Ha beköszönt az ősz, mind lázas keresgélésbe kezdünk a szekrényünkben, hogy előhúzzuk a mélyéről kedvenc őszi sálainkat, melyekkel körbe tekerhetjük a nyakunkat egy csípős reggelen. Mutatjuk a legjobb sálrendezési trükköket, hogy a szekrény a rend, és ne pedig a káosz színtere legyen!
A klímaváltozás miatt a repülőgépek hosszabb ideig maradhatnak alacsonyan felszállás közben, ami jelentősen növeli a zajterhelést a városi lakóközösségekben. A Readingi Egyetem tanulmánya szerint Londonban, Madridban, Lisszabonban, San Sebastiánban és Düsseldorfban több ezer ember kerülhet a 50 decibel feletti zajzónába a következő évtizedekben. A
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként" való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Ott
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Európa most hatvanezer euró támogatással ösztönzi az egészségügyi XR-megoldások fejlesztését: kkv-k csatlakozhatnak zászlóshajó innovátorokhoz. A
Mi tesz egy várost igazán élhetővé – a közlekedés, a zöldterületek, a kulturális élet vagy épp a közösségi összetartozás? Talán mindezek együtt formálják azt a hangulatot, amitől otthon érezzük magunkat. Egy nemzetközi felmérés annak járt utána, mely európai városokban érzik a legboldogabbnak magukat az emberek – az eredmény pedig több meglepetést
A hat vágóéllel a lapka vonzó árat kínál vágóélenként. A maximális beszúrási mélység 9,5 mm (0,374″). Ez körülbelül 4 mm-rel (0,157″) több, mint a testvérrendszer, a 64T. Az alkalmazástól függően
Fejfájás, koncentrációs zavar, feledékenység – olyan panaszok, amelyeket általában a stressz, fáradtság vagy az elfoglalt életmód okoz. Bár ezek a tünetek legtöbbször ártalmatlanok, ritka esetekben komolyabb betegséget, például agydaganatot is jelezhetnek.
Ma, 2025. október 24-én a névnaposokat ünnepeljük: a legelterjedtebb magyar naptár szerint ma a Salamon a hivatalos névnap, és több névjegyzék ezen a napon tartja a Rafael és női párja, a Rafaela ünnepét is. Ha ma ünnepeled, fogadd szeretettel a köszöntést – és nézzük, mit rejt a neved története, jelentése és szimbolikája.
Emeld új szintre az otthoni grillezést, hogy több legyen egyszerű programnál! Váljon igazi élménnyé, ami összekovácsolja a családot és kellemesem emlékként él tovább! A Kamado Joe segít ebben és a páratlan ízek megalkotásában!
Változékony, szeles lesz a hosszú hétvége, többször is lehet eső, zápor. A hőmérséklet kissé visszaesik, és a csúcshőmérséklet jellemzően 13-18 Celsius-fok körül alakul – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Az ősz talán a leglátványosabb évszak a kertben. A levelek színei ilyenkor a zöld minden árnyalatából vörösbe, narancsba, aranyba váltanak, és a kert igazi festménnyé alakul. Ha szeretnénk, hogy udvarunkban évről évre megismétlődjön ez a természetes színorgia, érdemes olyan díszfákat ültetni, amelyek kifejezetten az őszi lombszínükről híresek. Íme
Ez a vegyes kvízmix igazi tudáspróba, ahol minden kérdés más területet érint. A legtöbben mindössze öt pontig jutnak, mert nem könnyű minden témában helytállni. Lesz itt történelem, földrajz, irodalom és még néhány meglepetés is. Nézd meg, te hány pontig jutsz el!
A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a Fidesz nemcsak a tömegek mozgósításában, hanem a közhangulat alakításában is felülkerekedett, miközben a Tisza Párt továbbra sem tudja hitelesen megfogalmazni, mit kínálna kormányváltás esetén.
