Török Esztert nevezték ki a Schneider Electric Szigetszentmiklóson található logisztikai központja, a CEELog HR vezetőjének. A szakember a létesítményben dolgozó mintegy 230 emberrel kapcsolatos HR feladatok elvégzése mellett a vállalat
Ma sok apró döntés áll össze kerek egésszé. A hétköznapi ügyekben lehet a legnagyobb előrelépés: munka, pénz, kapcsolatok, hangulat. Finomhangolásról szól a nap, ahol a türelem és a józan ész jól működik együtt.
Szűk élboly diktálja a tempót a magyar e-kereskedelemben: második alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat azoknak a vállalatoknak, amelyek nemcsak itthon, hanem a nemzetközi színtéren is képesek versenytársa lenni a legnagyobbaknak. A piacot ma a Vörös Királynő-hatás mozgatja: a cégeknek folyamatosan fejleszteniük kell, hogy legalább megtarts
Egy nagyszabású, több mint 9 millió ember adatait vizsgáló kutatás szerint a szívroham és a sztrók 99 százaléka négy jól ismert kockázati tényezőre vezethető vissza. A tanulmány az Egyesült Államokban és Dél-Koreában élő felnőttek egészségügyi adatait elemezte, és kimutatta: a legtöbb súlyos szív- és érrendszeri megbetegedés nem a semmiből következ
Díjkötelessé vált a várakozás Tatabánya egyik igen népszerű, sokak által látogatott áruházának parkolójában. Aki sokáig válogat, azt kellemetlen meglepetés érheti.
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemre építi üzletét a Munch, amely befektetői támogatásával Csehországtól Görögországig lefedné a térség jó részét. A felhasználói bázis már most többmilliós.
Az ősz egyik klasszikus édessége a birsalmasajt, mivel most érik a birsalma. Nagyanyáink spájzában mindig volt ebből a finomságból, ami aztán kezdett kikopni onnan. Néhány éve megint a népszerűségi listák elejére került, mivel nagyon egészséges. Ennek az ínycsiklandó gyümölcskülönlegességnek valójában semmi köze a sajthoz, csupán annyi a hasonlóság
Észak felől hidegfronti felhőzet érkezik. A déli, délnyugati tájakon még többórás napsütésre lehet számítani, északkeleten viszont egész nap erősen felhős vagy borult maradhat az ég.
Nem szabad lebecsülni Orbán Viktor elszántságát, így a választáson bármi előfordulhat. Hamisítás vagy valamiféle más eljárási trükk – mondta Gulyás Márton, a Partizán vezetője a Der Spiegelnek.
Újabb feladatkörökkel és létszámbővüléssel ünnepli 10 éves születésnapját az Unicef budapesti Globális Szolgáltatóközpontja. A világszervezet hatékonyságnöveléséért felelős irodája most a saját dolgozói mellett D. Tóth Kriszta szereplésével indít nemzetközi toborzó kampányt. A központban készült rövidfilm azt mutatja meg, hogy bár gyerekkori álma
Vékony, letisztult, elegáns. Ez a legújabb percütős Gerald Genta. Az óratervezés leghíresebb alakja egyértelműen Gerald Genta. Olyan órákat tervezett, mint a Patek Philippe Nautilus, az Audemars Piguet Royal Oak, a
Ahogy hűvösödnek a napok, még inkább vágyunk azokra az ízekre, amelyek a nyarat idézik. Ezeket hozza vissza a Kutyori Konyha prémium minőségű, természetes alapanyagú gyümölcs- és zöldségkészítményei, melyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is.
Sok figyelmet kapott mostanában a forint és a jegybanki alapkamat, de az elmúlt napok turbulenciája ellenére is igaz, hogy idén erős devizának számít a forint. Ebben egy sor tényező szerepet játszik, elemzők szerint azonban nehéz lenne hosszú távon fenntartani az erős forintot.
