Kihallgatták azt a fiatalt, aki nemrég nagy erővel hátba rúgott egy járókeretes férfit. Az esetről videó is készült, ami bejárta a közösségi médiát. Mivel a fiú csak 13 éves, ezért az eljárásnak nem lehet gyanúsítottja, így tanúként hallgatták ki. A gyerek elmondása szerint tettét azóta megbánta, és bocsánatot kért a sértettől.
Lapértesülés szerint Németország tovább 77 darab Leopard 1A5 harckocsit szándékozik Ukrajnába küldeni. Időközben Oroszország is tankokkal erősít a fronton.
Együttműködési megállapodásokat köt Magyarország és Csád – derült ki Orbán Viktor közösségi oldaláról, miután a miniszterelnök katonai tiszteletadás mellett fogadta az afrikai ország elnökét.
Ha átmentünk a hitelbírálaton és megkötöttük a szerződést, túl vagyunk a nehezén – gondolhatnánk, de ez sokszor nincs így. A futamidő alatt is számos dolog befolyásolhatja a törlesztést, változhatnak a hitelfeltételek vagy a megszokott jövedelmünk is megcsappanhat. Az igényléskor gátnak gondolt JTM pedig ebben a helyzetben már nem számít, a törlesz
Együttműködési megállapodásokat köt Magyarország és Csád – derült ki Orbán Viktor közösségi oldaláról, miután a miniszterelnök katonai tiszteletadás mellett fogadta az afrikai ország elnökét.
Holtan találtak néhány nappal ezelőtt egy férfit Budapesten, a Mammut bevásárlóközpont előtti területen - írja a 24.hu. A rendőrség még vizsgálja, mi történt.
Beköszöntött a hűvösebb idő, ezzel együtt pedig elérkezett a kuckózás ideje is. Nem kell óriási összegeket költeni tökös dekorra, ennél sokkal egyszerűbben is megteremtheted a megfelelő hangulatot.
18 csapat mutatta be a régi Magyarország ízeit a vasárnapi gasztrorendezvényen, a Sóstói Múzeumfaluban. Igazi ízkavalkád fogadta a vendégeket, akik számos káposztás ételt, különböző édességeket és házias leveseket is megkóstolhattak. A középpontba került a kárpátaljai gasztronómia és tánc, de fellépett még a Nyírség Tirpák Népzenei Együttes és a So
Kathy Bates öt évtizedes karrier után úgy döntött, visszavonul a színészkedéstől. A nagyérdemű még utoljára a Matlock című sorozat új verziójában láthatja az Oscar-díjas színésznőt. Mint kiderült, már korábban is visszavonulását tervezte, de végül nem tudott nemet mondani erre a szerepre.
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által végzett hálózati karbantartás miatt 2024. szeptember 12-én, csütörtökön, 22 óra, és 2024. szeptember 13-án, pénteken, 4 óra között a NAV online ügyintézőrendszerei – várhatóan 10–15 percig – nem lesznek elérhetők. Ebben az időszakban ezekre az oldalakra nem lehet belépni, és küldeményeket sem fogad
Sok esetben nem a legmodernebb eszközre van szükség, hanem egy szimpla kéziszerszámra, amivel gyorsan és hatékonyan elvégezhetjük az adott műveletet. Ez költséghatékonyság szempontjából is hatalmas előnyt jelent. Nem kell drága gépekre költeni, csak legyen mindig kéznél a megfelelő szerszám.
Akinek hatalma és befolyása van, felelősséggel tartozik-e érte, és értünk, a tömegért? Szerintünk igen, szerintük nem. Naomi Alderman regényében egy csapat az évszázad balhéjával próbálja megmenteni a civilizációnkat a világvégétől, amibe a technológiai robbanás és a profitéhség kergette. Fordulatos ökothriller és egy pofonnal felérő sci-fi arról,
A Samsung jutott legtovább a mesterséges intelligencia (AI) gyakorlati alkalmazásában. A technológia a cég minden termékcsaládjában megjelent mára. Ám nem pusztán extra funkciókat jelent, hanem a meglévő szinergiákat is erősíti. Olyan ökoszisztéma épül ki, amelyben a termékek és szolgáltatásokra lepelként borul az AI, és egyben ki is tölti a között
A platform 1,3 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el tavaly. A pornó és a felhasználók által előállított tartalom ötvözése igazi aranybányának bizonyult.
Gyorsulhat év végére az infláció, de az elhalasztott beruházások sora nem ér véget a 2024-es évvel - ezt egybehangzóan állítják a Pénzcentrumnak a megkérdezett makroemelzők. Az azonban az adatokból is látszik, hogy annyira rossz augusztusa még sosem volt a költségvetésnek, mint az idei. A Pénzügyminisztérium a közleménye szerint arra is felkészült,
Új földközeli kisbolygókat talált a napokban Sárneczky Krisztián, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatója.
A Balatonnál és a Velencei-tónál minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát július 1-je és augusztus 31-e között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Félidőben a vizsgálatok esetenként már akár kétmillió forintos bevételt is hozhattak.
Mostanában egyre több világhírű, vagy éppen addig kevésbé ismert divattervezőről készül film vagy sorozat. Halston, Cristóbal Balenciaga vagy a Fontana nővérek után sorra került a Chanelt a 21. századba átnavigáló, de más márkák designereként is sikeres Karl Lagerfeld.
A tükörbe nézve te is töprengsz azon, hogy a nyakad bőre miért kezd megereszkedni, mikor az arcbőröd feszes? Íme az ok, hogy a nyak bőre miért öregszik gyorsabban.
Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében.
A jelentős visszaesés oka a különösen a délkeleti régiókat sújtó késő tavaszi fagyok és a gyenge kötődést okozó hűvös, csapadékos időjárás. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) prognózisa szerint a 2024-es évben a német almatermés volumene 734 ezer tonna körül várható, ami 22,1%-kal (207,6 ezer tonnával) kevesebb, mint 2023-ban, az elmúlt 1