2025. október 7. kedd

okt. 7
12:03
Csökken a kishaszon- és nagyhaszonjárművek forgalomba helyezése, nő az autóbuszok száma (Öko-drive)
7,7 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba az idei első kilenc hónapban.
okt. 7
12:03
Sosem lesz vége? Meghitten súgdolózott egymással Ben Affleck és Jennifer Lopez egy New York-i filmbemutatón (Sassy)
Ben Affleck és Jennifer Lopez hétfő este ismét együtt jelentek meg New Yorkban, A pókasszony csókja című film premierjén – ez volt az első közös nyilvános szereplésük azóta, hogy januárban végleg elváltak.
okt. 7
12:03
Közel 1,1 millió forint gyűlt össze a siket és nagyothalló személyek foglalkoztatásáért indított akcióban (Digital Hungary)
Több mint 2100 darab sorsjegyet adtak el egy hét alatt a Szerencsejáték Zrt karitatív hálózatában, amelyekből darabonként 500 forintot ajánlott fel a társaság a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, hogy az összegből az érintettek kompetenciaalapú karrierfejlesztési programját megvalósíthassa.
okt. 7
12:03
Gondolta volna: több mint 190 ezer hektárral nőtt Magyarország erdőterülete 25 év alatt (Magro)
Az elmúlt 25 évben jelentős mértékben, több mint 10 százalékkal nőtt Magyarország erdőgazdálkodási célú területe. A 2000 és 2024 közötti időszakban mintegy 192,1 ezer hektárral bővült az ország erdőállománya.
okt. 7
12:09
Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyulaváriban (Gyulatelevízió)
A hagyományokhoz híven, Gyulaváriban is megemlékeztek az aradi vértanúkra hétfő délelőtt. A 176 évvel ezelőtti eseményeket a Bay iskola diákjai idézték fel. A Himnusz hangjai vezették fel az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepséget a gyulavári szoborkertben. A hétfő délelőtti eseményen a Bay Zoltán általános iskola ötödikes diákjai adtak műso
okt. 7
12:15
Berobbant a Bitcoin és az Etf-piac: 1,18 milliárd dollár egy nap alatt! (Kripto Akadémia)
A Bitcoin árfolyama a hétfői kereskedési napon új történelmi csúcsra, 126 000 dollár fölé emelkedett, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe 1,18 milliárd dollár áramlott be egy nap alatt. A BlackRock IBIT alapja ezzel a tempóval a világ leggyorsabb alapja lehet, amely eléri a 100 milliárd dolláros kezelt vagyont. Történelmi csúcsra tört a digitá
okt. 7
12:15
Ötéves mélyponton a cégvezetők növekedésbe vetett bizalma - Kijött a KPMG új globális felmérése (Portfolio)
A világgazdaság növekedésébe vetett bizalom 68%-on áll a KPMG friss globális felmérése által megkérdezett cégvezetők körében, ami ötéves mélypontot jelent - mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum 2025 konferencián, ahol a KPMG 2025 CEO Outlook felmérés eredményeit ismertette. Kiemelte: a cégveze
okt. 7
12:15
Meghan Markle nem békül, ha nem teljesítik a feltételeit (Magyar Hírlap)
Újra keresztbe tehet a királyi családnak.
okt. 7
12:15
Új antiszemitizmus (Demokrata)
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mintha a nyolcvan éven át elfojtott antiszemita érzések most kiszabadulva csatornázódnának bele a Gáza melletti demonstrációkba.
okt. 7
12:15
Végképp elszabadultak az indulatok: Magyar Péter földhöz vágta Orbán Viktor bábuját (Mandiner)
Érdekes dolgok történtek a színpadon.
okt. 7
12:15
Orvosi Nobelt nyert, de nem tudták értesíteni, mert épp digitális detoxon van (Telex)
Fred Ramsdell valószínűleg Idahóban túrázik.
okt. 7
12:15
Bölcsi vagy nem bölcsi: ez itt a kérdés (Telex)
A szülőség milliónyi kisebb-nagyobb döntése közül talán az egyik legidegőrlőbb lehet a bölcsikérdés. Menjen-e a gyerek, vagy ne? És ha igen, mikor? És mit kezdjünk a fojtogató bűntudattal, amikor úgy döntünk, itt az ideje a bölcsődének? Szakértőkkel járjuk körbe a kérdést.
okt. 7
12:15
Csökken az újságírószakma vonzereje, a Pr/marketing a legnépszerűbb a média szakosoknál (Digital Hungary)
A kommunikáció- és médiatudomány szakok továbbra is népszerűek a felsőoktatásban, és az ilyen képzésekben részt vevők körében a megkérdezettek 50 százaléka a PR/marketing területén helyezkedne el, míg e fiataloknak csupán 26 százaléka keresne állást az online sajtóban – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából.
