A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága alábbi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és a kormányablakokban működő Nav-ablakokban az ügyfélfogadás szerdán és csütörtökön a megszokottól eltérően alakul.
Dubrovnik, Makarska, Split és Zadar, valamint a közöttük elterülő 350 kilométeres szakaszon számos más horvát település küzd a heves esőzésekkel és villámárvizekkel. A települések mélyebben fekvő utcáit sok helyen elöntötte…
Jó hangulatból és rekordokból sem volt hiány szombaton, a fürdőváros Törökzugi városrészén rendezett 8. Családi Pikniken. A Wesselényi-tónál tartott, egész napos programba bekapcsolódók száma és a lecsófőző versenyre nevező ötvennyolc csapat is minden eddigi rekordot megdöntött. A törökzugi piknik már nem csak a gyulaiak számára vonzó, sokan a kö
Fontos témában készített kutatást az Sap, amelyet a cég jubileumi Sap Now Hungary eseményén jelentettek be Siófokon, amelyen a GyártásTrend is képviseltette magát. Ügyfelek és partnerek bevonásával készítettek kutatást az Sap S/4Hana átállás magyarországi helyzetéről, tanulságairól, várakozásairól, hogy felhívják a figyelmet a korábbi vállalatirány
Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a Miskolctapolca Barlangfürdőben – közölte Miskolc polgármesteri hivatala a hatóságok jelentése alapján. Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője az InfoRádióban beszámolt arról, mi volt a gond a tűz oltásánál, illetve hogy mit tudnak most tenni a további károk megelőzéséért. Néhány fontos rész épen marad
Az Európai Unió a jövőjét meghatározó, mélyreható intézményi reformok küszöbén áll, legalábbis ha komolyan veszik a tagállamok Mario Draghi jelentését. Draghi szerint a versenyképesség helyreállításához elengedhetetlen a tagállamok vétójogának felszámolása és a döntéshozatali folyamatok egyszerűsítése. A jelentés sürgeti az uniós intézmények megerő
Idén 15 és 28 millió forint között jutalmazza a kormány a magyar paralimpikonokat párizsi szerepléseik alapján. Mennyire fontos az állami díjazás, miért nem szerencsés jóval előre tudni a pontos összeget?
Vétójogok elvétele, támogatásszigor, elzárkózás Kína elől: a Draghi-jelentés a versenyképesség érdekében mindent újragondolna, de épp fordítva, mint amit Orbánék szeretnének.
Ma már a többség szívesen keresi fel Borbás Marcsi receptjeit, aki ikonikus jelenséggé vált a gasztronómiai életben Magyarországon, de ez nem volt mindig így.
Egyelőre nem lehet tudni pontosan, mik lehetnek azok a "kis vörös pontok", amelyeket a Nasa James Webb-űrteleszkópja fedezett fel nemrégiben. A kutatók szerint az biztos, hogy apróbb galaxisokról van szó, amelyek vagy tele vannak csillagokkal, vagy gigantikus, mindent elnyelő fekete lyukaknak adnak otthont – ám a kérdés tisztázáshoz további vizsgál
A futás nemcsak egyéni küzdelem, de közösségi élmény is lehet. Te is tartasz tőle, hogy lemaradsz? Téged is frusztrál, hogy ciki megállni? Sági Andrea sportpszichológus segítségével járt utána Simon Eszter, hogyan segíti a közös mozgás a teljesítményt és a mentális egészséget.
A gazdálkodókban rengeteg kérdés fogalmazódik meg a klímaváltozás, az új technológiák és fejlesztések kapcsán. Ezért a 37. Bábolnai Gazdanapokon három specialista cég hozott létre talaj-növény rendszer működését bemutató parcellát.
Csomós Mixi és Nagy Attila szoros küzdelemben, de magabiztos teljesítménnyel nyerték meg a II. WHB Győr Rallyt, amivel jelentősen növelték bajnokságban is előnyüket.
A legtöbbet kínáló terület az értékesítés, kereskedelem átlagosan 993 262 forintos, az egészségügy, gyógyszeripar 990 000 forintos és a mérnöki szakmák 914 643 forintos bruttó havi fizetéssel.
A jelenlegi választókerületi határokkal a Fidesz még a saját törvényeinek sem felel meg, valószínűleg ősszel módosítás jöhet. Lesznek-e határon túli választókerületek? Melyik megyékben kellene leginkább módosítani? Mi jöhet Budapesten és Pest megyében? A 2026 első adásában részletesen bemutatjuk a Választási Földrajz szakértőinek javaslatcsomagját.
Jennifer Lopez és Ben Affleck a múlt hónapban hivatalosan is elváltak, amikor Lopez két év házasság után beadta a válókeresetet.Az A-listás párról 2024 eleje óta keringtek a válási pletykák. És miután Lopez This Is Me című műsorát lemondták és 60 millió dolláros Beverly Hills-i ingatlanukat piacra dobták, megbizonyosodhattunk arról, hogy "Jennifer
A kilencedik hónap teliholdja a szokásosnál nagyobb telehold is, ami azt jelenti, hogy ellipszispályája során földközelbe ér, így fényesebbnek, és méretében is nagyobbnak látszik majd. Ha mindez nem lenne elég a telehold hajnalát részleges holdfogyatkozás koronázza meg - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2019-ben a világ elbúcsúzott a Forma-1 legendájától, Niki Laudától († 70). De a bécsi Szent István-székesegyházban tartott temetésen az özvegy Birgit (45), a volt felesége, Marlene (68) és a gyerekek: Lukas (45), Mathias (43), valamint az ikrek Max és Mia (14) mellett Lauda törvénytelen fia is gyászolt ( 42) a halottaskocsi mögött. A Heute cikke.
Mennyit tudunk valójában arról, hogy mi minden létezik odakint a világegyetemben? Képzeljünk el egy igen szokatlan dolgot. Ha például idegen civilizáció űrhajói repülnének a galaxisunkban olyan térhajtómű-technológiát használva, amilyet a sci-fi sorozatokban látunk, vajon az ilyen űrgépek milyen jelet bocsátanának ki? Talán meglepő, de egyes kutatá