Peller Mariann a szakmai élete fontos állomásairól beszélt egy műsorban, ahol többek között azt is elmondta, hogy nincs haragban az egykori és a jelenlegi főnökével, annak ellenére, hogy épp ő közölte vele annak idején, hogy nem dolgozhat tovább a csatornánál.
A frissen publikált World Justice Report nemzetközi jelentés szerint világszerte tovább gyengül a jogállamiság, és Európában is egyre több országban romlik a helyzet. Magyarország az uniós mezőny legutolsó helyére csúszott, miközben a legjobbak és a legrosszabbak közötti szakadék tovább mélyül. A rangsor átrendeződése jól mutatja, hogy a demokratik
Még a rutinos autóvezetők egy jelentős százaléka is elhibázza, pedig némi türelemmel és minimális szellemi erőfeszítésekkel könnyedén teljesíthető ez a szórakoztató és tanulságos Kresz-teszt.
Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, Európa új gazdasági korszakra készül. A cél: megszabadulni Kína szorításától, mielőtt a ritkaföldfémek új fegyverré válnak a világpolitikai játszmában.
Megkönnyebbüléssel fogadták a piacok a hétvégi híreket Európában és a tengerentúlon is, melyek szerint elkerülhető lesz a további plusz 100%-os amerikai büntetővám kivetése Kínával szemben, és esély van arra is, hogy Kína elhalassza a ritka földfémek exportkorlátozásának bevezetését.
Bejegyzésében erőszakot legitimáló mintát emlegetett, és külföldi finanszírozásról írt. Közben egy fővárosi fideszes képviselő a támogatásról szóló állítását vitatta, Szentkirályi a helyzet elmérgesedésétől tart.
Az írók mindig is inspirációt merítettek az utazásaikból – de vajon mely európai városok hagyták bennük a legmélyebb nyomot? Az Aura Print nemrég megjelent kutatása most arra kereste a választ, mely helyszínek bukkantak fel leggyakrabban az 1920 és 2019 között megjelent regényekben.
A kriptovalutapiac újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana-, Litecoin- és Hedera-alapú spot ETF-ek kereskedése ma indulhat el a nagy amerikai tőzsdéken. Mindez annak ellenére történik, hogy a washingtoni kormányzati leállás jelentősen lassította az amerikai pénzügyi felügyeleti folyamatokat. Az elmúlt hónapokban előkészített felvételi beadványok azon
Baksáné Szabó Anikó mentálhigiénés szakember személyközpontú módszertannal dolgozik, egyéni és csoportos beszélgetésein a lelki egyensúly, a kapcsolódás és az önismeret megerősítésében segít. Három felnőtt gyermek édesanyjaként jól ismeri a szülőség különböző szakaszait és azok érzelmi kihívásait, munkájában pedig a feltétel nélküli elfogadást és a
Az S&P Global hétfőn B- hitelminősítést adott a MicroStrategynek (MSTR), mert üzleti modellje a bitcointartalékokra épül, így magas finanszírozási és likviditási kockázatot hordoz, noha piaci kapitalizációja jelentős és jó a tőkepiaci hozzáférése - írta meg a CoinDesk. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, novembe
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A Kyndryl kutatása szerint a cégek növekvő AI-megtérülés mellett komoly kihívásokkal néznek szembe az infrastruktúra
Ez nem újságírás, hanem tudatos politikai manipuláció: a cél, hogy a békepárti vezetőket egymás ellen fordítsák, és ezzel gyengítsék a háborúval szembeni józan, felelős álláspontot.
Idén is lezajlott a halállomány összetételének tudományos szempontú vizsgálata a Duna főágában. Az eredmények szerint a dunai halállománya változatos és jó általános egészségi állapotban van. A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban.
A Donald Tusk botrányos hatalomátvételét bemutató dokumentumfilm a kommunizmust idézi. Nem véletlenül. A lengyel miniszterelnök módszerei csúfot űznek a jogállamiságból.
A Real Madrid labdarúgójának tavaly októberi keresztszalag-szakadása kitartóbb problémának bizonyul a vártnál, ismét orvosi beavatkozásra van szüksége.
A Bitcoin bányászati ranglista a feje tetejére állt, nem várt robbanás történt a szektorban! A kisebb szereplők soha nem látott mértékű, 117%-os hashráta ugrással fenyegetik az iparág óriásait, átírva a piac szabályait a harmadik negyedévben. A bitcoinbányászok harmadik negyedéves eredmény jelentéseik előtt nem csak a hashráta számok, hanem az egés
Orbán Viktor politikai tanácsadója azt állítja, hogy a tegnapi hírekkel ellentétben a miniszterelnök soha nem mondta azt, hogy Donald Trump amerikai elnök hibázott volna, mindössze kiutat akarnak találni a helyzetből, a média pedig álhíreket terjeszt.
