Az adásvételi szerződést október 20-án írták alá, az Eagle Hillsnek 30 napon belül kellett átutalnia a négyzetméterenként 1,2 millió forintos vételárat.
A palacsinta soha nem megy ki a divatból – legalábbis ezt állítjuk mi. :D De tényleg, van valaki, aki ezt meg tudná cáfolni? Szerintünk lehetetlen, ezért ennek örömére mutatunk nektek hét extrán krémes palacsintát, amit nem fogtok egyhamar elfelejteni!
A topistán gazdagréti, óbudai es VIII. kerületi panellakás is szerepel bőven 100 millió forint feletti árral. Az ország legolcsóbb panellakása Salgótarjánban található, és mindössze 4 millió forintos árral kapott helyet a kínálatban. A legolcsóbb budapesti panel 39,9 millió forintba kerül.
Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka ritkán osztanak meg igazán meghitt családi pillanatokat a követőikkel, most azonban kivételt tettek: Borka egy kislányukkal közös képpel köszöntötte fel a sztárfocistát a születésnapja alkalmából.
Van egy közeli ismerősöm, aki a tőle telhető, legnagyobb szeretettel ad mindenkinek, akivel csak kapcsolatba kerül. Tudja, hogy sokszor túlzásba esik, ami mellé még ráadásul sokszor elnézést is kér –gyakran akkor, amikor éppen másoknak kellene köszönetet mondani neki… Honnan eredhet ez a szokás? A szakértők szerint sok esetben gyerekkorban gyökerez
Az egyszer használatos műanyagok (single-use plastics, Sup) ma már nem csupán környezeti, hanem globális társadalmi és gazdasági problémát jelentenek. Bár kényelmesek, olcsók és könnyen előállíthatók, felhasználásuk rövid, a környezeti hatásuk viszont hosszú távon rendkívül súlyos. A Körkörös.hu globális összeállítása bemutatja, milyen intézkedések
Grégoire Munster idén már második teljes szezonjának végéhez közeledik a WRC legfelsőbb kategóriájában, ennek ellenére már újonc csapattársa, Josh McErlean is több pontot szerzett nála.
Novembertől Somos András veszi át Krug Emíliától a Civil a pályán műsorvezetését az ATV-n, a megújult hírháttér-elemző műsor pedig Somos a pályán címmel folytatódik.
2026 elejétől tervezik az új szabályokat amik nemcsak az ügyintézést egyszerűsítik, hanem valódi megkönnyebbülést hoznak a gyászoló családoknak, akik így kevesebb papírmunkával, gyorsabban zárhatják le a hagyatéki ügyeiket.
Váratlan befizetésre váró számla, sürgető fizetési felszólítás vagy egy nyereményjáték, amin nem is vettünk részt? Napról napra olvashatunk olyan híreket, hogy ismert vállalatok nevében és arculatában küldenek üzeneteket csalók, hogy pénzt szerezzenek vagy visszaéljenek az adatokkal. Mik a leggyakoribb csalástípusok, hogyan lehet felismerni a megté
Az alábbi képen rengeteg dalmatát látsz, amelyek között elveszett egy, amelyik kakukktojás! Neked sikerül megtalálni mindössze 5 másodperc leforgása alatt azt, amelyiken nincs folt? Lássuk hát! Óra indul! Készen állsz? 5. 4. 3. 2. 1. Lejárt az idő! Sikerült megtalálnod a kiskutyát? Ha igen, akkor hatalmas nagy gratuláció, ugyanis csak azoknak
Ez szerintük az Orbán-kormány sokadik botránya az uniós pénzek lenyúlásától a jogállamiság megsértéséig. A képviselők szerint nagy kérdés, hogy Várhelyi képes-e függetleníteni magát a magyar kormánytól.
Visszaszámlálás indul A Budapesti Közlekedési Központ közleménye alapján néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja változik, ugyanakkor a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekedik hajnali kettő és három óra között a legtöbb éjszakai járat, jellemzően azok, amelyek óránként, fél óránként, vagy m
A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket a hazai lakáspiacon, az áraik széles skálán mozognak: az ingatlan.com aktuális kínálata alapján akadnak százmillió forint feletti ingatlanok, miközben a legolcsóbbak ára bőven 10 millió alatt marad.
Több üzletlánc szervezett bolti lopásokról beszélt. Az égetett szeszek, az édességek, de a vegyi áruk is a lopásérzékenyebb termékek kategóriájába sorolhatók.
Ha eddig azt hitted, hogy a Spritz csak nyári ital lehet, ideje, hogy felébredj. Az Apple Cider Spritz a bizonyíték rá, hogy az ősz is lehet pezsgő – szó szerint. Mutatjuk az őszi koktél receptjét!
Miközben te elismered, hogy ezt totálisan elkúrtátok, közben azért van pofátok naponta egymillió eurót fizettetni Magyarországgal, amiért nem hajlandó ugyanígy elkúrni a kedvetekért.
Tudjuk, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, de úgy tűnik, a Z generáció tagjai csak nemrég szembesültek azzal a misztikus ténnyel, hogy az ember képes arra, hogy csak úgy üljön és ne csináljon semmit sem.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
Megtréfálhatja-e Max Verstappen a korábban biztos befutónak tűnő McLaren-versenyzőket az idei bajnokságban? A többi versenyző vegyes lelkesedéssel követi a hajrát, de leírni senki sem meri a Red Bull címvédőjét.
Szitál az eső, fúj a szél, egyre nagyobb a tömeg. A vállak fölött átnézve keresem a barátomat, de elsodor bennünket egymástól egy vonat felé hömpölygő iskolás csoport. Kapásból négy ok, ami alapesetben hátraarcra késztetne – vagy legalábbis szorongást keltene bennem –, most mégis nyugalmat és izgatottságot érzek. Hiába csurom víz mindenem, hiába tö