2025. október 24. péntek

okt. 24
7:39
Orbán Viktor: Hosszú és sűrű nap volt a tegnapi. Felemelő és embert próbáló egyszerre (BorsOnline)
A miniszterelnök Facebook-oldalán összegezte a Békemenetet és a brüsszeli valóságról is beszámolt.
okt. 24
7:39
Medvegyev: A budapesti békecsúcs lemondása Oroszország elleni háborús cselekmény (SzMo)
A volt orosz államfő szerint az amerikai elnök voltaképp teljesen Európa mellé állt. Ez azt jelenti, hogy ezzel Oroszország ellen foglalt állást.
okt. 24
7:39
Orosz hadihajó "lezárta" Németország kapuját (Magyar Hírlap)
A német kutató- és halászhajók kénytelenek kerülni a térséget az orosz hadihajók jelenléte miatt.
okt. 24
7:39
Elkaszálta elektromos áruszállítóját a General Motors (Villanyautósok)
Ígéretes projektnek indult, de a számok ellene szóltak.
okt. 24
7:39
Török Gábor: Orbán talán először beszélt úgy, mintha tényleg hátrányban látná a Fideszt (Telex)
A politológus szerint az október 23-i beszédek tartalmánál fontosabb a rendezvények utóélete, hogy azok mennyiben segítik érvényesülni azt a stratégiát, amelyet az adott politikai erő követ.
okt. 24
7:45
Miért nem vált be a kaszáló gyümölcsös? (Agrofórum)
Gépesítsük az almatermesztést! A gyümölcstermesztésben a legnagyobb kézimunka igénnyel járó munkafolyamatok, a metszés és a szüret. Egyben ezek a legnehezebben gépesíthetők. A szakemberek azonban sohasem adták fel a harcot, és régóta próbálkoznak a probléma megoldásával. Az idők során nagyon sokféle ötlet született, amelyekből csak kevés vonult be
okt. 24
7:45
Brigitte Bardot halálhíre terjedt a közösségi oldalon: a színésznő felháborodva cáfolt (Life)
Bár meg kellett műteni, ma már jól van és haza is engedték. Brigitte Bardot nagyon is él, és ezt ő nyilatkozta a haláláról szóló álhír hallatán.
okt. 24
7:45
Orbán Viktor: Az oroszok meg fognak egyezni az amerikaiakkal, lesz békecsúcs! (Mandiner)
A kományfő a Békemenetet úgy értékelte, hogy elsöprő méretű és kisugárzású esemény volt.
okt. 24
7:45
Toszkán szőlős lepény (Street Kitchen)
Ki mondta, hogy a szőlő csak borban jó? Ez a toszkán lepény bebizonyítja, hogy rozmaringgal és puha kelt tésztával párosítva is mennyei. Egy falat, és máris úgy érezzük, mintha Toszkánában szüretelnénk, már csak a napsütést kell hozzáképzelni!
okt. 24
7:45
Kis parcellák, nagy segítség a méheknek (Haszon.hu)
A kis parcellák előnyösek a beporzók számára – de csak akkor, ha a közelben féltermészetes élőhelyek találhatók.
okt. 24
7:47
Tiszás valóságtagadás: budapesti békecsúcs? Kamu és káros! | Újságírók elleni erőszak? Megérdemlik! (Mandiner)
A Tisza Párt október 23-i rendezvényének résztvevőit a budapesti békecsúcsról és az újságírók elleni erőszakról kérdeztük. Riportunk.
okt. 24
7:51
Leszakadt a vasúti felsővezeték, pótlóbuszok járnak a vonatok helyett az egyik vonalon (Infostart)
A dél-balatoni vonalon délutánig gondok lesznek, mivel a viharban egy kidőlt fa leszakította a felsővezetéket Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között péntekre virradó éjszaka, ezért várhatóan délutánig nem járnak a vonatok a két település között.
