2025. október 16. csütörtök

okt. 16
16:00
Elhunyt Novath György (Infostart)
Hatvanhét éves korában elhunyt Novath György, a Videoton 1985-ben UEFA-kupa-döntős labdarúgócsapatának játékosa.
okt. 16
16:00
Mesterséges intelligenciával készíti a teniszmérkőzések összefoglalóit a Network4 (Kreatív Online)
A Network4 Media Group bevezeti a mesterséges intelligencia (AI) használatát a teniszmérkőzések összefoglalóinak szerkesztésében. A nézők a héten zajló ATP Tour meccsek kapcsán találkozhatnak első alkalommal az AI segítségével készített tartalmakkal. Az új technológiának köszönhetően a rajongók néhány perccel a találkozók vége után megtekinthetik a
okt. 16
16:00
Elképesztő, ami kiderült az elektromos autókról: erre kevesen gondoltak eddig - mi lehet a következő lépés? (Pénzcentrum)
Kína száguld az elektromos átállásban, Európa újra lendületet venne, az USA lelassul. Egy friss modell alapján 2034-re a tisztán elektromos jármű értékesítések részaránya meghaladhatja az 50%-ot a három legnagyobb piacon, miközben a hibridek és a plug-in hibridek 2036-ig 30% feletti piaci súlyt szerezhetnek.
okt. 16
16:00
Az Alza már a cégeknek is megadja az elállási jogot (Azenpenzem)
Az elmúlt években igen kedvezően változtak a magánszemélyek netes vásárlásainak szabályai. Az elállási idő 14 napra nőtt, a jótállás és a garancia ideje pedig kitolódott. Minden azonban nem vonatkozik a cégekre. Az Alza azonban mostantól a vállalkozásoknak is megadja a fogyasztóknak járó feltételeket, de nem árt résen lenni.
okt. 16
16:00
Meghökkentő hír érkezett: lehúzza a rolót a forradalmi technológiát használó, a piac átalakítására törekvő magyar autómosó (vg.hu)
Bezár a magyar mobil autómosó startup, a Cleango.
okt. 16
16:00
6 szuper egyszerű tornagyakorlat, és a vállad lesz a legszebb ékszered (Life)
Sokan hajlamosak kihagyni az edzésből a vállgyakorlatokat, pedig ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy szép és tónusos felsőtestünk legyen.
okt. 16
16:00
Miért sötétedik el a Föld? (Magyar Hírlap)
Nyugtalanító tendencia.
okt. 16
16:00
Orbán Viktor II. Abdullah jordán királlyal tárgyalt (Demokrata)
A felek a kétoldalú kapcsolatok mellett áttekintették a közel-keleti térség biztonsági helyzetét.
okt. 16
16:00
Ukrajna egy pillanat alatt lábon lőheti Magyarországot: sürgősen az Európai Unió elé vinné az ügyet Szijjártó (Mandiner)
Ez létfontosságú kérdés Magyarország számára.
okt. 16
16:00
"Nagy bajba fogsz kerülni" – Üzenetet kapott az ATV Tükör vendége (naphire.hu)
Böcskei Balázs lesz a vendége csütörtök este az ATV Tükör című műsornak, amelyben a Nap Híre információi szerint Varga Judit esetleges visszatérése és a magyar-amerikai viszony is téma lesz.
okt. 16
16:00
Új vezetőséggel nyit új fejezetet a Shell Hungary (Gyártástrend)
Október 1-jétől megújult igazgatósággal és vezetőséggel folytatja működését a Shell Hungary Zrt. A több mint százéves múltra visszatekintő vállalat célja, hogy új lendületet adjon hazai tevékenységének, miközben továbbra is a közösségépítésre, a fenntarthatóságra és az innovációra építi stratégiáját.
okt. 16
16:00
OpenAI: ideje felnőttként kezelni a felnőtteket – Zöld utat kap az erotika a ChatGPT-ben (ICT Global)
A nyelvi modellt fejlesztő és kiadó cég hamarosan lehetővé teszi a ChatGPT-nek, hogy akár erotikus tartalmakat készítsen az ellenőrzött felhasználóknak. A döntés több mint egyéves belső vita eredménye.