A Békemeneten kétszer annyian vettek részt, mint Magyar Péterék hasonló rendezvényén, az ellenzék vezetőjének hosszú beszédének ráadásul nem volt valódi mondandója. Itt vannak október 23-a legolvasottabb cikkei.
Az idei év több könnyítést is hozott az egészségpénztári egyenlegek felhasználásánál, így akár a karácsonyi ajándékvásárlás költségein is egyszerűbben lehet spórolni ezzel a megtakarítással – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Közben egyre több pénz áramlik egészségpénztári megtakarításokba, és a taglétsz
Akár komoly, egészségünket fenyegető probléma is húzódhat a rossz alvás vagy épp a horkolás hátterében. Egy alvásvizsgálattal azonban nemcsak az okokra deríthetünk fényt, de újra egyenesbe hozhatjuk éjszakai pihenésünk.
Ősszel mindenki sütőtököt süt, főz, turmixol – de nem mindegy, melyiket viszed haza. Egyetlen árulkodó jel elég, hogy a kedvenc őszi alapanyagod helyett komoly csalódásban legyen részed.
A „Németország a hibás” magyarázkodás komolytalan. A kisebb magyar lendület ország-specifikus okokra vezethető vissza, nem pedig a globális kereskedelmi vagy általános európai tényezőkre. A magyar gazdaság a hozzá mérhető adottságú országokból álló kelet-közép-európai térség növekedési nívója alatt teljesít.
A hosszú hétvégén sokan elutaznak, vagy ha nem, akkor is kivették ezt a pár munkanapot, hiszen kevés szabadság felhasználásával lehetett egy teljes hetet nyerni. Az otthon töltött idő is pihentető, főleg akkor, ha az egynapos boltzár után nem is kell kitenni a lábunkat. Ha megkívántál valami édeset, sütnél, de nem mennél boltba, akkor mutatunk néhá
Csökkenő látogatottság, új generációs igények, digitális életmód, egészségtudatos trendek: a fesztiválpiac már nem ugyanaz, mint tíz éve. De vajon van jövője a Szigetnek? Miért nem elég ma már egy nagy színpad néhány fellépővel? És hogyan lehet a porproblémától a repohár-rendszerig valódi élményszintet emelni? Andrejszki Richárd, a Chef Market Zrt.
A szépségápolás világában gyakran a túlzás dominál: tükörfényű bőr tíz lépésben, hangzatos szérumok és polcokat megtöltő kozmetikumok. Mégis, a "modern" nők egyre inkább ráébrednek, hogy a valódi luxus nem a termékek számában, hanem a tudatos egyszerűségben rejlik. A skinminimalism nem pusztán trend, hanem életérzés, amely felszabadít a régi rutin
Az utóbbi hónapokban attól volt hangos a sajtó, hogy két humorista siralmas pénzügyi helyzetbe került. De a közönség és kollégák segítségével mindkettejük élete rendeződni látszik, sőt Laár András és Galla Miklós újra színpadra is állnak együtt.
Vajon hány igazi love story fér bele az életünkbe? Hány szerelem vár ránk? Egyetlen nagy, sorsszerű találkozás? Vagy több, különböző, de egyformán fontos kapcsolat? A horoszkóp nemcsak azt mutatja meg, hogyan szeretünk, hanem azt is, mennyi nagy érzelmi fordulatra számíthatunk. Nézzük, a csillagok szerint melyik csillagjegynek hány szerelem jut!
A miniszterelnök az egynapos uniós csúcstalálkozót követően kijelentette: "azt javasoljuk az ukránoknak, hogy inkább egy béketárgyalással próbálkozzunk, mi abban tudunk segíteni".
Egy új kutatás szerint az Amazonon található gyógynövényes könyvek túlnyomó többségét valószínűleg mesterséges intelligencia írta. Az Originality.ai nevű MI-észlelő cég 558 címet elemzett 2025 januárja és szeptembere között a gyógynövényes szerek kategóriájában, és megállapította: a könyvek 82 százaléka nagy valószínűséggel gépi szöveggenerátoroktó