okt. 24
7:51
Tévedés - állította Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az ’56-os brüsszelezős beszédéből (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 24
7:51
Apáti Bence rendesen odasózott a fanatikus Magyar Péter-hívőknek (Mandiner)
Ezt hívják KO-nak.
okt. 24
7:51
Orbán Viktor: Lesz békecsúcs, Brüsszelben is tudják (Magyar Nemzet)
Már égett a ház, mire odaértem – mondta az uniós csúcsról a miniszterelnök.
okt. 24
7:51
Pótlóbuszok közlekednek a Balaton déli partján az éjjeli vihar miatt (Telex)
Leszakadt egy felsővezeték, péntek délutánig nem jár vonat egyes szakaszokon.
okt. 24
7:51
Eseményajánló a hosszú hétvégére: 6 budapesti program október 26-ra (Drive)
A hosszú hétvége utolsó napján is megannyi programmal készül fővárosunk. Mutatunk hat lehetőséget azoknak, akik a szünet utolsó napján se szeretnének unatkozni.
okt. 24
7:53
Levegőhöz jutott a Fradi fuldokló csúcsellenfele, további szenzációk az Európa-ligában (Magyar Nemzet)
A Ferencváros az előkelő hetedik helyen várja a folytatást.
okt. 24
7:57
Veszélyes lehet a méz, vigyázz vele! Ezek a legdurvább tünetek (Ripost)
Nem is gondolnád, hogy a mézre is lehetsz allergiás!
okt. 24
7:57
Műveltségi kvíz: 7 szólás, amit a magyar átlag nem ismer, de soha nem vallaná be (Glamour)
Vannak olyan szólások, közmondások, amelyek már hosszú évtizedek óta anyanyelvünket gazdagítják. Akadnak azonban olyanok is, amelyek a ritka használat miatt szépen, lassan kikopnak, elfelejtik őket, és amelyekről a fiatalabb generáció már nem is tudja, mit jelentenek.
okt. 24
7:57
Meghalt egy 11 éves kisfiú, miután az apja azt mondta neki, hogy csak "aludja ki magát" (BorsOnline)
A fiatal halála megelőzhető lett volna.
okt. 24
7:57
A brit királyi család legpiszkosabb botránya: egy prostituált megzsarolta és kiforgatta vagyonából a herceget (Life)
Nem András volt az első yorki herceg, akinek bűnös magánélete lett a veszte. Az egyiket például sikeresen megzsarolta egy prostituált.
okt. 24
7:57
Az EU új szankciói közelebb vihetik Oroszországot az ukrajnai megállapodáshoz (Magyar Hírlap)
Az EU saját csapdájába sétál.
okt. 24
7:57
Bekérették az orosz nagykövetség ügyvivőjét a légtérsértés miatt – azonnal felszálltak a NATO-gépek (Mandiner)
Heves tiltakozást váltott ki a hadművelet.
okt. 24
7:57
Indul a Most Wanted – te is feljelentheted vagy segítheted a menekülő celebeket! (rtl.hu)
Október 26-tól te is részt vehetsz az RTL üldözős reality-jének a forgatásában! A Most Wantedben 24 celeb próbál megszökni Sebestyén Balázs és csapata elől. És ebben egyedülálló módon te részt is vehetsz – akár vadászként, akár segítőként. Mutatjuk a részvétel módjait!