okt. 7
12:17
Bybit Eu: 20 Usdc bónusz az első befizetőknek (Kripto Akadémia)
A Bybit EU időszakos akciót indított Top up to Earn 20 USDC in Rewards néven, amelyben az új felhasználók egyszeri 20 USDC jutalmat szerezhetnek az első befizetésük után. A bónuszt október végéig lehet megszerezni. Hogyan vehetnek részt a felhasználók? A promóció menete három lépésből áll: Regisztráció a tőzsdére és az eseményre – a résztvevőknek a
okt. 7
12:19
Bybit Eu: 100 000 Usdc összdíjazású őszi nyereményjáték indult (Kripto Akadémia)
A Bybit EU elindította legújabb promócióját, az Autumn’s Lucky Times elnevezésű őszi nyereményjátékot, amiben összesen 100 000 USDC értékű nyereményt osztanak szét. A kampány résztvevői többféle feladatok teljesítésével szerezhetnek sorsjegyeket, melyek mindegyike garantált nyereményt biztosít. Hogyan működik a nyereményjáték? A részvételhez a felh
okt. 7
12:21
Kvantummechanikai felfedezésért járt az idei fizikai Nobel-díj (Telex)
John Clarke, Michel H. Devoret és John M. Martinis nyerte el a díjat a makroszkopikus kvantummechanikai alagúteffektus és az energiakvantálás felfedezéséért egy elektromos áramkörben.
okt. 7
12:24
Mit tanulhatunk a németektől, az olaszoktól és egy magyar családi cégtől? (Haszon.hu)
Kertész Mirjam a Coninvest alapító-tulajdonosa, egy több mint 30 éves múlttal rendelkező családi vállalkozás vezetője, amely ipari konyhatechnológiával és belsőépítészeti megoldásokkal támogatja partnereit – a hazai vendéglátóipartól kezdve a gyártulajdonosokon át a magánszemélyekig, akik otthonukba keresnek minőségi megoldásokat.
okt. 7
12:27
Összeomló nyugdíjrendszer és nehezebb időskori évek, erre számítanak a magyarok (Piac és Profit)
A hazai lakosság havonta átlagosan 42 000 forintot tud megtakarítani, több mint harmaduknak ugyanakkor egyáltalán nincs félretehető jövedelme – derül ki a nemrég TOP Employer 2025 minősítést elnyert Generali Biztosító friss, reprezentatív kutatásából.
okt. 7
12:27
A besúgó rendezőjének mozifilmjében kapott főszerepet Szász Júlia (Blikk)
Ismét Magyarországon forgat a A besúgó sorozat immáron nemzetközi hírű alkotója. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő EGYKE Szentgyörgyi Bálint első mozifilmje, amelynek női főszerepére a szakember Szász Júliát kérte fel.
okt. 7
12:27
A térdsérülések fajtái és kezelésük (WebBeteg)
A legtöbb térdsérülés sportolás közben alakul ki, elsősorban az oldalirányú és csavaró erők hatására. A fájdalmat okozhatja a térdízület stabilitásáért felelős szalagok, valamint az ízületek lengéscsillapítójának feladatát ellátó meniscusok sérülése.
okt. 7
12:27
Több mint félmilliárd forintból újítják fel a Berényi utat Békéscsabán (ProfitLine)
Több mint félmilliárd forintból újítják fel a Berényi út mintegy 2,3 kilométeres szakaszát Békéscsabán.
okt. 7
12:27
Felfedtük a Yettel láthatatlan AI-trükkjét: így hálóz be minket a mesterséges intelligencia (Pénzcentrum)
A mesterséges intelligencia néhány éve még futurisztikus, sokak számára távoli technológiának számított, mára viszont a mindennapi élet és az üzleti működés egyik legfontosabb tényezőjévé vált. A telekommunikációs szektor különösen gyorsan reagált a változásra: itt nemcsak a belső folyamatok hatékonyságnövelése, hanem a fogyasztói élmény javítása i
okt. 7
12:27
Lecsófőzés közben hívta Trump? – Lattmann Tamás leleplezi Orbán taktikáját (Hírklikk)
Orbán Viktor és Donald Tusk találkozása az uniós csúcson: politikai taktika, PR-játék vagy tudatos nemzetközi szerepvállalás? Lattmann Tamás nemzetközi jogász részletesen elemzi, hogyan képes Orbán két világ között lavírozni — miközben itthon oroszbarát, külföldön pedig európai konform politikusként mutatkozik.
