A Zaporizzsjai Atomerőmű már hetedik napja áramszolgáltatás nélkül működik. Moszkva szerint az ukrán vezetékek megrongálódtak, így nem lehetséges az ukrán energiahálózatra visszakapcsolni.
A reggeli a nap egyik, sokak által egyenesen a legfontosabbnak tartott étkezése. De egyáltalán nem mindegy, hogyan kezdjük a napot, főleg, ha gyakran ég a gyomrunk. Sokan tapasztalják, hogy épp a napindító falatok után jelentkezik az a kellemetlen, égő érzés a mellkasban. De vajon mi okozza ezt? Talán a rosszul megválasztott reggeli ötletek?
A Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszéke, a Közlekedéstudományi Egyesület, valamint a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet összefogásával 2023-ban első ízben került sor a Közlekedésbiztonsági Konferenciára Győrben. A rendezvény életre hívói célként fogalmazták meg, hogy a téma szakemberei, kutatói és az érintett vállalatok számára talá
Kuslits Gábor volt fővárosi Tegyesz-vezető állítása szerint amikor a rendőrséghez fordult, a fedett nyomozásra hivatkozva valaki aláíratott vele egy papírt. Egy ilyen dokumentum eleve nem maradhatott volna Kuslitsnál, de nem ez az egyetlen gyanús körülmény a történetben.
Ma ismét jégdara és viharos széllökések nehezíthetik a napot: a gomolyfelhők sokfelé összeállnak, záporok, zivatarok alakulhatnak ki, miközben a hőmérséklet alig emelkedik 11–17 fokig.
Egy projekt, két díj: a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést, valamint a Green Cloud és a Portfolio Csoport közös Green Awards különdíját egy mesterséges partifecskeköltőfal létrehozásáért és hosszú távú gondozásáért.
Ma már nemcsak a látás megőrzése, hanem az életminőség javítása is kulcskérdés, különösen olyan betegségek esetén, mint az időskori makuladegeneráció vagy a súlyos szürkehályog.
Az utóbbi években a kézfertőtlenítők iránti kereslet jelentősen megnövekedett, különösen a globális járvány miatt. Az emberek mindennapi életük részévé tették a használatukat, mint az egyik leghatékonyabb eszközt a fertőzések megelőzésére. Azonban az utóbbi időben felmerült, hogy a túlzott használatuk akár káros hatással is lehet az immunrendszerre
Donald Trump 100 százalékos vámot vezetne be minden olyan filmre, amely az Egyesült Államokon kívül készül. Az amerikai elnök döntése alapjaiban változtathatja meg a hollywoodi stúdiók üzleti modelljét, és jelentős hatással lehet a magyar filmiparra is.
Ültesse most ősszel az alpesi hangát, és készüljön, hogy már decemberben megcsodálhatja az első színpompás virágait! Praktikus tippek ültetésre, gondozásra és metszésre segítik, hogy a bokor egész télen és kora tavasszal is kertje ékköve legyen.
A német kommentelőknek is elege van már a háborúból és Volodimir Zelenszkijből. Az ukránok feltételezett magyar drónok miatt kavarnak már megint diplomáciai vihart.
Yohan Rossel idén befejezte karrierjét a Citroennel, jövőre azonban jó eséllyel a Lancia versenyzője lesz. Az olasz gyártóval pedig 2027-ben akár a WRC legmagasabb szintjére is léphetne.
Ez a vegyes kvíz több területről válogatott kérdésekkel vár rád, így minden tudásodra szükséged lesz. Már az is dicséretes eredmény, ha legalább 6 pontot elérsz. Vajon neked sikerül?
Nem sikerült egyezségre jutniuk a demokratáknak és a republikánusoknak a jövő évi költségvetésről, így éjfélkor leállt az amerikai szövetségi kormányzat. Több százezer dolgozót küldenek kényszerszabadságra, akinek pedig muszáj dolgoznia, az nem kap fizetést. A Fehér Ház ráadásul tömeges elbocsátások végrehajtására használhatja a helyzetet.
A felmérés adatai arra is rávilágítanak, hogy Magyar Péter az energiaellátás gazdasági és műszaki kérdését ideológiai síkra terelte saját szavazótábora körében.
Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék annak ellenére, hogy szinte biztos volt, hogy leáll az amerikai kormányzat. Ez végül helyi idő szerint éjfélkor meg is történt, miután kifutott a kormányzati szerzek finanszírozási kerete, de azért nagy aggodalomra nincs ok befektetői szempontból, hiszen korábban ezeket a leállásokat nagyjából két héte
Rengeteg fejlesztés indul a Bosch budapesti központjából, ám ezek mindig a cégen belüli globális együttműködésnek hála válnak termékké - Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban adott interjút az autopro.hu-nak.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára zivatarok veszélye miatt három vármegyére. A zivatarok esetében elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Európa legnagyobb ipari vállalatai közös nyilatkozatban ígérnek beruházásokat, ha az EU valóban csökkenti a szabályozási terheket. A koppenhágai csúcson bemutatandó dokumentum egyszerre szól a versenyképesség erősítéséről és az uniós beruházási lemaradás ledolgozásáról – tudta meg a Politico.
Az adószakértő szerint sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy ők is jogosultak a szerdától életbe lépő teljes szja-mentességre. Az is lehet, hogy az jár jól, aki utólag érvényesíti a kedvezményt, hogy ne veszélyeztesse a januári béremelését.