okt. 24
7:57
Többszörösen elítélt férfit vett fel a nagykanizsai javítóintézet, hónapok múlva molesztálás miatt panaszolták be (Kontroll.hu)
2017-ben egy lopás és közokirat-hamisítás miatt már többször elítélt bűnözőt vettek fel nevelői pozícióba a nagykanizsai javítóintézetbe, holott ezt még az intézmény saját szabályzata is tiltotta. A férfi, akinek már a korábbi munkahelyein is több molesztálással kapcsolatos ügye volt, így ismét gyerekekkel dolgozhatott. Igaz, ebben az intézményben
okt. 24
8:03
Orbán Viktor október 23-a után adott interjút – megszólalt a nyugdíjak megadóztatásának állítólagos ötletéről (Blikk)
Orbán Viktornak sűrű napja volt csütörtökön. A Kossuth téren október 23-i, ünnepi beszédet mondott a Békemenettel érkező híveknek. Ezek után az EU-csúcsra kellett mennie. A csúcson a döntések egy részét akkorra már meghozták, nélkülünk. Péntek reggel pedig a Kossuth rádiónak adott szokásos, hétvégi interjút. Ebben sok más mellett a Tisza párt állít
okt. 24
8:03
Orbán Balázs: Magyarország készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére (Infostart)
A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére – jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.
okt. 24
8:03
Putyin nem fogta vissza magát: "a válasz megdöbbentő lesz. Gondolják ezt át!" (ATV)
Vlagyimir Putyin az Oroszországi Földrajzi Társaság 17. kongresszusának záróülése után lépett a sajtó elé, és kemény üzenetet küldött a Nyugatnak.
okt. 24
8:03
Rég látták olyan derűsen a jövőt a magyar cégek, mint éppen most (Igényesférfi.hu)
Októberben nőtt az üzleti és fogyasztói bizakodás, javult a foglalkoztatási kedv és a gazdasági kiszámíthatóság.
okt. 24
8:03
Török Gábor: Megint közelebb vagyunk valamivel a választásokhoz, és a Tisza nem verte le a lécet sehol (SzMo)
A politikai elemző szerint a Tiszának azt kellett bizonyítania a rendezvénnyel, hogy az utcán is partiban van a kormányoldallal. Erre korábban egyetlen ellenzéki párt sem volt képes.
okt. 24
8:03
Rendkívüli változás a köztévén, először történik Magyarországon ilyen, csak pár nap maradt hátra (Promotions)
Fülrepesztő vita robbanhat ki, egy elhunyt legenda hangját klónozták, tőle már nem lehetett engedélyt kérni.
okt. 24
8:03
Jön a vihar, kiadták a riasztást (Magyar Nemzet)
A legmagasabb hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.
okt. 24
8:03
Végzetes tragédia történt, egy idős férfi vesztette életét Ráckevén (naphire.hu)
Tragédia történt Ráckevén: egy idős férfi életét vesztette, miután kigyulladt egy kis fabódé az udvaron. A lángokat a szomszédok próbálták megfékezni, de már nem tudtak segíteni a férfin.
okt. 24
8:03
Nehezen veszed rá magad az edzésre? Próbáld ki ezt a pszichológiai trükköt (Bien)
Ha gondot okoz, hogy motivációt találj az edzésre, a 'peak-end rule' segíthet. Ez a pszichológiai trükk az emlékek formálásában és az edzés élvezetessé tételében játszik szerepet.
okt. 24
8:09
Britney Spears vállalhatatlan állapotban ült a volán mögé: majdnem elütötte a barátját, áttért a szemközti sávba és alig jutott be otthonába is − Videó (Life)
Az énekesnő dührohamot kapott mindattól, amit Kevin Federline a memoárjában leírt. Britney úgy vezetett, mint egy őrült.
okt. 24
8:09
A történelem ismétli magát? A bitcoin-ciklus, amely mindent meghatároz (BitcoinBázis)
A bitcoin piacára régóta jellemzőek a ciklikusan ismétlődő, szélsőséges érzelmi hullámzások, amelyeket most pár látványos grafikon is szemléltet. A The Rational Root által készített vizuális anyagok nemcsak a múlt piaci viselkedését tárják fel, hanem segítenek megérteni, milyen tényezők alakíthatják a közeljövő trendjeit. Cikkünkben bemutatjuk ezek
okt. 24
8:09
Elkészült a világ első víz alatt működő adatközpontja (Gyártástrend)
A kínai létesítmény jóval fenntarthatóbb és hatékonyabb, mint a szárazföldi megoldások.
