Idén ismét a Tesla Model Y vezeti a svájci új autó eladási statisztikákat. Van azonban néhány meglepetés is mögötte. A Volkswagen márkák erősen teljesítenek a zsugorodó piacon. Röviddel az év vége előtt megkezdődik a végső sprint Svájc legkelendőbb új autója címéért. A Tesla Model Y 2025-ben is vezeti az eladási listákat A VW-csoport hat modellje
Egymás után nyitnak az új üzemek Debrecen környékén, ami miatt az elmúlt néhány évben a lakásárak és az albérletárak is kilőttek. A városban fellángolt a vita, mit kellene kezdeni a helyzettel, az ellenzék lakásügynökséget követel, a polgármester pedig támogatott lakhatási programmal és önkormányzati lakások építésével oldaná meg a problémát.
A Trump token majdnem 30%-ot ugrott egy éjszaka alatt, 6 dollárról 8 dollárra emelkedve, mielőtt gyorsan visszahúzódott volna körülbelül 7 dollárra. A mozgás rövid időre izgalmat keltett a mémcoin spekulánsok körében, de a tapasztalt kereskedők számára ismét előkerültek a fenntarthatósággal kapcsolatos jól ismert kérdések.
Brem László már nem először vesz részt a Tv2 kísérletében, mégis egy teljesen új helyzetben találta magát. Ez persze annak is köszönhető, hogy a Házasság első látásra szakértői egy 18 évvel fiatalabb feleséget választottak neki. Most el is mondta erről a véleményét.
Bár a Szigetről volt a legélénkebb vita, több fontos kérdés is napirenden volt, köztük a fürdők felújítására szánt hitel és a város cégeinek átvilágítása is.
Szijjártó Péter továbbá kijelentette, hogy amíg Magyarországon nemzeti kormány van hatalmon, addig sem magyar katona, sem a magyar emberek pénze, sem magyar fegyverek nem fognak Ukrajnába menni.
Nagy port kavart, hogy a Tisza elnökéről kikerült egy, a mesterséges intelligenciával generált videó, amiben olyan mondatok hagyják el a száját, amit párttársai mondtak. Emiatt feljelentést is tett Magyar Péter. Akkor azonban nem érzékeny, amikor Orbán Viktorról készülnek AI videók tucatjával.
Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes vállalkozások számára, ám szükség volt egy másfél milliárdos keretemelésre a nagy érdeklődés miatt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős he
Egy napra Olaszországgá változott Székesfehérvár: retró autók, elegáns kosztümök és filmes varázs töltötte meg a belváros utcáit - most az is kiderült, miért.
A RallyCafe magazin tematikájának középpontjában továbbra is a raliversenyzés áll, de a motorport rajongói más szakágak izgalmas sztorijairól is olvashatnak,
Az éjszaka nemcsak a pihenés ideje, a test ilyenkor "üzen" is nekünk. Vannak tünetek, amelyek elsőre teljesen ártalmatlannak tűnnek, pedig komolyabb problémát jelezhetnek. A szakértők szerint két, lefekvés előtt és alvás közben jelentkező jelenségre érdemes különösen figyelni, mert bizonyos esetekben akár a rák korai tünetei is lehetnek. Nem kell r
Az intim együttlétek sok mindent elárulnak. Éppen ezért, ha a pasi szex közben a lenti 5 dolog egyikét vagy akár többet is csinál, akkor nagy eséllyel mély érzelmeket táplál irántad.
Megesett már veled, hogy nem tudtad eldönteni, a randipartnered vajon tényleg komolyan tervez-e veled, vagy csak kalandot keres? Most megkérdeztünk egy magyar férfit, szerinte melyek azok a jelek, amelyekből egyértelművé válik, hogy a pasi hosszú távú kapcsolatot keres!
A Cardo húzott egy meglepőt és még a várva várt Eicma, azaz a milánói motorshow előtt lerántotta a leplet nagy újításáról, ami nem más, mint egy csúcstechnológiás bukósisak.
