A Pepco német leányvállalata csődvédelmet kért, miközben a vállalat harmadik negyedéves bevétele 7,7 százalékkal emelkedett. Az átszervezés részeként több mint 64 németországi üzlet közül néhányat valószínűleg bezárnak.
Az LG Electronics (LG) ma bejelentette leányvállalata, az LG Electronics India Limited (Lgeil) részvényeinek az indiai tőzsdére (NSE) történt bevezetését. Ez valódi mérföldkőnek számít az Lgeil azon törekvésében, hogy India nemzeti vállalatává váljon, miközben megerősíti szerepét az ország gazdasági növekedésének hosszú távú partnereként.
Kezelésekre kell hordani a 2000-ben eltűnt, majd 24 évvel később holtan előkerült bajai kisfiú édesanyját. Till Tamás szülei megismerkedésük óta elválaszthatatlanul közel állnak egymáshoz, Mátyás pedig természetesnek tartja, hogy a nagybeteg Katalint hűen ápolja és segíti.
A Mercedes-Benz készen áll története legátfogóbb termékoffenzívájára: a következő 3 évben összesen több mint 40 jármű gyártását fogják megkezdeni három kontinensen. A vállalat a „Next Level Production” programmal a digitalizáció és az automatizálás segítségével teszi rugalmasabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a termelését.
A BYD kínai autógyártó több mint 115 ezer, 2015 és 2022 között gyártott Tang és Yuan Pro típusú járművét hívja vissza tervezési hibák és az akkumulátorral kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt - jelentette be a kínai piacfelügyelet pénteken. Ez a cég eddigi legnagyobb visszahívása.
A nyolcvanas és kilencvenes évek akciófilmjeit három név fémjelezte: Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone és Jean-Claude Van Damme. A korszak hősei közül utóbbi volt az, aki a nyers erő mellé eleganciát és sármot is társított, így a nők körében is hatalmas népszerűségre tett szert. Saját elmondása szerint belgaként nehéz volt megtalálnia a hel
A napokban egy igencsak ritkán látott vendég tűnt fel a Bükk erdeiben: egy teljesen fekete színű erdei siklót sikerült lencsevégre kapni, ami Magyarországon igazi kuriózumnak számít. A fotót az Állathatározó nevű Facebook-csoport egyik tagja osztotta meg, hozzátéve, hogy ilyen árnyalatban még sosem látott példányt. A közösség gyorsan megerősítette
Az otthoni, szórakoztató elektronikai felhasználás során is könnyen belátható, miért jobb a vezetéknélküli kapcsolat a hagyományos kábeles összekötésnél: sok problémától/költségtől és idegeskedéstől szabadíthatnak meg minket. Valószínűleg általános már ez a
Szombati nap, amikor a kisebb döntések is sokat számítanak. Ma könnyebb lezárni, ami húzódik, és közelebb kerülni azokhoz, akik igazán fontosak. Nézd meg, mit hoz ez a laza, mégis eseménydús nap a csillagjegyednek.
Hallottam, hogy már hazánkban is kapható kínai galagonya termesztésre nevelt oltványa. Egyszerűen nevelhető-e, érdemes-e próbálkozni kerti termesztésével? Vannak-e tapasztalatok?
Legyünk őszinték: a legtöbben aligha gondolnak a cipőfűzőre, amikor összeállítják a csomagot, amit magunkkal viszünk az útra. Miért is tennénk? Elsőre nem tűnik különösebben fontosnak – legfeljebb arra jó, hogy a cipőt a lábunkon tartsa. Pedig egy apró fűző igazi titkos fegyver lehet utazás közben.
5-100 millió forint között mozog a traktorok ára. Ne csak a lóerőt nézzük a vásárlás előtt, hanem a gazdaság méretét, a várható üzemórát és az erre vetített költségeket.
Ősszel rövidülnek a nappalok és csökken a hőmérséklet, ami növeli a megfázás és légúti fertőzések kockázatát. Az emberek zárt térbe szorulnak, ahol a száraz, fűtött levegő kiszárítja a nyálkahártyákat, gyengítve az immunrendszert. Az A-, C-, és D-vitamin mellett a fehérjék és probiotikumok segíthetnek erősíteni immunrendszerünket. Vannak természete
Átadták az ország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását Nyíregyháza-Nyírjesen pénteken, a több mint 18,2 milliárd forint értékű beruházás elsősorban a helyi ipari parkba betelepülő vállalatoknak biztosítja a villamosenergia-ellátást.
Az őszi időszak fokozott madárinfluenza kockázata miatt dr. Nemes Imre országos főállatorvos október 10-től megelőző intézkedéseket rendelt el a magas kockázatúnak azonosított vármegyékben.
A Google új irányt hirdetett a hangalapú keresés területén: a Speech-to-Retrieval (S2R) technológia a kimondott kérdésből nem szöveget képez, hanem közvetlenül a keresési szándékot azonosítja.
A mesterséges intelligencia (Ai) az elmúlt két évben forradalmi változásokat hozott a keresőmotorok világában. A Google és más platformok működése már nem csupán kulcsszavakra épül, hanem a felhasználói szándék mélyebb megértésére és a háttérben futó Ai-lekérdezésekre is épít. Az Intren, Magyarország egyik vezető digitális ügynökségének szakértői e
ma, október 18-án enyhe időre számíthatsz Magyarországon. A reggeli órákban a hőmérséklet 6-10°C, a levegő felhős, és a csapadék esélye 20%. A szél északnyugati irányból 5-10 km/h sebességgel fúj. Ha allergiás vagy, érdemes figyelembe venni, hogy a pollen szint ma alacsony, az erdőkben a tiszafavirág pollenje jellemző leginkább.
A Microsoft elemzése szerint az orosz szereplők fokozzák a NATO-országok elleni kibertámadásokat. A növekvő geopolitikai feszültségek közepette az orosz kibertámadások 25 százalékkal nőttek egy év alatt a NATO-országok ellen.
A hipnoterápia és az integratív hipnoterápia (vagy integratív pszichoterápia) a pszichoterápia speciális ágazatai, amelyek a hipnózis jelenségét alkalmazzák a lelki egészség javítására és a személyes fejlődés támogatására. Bár közös gyökereik vannak, az integratív hipnoterápia egy szélesebb megközelítést kínál, amely többféle terápiás iskolát és mó
A legtöbben úgy gondolják, hogy a fáradtság és a reggeli energiahiány kizárólag az alváshiány következménye – pedig a szervezet ásványianyag-egyensúlya legalább ekkora szerepet játszik benne.