2025. október 13. hétfő

okt. 13
12:41
Az agyunk nem tesz különbséget ember és háziállat elvesztése között (rtl.hu)
Barabás Évi könnyek között, de őszintén mesélt arról, milyen volt elveszítenie Hugót, a 16 évig hű társát. A téma kapcsán Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus segít megérteni, miért fáj annyira egy háziállat elvesztése – hiszen az agyunk nem tesz különbséget ember és állat között, ha kötődésről van szó. A szakértő szerint a kutyák és macskák é
okt. 13
12:43
Keleti Arthur: Az észak-koreai hackerek 675 milliárd forintnyi kriptót loptak idén (rtl.hu)
Rekordösszegű kriptolopás van az észak-koreai hackerek számláján: már több mint 675 milliárd forintnyi digitális pénzt tüntettek el idén. Keleti Arthur, kibertitok-jövőkutató szerint ezek a támadók ugyan nyomokat hagynak, de villámgyorsan tisztára mossák a zsákmányt – eddig 300 millió dollárt már sikerült is eltüntetniük. A hackercsoportok mestersé
okt. 13
12:45
Innováció és gazdaság viszonya: Nobel-emlékdíjat ért (Menedzsment Fórum)
Hárman kapták idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat.
okt. 13
12:45
Nagyon fontos játékos esett ki a magyar válogatottból: mennyire érződik majd a hiánya Lisszabonban? (Pénzcentrum)
Nagy Zsolt betegség miatt nem lehet ott a csapattal a holnapi, portugálok elleni selejtezőn.
okt. 13
12:45
Tíz hónapja nőnek a nagykerárak Németországban (Portfolio)
Németországban havi és éves szinten is nőttek a nagykereskedelmi árak szeptemberben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett adatai alapján.
okt. 13
12:45
Félmilliós kezdőbérrel toboroz a debreceni BMW-gyár (autopro)
Folyamatosan bővül a BMW debreceni gyára, ahol újabb toborzási hullám indult.
okt. 13
12:45
Barátság a válás után: Nagyváradi Nelli nyíltan mesél (rtl.hu)
Nagyváradi Nelli és férje a válás mellett döntöttek, de nem úgy, ahogy a filmekben látjuk: még ma is barátok, és nyíltan beszélnek egymással. A Covid alatt túl hamar költöztek össze, a szenvedély hiánya és a túl korai döntések vezettek a szakításhoz – mégis békésen, zökkenőmentesen zajlik minden. Nelli most új fejezetet nyit az életében: épp önélet
okt. 13
12:45
Diane Keaton örökségéről beszélt Peller Mariann és Szujó Zoltán (rtl.hu)
Hollywood egyik legkülönlegesebb ikonja távozott: Diane Keaton 79 évesen hunyt el, ám emléke örökre velünk marad. A legendás Annie Hall sztárjáról Peller Mariann és Szujó Zoltán is meghatottan, mégis derűsen emlékeztek meg, hiszen Keaton élete maga volt a szabadság és az önazonosság diadala. A beszélgetésben az is kiderült, milyen különleges érzés
okt. 13
12:47
Görög Zita: minden apróság számít a gyermekvédelemben (rtl.hu)
Görög Zita nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is kiáll a gyermekek védelméért: gyűjtéseket szervez, családokat támogat, és a közbeszédben is fenntartja a témát. Nemrég a karateedző által bántalmazott kisfiú és édesanyja számára indított akcióval hívta fel a figyelmet a problémára. Háromgyermekes édesanyaként arról is beszélt, hogyan neveli gyermeke
okt. 13
12:49
Megyeri Szabolcs tippekkel: így ültessünk nagyméretű gyümölcsfát a kertbe (rtl.hu)
Egy nagy lombú gyümölcsfa egyszerre lehet a kert dísze és hasznos kincse: árnyékot ad, gyümölcsöt terem, és akár már rövid időn belül élvezhetjük az előnyeit. Megyeri Szabolcs kertészmérnök elárulja, miért érdemes faiskolából nagyméretű fát vásárolni, miben különböznek a kisebb csemetéktől, és hogyan kell őket helyesen gondozni. A videóban elmondja
okt. 13
12:51
Több mint 15 százalékot drágultak az új építésű lakások Budapesten (Piac és Profit)
A budapesti új építésű lakások iránt továbbra is élénk az érdeklődés, bár a tavaszi hónapokhoz képest enyhe lassulás látszik – derül ki az ELTINGA legfrissebb, 2025 harmadik negyedévére vonatkozó lakáspiaci jelentéséből. A Duna House kapcsolódó elemzése szerint a kereslet még mindig erős, miközben a kínálat is fokozatosan bővül, ami középtávon stab
okt. 13
12:51
Még mindig egymásnak ellentmondó felmérések születnek a Fidesz és a Tisza népszerűségéről (Blikk)
Ellentétes trendeket mutat két friss közvélemény-kutatás a fél év múlva esedékes 2026-os magyar országgyűlési választásokról. Eredményeik gyökeresen eltérő képet festenek a politikai erőviszonyokról. A 21 Kutatóközpont szerint továbbra is stabil a Tisza Párt fölénye, míg a XXI. Század Intézet felmérése éppen a Fidesz magabiztos vezetését mutatja a
okt. 13
12:51
Benjamin Netanjahu is elutazhat az egyiptomi békecsúcsra (Blikk)
Benjamin Netanjahu is részt vesz a Sarm es-Sejkben rendezendő békecsúcson - értesült a CNN az egyiptomi elnöki hivataltól és egy Fehér Ház-tisztviselőtől. Az izraeli miniszterelnök korábban nem tervezte, hogy elutazzon a hétfő délutáni tárgyalásokra.