okt. 7
12:27
Demi Moore új frizurára váltott: mintha évtizedeket fiatalodott volna a színésznő (Glamour)
Demi Moore felidézte a kilencvenes évek egyik ikonikus pillanatát. A színésznő egy új fotón mutatta meg frufrus frizuráját, amely ismerős lehet mindazoknak, akik látták őt az ikonikus Sztriptíz című filmben.
okt. 7
12:27
A Trónok harca új előzménysorozata felrúgja a bevált receptet (Könyves Magazin)
A Trónok harca legújabb spin-off sorozata, A hét királyság lovagja másképp fog kezdődni, mint az eddigi, George R. R. Martin univerzumában játszódó feldolgozások.
okt. 7
12:27
Nagy bejelentésre készül Elon Musk (Magyar Hírlap)
Érkezhet az eddigi legolcsóbb Tesla.
okt. 7
12:27
Kvantummechanikai kutatásokért ítélték oda idén a fizikai Nobel-díjat (Demokrata)
John Clarke brit, Michel H. Devoret francia és John M. Martinis amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
okt. 7
12:27
Elképesztő jelenetek a Fradi ellenfelénél: előbb lovasrendőrökkel védték, majd kirúgták az edzőt (Mandiner)
A bajnokságban hét meccsből csak egyet nyertek meg, az El-ben két vereséggel kezdtek.
okt. 7
12:27
Hullakereskedéssel vádolják a világ leghíresebb egyetemét (AC News)
A Harvard Egyetem perelhető, mert a bíróság szerint felelős lehet a boncmester fekete piaci holttestrészekkel való kereskedéséért.
okt. 7
12:27
Megható pillanatok, szívszorító történetek: X-Faktor jelenetek, amiket nem bírsz ki sírás nélkül! (rtl.hu)
Az X-Faktor legutóbbi Válogatóján Sóti Julianna a családján belüli bántalmazásról énekelt, Tóth Andi pedig nem bírta visszatartani a könnyeit. A tehetségkutató történelmében több alkalommal is megtörtént, hogy egy-egy versenyző története vagy előadása mélyen megérintette a zsűrit és a nézőket egyaránt. Kapd elő a zsebkendőt, és nosztalgiázz velünk!
okt. 7
12:27
Egyedülálló lápvidék és kultúrtörténeti értékek Ócsán: élőhelyek javítása több mint 791 hektáron (Öko-drive)
Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
okt. 7
12:27
Három budapesti hely is szerepel a világ 25 legjobb "casual" étterme között (Roadster)
A rangsorban Kanadától Mexikón és Thaiföldön át egészen Magyarországig szerepelnek nagyszerű helyek.
okt. 7
12:27
A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás (Digital Hungary)
A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése.
okt. 7
12:27
Tragédia: a szülők a fürdővízben relaxálva haltak meg, miután nagyot buliztak lányuk negyedik szülinapján (EgészségKalauz)
Egy négyéves kislány maradt árván, alig néhány nappal a születésnapja után, miután szülei tragikus körülmények között életüket vesztették egy brazíliai fürdőben.
okt. 7
12:27
Horoszkópod titkai: sebezhetőségeid és erősségeid csillagjegyed szerint (Bien)
Kedves Kos, az egyik legnagyobb előnyöd a bátorságod és vezetői képességed. Mindig kész vagy az új kihívásokra, és nem félsz kezdeményezni. Azonban a nagy lendületed és tüzes természeted miatt néha türelmetlenné válhatsz, ami konfliktusokhoz vezethet.
okt. 7
12:29
Egyre nagyobb kockázat orosz gázt vásárolni? Egyre nehezebb helyzetbe kerül Magyarország (Pénzcentrum)
Magyarország gázpolitikája az elmúlt években nem bizonyult teljesen irracionálisnak: a 2022-23-as energiaválságot pánikvásárlások nélkül vészeltük át, és hosszú ideig olcsóbban jutottunk energiához, mint azok az országok, amelyek azonnal elfordultak az orosz energiahordozóktól. Mostanra azonban megfordult a helyzet: az árkülönbség csökken, miközben
okt. 7
12:30
Azonosították az immunrendszer őreit – 3 orvosi-élettani Nobel-díj jár érte (Librarius)
Két amerikai és egy japán tudós az orvosi-élettani Nobel-díj nyertese: a perifériás immuntolerancia kutatásáért
okt. 7
12:33
Átfogó adócsökkentés jöhet – itt vannak a részletek (Infostart)
A kormány novemberben tervezi elfogadni az új, átfogó adócsökkentési intézkedéscsomagot, mely várhatóan tartalmazni fogja a szociális hozzájárulási adó csökkentését és más, a vállalkozásokat segítő intézkedéseket - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio keddi konferenciáján.