Gyászol a magyar színházi és filmszakma. 97 éves korában elhunyt Kassai Ilona, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Ganxsta Zolee édesanyja. A hír megrendítette a színésztársakat és a rajongókat egyaránt.
Ülésezett a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága, mely áttekintette a 2024-es eredményeket: a magyar agrárium erősödött, rugalmasan reagált, és a borágazat jövője is kiemelt téma volt.
Ha merész öltözködésről van szó, Heidi Klumot nem kell félteni, hiszen a szupermodell egyik védjegye, hogy bármikor szívesen feszegeti a határokat – s nem volt ez másképp a Vogue rendezvényén sem.
Rózsaszín kamionok, kortárs művészek és bátor nők – idén ősszel ismét új formát kap a mellrák elleni küzdelem. A Waberer’s, a Volvo Trucks Hungary és a Wáberer Medical Center nemcsak a fuvarutakat, hanem a reményt is mozgásban tartja: országjáró pink kamionjaik mellett írók és képzőművészek is segítenek abban, hogy senki ne maradjon egyedül a gyógy
A kritikákra az MTA agresszívan reagál, mellőzve a tudományos párbeszédet, és ultraliberális sajtóorgánumok szolgálatait igénybe véve lejárató kommunikációt folytat. Lentner Csaba írása.
Egy gyenge hidegfront hoz némi változást a következő napok időjárásába: csütörtökön pedig elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. Jelentős lehűlésre azonban most sem számíthatunk
Egyre több nő vállalkozik arra, hogy egyedül fedezze fel a világot – legyen szó egy hétvégi városlátogatásról vagy egy távolabbi kalandról. Bár az élmény felszabadító és inspiráló, a leggyakorlottabb utazók szerint is akad néhány tipikus hiba, amit érdemes elkerülni. Ha első szólóutazásunkra készülünk, nem árt előre megismerni ezeket, hogy a kaland
Luxor és Edfu között kigyulladt egy turistahajó a Níluson. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatott arról, mit lehet pontosan tudni a balesetről.
Nyolc hónapig kereste a rendőrség Tóth Dávid korábbi randipartnerét. A Nagy Ő sztárja korábban minden közösségi oldalról törölte magát, ám most történt valami.
Halálra vertek egy 44 éves férfit kedd este egy hajdúnánási buszmegállóban. A rendőrség rövid időn belül elfogott két fiatalkorút: egy 15, és egy 16 éves gyanúsítottat, akik beismerő vallomást tettek.
Budapestre érkezik Eli Sharabi, az izraeli túszdráma egyik legismertebb túlélője, akit a Hamász 491 napig tartott fogva Gázában. A férfi most magyarul is megjelenő könyvében, a Túszban meséli el megrázó történetét, és november közepén személyesen is találkozik a hazai közönséggel.
Témák: Wolf Ildikó kapta a Pándy-emlékérmet, a Pándy-nővér elismerést padig Balogh Erika érdemelte ki. A Békés Vármegyei Központi Kórház ünnepségén Becsei László főigazgató a fejlesztésekről beszélt. A Mályvádi-erdőben lassan lecsengőben van az ősz leginkább érdekes jelensége, a dámbarcogás. Hazánk egyik legnagyobb dámvadas területén több ezer álla
2025-ben hetedik alkalommal rendezi meg a Femcafe.hu az Inspiráló Nők Estjét, amelynek célja, hogy elismerje azokat a nőket, akik kiemelkedő teljesítményükkel és példamutató munkájukkal inspirálnak másokat. A hat kategóriában meghirdetett díj szavazása november 10-ig tart, a győzteseket pedig november 17-én, a Magyar Zene Házában tartott gálán hird
Kevesen vannak, akik olyan fundamentális és meghatározó formálói a filmtörténetnek, mint Martin Scorsese. Épp ezért igencsak nehéz feladat erről a hat évtizedet felölelő, rendkívül gazdag és szerteágazó életműről úgy beszélni, hogy az teljes és érvényes is legyen. Rebecca Miller rendező dokumentumfilm-sorozata nem kevesebbre vállalkozik, minthogy ö