Újabb súlyos csapást mért a nyugati szankciós politika az orosz olajiparra: a Lukoil kénytelen eladni külföldi érdekeltségeinek jelentős részét. A kényszerű lépés akár bevételeinek harmadát is elviheti, miközben több ezer benzinkút sorsa válik bizonytalanná Európában.
Elindult a nevezés a 2025-ös Sportmarketing Diamond Awardsra. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Sportmarketing Tagozata idén még szélesebb körben keresi a leginspirálóbb sportmarketing-aktivitásokat és a legkiemelkedőbb hazai sportmarketing-megoldásokat, a kiírás pedig új kategóriákkal és egy friss szemléletű különdíjjal is bővült. A díj elismeré
Budapest főpolgármestere szerint a fővárosi frakciók csak szép szavakban állnak ki a Sziget mellett, tettekben már nem. Mi történt? Ötpontos javaslatcsomagot posztolt a Sziget Fesztivál kapcsán kedd reggel Facebook-oldalára Karácsony Gergely, amit a Fővárosi Közgyűlés következő, szerdai ülésén be is fog terjeszteni. A főpolgármester posztjában úgy
Ezúttal az RTL képernyőjén tör felszínre a feszültség az Exek csatájában. Hiába a romantikus környezet, a szereplők a múlt sérelmeivel érkeznek a birtokra - ahol újra egy csapatként kell teljesíteniük. Őszinte mosolyok ritkán, viszont izzó tekintetek annál többször találkoznak majd egymással.
Veszélybe került a legendás Rockmaraton jövője: a szervezők bejelentették, hogy a fesztivál a megemelkedett költségek és a kiszámíthatatlan piaci helyzet miatt újratervezésre kényszerül.
Romániában tonnaszám aknázzák ki a szarvasgomba-lelőhelyeket az engedéllyel rendelkező cégek, veszélyeztetve ezáltal az értékes gombafajta élőhelyeit és a területek ökológiai egyensúlyát - közölte a Bákó megyei környezetvédelmi őrség.
Napindító: Élőben kapcsoljuk Kárpátalját! Dunda György jelentkezik a legfrissebb hírekkel a magyar közösség helyzetéről, az ukrán fegyveres erők tömeges dezertálásának az okai és a mindennapokról a háború árnyékában.
A családi kedvezmény és a családi járulékkedvezmény a családi jövedelem függvényében akár az utolsó fillérig igénybe vehető a háromgyermekes anyák szja-mentessége mellett is, hiszen az édesanyának is lehet olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, illetve a családi kedvezményből az szja-mentesség miatt fennmaradó rész családi járul
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a bérrendszerek átláthatatlansága. Ezen változtat az EU Bértranszparencia irányelve. A munkáltatók milyen működési területeit, folyamatait érinti majd a változás? Ezt tárja fel Dr. Brózmann Attila, az act legal
A nemrégiben elkövetett Louvre-rablás világszerte megdöbbenést váltott ki, de George Clooney inkább elismeréssel beszélt a tolvajokról. A színész, aki Danny Oceant alakította az Ocean’s-trilógiában, tréfásan megjegyezte, hogy a bűntény akár a következő film alapjául is szolgálhatna – írja az Entertainment Weekly.
A Most Wanted – A hajsza szökevényei nem bírtak magukkal: Istenes Bence és Csobot Adél hétfő este közönségtalálkozót szerveztek Kiskőrösön, narancssárga rabruhában. A rajongók özönlöttek, Balázsék meg valószínűleg a homlokukat csapkodták.
Rekordmeleg nyár után Izlandon először figyeltek meg szúnyogokat. Mit jelent ez a helyieknek, és miért tekinthető a klímaváltozás egyik újabb intő jelének?
Új vezetőt köszönt az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.: Révész Éva tapasztalt közgazdászként és több évtizedes pénzügyi, banki és ingatlanbefektetési tapasztalattal vette át a cég irányítását – derül ki az OTP Magyarország LinkedIn-bejegyzéséből.
Shakespeare Rómeó és Júliája évszázadok óta az egyetemes kultúra egyik megkerülhetetlen története, a mindent elsöprő szerelem szívbe markoló tragédiája.
Úgy tűnik, Gerendai Károly nem hagyja, hogy eltűnjön Magyarország legnagyobb fesztiválja. A Sziget Fesztivál alapítója új vállalatot hozott létre, hogy megmentse a 1993-ban, még Diákfesztivál néven indított rendezvényt.