okt. 7
12:33
Fellocsolták a BUX-t kedd délelőtt (Privátbankár)
Újra 100 ezer pont felett jár az index, a Telekomon kívül minden nagy részvény erősödött.
okt. 7
12:33
Kézzelfogható kvantumfolyamatok – különleges kísérletért járt a fizikai Nobel-díj (Infostart)
A fizika egyik fő kérdése, hogy mekkora lehet egy olyan rendszer maximális mérete, amely a hagyományos fizikai törvényektől sok tekintetben eltérően működő kvantummechanikai hatásokat képes demonstrálni. Az eddig szabad szemmel láthatatlanul apró részecskék világában zajló folyamatokat tették most szó szerint kézzelfoghatóvá.
okt. 7
12:33
Tóth Balázs Telkiből üzent a sérült Dibusz Dénesnek (Blikk)
Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint ha a csapat a világbajnoki szereplésről álmodozik, elengedhetetlen, hogy szombaton hazai pályán legyőzze az örmény együttest. A fiatal játékos minden bizonnyal lehetőséget kap majd a mérkőzésen, hiszen Dibusz Dénes ismét sérüléssel bajlódik.
okt. 7
12:33
Új korszak a zöldségcsomagolásban: ehető bevonat válthatja a műanyagot (Agroinform)
Egy svéd innováció fenntartható alternatívát kínál az egyszer használatos csomagolások kiváltására – az uborka csak a kezdet.
okt. 7
12:33
Egyre inkább belegabalyodik a Tisza az ukránok hálójába (Demokrata)
Hosszan sorolhatók azok az esetek, amikor lelepleződtek a Tisza Párt ukrán kapcsolatai.
okt. 7
12:33
Lépett a Médiatanács: a Netflixet bepanaszolták, két rádiót is elővettek (Media1)
Rossz korhatárbesorolások, trágár dalok és tiltott termékmegjelenítés is a Médiatanács napirendjére került a napokban.
okt. 7
12:36
Általános műveltségi kvíz: Csak a profik érnek el 6 pontot a 8-ból, Neked menni fog? (Kvízguru)
A friss általános műveltségi kvíz komoly próbatétel elé állít. A 6/8-as eredményt csak a profik érik el. Minden kérdésnél számít az odafigyelés és egy kis rutinos gondolkodás. Neked menni fog elérni a hat pontot? A Kvízgurun mindig találsz egy új kvízt, ami kicsit megmozgatja az agyad, miközben kikapcsol is. Fejleszd a memóriád, tartsd frissen a […
okt. 7
12:39
Lola először szólalt meg az anyaságról a kisbabája születése óta: "Vannak nehézségek" (Blikk)
Lola tavasszal jelentette be, hogy babát vár, pedig sokáig úgy tűnt, nem élheti át az anyaság csodáját. Az énekesnőnek az orvosai korábban azt mondták, hogy csekély esélye van annak, hogy természetes úton teherbe essen, mégis sikerült neki. A 37 éves műsorvezető először szólalt meg, amióta ősz elején megszületett a kisbabája.
okt. 7
12:39
Vigyázat a boltban, a leggyakrabban hamisított fűszerről kijöttek a rémisztő statisztikák (Infostart)
Minden második oregánó megbukott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzésén, amelynek fókuszában az oregánó és az őrölt bors állt. A vizsgált oregánó minták több mint 46 százaléka problémásnak bizonyult, 15 oregánó minta közül 4, átlagosan 70-80 százalékban tartalmazott idegen növényt.
okt. 7
12:39
Fantasztikus újdonsággal bővül a Fliegl kínálata, érkezik a nagy meglepetés (Agrofórum)
A hírek szerint a hannoveri Agritechnica kiállításon már látható lesz az önjáró kaszálógép, amely a svájci-német csúcstechnikát képviseli.
okt. 7
12:39
2300 éves állatot találtak, még él és mozog, Kleopátra is láthatta volna, annyira ősi (Promotions)
Egy több mint 2000 éves lény, amely még ma is életben van – eredete rejtély, mozgása a tudományt is zavarba ejti.
okt. 7
12:39
Tóth Balázs: Ha a vb-ről álmodozunk, akkor nyernünk kell szombaton (Magyar Hírlap)
A csapat felkészült, a győzelem pedig nem opció.

Keresés