A gázolaj ára a héten szerdán még mindig emelkedik, most bruttó 3 forinttal lesz magasabb a beszerzési ár. A benzin esetében a nagykereskedelmi ár nem változik – írja a holtankoljak.hu.
Kamilla királyné étkezési szokásai miatt a Buckingham-palota konyhája szinte állandó harctér: a séfek szerint lehetetlen neki főzni, mert minden fogást újra kell készíteni, ha az nem felel meg a fura elvárásainak.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az amerikai Loudoun megye az adatközpontok paradicsoma lett, ám a gazdasági haszon mellett egyre több
Simó György, a DayOne partnere búcsúzik György Péter esztéta-médiakutatótól és közben feleleveníti az online magyar média születésének egy fontos fejezetét. Simó György, a DayOne Capital befektetőcég ügyvezető partnere búcsúzik a ma elhunyt György Pétertől. Egyetemi tanár volt, de annál jóval több, kora fontos gondolkodója és dolgok előmozdítója, n
Másfél évvel ezelőtt még a műtét után próbált lábra állni, ma pedig futóversenyek rajtjánál mosolyog. Széphalmi Juliska 2023 végén súlyos térdsérülést szenvedett, de a hosszú rehabilitáció után most újra ereje teljében van – testben és lélekben egyaránt, amiről a napokban a közösségi oldalán is tanúbizonyságot tett.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség rendőrautójának fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi, hajmeresztő manővert. Egy járművezető a Holt-Tisza vizében gyönyörködve áthajtott a szemközti forgalmi sávba, és majdnem frontálisan ütközött a szemből érkező rendőrautóval. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A közlekedésrendészek azonnal inté
Amikor arról beszélünk, hogy valaki felnőtté válik, automatikusan a 18. életévre asszociálunk. Hazánkban jogilag valóban ekkor lép érvénybe a "felnőtt státusz", de egy friss kutatás szerint ezt alaposan át kellene gondolnunk.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség rendőrautójának fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi, hajmeresztő manővert. Egy járművezető a Holt-Tisza vizében gyönyörködve áthajtott a szemközti forgalmi sávba, és majdnem frontálisan ütközött a szemből érkező rendőrautóval. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A közlekedésrendészek azonnal inté
„Felkérem a DK, a Mi Hazánk és a Kutya Párt vezetőit, hogy haladéktalanul álljanak ki az orbáni hamisítás, hazugság és uszítás ellen! Ha nem teszik, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének szerves részei vagy kiszolgálói” – írta Magyar Péter a Facebookon.

A Csendes barát című, többszörös díjnyertes Enyedi Ildikó-film fényképezője, Pálos Gergely a 61. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a legjobb operatőrnek járó Ezüst Hugo elismerést.

A hotelek medencéi igazi luxusélményt kínálnak, de ha nincsenek rendesen karban tartva, könnyedén megbetegedhetünk tőlük. Mutatjuk, hogyan kerüld el a bajt!
Az uBlock Origin Lite most már elérhető iPhone-ra, iPadre, Macekre és az Apple Vision készülékekre is, így a leghatékonyabb tartalomszűrőt mostantól az Apple‑felhasználók is élvezhetik. Az alkalmazás teljesen ingyenes, 6 MB helyet foglal, és iOS 18.5, iPadOS 18.5, macOS 13.5 vagy visionOS 2.5 rendszer szükséges a telepítéséhez. Egyszerű, megbízható
Egy fürdőszobától néhány dolgot elvárunk: legyen higiénikus, tiszta és rendezett. Mit gondolsz, te kellő figyelmet fordítasz a legpiszkosabb felület megtisztítására?