2025. október 10. péntek

okt. 10
0:56
Korábban szidta, most újra megszerette a NER Krasznahorkait (Kontroll.hu)
Miután kiderült, hogy Krasznahorkai László nyerte az idei irodalmi Nobel-díjat, a frissen kitüntetett írót már egy emberként ünnepli az a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely nem is olyan régen még sokkal negatívabb véleménnyel volt a Kossuth-díjas szerzőről.
okt. 10
1:00
"Két olajvezeték jobb, mint egy" (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter szerint kulcsfontosságú a többirányú kőolajszállítás.
okt. 10
1:00
Hogyan lehet kijutni a zsákutcából, és megvalósulhat-e egy új rendszerváltás? (Kontroll.hu)
A Pénzügykutató Zrt. csütörtökön rendezte meg a „Kiutat a zsákutcából! – Javaslatok a rendszerváltás programjához” című konferenciáját, ahol az előadók a magyar állam működésének számos szintjét elemezték. A rendezvény központi kérdése az volt: lehetséges-e egy új rendszerváltás, amely nem csupán kormányváltást, hanem valódi strukturális átalakulás
okt. 10
1:12
Ukrán drón is közrejátszott az azeri légitársaság utasszállítójának tavalyi lezuhanásában (Magyar Hírlap)
Putyin kiemelte, hogy a katasztrófa okai világossá váltak az esemény alapos elemzése után.
okt. 10
1:24
Változást kell elérni Európa élén (Magyar Hírlap)
Hölvényi György kijelentette: az uniós bizottság elnökének elhibázott döntéseit napokig lehetne sorolni.
okt. 10
1:27
Nyugdíjcsapda! Ön is elbukhatja szolgálati idejét, nyugdíj éveit! (ProfitLine)
A 2019. évi Cxxii. törvény (Tbj.) 2020. július 1-jei hatályba lépésével alapvetően átalakult a járulékfizetés rendszere – hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
okt. 10
1:30
Nemzetközi irodalom és környezetvédelem a PesTexten (Magyar Hírlap)
Silvia Avallone és Inkeri Markkula is az őszi esemény vendége.
okt. 10
2:27
Ön is gázzal fűt? Akkor figyeljen erre az MVM felhívásra! (ProfitLine)
Az MVM nyilatkozott Magyarország téli energiaellátásáról. A vállalat közlése szerint a lakosság a hideg hónapokban is számíthat a biztonságos és folyamatos energiaellátásra, mivel a földgáztárolókban elegendő tartalék áll rendelkezésre. Az energetikai csoport hozzátette: a tavaszi és nyári időszakban rendszeres hálózatfejlesztésekkel készült a fűté
okt. 10
3:18
Számla nélküli árusítás miatt csaptak le a hatóságok (Magyar Hírlap)
A bűnszervezet tagjait lekapcsolták.
okt. 10
3:22
Humanitárius válság Gázában (Magyar Hírlap)
Gyors segítséget sürget az ENSZ.
okt. 10
3:24
Irán a béke mellett áll! (Magyar Hírlap)
Támogatja a tűzszüneti megállapodást az izrael-palesztin konfliktus kapcsán.
okt. 10
3:26
Az egészségügyi dolgozók közreműködésével csonkítottak női-nemiszerveket (Magyar Hírlap)
Felszólalt a WHO.
okt. 10
3:28
Újabb lépés a paksi bővítésben (Magyar Hírlap)
Roszatom szállíthatja a nukleáris berendezéseket.
okt. 10
3:30
Gyertyagyújtás és megemlékezés a manchesteri zsinagógánál (Magyar Hírlap)
A közösség és a város lakói együtt emlékeztek a múlt heti tragédia áldozataira.
okt. 10
3:30
Gyerekotthon közelében dolgozhatnak szexmunkások Miskolcon (WMN)
Miskolc város vezetésének döntése: prostitúciós türelmi zóna került egy gyermekotthon közelébe.
okt. 10
3:34
Petr Pavel: Nem szabad elsietni a kormány megalakítását (Magyar Hírlap)
Fontos az állam demokratikus intézményeinek támogatása - húzta alá.
okt. 10
3:36
Elfogatóparancs ide vagy oda (Magyar Hírlap)
Putyin szabadon járt Tádzsikisztánban.
okt. 10
3:38
Rekordértékű drogfogás (Magyar Hírlap)
Egy milliárd font kokaint találtak a brit hatóságok.
okt. 10
3:42
Román támogatás a magyar kulturális intézményeknek (Magyar Hírlap)
A célja a magyar kulturális élet erősítése.
okt. 10
3:46
Aki ma sportol, különösen gyerekként, az behozhatatlan előnybe kerül (Magyar Hírlap)
Pilisvörösváron átadták az Úszó Nemzet Programban elkészült 39. tanuszodát..
okt. 10
3:48
A megújult egyetemi világ segíti a felsőoktatási intézmények előrelépését (Magyar Hírlap)
Hankó Balázs szerint egy jó jövőképet vázoltak fel.