okt. 16
16:00
Bűnözési hullám a német pályaudvarokon (Pesti Srácok)
Az új törvény szerint most a rendőrök mindenkit ellenőrizhetnek a pályaudvarokon, átkutathatják a ruházatot és a csomagokat.
okt. 16
16:06
Elkerülhetetlen volt a Titan tragédiája? Megdöbbentő jelentés szivárgott ki (BorsOnline)
A Titan tengeralattjáró tragédiája egy sor súlyos mérnöki hiba és biztonsági mulasztás következménye. Az OceanGate által fejlesztett jármű a Titanic roncsaihoz tartó merülés közben omlott össze, öt ember életét követelve.
okt. 16
16:06
Zöld lendületet kap a vállalati elektromos autóprogram (Alternatív Energia)
Elfogyott az eredeti keretösszeg a vállalati e-autó programban, jókor jött az emelés.
okt. 16
16:06
Egy kutatásból kiderült, kik válhatnak hamarosan munkanélkülivé a mesterséges intelligencia miatt (hirado.hu)
A Microsoft kutatásában felsorolták azt, hogy melyek a legveszélyeztetettebb szakmák, és melyek azok, ahol nem kell tartani az MI-től.
okt. 16
16:06
Megdöbbentő adat: az uniós lakosok fejenként 130 kiló ételmiszert dobtak ki tavaly (hirado.hu)
A fennmaradó 47 százalék az élelmiszer-ellátási láncban keletkezett.
okt. 16
16:06
Meghan Markle az Obama házaspárhoz hasonlította magát, miközben ismét odaszúrt a királyi családnak (BorsOnline)
A hercegné már karácsonyra is készül a tanácsaival.
okt. 16
16:06
Ezért kell a szívegészségre az őszi időben is odafigyelni - tippek a dietetikustól (Digital Hungary)
Ahogy ősz közepén beköszönt a hidegebb idő, nemcsak a természet, hanem a szervezetünk is alkalmazkodásra kényszerül. A szív- és érrendszer különösen érzékeny az őszi változásokra, ezért nem mindegy, mit eszünk, mennyit mozgunk és hogyan kezeljük a stresszt. Bakk Brigitta, a Flora dietetikus 4+1 szívbarát tippje megmutatja, hogyan tehetünk tudatosan
okt. 16
16:12
Liam Payne egy éve zuhant ki egy szálloda teraszáról: így áll most a nyomozás a halála ügyében (Blikk)
A One Direction egykori sztárja, Liam Payne Buenos Aires egyik szállodájának harmadik emeleti erkélyéről zuhant le egy éve, és olyan súlyos belső és külső sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, három gyanúsítottat tartóztattak le a hatóságok, de a tragédia ügyében a tárgyalás még mi
okt. 16
16:12
Kiderült, milyen védelmet tervez az EU Ukrajna ügyében 2030-ig (Infostart)
A következő években az Európai Uniónak jelentősen ki kell építenie védelmi képességét az Oroszország jelentette fenyegetéssel szemben, ugyanis a veszély nem fog megszűnni akkor sem, ha az ukrajnai háború véget ér - jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben az európai védelmi képességek megerősítésére java
okt. 16
16:12
Ma lenne 86 éves a Jászai Mari-díjas legenda – íme, a legemlékezetesebb előadásai (Metropol)
Turcsányi Erzsébet idén nyáron hunyt el.
okt. 16
16:12
Autóvásárlás 3-5 millióból? Így választanak a magyarok! (Autónavigátor)
A 3-5 millió forint közötti használt autók mezőnyében toronymagasan vezet a Škoda Octavia, 18 800 érdeklődéssel és 3 200 aktív
okt. 16
16:12
Erős szinteken mozog a forint, de délután sziesztázott a kurzus (vg.hu)
Déli harangszóra megtorpant a magyar deviza.
okt. 16
16:12
Visszatért a fagy ezekben a vármegyékben, szombattól durva változás áll be Magyarország időjárásában - Előrejelzés (Promotions)
Nem lesz egyszerű hétvégénk időjárási fronton, és már azt is tudjuk, hogy mire számítsunk.
okt. 16
16:12
Nagy dobásra készül Oroszország (Magyar Hírlap)
Erősödhet a front.
