Az első nap végére Vásáry André szobra a szelencében maradt, Király Linda helyére viszont Bánki Gergely került. Így a két férfinak kellett átkozottként az Alvilágba vonulni, hogy összecsapjanak egy párbajon. A Pandora – A szelence átka játékosainak történeteket kellett mesélniük, amiről ellenfelüknek ki kellett találnia, hogy igaz vagy hamis. Elősz
Közel a vége – üzeni Azahriah a semmiből ledobott új lemezeivel, amik leginkább kusza, tudathasadásos naplókra hasonlítanak. Itt már nincs tét, és mindent szabad, kérdés azonban, hogy ez mire elég.
A vegyes műveltségi kvíz ezúttal is igazi kihívás, tele elgondolkodtató és érdekes kérdésekkel. A 6 helyes válasz már remek teljesítmény, amit csak a legfelkészültebb játékosok érnek el. A Kvízgurun minden nap új témák és kérdések várnak, hogy megmozgasd az agyad és kicsit próbára tedd magad. Ez a legjobb módja annak, hogy fejlődj, miközben szórako
A 16 halálos áldozatot követelő balesetet egy nem megfelelő minőségű kábel szakadása okozta, és a sikló vészfékrendszere, amit előzetesen soha nem teszteltek, nem működött megfelelően.
Arató Gergely Orbánt, Kálmán Olga Semjén Zsoltot kérdezte a parlamentben, továbbra is összekeverve a Szőlő utca ügyét és a Zsolti bácsizást. Orbán egy másik kérdésre bejelentette, hogy a gyerekvédelemben 10-20 százalék közötti béremelés várható, az étkeztetést napi 1500 forintról 4000-re emelik.
Az első Pandora Kibeszélőben Vadon Jani és Kabát Peti nem fogták vissza magukat: repkedtek a szövetségek, és az sem volt titok, ki kiben nem bízik. A kibeszélő vendégei a Fort Manoelben zajló eseményekről, a Palazzo hangulatáról és a szelence körüli káoszról mindent elárultak a műsorvezetőnek Hevér Gábornak, a műsor kulisszatitkairól pedig Kónya Ge
Semmis Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) szeptemberben megkötött megállapodása - közölte az Iszlám Köztársaság Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője az állami média jelentése szerint.
A kormányfő azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy az állam hol és meddig avatkozhat be a gyereknevelés kérdésébe, és ez körültekintést igényel, mert szülőket illető jogokat fognak korlátozni.
Hevér Gábor, Vásáry André, Vadon Jani és Kozma Dominik mesélt arról, mi a legnagyobb különbség Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban és a Pandora - A szelence átka között. A játékosok megtapasztalták mindkét reality világát, most megosztották velünk, hogy milyen élményekkel gazdagodtak a műsorok után.
Szombaton az ország történetének egyik legnagyobb tüntetéssorozatát rendezték Amerikában. Trumpékat azonban joggal nem hozta zavarba a 6-7 millió felvonuló.
Kulcsár Edina diadala után Molnár Áron is veretlen maradt. Volt meglepetés, könnyek és celebbehívó is – még Michael Jackson is feltűnt. A szupersztárok között nem csak a ringben zajlott a küzdelem: BSW Matyi egy betegségből próbált felállni, Dudás Miki 120 kilós súllyal fárasztotta ellenfelét. A végén egy váratlan fordulat: Frohner Fecó behívóval t
Oroszország közölte, hogy a tervezett budapesti csúcson Ukrajnával kapcsolatos békerendezési lehetőségeket, valamint Moszkva és Washington kétoldalú kapcsolatainak javítását szeretnék megvitatni.
A Tizenkét okos ember hétfő esti adásában egy olyan kérdés is helyet kapott, amire minden Barátok közt-rajongó tudja a választ. Magdi anyus halála ikonikus jelenete lett a sorozatnak, ami később még reklámként is megjelent a képernyőkön. Ákosnak azonban fogalma sem volt a válaszról, amit Majka érzékelt is, és még jobban félrevezette a játékosát, ez
A Tizenkét okos ember utolsó hete minden eddiginél több izgalmat tartogatott: Majka egyik játékosa szinte végigmosolyogta az egész adást, az élvezetes játékának pedig meg is lett az eredménye: fülig ért a szája, amikor kiderült, hogy hárommillió forinttal lett gazdagabb. Majka minden nyereménynek úgy örül, mintha a sajátja lenne, pedig ismét őt ra
Tenki Dalma és Georgita Máté Dezső számára az idei ősz nem csak szakmai mérföldköveket hozott, de életük legnagyobb változását is: az első közös gyermekük érkezését várják. Dalma új filmje, az Egykutya néhány hete debütált a mozikban, Dezső pedig a Moonlight Pictures című ősbemutatóval lépett színpadra. A pár a várandósság kapcsán elárulta, hogy a
Megdöbbentő bejelentések, fojtott feszültségek és pszichológiai játszmák – Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című reality kulisszái mögött egy valódi történelmi kastély áll. Nem stúdióban forgatják, hanem a Nádasdladányban található Nádasdy-kastély patinás falai között. A terek, ahol a játékosok sorsáról döntenek, évszázadok óta történeteket őriz
A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.