okt. 10
4:00
Több ezer éves élőlények ezrei lógtak Tutanhamon sírkamrájának falain, megrendítő az oka (Promotions)
A falakon lévő furcsa, fekete foltokra senki nem tudott magyarázatot adni, a tudósok most megfejtették a rejtélyt.
okt. 10
4:00
Ideje véget vetni a halálbüntetésnek világszerte (Magyar Hírlap)
Az élethez való jog nem lehet alku tárgya.
okt. 10
4:00
Valamit le kell zárnia az egyik zodiákusnak! (Karrier Trend)
A Kos ne beszéljen negatívan másokról, a Szűz próbáljon meg a józan eszű maradni!  Karrier horoszkóp: 2025.10.10. Kos A körülötted lévő hatalmas stressz nagyon negatív hatással van a pszichédre, akár észreveszed, akár nem. Tegyél meg minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy ne zárd magadba a munkahelyen zajló feszültséget. Ez az energia nem tart
okt. 10
4:24
Trump azt javasolta, hogy egy európai országot zárjanak ki a NATO-ból (Magyar Hírlap)
Lemaradt.
okt. 10
4:24
Élesedő árháború Németországban (Magyar Mezőgazdaság)
Az infláció és a vásárlóerő csökkenése nyomán felértékelődött az ár mint vásárlási kritérium szerepe a német élelmiszer-kiskereskedelemben.
okt. 10
4:27
December előtt nem indul el a forgalom az egyik vasútvonalon a baleset miatt (Infostart)
Legkorábban decemberben indulhat újra a vonatközlekedés a Vác–Balassagyarmat vonalnak azon a szakaszán, ahol szeptember közepén a rossz pályaviszonyok miatt Magyarkútnál kisiklott egy vonat.
okt. 10
4:27
A Kpmg idén is megkérdezte a vezérigazgatókat: Szaporodtak a kihívások, a vezetők borúlátóbbak, mint egy éve ilyenkor (ProfitLine)
A napokban jelent meg a Kpmg 2025-ös CEO Outlook kutatása. A felmérés keretében több, mint 10 éve kérdezik a legnagyobb vállalatok vezetőit arról, hogy mi a véleményük a globális gazdasági helyzetről, cégük kilátásairól és mit gondolnak a következő időszak legégetőbb kihívásainak. Az idei felmérésben is 1350 CEO nyilatkozott, 12 iparágból. A legfri
okt. 10
4:30
Idegen anyag került a Gyermekgrízbe, ezért visszahívják a terméket (ATV)
A Müller Drogéria Magyarország Bt. az általuk forgalmazott 500 grammos Himmeltau Gyermekgríz mézzel elnevezésű termék visszahívását kezdeményezte az abban előforduló idegen anyag miatt - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 10
4:30
Élesedtek az amerikai szankciók: megpecsételődött az orosz olaj sorsa? (Igényesférfi.hu)
A horvát Janaf vállalat a zágrábi kormánnyal és jogi tanácsadókkal együtt keresi a megoldást a szerb NIS-t érintő amerikai szankciók okozta problémákra.
okt. 10
4:30
Napi horoszkóp - október 10: a Hold az Ikrekbe lép, az eddigi nyugodt időszakba keresőbb, kíváncsibb energia érkezik (Promotions)
A Jupiter és a Szaturnusz támogató energiája biztosítja, hogy a változások ne sodorjanak el, hanem építsenek.
okt. 10
4:30
Az orvosok nem felelősek az oltási mellékhatásokért (Magyar Hírlap)
A német bíróság szerint az oltások jóváhagyásáért az engedélyező hatóságok felelősek.
okt. 10
4:30
A megfelelésen túl – az üzleti döntések megalapozásához fenntarthatósági adatok kellenek (ESGsummit)
Miközben egyes vállalatok – összhangban az EU Omnibus csomagjával – két évvel elhalasztják a kötelező fenntarthatósági jelentéstételt, a PwC Global Sustainability Reporting Survey felmérésében megkérdezettek 40%-a az eredeti ütemterv szerint fog jelenteni, akkor is, ha erre jogszabály nem kötelezi. A vállalatok 38%-a ugyanis a gyűjtött fenntartható
okt. 10
4:33
Ha nyugdíjas, akkor azonnal nézze meg a számláját! (Infostart)
A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint 2025 októberében nem a megszokott 12-én, hanem már október 10-én, pénteken érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérik az ellátást.
okt. 10
4:33
Hypertensív szívbetegségek (WebBeteg)
A magasvérnyomás-betegség (hypertonia) a leggyakoribb szív- és érrendszeri kórkép, amely világszerte több százmillió embert érint. Tartós fennállása fokozatosan károsítja a szívet, az ereket, a vesét és az agyat. A szívre gyakorolt hatását nevezzük hypertensív szívbetegségnek.
okt. 10
4:34
Majka már az RTL-en is politizál, bindzsisztáni balhé kezdődött (Promotions)
Majkának esze ágában sincs leállni, komoly elszólása volt.