okt. 16
16:12
Felértékelődik a médiatudatosság az MI-korszakban (MMonline)
A globális óriásplatformok mesterségesintelligencia-alapú megoldásai egyre erőteljesebben alakítják át a médiapiacot, miközben a hírfogyasztásban, a hirdetések területén, a szórakozásban és a kapcsolattartásban egyaránt érezhető az online felületek folyamatos térnyerése. Egyebek mellett erről is olvashatunk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (N
okt. 16
16:12
Olaszországban eltörlik az iskolai szexuális nevelést (Demokrata)
Túl gyakran voltunk szemtanúi szélsőbaloldali, LMBTQ-aktivisták kísérleteinek saját nézeteik terjesztésére.
okt. 16
16:12
Erre várt mindenki: Rossi elárulta, hogyan tudott a magyar válogatott meglepetést okozni Lisszabonban (Mandiner)
Miután történelmi döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott Portugáliában, mindenki a szövetségi kapitány titkaira kíváncsi. Marco Rossi egy interjúban most leleplezte, mi vezetett sikerre.
okt. 16
16:12
Orbán Viktor II. Abdullah jordán királlyal tárgyalt (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor köszönetet mondott Jordánia stabilizáló szerepéért és erőfeszítéseiért.
okt. 16
16:12
Tizenhatezer dolgozótól válik meg a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártója (Forbes)
Indok: változik a világ, de nekünk gyorsabban kell változnunk. Mi történt? 16 ezer munkahely megszüntetését jelentette be a Nestlé új vezérigazgatója, ami a cég 277 ezer dolgozójának mintegy 5,8 százalékát érinti világszerte. A döntés célja a költségcsökkentés és a befektetői bizalom visszaszerzése, miután a svájci központú élelmiszeróriás az elmúl
okt. 16
16:12
Márkakereskedő hálózatot épít a Can-Am Magyarországon (Autószektor)
Negyed századdal azután, hogy a Jet Powet Hungary Kft (www.jetpower.hu) megkezdte a quadok, homokfutók területén a világpiac legerősebb brandjének számító Can-Am magyarországi forgalmazását, megkezdődött a márkakereskedő hálózat építés. De miért pont most? Ennek okairól Bóday Pált, a Jet Power Hungary kommunikációs igazgatóját kérdeztük:  - "Az el
okt. 16
16:12
Öt év türelmet kér az oroszoktól az unió – aztán jöhet a III. világháború (AC News)
Az Európai Bizottság új katonai tervet mutat be a mai napon. Eszerint az EU 5 éven belül képes lehet megvédeni magát Oroszországgal szemben.
okt. 16
16:12
Nyílt levélben kéri Orbánt a szolnoki polgármester, hogy kapják meg ugyanazt, mint a salgótarjániak (Telex)
A fideszes polgármester vezette Salgótarjánnak a miniszterelnök többmilliárd forintos állami segítséget ígért.
okt. 16
16:12
Baleset érte a Magyar Hang teherautóját – késni fog az aktuális lapszám az újságosoktól (Media1)
Balesetet szenvedett a Magyar Hang friss számát a pozsonyi nyomdából a budapesti elosztóközpontokba szállító teherautó csütörtök reggel az M1-es autópályán, ezért várhatóan csak késve kerül az újságos standokhoz a hetilap.
okt. 16
16:12
Schmidt Ádám: hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a Bl-döntőt (vehir.hu)
Kétnapos monitoring látogatást tett Magyarországon a labdarúgó Bajnokok Ligája jövő évi döntőjének budapesti előkészületeihez kapcsolódóan az Európa Tanács sportrendezvények biztonságával és biztosításával foglalkozó állandó bizottságának (T-S4) delegációja. A szakmai program a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának szervezéséb
okt. 16
16:12
Falubusszal utaztatnának a Békemenetre egy hevesi faluban (Kontroll.hu)
Hevesaranyos polgármestere felszívódott, amikor a Kontroll arról érdeklődött, miért függesztette ki a faluban, hogy ingyen a Fidesz pártrendezvényére vinnék a lakosokat. A helyiek szerint a polgármester kényszerből cselekedhetett.
