekek felügyeletét is rábízhatjuk az LG új, ChatGPT-vel ellátott robotjára (Rakéta)
A Self-Driving AI Home Hub tulajdonképpen egy kerekeken guruló hangasszisztens, amely képes vezérelni az okosotthon-eszközeinket, válaszolni a kérdéseinkre vagy akár komplett történetet kanyarítani egy rajz köré.
szept. 9
17:15
Megfelelne-e Harris győzelme a Kremlnek? (Mandiner)
Moszkva a kapcsolatok normalizálásában, és semmiképpen sem a világháború felé vivő további éleződésében érdekelt.
szept. 9
17:15
Selena Gomez bevallotta, hogy természetes úton sosem lehet saját gyereke (Sassy)
Egészségügyi okokból nem vállalhat gyereket, pedig nagyon szeretne édesanya lenni.
szept. 9
17:17
Változtatott politikáján Zelenszkij: már Orbánnal is "erős kapcsolatokat" akar építeni (Mandiner)
Ezzel a lépéssel nagyon fontos kérdésben szeretnének előrejutni az ukránok.
szept. 9
17:21
Itt van Orbán Viktor 5 pontja: minden magyart érintő vállalást jelentett be a miniszterelnök (Pénzcentrum)
Öt pontban vázolta Orbán Viktor, hogyan kell szerinte "gazdaságilag semlegesnek maradni". A miniszterelnök szerint Magyarország folyamatos finanszírozási kényszerben van, ezért nem lehetséges, hogy kizárólag egy pénzpiacról biztosítsák az ország hiteligényeit.
szept. 9
17:21
Van, aki lemondana bérének egy részéről, ha cserébe otthon dolgozhat (autopro)
Az autopro.hu által készített kérdőívre beérkezett válaszok alapján próbáltunk eligazodni a home office jelenlegi megítéléséről a munkavállalók körében.
szept. 9
17:21
Sztárbox: döbbenetes, hogy a leléptetett Németh Kristóf mit nyilatkozott még a műsor előtt (Femcafe)
Németh Kristófnak Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is szurkolt, de végül elég hamar véget ért számára a Sztárbox új évada.
szept. 9
17:21
Van egy falu, ahol bezárt a posta, a kocsma, és gyakorlatilag már semmi nincs (SzMo)
A legközelebbi város, ahol el lehet valamit intézni, az egyórányira lévő Dorog. Dohánybolt sincs a faluban.
szept. 9
17:21
Stratégiai együttműködés az NKE és az Sztfh között (Növekedés)
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Dr. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke és Dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora hétfőn. Az együttműködés középpontjában a tudományos kutatómunka előmozdítása áll.
szept. 9
17:21
A Vasárnap.hu távozó főszerkesztője alkalmatlannak tartja a helyére érkező Jurák Katát (Telex)
Gerzsenyi Krisztián azt mondta, nem a Bese-ügy miatt távozik a laptól. Ő döntött arról, hogy a felmentett plébános cikkei lekerüljenek az oldalról.
szept. 9
17:21
Ez a spirituális ébredésed 5 elsődleges jele (Bien)
A spirituális ébredés mindenkinél másként jelentkezik. Van, aki sugallatokat kap, míg más akár konkrét képeket, de az sem ritka, ha valakinek egy meghatározó történés nyitja fel a szemét. Mégis, vannak olyan metszéspontok, melyek mindenkire egyaránt érvényesek.
szept. 9
17:27
Hatalmas a deficit az augusztusi költségvetésben, és egyelőre nem tudni az okait (Infostart)
Augusztusban valamivel több mint 414 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ez a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és ha szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt, ami most 4,5 százalék.
szept. 9
17:27
Mutatjuk, hol fog esni az éjszaka! +Videó (Agroinform)
A minimum-hőmérséklet 20 fok alatt várható.
szept. 9
17:27
A Kalocsai-Kecskeméti főegyházmegye érseke szerint Bese Gergő a legsúlyosabb kiszabható büntetést kapta (ATV)
Súlyos ügy foglalkoztatja a katolikus egyházat, és a hazai közéletet: a Válasz Online írta meg, hogy a katolikus egyház egyik, a közéletből is ismert plébánosa, Bese Gergő homoszexuális partikra járt, és intim kapcsolatba keveredett más férfiakkal. Amint az ATV Híradó is emlékeztet, Bese Gergő az a pap, aki korábban az egyik legerőteljesebben szóla

Keresés