Jan Mischke, a McKinsey Global Institute partnere a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján tartott előadást. A közgazdász szerint a világ és Európa gazdasági kilátásai a vámháború miatt óriásit változtak, amely a korábbinál is jobban felértékelte a vállalati versenyképesség és termelékenység szerepét. A sztereotípiákkal ellentétben ez a v
Borúlátó a hazai lakosság a nyugdíjas éveivel kapcsolatban: távol esik egymástól az az összeg, amit ideálisnak tartanának havi szinten félretenni nyugdíjcélra, és az, amit ténylegesen meg tudnak takarítani – derül ki a Generali Biztosító reprezentatív kutatásából. A felmérés a 18-65 éves korosztály megtakarítási szokásait, a nyugdíjas évekhez kapcs
Gyengül ma a forint, részben a vártnál gyengébb augusztusi ipari adat miatt, de elsősorban a Portfolio Budapest Economic Forum 2025 konferencia hatására, ahol Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a magyar alapkamat jelenleg magasabb a szükségesnél. A tárcavezető szerint a hazai gazdaság hosszú távú növekedési többlete csak addi
Donald Trump nem akar eszkalációt látni az orosz-ukrán háborúban, és ennek megfelelően hozza meg a döntést nagy hatótávolságú rakéták rendelkezésre bocsátásáról - az amerikai elnök erről hétfőn a Fehér Házban beszélt.
A Telexen szeptemberben mutattuk be, hogy a Szövetség utcai telephelyen működő krónikus belgyógyászati osztályon havi 100-140 ezer forintot is elkértek a betegektől alapítványi hozzájárulás címén.
Csekély mértékben araszolt felfelé az olaj ára hétfő reggel óta. A gyengülő kereslet és az általános túlkínálati aggodalmak miatt Szaúd-Arábia a várakozással ellentétben novemberre vonatkozóan változatlanul hagyta az Ázsiába szánt könnyűolaj árát. A közepes és nehézolaj árát pedig 30 centtel csökkentette az Aramco.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója adott ma elő a Portfolio által szervezett Budapest Economic Forum 2025 konferencián. A vezető előadásának címe nagyon beszédes volt: "Túl a Barátságon". Ebből máris lehetett tudni, hogy a fókuszban többek között a magyar olajellátás aktuális helyzete és kihívása lesz, ami különösen izgalmas és aktu
A Telexen szeptemberben mutattuk be, hogy a Szövetség utcai telephelyen működő krónikus belgyógyászati osztályon havi 100-140 ezer forintot is elkértek a betegektől alapítványi hozzájárulás címén.
A mikrózott étel lehet az új egészségügyi bomba – az ilyen műanyagdobozt, papírcsomagolást, jobb, ha inkább kerüli. Szakértők figyelmeztetnek a veszélyekre.
A Waterfront City egy új, modern városnegyed a 3. kerületben, ahol a természet közelsége, a városi kényelem és az okos megoldások harmóniában vannak egymással.
Az orosz zavaróállomás képes lokalizálni a rádiójelek forrásait, meghatározni azok koordinátáit, valamint zavarni a műholdas kommunikációt, a GPS-jeleket és a mobilhálózatokat is.
Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek kedd reggel a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájának felszentelési évfordulóján mutatott be misét, majd nyilatkozott az MTI-nek.
A 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) 2020. július 1-jei hatályba lépése alapjaiban változtatta meg a járulékfizetés rendszerét - hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
Magyarország gázpolitikája eddig nem volt teljesen irracionális: átvészeltük a 2022–23-as sokkot, nem a pánik idején kötöttünk alternatív szerződéseket, és éveken át olcsóbban jutottunk energiához, mint az orosz energiahordozóktól gyorsan elszakadó államok. De az árelőny olvad, az útvonal- és geopolitikai kockázatok nőnek, a régiós alternatívák ped
Emma Watson ismét bebizonyította, hogy a visszafogott elegancia és a modern nőiesség tökéletesen megférnek egymás mellett. A színésznő egy selyem miniruhában ragyogott a Miu Miu exkluzív partiján, ahol a divatvilág A-listás nevei gyűltek össze a párizsi divathét egyik legizgalmasabb estéjén.
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 10,1 millió tonnával, 2,971 milliárd tonnára emelte globális gabonatermés-előrejelzését szeptemberi várakozásához képest - áll a római székhelyű szervezet honlapján.
