Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. Utána felében kiadós esőre kell számítani, sokfelé lesz erős a szél és a legmelegebb órákban is mindössze 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet
A PENNY Magyarország szeptember 4-én indította el legújabb imázskampányát, amelyben a hazai termékek kerültek a középpontba. A kampány egyik főszereplője ismét Csonka András, akinek közreműködésével látványos reklámfilm enged bepillantást a gazdaságokba és mutatja be az üzletlánc elkötelezettségét a magyar agrárium és a pénztárcabarát árak mellett.
Ez az írás azoknak szól, akik szeretnének egy igazán különleges, minden szempontnak megfelelő virágos mezőt kertjükbe. A most összegyűjtött vetőmag ötletek egytől egyig hasznos növények megtelepedéséhez segítenek hozzá bennünket- ráadásul visszacsempészik otthonunkba a hagyományos magyar fajokat is.
Világszerte több mint félmilliárd ember rendelkezik kriptovalutával, amit leginkább befektetésként tartanak. A Mercuryo és a Mastercard fejlesztésével azonban új lehetőség nyílik arra, hogy a kriptokat a mindennapi életben is használhassák. A Mercuryo bejelentette, hogy elindít egy euró alapú debitkártyát, amely lehetővé teszi a felhasználók számár
Ha vidéken, egy kisebb faluban vagy községben nőttél fel, szinte biztos, hogy találkoztál már észveszejtő kérdésekkel. Gyakran megesik ugyanis, hogy egy-egy városi ember egészen megdöbbentő dolgokat gondol a vidéki életről, amit valószínűleg még a régi, magyar filmekből vett.
Egy fogászati technológiai cég robotfejlesztése sikeres műtétet hajtott végre nemrég. A gép elvileg nyolcszor gyorsabb, mint az emberi orvos, ám széleskörű alkalmazása a kötelező engedélyek hiányában még nem lehetséges.
Megváltozott belpolitikai erőviszonyokról, semleges gazdaságpolitikáról és az uniós források lehívásáról is beszélt Kötcsén zárt körben Orbán Viktor – tudta meg az atv.hu. A portál információi szerint a miniszterelnök azt mondta, hogy már nem elég a régi ellenzékre mutogatni, a szakpolitikai vitákat is meg kell nyerniük. A híradónknak nyilatkozó el
A Bábolnai Gazdanapok szombati kerekasztal beszélgetésén a talpalatnyi kertek jelentőségéről, műveléséről esett szó. A városokban kialakított apró zöld oázisok élőbbé teszik a közvetlen környezetünket.
Az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal csökkent a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2024. júniusban, de 1,0 százalékkal így is meghaladta az egy évvel korábbit – tájékoztatott az Eurostat.
A nyár a napsütésről, pihenésről és strandolásról szól, de sajnos a melegebb hónapokban megnövekszik a húgyúti fertőzések kockázata is. A meleg időjárás és a nyári szokások, mint a hosszú ideig viselt nedves fürdőruha vagy a nyilvános vizekben való úszás, kedveznek a baktériumok elszaporodásának, amelyek könnyen húgyúti fertőzést okozhatnak. Ön is
A BMW 37,8 millió dollárt fektet a kínai Senjangban található Runbang Damei logisztikai parkban található alkatrészelosztó-központjának második, 80 ezer négyzetméteres bővítési szakaszába.
Bevallja, hogy túlontúl intim viszonyt tart fenn a telefonjával, de szerinte ez a PR-es munka velejárója: sosem tudni, mikor jön az az üzenet, amire azonnal ugrani, reagálni kell. Ennek ellenére ezt a 24 órás készenlétet szívesen elengedné a szakmai életéből. Ragaszkodik viszont ahhoz, hogy a PR kreatív műhelymunka maradhasson. Murányi Lindával, az
Míg az albérleti szezon elején inkább a 250 ezres ármaximumban gondolkodtak az albérletkeresők, addig most azok száma növekszik, akik 150 ezres havi díjat maximalizálnának - derül ki a zenga.hu ingatlankereső adataiból. A vidéki egyetemisták rosszul jártak a kivárásos taktikával, Budapesten viszont vannak olyan kerületek, ahol olcsóbban lehet garzo
Német kutatók több típusú étrend összeállítására kérték a ChatGPT és a Gemini (korábban Bard) mesterséges intelligenciákat. Habár általánosságban véve a programok elég jól rakták össze az egyes étrendeket, a vegán kategóriában volt néhány hiányosságuk. A Gemini például tehéntejet is rakott a vegán étrendbe. A mesterséges intelligencia, azon belül i
A lakossági energiatárolás terén jelentős ugrásként a német Energiekonzepte Deutschland (EKD) gyártó bemutatta az Ampere.StoragePro (ASP) otthoni akkumulátoros rendszert.
A szúnyoggyérítés áldozatai között csupán három darab csípőszúnyogot találtak, a többiek fürkészdarazsak, pókok, fátyolkák, kabócafélék, poloskák, cincérek, hangyák, ormányosbogarak, katicák és egyéb rovarok voltak. Kérdés: minek irtani egyáltalán?
A SpaceX ambiciózus Polaris Dawn küldetése (amelynek keretében az első kereskedelmi űrsétát tervezik végrehajtani) újabb akadályba ütközött, miután az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) ideiglenesen leállította a Falcon 9-es rakéták
A Bese Gergő-s videót egyetlen nap alatt tízszer annyian látták, mint a "Krisztusi radikalitás a modern világban" című, csöndes és nemes katolikus tartalmat összesen. Miért? Francesca Rivafinoli írása
Az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek az igazgatók döntése alapján az iskolában is maguknál tarthatják a mobiltelefont - írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán.
Kevesebb hangulatingadozás, alacsonyabb stresszszint, több energia, javuló kognitív képességek - csak néhány azok közül a pozitív "mellékhatások" közül, amelyeket akkor tapasztalhatsz, ha az ultrafeldolgozott ételeket tápanyagban gazdag alternatívákra cseréled.
Baló az ablaknál állva borotválkozott a csorba-vakfoltos tükörben. Csütörtök volt, reggel 6 múlt. Negyed 7-kor megiszik egy bögre langyos tejeskávét és nyögvenyelősen letuszkol egy szelet vajaskenyeret. Utána beveszi a gyógyszereit, két fehéret meg egy nagy zöldet. Megeteti a macskát. A kockás konyhatörlővel kihessegeti a legyeket a konyhából. Az ó
Bár mindent megtesznek azért, hogy az utasoknak kényelmes élményben legyen része, vannak olyan túlzó kérések, amelyeket még a légiutas-kísérők sem tudnak teljesíteni. Íme, néhány a legkülönösebb kérések közül.Ejtőernyő"Az egyik legőrültebb kérés, amit kaptam, egy olyan utas volt, aki a repülés közben, vészhelyzet esetére ejtőernyőt kért. Természete
Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye.