A Fidesz minden egyes jobboldali kommentet és lájkot megszámol a közösségi médiában, ez is kiderült a Harcosok Klubja edzőtáborában. Lázár Jánosnak három aduász érve van a Fidesz mellett, Orbán Balázs a Glamour magazinból tanul Magyar Péterről, a harcosoknak pedig nem ajánlják, hogy Magyar Péter vagy a Telex bejegyzéseihez kommenteljenek. Meghallga
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben: az euró és a svájci frank mérsékelten gyengült, míg a dollár enyhén erősödött a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Magyar Rovartani Társaság minden évben meghirdeti az Év rovara versenyt. Ennek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet egy-egy hazai rovarfajra, valamint a rovarok védelmének és az élővilágban betöltött szerepük fontosságára. A kiválasztott faj életmódjának és élőhelyének bemutatásával közelebb hozza a természetben zajló biológiai folyamatokat és vál
Ebben az új agykarbantartó kvízben nyolc kihívást jelentő kérdés vár rád, amelyek alaposan próbára teszik a tudásodat. A legtöbben elakadnak félúton és csak keveseknek sikerül elérniük az 5 pontot. Tedd próbára magad, és nézd meg, te benne vagy-e a legjobb 20%-ban!
Vasárnap reggel, amikor a turisták a Napkirály termében sétáltak, négy férfi flexszel a kezében hét perc alatt kiemelte a francia történelem egy darabját a Louvre falai közül. Az eltűnt ékszerek nem csupán anyagi veszteséget jelentenek, velük együtt tűnt el valami a kollektív biztonságérzetből is. Mégis, a közgazdaság furcsa módon azt üzeni, ami el
A Házasság első látásra két szereplője, Rita és Sanya leült a pszichológusok elé, hogy megbeszéljék a viharos kapcsolatuk problémáit. A feleség őszintén beszélt arról, mi bántja őt legjobban a 60 éves egykori chippendale viselkedésében. Helyrehozható még a megromlott kapcsolatuk?
A Kúria helybenhagyta a területi választási bizottság (TVB) döntését, határozata szerint meg kell ismételni Tiszaburán az október 5-én tartott időközi önkormányzati választást - szerepel a Kúriának a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat honlapján közzétett, október 20-i keltezésű végzésében.
Szabó Zsófit sok támadás érte, miután nyíltan kiállt a politikai nézetei mellett, és elvállalta az első országos Digitális Polgári Kör találkozójának műsorvezetését. Zsófit azonban ez nem törte meg, hiszen hétfő este egy Facebook-bejegyzésben a Békemenetre invitálta a követőit. Mindezt egy Orbán Viktor-os felsőben tette. A poszt után a minisztereln
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján az orosz diplomáciai tárca.
Október 14-én menesztették a szövetségi kapitányt, Jon Dahl Tommassont Svédországban, ahol immár megtalálták az új szakvezetőt is. A kiválasztott dolgozott már az országban, és akkor kisebb csodát tett. Angol, a neve pedig Potter. Graham Potter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonba látogat – jelentette be maga a tárcavezető, aki jelenleg Luxemburgban van, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács.
A Házasság első látásra harmadik évadában próbált szerencsét Tigyi Kármen, akinek a szakértők Szilágyi Danit választották férjként. Bejött a pszichológusok tippje, hiszen a fiatalok nagyon hamar egymásra találtak, már a nászéjszakán is a lehető legközelebb kerültek egymáshoz. Mutatjuk, milyen elképesztő formában van Kármen, aki több díjat is nyert
Egy hét alatt orosz, ukrán, majd megint orosz győzelmet jósolt, támogatta Zelenszkij, majd Putyin, aztán újra az ukrán elnök béketervét. A Donbászt feldarabolta volna, majd teljesen Putyinnak adta volna, most már újra darabolná. Trumpot követni szédítőbb bármilyen drognál, de tarts velünk, mert legális!
Az első játék nem ért véget azzal, hogy Köllő Babett, Vanya Tímea, Gáspár Laci és Kozma Dominik négyese juttatta el a célba a golyójukat. Ezután a csapat tagjainak egyéniben kellett tovább harcolniuk a végső győzelemért. Mindannyiuknak egy kirakóst kellett megfejtenie, amihez egy idő után segítséget is kaptak. Laci mellé Kabát Peti jelentkezett, am
A korábban eseménytelen életet élő Torjai Endrét olyan benyomások érik egy fiktív, kommunista berendezkedésű óceániai szigeten, amelyek felszínre hozzák régóta elfojtott problémáit.
