A volatilitás a befektetők számára egyszerre jelent lehetőséget és kockázatokat. Ismerd meg, hogyan mérheted, és milyen hatással van a befektetéseidre a volatilitás! Használd ki a különböző volatilitási mutatókat és stratégiákat!
A londoni pénzügyi szektorban jelentősen nőtt az álláslehetőségek száma a harmadik negyedévben, elsősorban a fintech cégek fellendülésének és a mesterséges intelligencia iránti növekvő érdeklődésnek köszönhetően - írja a Reuters.
Hétfő reggelre időzítették a Gázába hurcolt, még életben lévő izraeli túszok hazaengedését. Donald Trump amerikai elnök közben elutazott az egyiptomi békecsúcsra, míg többszáz Hamász-fegyveres csapott össze egy rivális palesztin csoporttal.
A Margó Könyvek sorozatban megjelent Ők című regény finn szerzőjét kérdeztük családról, az igazság viszonylagosságáról és az orosz-ukrán háborúról. Interjú.
A luxushelikopter már reggel felszállt Budaörsről, majd rejtélyesen eltűnt a radarról. Délután Mád közelében bukkant fel újra, alig pár kilométerre az ünnepség helyszínétől.
Az utcán italoznak, hangoskodnak, és vizelnek Budapest egyik kertvárosában. Száz méterre egy iskolától. Azóta vannak ilyen áldatlan állapotok, mióta a dohányboltokban alkoholt is lehet kapni. A lakók és az önkormányzat is tehetetlen, mert senki sem ellenőrzi a trafikokat. Senkinek sem feladata. Közben a kocsmárosok arra panaszkodtak, hogy náluk vis
Lázár János hétfő hajnalban a Facebookon jelezte, hogy reggel nyolc órakor Csányi Sándorral és Orbán Viktorral nagy bejelentésre készül. Ezt követően a miniszterelnök is megosztott egy posztot, amelynek felütése a következő: "Ezt a hétfőt egy darabig nem felejtjük el."
Veszélybe került a Sziget fesztivál jövője. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a fesztivál kezdeményezte a fővárossal kötött megállapodásának felmondását. Ám bízik abban, hogy ez egy új kezdet lehet.
A hét első napján sem fogsz unatkozni, a csillagok üzenetéből ugyanis az derül ki, hogy számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a hétfői horoszkópot is!
Orbán Viktor hétfő reggel bejelentette, hogy az amerikai elnök meghívására Egyiptomba utazik a Közel-Keleti Békemegállapodás ünnepélyes aláírási ceremóniájára.
Sokan el sem tudjuk képzelni a reggelt egy csésze gőzölgő, friss kávé nélkül. De mi van akkor, ha ez a népszerű ital valójában egy rejtett egészségügyi kockázat forrása? Egy friss kutatás szerint a háztartási kávéfőzők gyakran piszkosabbak, mint egy WC-ülőke, és penész, vízkő, valamint baktériumok telepedhetnek meg rajtuk, ha nem figyelünk a rendsz
Az új Netflix-film napok alatt a toplista élére ugrott, és mindenkit a képernyő elé szegezett. A feszültség percről percre nő, a végén pedig jön a hidegzuhany: ez az a thriller, amiről most mindenki beszél.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett panaszt. Mi történt? A bicskei ügyész szerint nem volt bűncselekmény az Orbán család hatvanpusztai építkezése, derül ki Hadházy Ákos Facebook-bejegyzéséből. A Bicskei Járási Ügyészség a panaszt nem találta elég alaposnak, ezért elutasította. Az indoklásban azt írták, az uradalmi épületek lebontása
A főpolgármester szerint levelet kapott a fesztivál vezérigazgatójától, amiben arról tájékoztatja, hogy kénytelen a főváros és a Sziget közötti megállapodás felmondását kezdeményezni.
Számos településen október 13-tól állhatnak le rövidebb vagy hosszabb időre a Magyar Telekom szolgáltatásai. Mutatjuk az érintett területeket és az időpontokat.
A válás nem feltétlenül hagy mély sebet egy gyerekben, ha a szülők tudatosan kezelik a helyzetet. A saját tapasztalatunk alapján megosztom, hogyan sikerült megőriznünk lányunk stabilitását.