okt. 10
4:42
Szó szerint arany nő a lappföldi fákon (Hamu és Gyémánt)
A régi mondás szerint a pénz nem fán terem – de az arany mégis? Finn kutatók kimutatták, hogy a Lappföldön élő lucfenyők tűleveleiben valódi aranyrészecskék képződhetnek, mégpedig a bennük élő baktériumoknak köszönhetően. A különleges biológiai jelenség a jövő aranykutatásában is szerepet kaphat.
okt. 10
4:42
Haszonélvezettel adná el a házát? Milliókat bukhat, ha erre a 4 dologra nem figyel (Hóvége)
Mutatjuk a leggyakoribb bukatókat.
okt. 10
4:45
Szárliget és Csákvár között fut az Év Erdei Kerékpárútja (Vital)
Véget ért az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútjának megválasztására kiírt pályázata, első helyezést ért el és a 2025-ös Év Erdei Kerékpárútja címet nyerte a Vértesben kanyargó Szárliget-Csákvár szakasz
okt. 10
4:48
Mexikóban is megmutatja szakértelmét a magyar gépgyártó (autopro)
A VT TIPA Kft. – a Siemens eszközeit és vezérlését használva – hazai célgépgyártóként a tengerentúlra is eljutott.
okt. 10
4:48
Megújult arculattal erősít az ALTEO (MMonline)
Az ALTEO bemutatta megújult vállalati arculatát és új márkaszlogenjét, amelyek a cég szakmai területeken és a Budapesti Értéktőzsdén elért sikereire és piaci pozíciójára reflektálva új korszakot nyitnak a társaság történetében.A teljes vizuális megújulás üzenete, hogy az ALTEO a fenntartható energiatermelés és a körforgásos gazdaság meghatározó sze
okt. 10
4:51
Magyar gabonasiker. A TOP5 exportőr között vagyunk Európában, a búza és a kukorica hajtják a kivitelünket (ProfitLine)
Magyarország az európai gabonaexport vezetői közé tartozik. Az Akcenta szakértőinek elemzése szerint 2024-ben 1,93 milliárd euró értékben értékesítettünk gabonát külföldön (+14% éves összevetésben). A magyar termelők az 5. helyet foglalják el Európában az export értéke alapján, és a kontinens élvonalába tartoznak a kukorica, az árpa és a cirok teki
okt. 10
4:54
Ki legyen a magyar válogatott csatára a vb-selejtezőn? Szavazz! (Player)
Varga Barnabás eltiltás miatt nem játszhat. Marco Rossi jelenlegi egyik legnagyobb problémája, hogy kivel pótolja a Fradi csatárát?
okt. 10
4:54
Tíz magyar étterem kapott idén Michelin-csillagot (Magyar Hírlap)
Megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem.
okt. 10
4:54
8 év nemzetközi gyakorlattal méhanyanevelő lettem itthon (Magyar Mezőgazdaság)
Korábban a dinamikusabb fejlődés érdekében pályáztam, de jelenleg a pályázati pénzek inkább rentábilisabbá teszik a gazdaságomat, segítenek abban, hogy fennmaradjon a méhészetem.
okt. 10
4:54
Drónokkal terveztek merényletet, a belga miniszterelnök is a célpontok között lehetett (Telex)
Ann Fransen ügyész szerint vannak arra utaló jelek, hogy a gyanúsítottak dzsihádista ihletésű terrortámadást akartak végrehajtani politikai szereplők ellen.
okt. 10
4:54
A francia pékek titka, amitől minden kenyér kívül ropogós, belül mennyeien puha lesz (Drive)
Ha péksüteményekről és kenyerekről beszélünk, Franciaország konyhaművészetét nehéz bárkinek is felülmúlnia. A kívül ropogós, de belül rendkívül puha tészta titka viszont nem a nemzeti hovatartozásban, és még csak nem is egy titkos alapanyagban rejlik, hanem az előkészítés módszerében.
okt. 10
4:58
Tíz magyar étterem került újonnan a Michelin kalauzba, itt a friss lista (Player)
Csütörtökön bemutatták a Michelin Guide Hungary 2025-ös kiadását, amely az ország legjobb éttermeit emeli ki. A válogatás összesen 78 éttermet listáz, köztük két új Bib Gourmand minősítésűvel és egy olyannal, amelyet idén először választottak a Michelin Green Star Community tagjai közé. Nyolc további étterem is csatlakozik a válogatáshoz.
okt. 10
5:00
Egészséges bélrendszer olcsón? Ezeket edd naponta! (Agroinform)
Egyszerű, természetes probiotikumforrások a bélrendszer egészségéért – fedezd fel a 14 legjobb élelmiszert!
okt. 10
5:00
30-30-3: A bélflóra titkos fegyvere a kiegyensúlyozott élethez (Igényesférfi.hu)
Valódi ételek, tiszta keretrendszer, észrevehető változás akár napok alatt: Dr. Amy Shah 30-30-3 módszere nem diéta, hanem napi rutin a jobb emésztésért, energiaszintért és mentális frissességért.

Keresés