Ez a kvízguruknak szánt kihívás nem mindennapi feladat. A kérdések trükkösek, a válaszok pedig sokszor megtévesztőek, pont ezért csak a legélesebb elméjű játékosok tudnak 6 helyes választ adni. Lássuk, te közéjük tartozol-e! A Kvízgurun minden nap egy kis agytorna vár, ami nemcsak szórakoztat, hanem segít, hogy megőrizd a szellemi frissességedet is
Az egri Gárdonyi Géza Színház leendő igazgatójáról az októberi közgyűlés dönt majd, miután a posztra kiírt pályázati eljárás szakmai szakasza lezárult. A négy pályázó közül a jogszabályok alapján felállított szakmai bizottság Szarvas József programját támogatta elsöprő többséggel – számolt be a Heol.hu.
Ingyenesen látogatható a Skanzenben az az október 23-i rendezvény, amely forradalom vidéki eseményeire, a hétköznapi emberek sorsára és az ötvenes évek mindennapjaira irányítja a figyelmet - közölte a múzeum
Versenyről versenyre nyűgözi le a bírákat Avar! A csodálatos külsejű kuvasz nemrég a finnországi Helsinkiben egy igen kemény mezőnyben lett fajtagyőztes, most pedig a Nemzeti Fajtáink Éves Pontversenyén választották a 2025-ös év kuvaszának. No, persze, a megtisztelő cím nagy felelősséggel is jár, ugyanis a jövő évi olaszországi Világkiállításon Ava
Mindössze 39 nap után menesztette a vezetőedzőjét, Ange Postecoglout a Nottingham Forest. Az angol klub lesz a Ferencváros utolsó ellenfele az Európa-liga ligaszakaszában, így különösen érdekes, kire esett a vörösök választása. Nos, a kiválasztott Sean Dyche, akit Anglia-szerte csak Ginger Mourinhónak becéznek.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan Budapesten találkozik, hogy az ukrajnai háború lezárásának lehetőségéről tárgyaljanak. Az esemény azonban komoly logisztikai feladat elé állítja Oroszországot, hiszen az EU szabályainak szerint orosz gép nem léphet be Európa legtöbb országának légterébe. Merre megy majd Putyin gépe?
Megvan a véleménye a Fideszről, de a koncertjein nem adna teret a "mocskos fideszezésnek" Kispál András, aki szerint a világ attól lesz jobb hely, ha mindenki megpróbálja azt csinálni, amihez ért. A Kispál és a Borz gitárosa például szeretné a lehető legjobban eljátszani a dalaikat, amivel többet tesz, mintha "hülyeségeket kezdene beszélni" a mikro
A Pandora – a szelence átka következő részében elszabadulnak az indulatok. A játékosok között egyre nagyobb a feszültség, a szövetségek meginognak, és már senki sem tudja, kiben bízhat. Ki hátrál ki, és ki lép előre? Kiderül holnap a Fókusz után, az RTL-en és az RTL+ Prémiumon.
Alice Weidelt Schmidt Mária XXI. Század Intézete látta vendégül a Várkert Bazárban, ahol az AfD vezetője sokat dicsérte Orbán kormányát, de beszéde nagy részében kerülte a szélsőséges fordulatokat, helyenként egyenesen liberálisként beszélt.
Orbán Viktor rákapott Kendrick Lamarra és az atlantai trapre Azahriah helyett? A miniszterelnök elvileg utálja a rapzenét, de a TikTokján szinte csak ilyen számok pörögnek.
Ez az agytornáztató kvíz tökéletes lehetőség egy kis szellemi felfrissülésre. A nyolc kérdés között akad könnyebb és nehezebb is, de mindegyik megmozgatja az agytekervényeidet. Töltsd ki és beindul az agyműködésed! A Kvízgurun minden nap egy kis agytorna vár, ami nemcsak szórakoztat, hanem segít, hogy megőrizd a szellemi frissességedet is.
Szófiában közölték: ha a Kreml kéri, akkor a bolgár hatóságok engedélyeznék Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy a tervezett budapesti csúcstalálkozóra átrepüljön az ország légterén légterén.