okt. 13
12:51
Solana vállalati kincstárak: új front nyílik az intézményi kriptofegyverkezésben (Kripto Akadémia)
A kriptovaluta-piac újabb fordulóponthoz érkezett: a következő nagy intézményi narratíva középpontjába egyre inkább a Solana kerül. A vállalati kincstári modellek eddig elsősorban Bitcoin és Ethereum köré épültek — most viszont Solana veszi át a stafétát. Mi az a vállalati kincstár, és miért fontos? A vállalati kincstári modell lényege, hogy tőzsdé
okt. 13
12:51
Hatszáz megvan, jöhet a folytatás (Magyar Hírlap)
Irány a csillagos ég.
okt. 13
12:51
Merj álmodni! – megérkezett az Ötöslottó 2025-ös imázs kampánya (MMonline)
A Szerencsejáték Zrt. elindította az Ötöslottó legújabb országos imázs kampányát, amely az álmodozás erejét és az emberi vágyak sokszínűségét állítja középpontba. A „Merj álmodni!” üzenetre épülő integrált kampány célja, hogy új, emocionálisan erős kommunikációs alapot adjon Magyarország egyik legismertebb márkájának. A kampány központi gondolata,
okt. 13
12:51
Jó hír az autósoknak – csak nem mindegy, mit tankolsz (Transpack)
Majd egy hétig nem változott az üzemanyag ára – keddtől viszont a benzinüzemű autókat olcsóbban tankolhatjuk.
okt. 13
12:51
Zseniális jelenetsor: a saját ostobaságába bukott bele Magyar Péter és a Telex (Mandiner)
Nagyon nem jött be az előrejelzés.
okt. 13
12:51
Sylvester Stallone AI segítségével fiatalodna a Rambo előzményfilmhez (rtl.hu)
Sylvester Stallone 79 évesen is visszatérne a Rambo-sorozathoz, de most nem a fizikai edzéstől, hanem a mesterséges intelligenciától várja, hogy fiatalnak tűnjön a filmben. Dudás Viktor filmszakértő szerint ez nem példa nélküli a filmiparban. Felvetődik viszont a kérdés: meddig tarthat a digitális fiatalítás, és vajon 10 év múlva tele lesznek a fil
okt. 13
12:51
LEGO Masters 2.: az idei LEGO Masters tele van technikai kihívásokkal (rtl.hu)
Végre visszatért a LEGO Masters: péntektől Miller Dávid vezetésével kezdődött az RTL-en a második évad. Dóczy Balázs, a 27 hivatalos LEGO építőmester egyike, elárulta, hogy az idei évad tele lesz technikai kihívásokkal, és ő maga is úgy érezte, mintha versenyző lenne. A zsűritag szerint "olyan nincs, amit ne lehet megcsinálni legóból", így izgalmas
okt. 13
12:51
Fegyelmit indít a kézilabda-szövetség a Fradi-szurkolók gyűlöletkeltő molinója miatt (Telex)
A szombati Győr–Ferencváros meccsen a győrieket sértő molinó került elő.
okt. 13
12:51
Megszüntethetők a nátha tünetei gyógyszer nélkül is, vagy csak szeretnénk azt hinni, hogy ez igaz legyen? (EgészségKalauz)
Ez az, ami a bizonyíték alapján mondható.