okt. 24
8:09
Brutális bukás várhat az év egyik legjobban várt sci-fi filmjére (Médiapiac)
Padlót foghat a sci-fi, amely az egyik leginkább várt alkotásnak számít az évben. A Tron: Ares a Disney-től komoly anyagi bukásnak látszik.
okt. 24
8:15
G. Németh György az óraátállítás eltörléséről: az uniós döntés már megvan, és nem kéne tovább halogatni (Infostart)
Újabb óraátállítás következik vasárnap, amikor hajnali 3 óráról 2 órára kell átállítani az órákat. G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke az InfoRádióban azt mondta, nem hosszabbíthatjuk tovább következmények nélkül a nappalokat.
okt. 24
8:15
Fontos adat érkezik ma az Egyesült Államokból - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék (Portfolio)
A magyar tőzsde ma zárva tart, legközelebb csak hétfőn lesz kereskedés, az európai és az amerikai piacokon viszont a megszokott rendben zajlik a kereskedés, a fontosabb piacokon sehol sem lesz szünnap. Délután megérkezett a várva várt szeptemberi amerikai inflációs adat: az elemzők által várt 3,1 százalékosnál kicsit enyhébb, 3,0 százalékos pénzrom
okt. 24
8:15
Nyilvánosan felszólították Magyarországot, hogy engedelmeskedjen Trumpnak: azonnal megérkezett a kijózanító válasz (vg.hu)
Újabb barátságtalan üzengetés zajlott a közösségi médiában.
okt. 24
8:15
Orbán Viktor: Lesz békecsúcs, Brüsszelben is tudják (BorsOnline)
A brüsszeli uniós csúcsról jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök a hagyományos pénteki reggeli rádióinterjújában.
okt. 24
8:15
Somogyi Zoltán október 23-ról: Orbán Viktor már inkább a kisebb körhöz szól, és ez így már veszélyes számára (SzMo)
Orbán Viktor a harcias kommunikációjával lemond a bizonytalanok és a Fideszen kívül maradók megszólításáról, miközben Magyar Péter hétköznapi problémákkal foglalkozó témái várhatóan nagyobb visszhangot váltanak ki a választók körében - mondja a szakértő.
okt. 24
8:15
Zaluzsnij: Az ukrajnai konfliktus "globális háborúvá" nőtte ki magát (Magyar Hírlap)
A volt ukrán tábornok szerint a háború intenzitása meghaladja, amit egyetlen ország önállóan el tudna viselni.
okt. 24
8:15
Orbán Viktor a Magyar Nemzet kérdésére véleményt mondott az uniós szankciókról (Magyar Nemzet)
A magyar miniszterelnök az uniós csúcsot követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek Brüsszelben.
okt. 24
8:15
Kós Hubert világcsúccsal lett bajnok 200 méter háton Torontóban (Telex)
Tízéves világcsúcsot döntött meg a 22 éves úszó.
okt. 24
8:17
Orbán Viktor a Békemenetről: Felemelő érzés volt (Magyar Nemzet)
Az uniós csúcson a háború és szankciók rideg valósága váltotta fel a béke fuvallatát, de Magyarország érdekeit sikerült megvédeni.
okt. 24
8:21
Orbán Viktor élőben mondta el a rádióban, mi történt az EU-csúcson: elfogyott a pénz, Brüsszelben szembejött a valóság (vg.hu)
Az oroszok meg fognak egyezni az amerikaiakkal, lesz békecsúcs Budapesten.
okt. 24
8:21
Putyinnak vége? – Trump az orosz elnök gyenge pontját célozta meg (Mandiner)
Az amerikai elnök legújabb Oroszország elleni szankcióinak célpontja két olyan olajvállalat, amellyel lerombolná az oroszok gázpiacát.

Keresés