Orbán Viktor hallgat, amikor a legnagyobb a tét. A Visszaszámlálás 3. részében Lamperth Mónikával, Magyar Györggyel és Szakács Lászlóval elemezzük a Szőlő utcai botrány politikai következményeit, a miniszterelnök kommunikációs stratégiáját és a „jó zsaru–rossz zsaru” szereposztást (Kocsis Máté vs. „visszafogott” nyilatkozatok). Szóba kerül Koppenh
Felszámolás alá került a Ganz-Mavag International Kft. és a Dunakeszi Járműjavító Kft., ami súlyos következményekkel járhat a magyar vasúti járműgyártásra. A korábbi, kormányzati mentőövre tett ígérétek ellenére a Fővárosi Törvényszék elrendelte a két stratégiai jelentőségű vállalat felszámolását - számolt be a Szabad Európa.
A KlikkTV Mélyvízben című műsorában Balázs Péter volt külügyminiszter elemzi, hogyan hat a Közel-Kelet háborúja, Donald Trump új „béketervének” valódi célja, valamint Orbán Viktor és Andrej Babiš politikai játszmája Európa stabilitására. Tényleg béke jöhet Izrael és a Hamasz között? Orbán megvezette Trumpot – vagy épp fordítva? Miért ünnepli a mag
A fűtési rendszerek meghibásodása jellemzően a legrosszabbkor, a szezon közepén jelentkezik, amikor a felhasználók tehetetlenek, a szakemberek pedig túlterheltek. E problémára kínálnak megoldást a modern digitális felügyeleti rendszerek, amelyek folyamatosan figyelik a működést, és rendellenesség esetén azonnal jeleznek. Ilyenkor a hibák többsége t
Ebben a szenvedélyes beszélgetésben Szanyi Tibor, Eörsi Mátyás és Lánczi Richárd arról vitatkoznak, hogy vajon meddig tarthat a szólásszabadság, és mikor válik a propaganda bűnrészessé. Felmerül az is, hogy felelősségre kell-e vonni azokat az újságírókat, akik háborús bűnöket mentegetnek vagy torzítanak. A beszélgetés kanyarodik a Szőlő utca-ügy f
A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Szentpéteri Nagy Richard elemzi a legújabb politikai botrányt – a Szőlő utcai ügyet, Puzsér Róbert tüntetését, Juhász Péter szerepét és a Zsolti bácsi-ügy hullámait. Mi történik valójában a háttérben? Hogyan reagál a Fidesz, mit lép a DK és Magyar Péter, és miért hallgat a Tisza Párt? Egy beszélgetés, ami nemcsak po
Az MBH a legnagyobb fiókhálózattal rendelkező bank Magyarországon: 400 bankfiókjuk országszerte megtalálható, nemcsak a városokban, hanem a kistelepüléseken is jelen vannak - mpndta a pénzintézet vezérigazgató-helyettese csütörtökön a bank legújabb fiókjának megnyitó ünnepségén, a Debrecen Plázában.
A magyar női kézilabda-válogatott törökök elleni sikere után a szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir és 4 játékos, Kovács Anett, Faragó Lea, Tóvizi Petra és Márton Gréta is értékelt az M4 Sport kamerái előtt.
Minden olyan kezdeményezést, ami a békéhez vihet közelebb, üdvözlünk. - írta a TISZA elnöke. Szerinte csak akkor lesz valódi béke, ha a tárgyalóasztalnál minden fél tiszteletben tartja az országok függetlenségét és biztonságát.
Telefonon egyeztettem Trump elnökkel. Az előkészületeket megkezdtük – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön este a Facebook-oldalán. A miniszterelnök hozzátette, Magyarország a béke szigete! Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán jelentette be, hogy Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miután telefonon
Talán te is úgy gondolod, hogy a legtöbb áramot a hűtőszekrény viszi el a háztartásban, hiszen éjjel-nappal működik. De a valóság egészen más. Egy friss kutatás szerint nem a hűtő az igazi „áramfaló” a konyhában – hanem egy másik, sokkal rejtettebb eszköz, amit nap mint nap használunk.
Christian Horner mint Lewis Hamilton csapatfőnöke? A Ferrari versenyzője reagált az őket szerinte hátráltató pletykákra, és a 2026-os felkészülésükről is beszélt.
Rekordmennyiségű, több mint hárommillió euró értékű csempészett cigarettát foglaltak le a román hatóságok a bolgár-román határ közelében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
Második vereségét szenvedte el a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei kiírásában a One Veszprém, amely végletekig kiélezett küzdelemben egyetlen góllal maradt alul a portugál Sporting vendégeként az A csoport csütörtök esti rangadóján.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 43-30-ra legyőzte a török csapatot Nagykanizsán az Eurokupa első fordulójában, csütörtökön.
Budapest számára ez a találkozó csak akkor lesz dicsőség, ha nem egy újabb München vagy Jalta, hanem egy tisztességes megállapodás színhelye lehet - írta a külügyi szakértő.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közösségi oldalán bejelentette, hogy Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. Az időpontot egyelőre nem közölte. A bejelentésre egy több mint kétórás telefonbeszélgetést követően került sor, amelyet az orosz fél kezdeményezett. Trump a Truth Soci
Az Egyesült Államok, Kanada és Németország áll a háziállattal repülők élmezőnyében a Kiwi.com adatai szerint, de Magyarországon is egyre többen döntenek úgy, hogy kiskedvencükkel vágnak neki egy repülős kalandnak.
A közfinanszírozott CT-MRI vizsgálatokat végző magánegészségügyi szolgáltatók kivezetésével összefüggő kártalanításról döntött a kormány - derül ki a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a nagy sebesség miatt csúsztak be hibák a magyar női kézilabda-válogatott játékába a Törökország ellen 43-30-ra megnyert csütörtöki Eurokupa-csoportmérkőzésen.
Idén ősszel nagyon sok az influenzaszerű megbetegedés. Ezért különösen fontos, hogy az immunrendszerünk védelmét szolgáló intézkedések (rendszeres mozgás, higiéniai szabályok betartása stb.) mellett felkészüljünk egy esetleges fertőzésre nemcsak gyógyhatású készítményekkel, hanem a gyógyulásunkat segítő, hasznos élelmiszerek beszerzésével is.
Ha szendvicsekről van szó, karikákra vágott paprika, uborka vagy paradicsom, esetleg jégsaláta jut elsőre eszünkbe. Ezek az amúgy is leggyakrabban fogyasztott zöldségek, és ezeket is halmozzuk a szendókba, pedig rengeteg más zöldség is létezik, melyek ráadásul szezonálisak télen, vagy tele vannak vitaminnal. Ilyenek a csírák is, amiket érdemes lenn
A tök az ősz egyik legkedveltebb alapanyaga, amelyből számtalan finomság készíthető. A sütőtök önmagában is remek csemege, de készülhet belőle desszert, leves, sőt főétel is. Eláruljuk, hogyan lesz tökéletes a sült tök, és mutatunk hét ínycsiklandó receptötletet, ahol felhasználhatod a tökpürét.
Közép- és Kelet-Európa gazdaságai valamelyes ellenállóképességet mutatnak az idén, mindenekelőtt az erős hazai fogyasztás révén, de jelentős növekedési gyorsulás nem várható, tekintettel az amerikai kereskedelmi politika és a világgazdasági növekedési kilátások bizonytalanságaira - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett regionális he