okt. 13
12:53
Mehringer Marci új dala az összetartásról és kormánykritikáról szól (rtl.hu)
"Nem nyílnak a völgyben a kerti virágok…" – Petőfit idézi Mehringer Marci legújabb, szeptember végén című dala, amely erősen kormánykritikus hangvételű. A klipben Dietz Gusztáv, Füsti Molnár Éva és Puzsér Róbert is szerepel, és az Inotai hőerőműtől egy szocreál pesti lakásig, Volga autótól AI-elemekig izgalmas helyszíneken forgatták. Marci szerint
okt. 13
12:55
Miskolci Nemzeti Színház: öt bemutató után jön Az arany ember táncjáték formájában (rtl.hu)
A miskolci színház társulata október közepére már öt új bemutatón van túl, és ezen a héten érkezik a következő. Béres Attila színházigazgató, aki 11 éve vezeti az ország első kőszínházát, elmesélte, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 202 éve áll a város főutcáján, és fontos szerepet játszik abban, hogy Miskolc levetkőzze a ráaggatott előítéleteket. A
okt. 13
12:57
Brutális összeget költött a Netflix a Stranger Things utolsó évadára (Blikk)
Már tűkön ülnek a rajongók, hiszen hamarosan érkezik a Stranger Things utolsó évada. Most újabb információ látott napvilágot a sorozat befejezéséről: kiderült, mennyit költött a Netflix, hogy tökéletes legyen a befejezés. A legfrissebb információk szerint az utolsó évad egyetlen epizódja került átszámolva körülbelül húszmilliárd forintba.
okt. 13
12:57
Megújul a CIB Bank arculata (Kreatív Online)
2025. október 13-ától fokozatosan megújul a CIB Bank arculata, egyidőben tulajdonosa, az olasz Intesa Sanpaolo Csoport nemzetközi tagbankjainak hasonló lépésével.
okt. 13
12:57
Milliárd forintok kerülhetnek kérdéses helyzetbe a meghalt nyugdíjasok után (Blikk)
Sokan nem tudják, de még járna a családnak.
okt. 13
12:57
Új korszak jön: nyilvánosak lesznek a fizetések az álláshirdetésekben (ProfitLine)
Az Európai Unió bértranszparencia- irányelve a 2026. június 7-től kötelezővé teszi a bérek átláthatóságát a tagállamokban. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak fel kell készülniük a bérsávok nyilvánosságra hozatalára és a munkavállalói bérinformációs kérelmek kezelésére.
okt. 13
12:57
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Momentum két országgyűlési képviselőjét (444.hu)
Tompos Márton és Bedő Dáviddal szemben tüntetések miatt zajlanak eljárások.
okt. 13
12:57
Kiakadt az Országos Kereskedelmi Szövetség: A fogyasztók trappista nélkül maradhatnak (SzMo)
Miközben a Tej Terméktanács üdvözli, hogy hasáb alakú sajt nem lehet trappista, az Országos Kereskedelmi Szövetség beleszállt a rendeletbe. Szerintük inkább a magyar állattenyésztés és tejtermelés hatékonyságát kellene javítani.
okt. 13
12:57
Súlyos támadás érte hazánk büszkeségét, magasba emelkedtek a magyar drónok, hogy megvédjék, amit lehet (Mandiner)
A legmodernebb technológiát is beveti Magyarország.
okt. 13
12:57
Mészáros Nóra az Árulókban: utolsó nap jött rá a játék lényegére (rtl.hu)
Az Árulók csütörtöki epizódjában Mészáros Nóra műsorvezető távozott a kastélyból. Elmesélte, hogy egy idő után már azt sem tudta, milyen nap van, és teljesen elveszett a tájékozódási pontja. Nóra szerint a játékban mindenki a valódi arcát mutatja, ő is saját magát adta. Az utolsó nap jött rá igazán a játék lényegére, és nagyon megszerette a társait
okt. 13
12:57
Halottak után is járhat a 13. havi nyugdíj és a korrekció összege (AC News)
A nyugdíjasok családtagjai, sőt örökösei is hozzájuthatnak a fel nem vett ellátásokhoz, mutatjuk, hogyan.
okt. 13
12:57
Hadházy szerint félmilliárd forintnál is többe került a Déli Körvasút látogatóközpontja, ami egy konténerből, egy mobil vécéből, egy asztalból áll (Telex)
A képviselő szerint ebből 217 millió forint volt a konténer, míg az összeg maradékát az új "interaktív látogatóközpont" üzemeltetéséért adták a V-Hídnak.
okt. 13
12:57
Ilyen almával vannak tele a magyar boltok: durva, honnan jön az áru (Agrárszektor)
Rekordmagasságba emelkedett az alma ára Magyarországon, miközben az idei termés minden idők leggyengébbje lehet. A tavaszi fagykárok és az elavult termelési technológia miatt a hazai kínálat jelentős része csak ipari feldolgozásra alkalmas, a hiányt pedig egyre inkább importtal kell pótolni - írta meg a Pénzcentrum.
okt. 13
13:03
Az EU legfőbb tisztviselői is üdvözlik az amerikai elnök béketeremtő erőfeszítéseit a Közel-Keleten (HírTV)
Az Európai Unió szándékozik együttműködni a Trump-féle 20 pontos béketervvel, egyelőre azonban úgy tűnik, nem szánnak neki jelentős szerepet. Brüsszelből kollégánk, Németh Andrea jelentkezett.
