A Mélyvíz legújabb részében Horn Gáborral, a Republikon Intézet kuratóriumi elnökével elemezzük, hogy a Szőlő utcai ügy, a „gyermekvédelem” körüli botrány, Varga Judit esetleges visszahozása, valamint a Trump–Orbán-tengely és az izraeli túszszabadítás hogyan rendezi át a magyar politikai napirendet. Szóba kerül a Fidesz „kormányzóképessége”, az osz
A társadalmi és kulturális normák, amelyek szerint a házasságnak egy életen át kell tartania, mélyen beivódtak a gondolkodásunkba. Ez az elvárás, amely egy több száz éves dogmából ered, gyakran okoz szorongást és kudarcként éli meg a válást az, aki nem tudja elfogadni a változás természetességét.
Egyelőre elbukni látszik a Sziget, a politika ellehetetleníti a jövőjét. A Fővárosi Közgyűlésben nem ment át a fesztivál megrendezését megalapozó javaslat, miközben egy másik, kompromisszumos pénzátcsoportosítás igen, abból úgy látszott, végül meglesz a többség a legfontosabb javaslat mögött. Mi történt? Ma a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Sziget Fesz
Újra napirendre került Berlinben a Rosznyeft németországi érdekeltségeinek jövője, miután az Egyesült Államok szankciókat vezetett be az orosz olajóriás ellen.
Közel-keleti béke, amerikai nyomás, izraeli politikai válság, európai dróntámadások – vajon milyen irányba tart a világ biztonsága? A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Cseri Ferenc biztonságpolitikai szakértő értékeli az elmúlt hetek legfontosabb geopolitikai eseményeit: Trump szerepét az izraeli–Hamász békekötésben, Netanjahu politikai helyzetét, és
A jövőben a közterületi parkolások után nem kell majd kényelmi díjat fizetni – jelentette be a kormány Facebook-oldalán. A tájékoztatás szerint az erről szóló törvénymódosítás már társadalmi egyeztetés alatt áll. Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára Szentkirályi Alexandrával, a Fidesz–KDNP fővá

Zsolt bácsi ügye, a Szőlő utcai gyermekvédelmi botrány és politikusi érintettség – minden, amit a magyar gyermekvédelmi rendszer legsötétebb titkairól tudni kell! A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Balogh Judit és vendége, Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője feltárják, hogyan kerülhetett egy intézményigazgató évtizedeken
A Frizbi Tv műsorvezetője nem először emeli fel a szavát a sorkatonaság visszaállításának ötletével szemben, melyet a háborúpárti baloldal egyre hangosabban pedzeget. Hajdú Péter szerint a fiatalok ne hadonásszanak fegyverrel.
A közgyűlés pénzátcsoportosításról is határozott, de a fesztivál sorsában nem lépett előre. Gerendai szerint a helyzet a Szigetnél dolgozók munkáját veszélyezteti, és most a csapatával egyeztet.
Ne hagyd, hogy a kellemetlen szagok beborítsák az otthonodat! Most lerántjuk a leplet a filléres, minden háztartásban bevethető praktikáról, amivel örökre búcsút inthetsz a szemetes szagának!

A Standard & Poor’s egy fokkal a bóvli fölé sorolta Magyarországot – ez a hír rázta meg a gazdasági közvéleményt. De mit jelent ez a mindennapokban? Mit érez majd ebből az átlag magyar, a nyugdíjas, a kisvállalkozó, a dolgozó család? A KlikkTV Egyenleg című műsorában Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere és Juhász Ferenc volt honvédelmi
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatot, 3,75-4,00 százalékos sávra.
25 ember, köztük több ismert médiaszereplő ellen lesz magánvádas büntetőeljárás, amelyet Perintfalvi Rita indított. Hont András erre reagálva jelezte, tesz az egészre – egyúttal újabb durva kijelentést tett Perintfalvival kapcsolatban.
Körülbelül egy éve még mindez egyszerű vidéki mező volt, ma viszont már a világ egyik legnagyobb, működő MI-adatközpontja magasodik ezen a 485 hektáros területen Indiana államban, a Michigan-tó közelében. A Project Rainier névre keresztelt komplexumban az Amazon kizárólag saját fejlesztésű chipeken futtatja és tanítja az Anthropic, vagyis a Claude

Részben elismerte a Louvre egyik galériájában történt műkincslopást a két gyanúsított. Várhatóan előzetes letartóztatásba kerülnek. Akár 15 év börtönt is kaphatnak. Az ékszerek még nincsenek meg.

A párizsi rendőrség elismerte, hogy a Louvre biztonsági rendszere elavult és engedély nélkül működött, miközben 102 millió dollár értékű francia koronázási ékszert loptak el a múzeumból fényes nappal.