Az Európai Bizottság világossá tette, hogy a fenntartható közlekedés csak akkor lehet sikeres, ha mindenki számára hozzáférhető, megfizethető, biztonságos és inkluzív. Ez nem csupán politikai nyilatkozatot jelentett, hanem valódi elköteleződést amellett, hogy a jövedelemtől, a lakóhelytől, a nemtől vagy a fizikai képességektől függetlenül mindenkin
A CFL duó két oldalát mutatja ugyanannak az érmének: egyszerre kiegészítik egymást és ütköztetik nézeteiket. A tagok vegyes köretnek tartják magukat, és őszintén mesélnek arról, hogyan zajlik náluk a munka, miközben a viták is időről időre felütik a fejüket. Bemutatkozó kisfilmjükből az is kiderül, miért érdemes duóban alkotni, és milyen előnyökkel
A teljes, azonnali leválás ára az orosz olajról és gázról együttesen jelenleg nagyságrendileg mintegy évi 400 milliárd forintos többletköltséggel járna – ez azonban kezelhető, és kisebb kitettséget jelent, mint egy kényszerű, válsághelyzetben végrehajtott ugrás valószínű gazdasági következményei - mondja Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Az emberi arc egy ősi tükör, amely gyakran többet elmesél rólunk, mint amit első pillantásra sejtenénk. Az arcdiagnosztika olyan érdekes és sokszínű terület, ahol a vonások tanulmányozása révén mélyebb betekintést nyerhetünk a személyiségünkbe, lelkiállapotunkba és kapcsolati mintáinkba is. Az orr formája, amely legtöbbünknél a legkiemelkedőbb voná
Egy teljesen "fitt és egészséges" fiatalembernek kellett mindkét lábát amputálni néhány nappal a 21. születésnapja előtt, miután az influenzának hitt betegségről kiderült, hogy életveszélyes szepszis.
Az RTL-en futó Az Árulók című taktikai-pszichológiai-bűnügyi realityben szabályszegés történt a hétfői, hatodik adásban. Hajdú Pétert szavazták ki, aki elköszönő beszédével megsértette a játék szabályait a készítők szerint. Korábban is forrtak az indulatok Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban műsorában a nádasdladányi kastélyban Hajdú Péter miatt. A
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egyetlen finanszírozási lehetőségről is lemaradjanak. A Portfolio országos, 15 várost érintő rendezvénysorozata éppen ezért ad kiemelt alkalmat arra, hogy a cégek közvetlenül, első kézből tájékozódjanak a legújabb fejlesztési és forrásbevonási
A Magyar Országos Horgász Szövetség 2017 óta következetesen azon dolgozik, hogy egységes horgászszervezeti gép- és eszközpark jöjjön létre, amely gazdaságosan, fenntarthatóan és hatékonyan működtethető. Ami a flotta gépjárműveit illeti, mostanra az hatodik beszerzési ütemhez érkeztek és ezen belül ez immár az ötödik alkalom, amikor platós terepjáró
A magyar gazdaság talán még sosem kapott egyszerre két ilyen erős növekedési motort. A BMW debreceni és a BYD szegedi gyára nemcsak exportot és munkahelyeket hoz, hanem a GDP-t is érezhetően feljebb tornázhatja. A történet egyszerre szól iparról, a jövő technológiáiról, és arról, hogyan válik két magyar város az elektromos autók új fellegvárává.
Több helyszínen csaptak le a hatóságok egy szervezett elkövetői körre, amely illegálisan gyártott cigarettát Nyíregyháza környékén. A bűnszervezet tevékenysége több százmilliós kárt okozott az államnak.
A 64 esztendős Fred Ramsdell egyik nagy hobbija a kirándulás: az immunológus épp egy nagyszabású természetjáráson vett részt, amikor megnyerte a Nobel-díjat, de mivel az út előtt szándékosan elérhetetlenné tette magát, így azóta sem sikerült kapcsolatot teremteni vele.
Az Európai Unió 2025. augusztus 7‑től hatályba léptette az inváziós idegen fajok listájának új módosítását, amelyre felkerült a Delairea odorata, közismert nevén német borostyán. Ennek következtében az Eu-s tagállamokban tilos a faj importja, forgalmazása, tartása, szaporítása és újratelepítése.