Az ukrán erők csütörtökre virradó éjjel támadást hajtottak végre a volgográdi régióban, célba véve a Lukoil egyik legnagyobb gázfeldolgozó üzemét és egy olajvezeték-diszpécserállomást.
A világ legismertebb krimiírójáról legtöbbünknek valószínűleg egy szigorú idős hölgy jut eszébe. Gondolta volna, hogy Poirot és Miss Marple kitalálója kora egyik legvagányabb, legsportosabb nője volt?
Körülbelül 70 ezer Discord-felhasználó személyi igazolványának fotója kerülhetett nyilvánosságra. Az eset hátterében az áll, hogy hackerek feltörtek egy céget, amelyet a Discord korhatár-ellenőrzési folyamatainak lebonyolításával bíztak meg.
Rosttartalma hatszor akkora, mint a burgonyáé, tele van vitaminnal és a kertben a -30 Celsius-fokot is kibírja. Az amerikai kontinensen őshonos csicsóka (Helianthus tuberosus) még a 17. század végén került
A mentális egészség világnapja alkalmából október 7-én különleges rendezvényt tartott az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány. A nagy érdeklődést kiváltó esemény középpontjában az egyik legvitatottabb mai kérdés állt: Valóban pszichiátriai betegség-e a hiperaktivitás és a figyelemzavar, vagy más, egyszerűbb okok állnak a háttérben?
Ahogy a hőmérséklet lassan csökken és a város utcáit arany levelek borítják, a divatban is új fejezet kezdődik. Itt az idő, hogy elővegyük a karakteres, mégis könnyed darabokat, amelyek egyszerre védenek a hűvös reggeleken és kifinomulttá teszik a megjelenést. Egyetlen ruhadarab is elég lehet ahhoz, hogy az egész őszi stílusod új értelmet nyerjen —
Magyar Péter új kabinetfőnöke elvhű ellenzékinek mutatja magát. Múltja azonban inkább arról szól, hogyan váltott köpönyeget miután nem kapta meg amit akart, ezt alátámasztotta HVG produkciójával is.
A második negyedévben csak két országban emelkedtek nagyobb mértékben a lakásárak, mint Magyarországon – derül ki az Eurostat friss adataiból. Az albérletár-növekményt tekintve is dobogós volt a magyar piac, de így is nálunk nyílt a legszélesebbre az olló a lakásárak és a bérleti díjak változása között. Ráadásul az Otthon Start miatt a drágulás tov
Egy friss kutatás rámutatott arra, hogy egy nagyon hétköznapi és kellemes szokás a szerelmesek életében bizony súlyos betegségeket, akár agykárosodást és demenciát is okozhat.
Sokféle, gyakran ellentmondásos elképzelés él arról, milyen a sikeres vezető. Felmerül a kérdés: valóban csak az lehet hatékony főnök, aki szakmailag kiváló, és emellett empatikus, kedves személyiség is?
A saját otthon a biztonság szimbóluma – de ma már inkább szorongást, mint megnyugvást vált ki. A Duna House friss, reprezentatív kutatása szerint a magyarok 86 százaléka továbbra is a tulajdonlásban látja az anyagi stabilitás alapját, 74 százalékuk pedig mindig is saját lakásról álmodott. Mégis, tízből kilencen nehézségekre számítanak, akár vásárlá
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A KPMG 2025-ös CEO Outlook szerint a vállalatvezetők szerint a siker kulcsa a gyors alkalmazkodás,
Újabb feladatkörökkel és létszámbővüléssel ünnepli 10 éves születésnapját az UNICEF budapesti Globális Szolgáltatóközpontja. A világszervezet hatékonyságnöveléséért felelős irodája most a saját dolgozói mellett D. Tóth Kriszta szereplésével indít nemzetközi toborzó kampányt. A központban készült rövidfilm azt mutatja meg, hogy bár gyerekkori álmain