Éld meg az érzéseidet, és add ki a dühöd, de csak úgy, hogy elfogadható legyen és te is elfogadható legyél… – Mécs Anna Rutin című kötetének bemutatóján a szerzővel Réz Anna beszélgetett az anyaságról, nőiségről, a szabad hangról és annak hiányáról. Bene Sára tudósítása.
Horváth Éva tavaly szenvedett motorbalesetet Balin, s az egykori szépségkirálynő azóta nyolc műtéten is átesett, miközben több hónapot töltött kórházban. Éva immár otthon lábadozik, ám azt még nem tudni, mikor veszik ki az orvosok a lábát rögzítő vasakat, ami után végre elindulhat a tényleges rehabilitáció.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete október közepén több mint 70 repülőgép részvételével megtartja évi rendszeres atomfegyveres védelmi gyakorlatát - jelentette be a szövetség belgiumi műveleti parancsnoksága.
Az elmúlt napok mozgásai megmutatták, hogy a tőzsde világa mennyire érzékeny tud lenni. Nem történt klasszikus összeomlás, de sok befektető úgy érzi, mintha a piac padlója kezdett volna megrepedni. Vajon ez csak egy kisebb korrekció, vagy valami komolyabb folyamat kezdete? Mi áll a mostani piaci gyengélkedés mögött? Az utóbbi hónapokban az amerika
A Zsolti bácsi ügy kapcsán azonnal házkutatások indultak, kormánypárti politikusok megtorlást ígértek. Miközben a kormánypropagandában többször is megvádoltak már, mint később kiderült alaptalanul nemcsak politikusokat, hanem például influenszereket is. Bár bebizonyították, hogy mindez hazugság volt, közben hónapok teltek el. Osváth Zsolt influensz
Egy nemrég közölt ausztrál kutatás eredményei rávilágítottak arra, hogy a nők genetikai okokból nagyobb eséllyel szenvedhetnek klinikai depresszióban, mint a férfiak — ez pedig alapjaiban változtathatja meg a betegség kezeléséről alkotott képet.
Alig változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet gyengébben kezdi az előző heti kezdésnél.
Új lehetőségek nyíltak a fix 3 százalékos hitelprogramban - mondta a kormány közösségi oldalán szombaton megjelent videójában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a héten több olyan fontos kormánydöntés született, amely nagymértékben bővíti a lehetőségeket az Otthon Start hitelprogram keretében.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a 4iG Űr és Védelmi Zrt., valamint a győri Széchenyi István Egyetem Budapesten a napokban. A partnerség célja, hogy hosszú távon erősítse a magyar űripari és védelmi szektor szakember-utánpótlását, előmozdítsa a közös kutatás-fejlesztési projekteket, illetve innovációs és képzési programok révén támog
Várhatóan hétfőn kora reggel kezdődik az izraeli túszok és palesztin foglyok szabadon bocsátása. A tervek szerint a Hamász egyszerre engedi el a még életben lévő 20 túszt, és amint ők izraeli területre érkeznek, Izrael útnak indít mintegy 2000 palesztin fogvatartottat. A tervek szerint a fogolycsere idejére Donald Trump amerikai elnök is a Közel-Ke
A gép már két leszállással is próbálkozott, de a tomboló vihar miatt nem tudott földet érni. Végül hat percre elegendő kerozinnal szállt le Manchesterben.
Szeptemberben nőttek a fogyasztói árak Oroszországban az augusztusi csökkenés után, éves összevetésben a drágulás üteme minimálisan lassult a statisztikai hivatal jelentése szerint.
Három hete még jobban oda kell figyelniük az autósoknak a biztonsági öv használatára, mert a VÉDA-kapuk alatt áthaladókról készült felvételek révén kiszűrik a szabálysértőket, és azonnal kiküldik nekik a több tízezer forintos bírságot. Egyik olvasónk, József nem is egyszer járt pórul: alig tíz perc alatt két bírságot is begyűjtött, és itt még nem v
A CMC Déli Klinika elindította Magyarország első, az orvosi adatok mélyelemzésén alapuló komplex longevity programját. A Dr. Balázs Anna vezetésével kifejlesztett „Élj hosszabban és jobban” program célja, hogy a hagyományos szűrővizsgálatokon és betegségmegelőzésen túllépve, személyre szabott módszerekkel tegye mérhetővé és csökkenthetővé a páciens