Ha nincs megállapodás, október 30-án lekerülhet az ESPN és az ABC a YouTube TV-ről – 10 millió nézőt érint, sportközvetítések is veszélybe kerülhetnek.
A modell-műsorvezető a zenész több, a Szőlő utcai ügyről tett kijelentésére is reagált. Végül meghívta Ferót Lánczi Zsuzsa, az Árvácska Alapítvány nemrég elhunyt alapítójának búcsúztatására.
Hétvégén rendezték a Mitropa Kupa szezonzáró versenyét Svájcban, ahol Fabian Schulze tudott nyerni, míg a bajnoki címet Hermann Gassner jr. szerezte meg. A magyar versenyzőknek idén nem sikerült dobogós helyen zárniuk.
Két repülőbaleset is történt vasárnap a Dél-kínai-tengeren: rövid időn belül egy amerikai helikopter és egy vadászgép is lezuhant a Nimitz repülőgép-hordozóról felszállva. A szerencsés mentéseknek köszönhetően az érintettek túlélték az incidenseket.
A Publicus kutatása szerint a megkérdezettek mindössze 5 százaléka érzi úgy, hogy érdemben kevesebbet fizet a boltban az árrésstopok miatt. Még a fideszes választóknál is alig 10 százalék feletti az arány.
Magánkihallgatáson fogadta Orbán Viktort 14. Leó Pápa hétfő reggel. Az olasz lapok szerint Orbán Viktor a már korábban elkezdett békemisszióját folytatja, kihasználva a szentszék rendkívül szerteágazó diplomáciáját. Rómából Jánosi Dalma tudósított.
Idén is az edzőtermekbe való visszatérésre ösztönzött a BioTechUsa és a Fitness5 hálózat: szeptember 15. és október 12. között zajló Back to the Gym kampány során Oczella Eszter és Kiss Jenő márkanagykövetek, valamint a vállalat szakértői motiváló és edukatív tartalmakkal támogatták az edzőterembe visszatérőket. A résztvevők csakúgy, mint tavaly, i
Vitályos Eszter szerint elgondolkodtató, hogy Magyar Péter, Ruszin-Szendi Romulusz vagy Aranyosi Péter kapcsán miért nem emelnek szót, miért nem írnak nyílt levelet "a szemforgatók".
Kiss Tamás és Toró Tibor tanulmánya egy 2025-ös reprezentatív kutatás alapján mutatja meg, hogy miközben a kettős állampolgárság és a támogatáspolitika elfogadottsága nő, a "virtuális nemzet" társadalmi elfogadottsága továbbra is ingatag.
„Újságírás-Etika Kelet-Európában” címmel jelent meg néhány nappal ezelőtt médiaparterünk, a Médiakutató című folyóirat két szerkesztőjének új kötete, amely az újságírás erkölcsi határait, dilemmáit és kelet-európai sajátosságait vizsgálja. Interjú Bajomi-Lázár Péterrel és Boldog Dalmával, a könyv szerzőivel.
Gondoltál már arra, hogy a weboldalad folyamatosan vonzza a látogatókat anélkül, hogy folyamatosan fizetned kellene a hirdetésekért? A keresőoptimalizálás, amelyet SEO-nak is hívunk, pontosan ebben segíthet.
Az ember előszeretettel pakolja tele különböző élelmiszerekkel a hűtőajtó kisebb-nagyobb rekeszeit és polcait, pedig az ilyesmi óriási meggondolatlanság.
Szabados Ági, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine könyvesbolt-hálózat megálmodója újabb mérföldkőhöz érkezett: megnyitotta az ország negyedik Libertine boltját, ezúttal a pesti oldalon, a Múzeum körút 5. szám alatt. A kis alapterületű, de hangulatos új boltban természetesen helyet kapott a Libertine védjegye is – az aranylétra, am
Hugh Jackman és Sutton Foster vasárnap este először sétáltak együtt a vörös szőnyegen. A színész most először vállalta fel nyilvános eseményen új kapcsolatát, miután elvált nejétől, Deborra-Lee Furnesstől.
Amikor a hónap elején Jamie Cureton az angol tizedik ligás Kings Park Rangersbe igazolt, maga sem tudta, hogy hamarosan történelmi tettet hajthat végre. Márpedig azzal, hogy gólt szerzett a tizedosztályú bajnokin, beírta magát az angol futball históriás könyvébe: az első labdarúgó lett, aki a PL-től a tizedik ligáig minden bajnoki osztályban rúgott
Az egyes adótörvények adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/12801. számú törvényjavaslat alapján várhatóan több ponton módosulna a személyi jövedelemadóról szóló törvény. Változnának például a kriptoügyletek adókiegyenlítésének, a többgyermekesek kedvezményéhez fűződő nyilatkozatok előírásai, a banki csalások káro
A viszonylag kellemes ősz már nem tarthat túlságosan sokáig. Az osztrákok is javában készülnek a téli síszezonra: ellenőrzik a lifteket, egyengetik a lejtőket, ahol szükséges, de főképp a hideget várják.
Jerzy Hoffman háromórás eposza, a Henryk Sienkiewicz regényéből készült Tűzzel-vassal arra is választ ad, létezik-e egységes ukrán identitás. Nizalowski Attila írása.
Vihar söpört végig a táborozók sátrain, a szél szétszórta az itt tárolt holmikat. Ezeket kellett egy rövid, angol, illetve német nyelvű feljegyzés alapján megkeresniük azoknak a diákoknak, akik részt vettek a Karácsonyi iskola nyelvi vetélkedőjén. A programot idén is úgy szervezték, hogy a feladatok érdekesek legyenek a gyerekek számára, tartogassa
A kormány döntött, új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak: mostantól évi egymillió forintos támogatást biztosít a számukra – jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn a kormány Facebook-oldalán.