okt. 16
16:14
Nagy változás érkezik a Yettelnél: erre érdemes figyelni az ügyfeleknek (vg.hu)
A telefontársaság szakértői a csalások megelőzésére is szolgáltak pár jó tanáccsal.
okt. 16
16:14
Vlagyimir Putyin: meg kell teremteni az energiatermelő országok szuverenitását (Demokrata)
Az energiatermelő országok teljes értékű szuverenitásának megteremtését sürgette.
okt. 16
16:14
Vészjelzés az Európai Parlamentből: ez egy előre kitervelt nyílt színi merénylet Magyarország ellen (Mandiner)
Dömötör Csaba Brüsszelből üzent: a Tisza Pártnak fontos szerep jutott az EP új magyarellenes döntésében
okt. 16
16:16
Példátlan járatbővítést jelentett be a Wizz Air Pozsonyban (vg.hu)
A fapados légitársaság Pozsonyban jövő évtől összesen 27 légi járatot fog üzemeltetni – a legtöbbet a pozsonyi repülőtér eddigi történetében.
okt. 16
16:18
Fontos nyilatkozatot írt alá a Waberer's és a GYSEV (Privátbankár)
Nem kapott a tervezett időre jóváhagyást a Waberer's tulajdonszerzése a GYSEV CARGO-ban, a társaságok most stratégiai együttműködési nyilatkozatot írtak alá.
okt. 16
16:18
Kitalálja, ki ez a sportolónő a képen? Igazából nem nehéz... (Blikk)
Vannak olyanok, akiket képtelenség beazonosítani gyerekkori fotójuk alapján. Másoknál nem olyan nehéz, és vannak olyanok, akiket kifejezetten könnyű. Mostani rejtvényünk szerintünk ebbe a harmadik kategóriába esik, de persze mi úgy vagyunk ilyen magabiztosak, hogy eleve tudtuk, ki lett ebből a nagyon cuki kislányból.
okt. 16
16:18
Albon: Amikor először látogattam a csapathoz, a Williams leghangolt volt (m4sport.hu)
Mára hatalmas változás történt, a csapat már elhiszi, hogy újra sikeres lehet.
okt. 16
16:18
Tóth Krisztina disztópiáját méltatja a New York Times: orwelli és túlságosan is valóságos (Könyves Magazin)
A majom szeme sötét és nagyon vicces egyszerre, amiben a szereplők önállóaknak tűnnek, de valójában egy elnyomó rendszer áldozatai.
okt. 16
16:18
Az Európai Bizottság új uniós stratégiát fogadott el a Földközi-tenger térségének megerősítésére (Demokrata)
Európa és a Földközi-tenger sorsa elválaszthatatlan egymástól.
okt. 16
16:18
Legyen a világ a munkahelyed! Válaszd a turizmus-vendéglátás alapképzést! (Diplomátszerzek)
Szeretsz emberekkel foglalkozni, új helyeket felfedezni, és mindig érdekel, hogyan működik a vendéglátás és az utazás világa a kulisszák mögött? A turizmus-vendéglátás alapképzés neked való, ha egyszerre vonz a szervezés, a kommunikáció és a kreatív problémamegoldás. Akár szállodák, éttermek, rendezvények, utazási irodák vagy turisztikai desztináci
okt. 16
16:24
Egyre többen betegek, pedig az influenza még rejtőzik (Menedzsment Fórum)
A legfrissebb szennyvízből kinyert adatok is azt mutatják, hogy meglehetősen terjed a Covid az országban, bár sok helyen stagnált az örökítőanyag koncentrációja, több nagyvárosban emelkedik a fertőzések száma.
okt. 16
16:24
Új tagokat választott a Magyar Művészeti Akadémia (Infostart)
Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új rendes és levelező tagjait, valamint kiosztották a postumus honoris causa címeket a köztestület székházában tartott őszi közgyűlésen csütörtökön, a Pesti Vigadóban.
okt. 16
16:24
Kawasaki-kór (WebBeteg)
A betegség a közepes nagyságú erek, úgymint a koszorúerek szűkületét okozhatja, mely szívinfarktushoz vezet. A kórt először Tomisaku Kawasaki gyermekgyógyász írta le. Az esetek 80 százaléka 5 éves kor alatt fordul elő, 10 éves kor felett a betegség megjelenése nagyon ritka.

Keresés