okt. 13
13:03
Adócsomag: anyák kedvezménye, adókiegyenlítés kriptoeszközöknél, kártérítés adómentessége banki csalások áldozatainál (Adózóna)
Sokakat érintő finomítások szerepelnek az adócsomag személyi jövedelemadózással összefüggő, NGM által javasolt tervezetében. A javaslatok az egységes jogértelmezést és a gyakorlati tapasztalatok alapján felmerült problémák megoldását célozzák az anyák kedvezményénél, a kriptoeszközökkel végrehajtott ügyletek veszteségeinek elszámolásánál, továbbá a
okt. 13
13:03
Budapest lesz a 2028-as Európai Geotermikus Kongresszus házigazdája (Alternatív Energia)
Magyarország rendezheti meg Európa legjelentősebb geotermikus találkozóját 2028-ban.
okt. 13
13:03
Új korszak jön: nyilvánosak lesznek a fizetések az álláshirdetésekben (ProfitLine)
Az Európai Unió bértranszparencia- irányelve a 2026. június 7-től kötelezővé teszi a bérek átláthatóságát a tagállamokban. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak fel kell készülniük a bérsávok nyilvánosságra hozatalára és a munkavállalói bérinformációs kérelmek kezelésére.
okt. 13
13:03
Nézd meg, érint-e az árcsökkentés (Agroinform)
Az egyik üzemanyagtípus ára csökken kedden.
okt. 13
13:03
Döbbenetes, hogyan végződött a Nav kíméletlen rajtaütése: kiterjedt bűnszervezetet számolt fel az adóhivatal (Femcafe)
Egy kiterjedt, számlagyárként működő céghálózatot lepleztek le a Nav pénzügyőrei Pest vármegyében. A bűnszervezet tagjai közel 900 millió forintnyi áfát csaltak el, miközben több milliárd forintot mozgattak fiktív ügyleteken keresztül.
okt. 13
13:03
A Csendes barát január 29-én érkezik a hazai mozikba – addig több premier előtti vetítés lesz szerte az országban (Márkamonitor)
Immár publikus, hogy az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes Barát 2026. január 29-én a Mozinet forgalmazásában érkezik a mozikba. A német-francia-magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a Velencei Filmfesztiválon hat díjat nyert film érzékeny és filozofikus
okt. 13
13:03
Rövid ideig teljes pompájában látható az Akropolisz ékköve és a turisták kedvence (Spabook)
Két évtized után először láthatják a látogatók és az athéniak a világhírű Parthenónt teljes valójában, állványzat nélkül. A Kr. e. 5. században épült templom nyugati homlokzatán végzett restaurálási munkálatok során…
okt. 13
13:03
Szörnyű baleset Dél-Afrikában (Magyar Hírlap)
Fölfoghatatlan tragédia.
okt. 13
13:03
Óriási siker, a franciák leoltották a madárinfluenzát (Agrárágazat)
A francia vakcinázási modell drasztikusan csökkentette a madárinfluenza kárát, és kiszámíthatóbb mezőgazdaságot teremt.
okt. 13
13:03
Automatikus ventilátorlapátszög beállítás a hatékony motorhűtésért (GépMax)
A Flexxaire új Ivp ventilátora a motor hűtését a terheléséhez igazítja, ezzel csökkentve az üzemanyag-felhasználást.
okt. 13
13:03
Trump a korrektség kedvéért megmondja Putyinnak, hogy pusztító fegyvert ad Ukrajnának (Mandiner)
"Gondoltam, talán felhívom" – jelentette ki.
okt. 13
13:03
Átalakulhat-e exek csatájává a 2026-os választási kampány? (rtl.hu)
Ruff Bálint politikai tanácsadó szerint a Fidesz politikai kampányjátéka, hogy egyre többet emlegetik Varga Judit nevét és már nyilvános üzeneteket is megfogalmaznak, miszerint vissza kellene térnie a politikába. A tanácsadó szerint mindez a Fidesz pszichológiai hadviselése lehet Magyar Péter ellen.
okt. 13
13:03
"Izrael biztonságát már nem fenyegetik" – Trump az izraeli parlamentben mondott beszédet (Telex)
Felállva tapsolva fogadták az izraeli parlamentben Donald Trump amerikai elnököt és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt. Netanjahu beszéde után Trump is felszólalt, de beszéde közben egy rendzavarót ki kellett vezetni a teremből.
okt. 13
13:03
A talajba juttatott friss fotoszintetikus CO2 meghatározó a talajbiológiai aktivitásban (Öko-drive)
Gyepek lehelete, avagy a különböző szénforrások szerepe a gyepek CO2 kibocsátásban.

Keresés