Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában szerdán Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az Mbh Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesétől vehették át a csaknem hatvan jelölt közül kiválasztott tehetségek. A zsűri döntése értelmében 2025-ben a korábbi öt h
Sokak számára a csillagok és a bolygók mozgása nem csak érdekes megfigyelés, hanem valós útmutatás is, amely segít eligazodni az élet útvesztőiben. Az asztrológia tudománya szerint minden bolygórendszernek megvan a maga sajátos hatása a mindennapi életünkre. Közülük is kiemelkedik a Vénusz, amely erőteljesen befolyásolhatja szerelmi viszonyainkat.
Ahhoz képest, hogy minden idők leginkább meghatározó akciófilmjévé vált a Rambo, Sylvester Stallone, a főhőse ki nem állhatta az abban nyújtott alakítását.
Az idei ősz egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye lehet a C/2025 A6 (Lemmon) üstökös megjelenése, a csillagászok szerint jó esély lesz arra, hogy szabad szemmel is láthatóvá váljon - olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.
Nagy nap előtt áll Erdélyi Mónika lánya, Molli. A középiskolás lány a szalagavatójára készül, ami minden lány életében nagy esemény. A középpontban leginkább a ruhaválasztás áll, a tévés pedig megmutatta, mely modellek között vacillálnak.
Október 14. és 19. között ismét a látványvilágon lesz a hangsúly Szolnokon. Lapföldön lezuhant szovjet rakétáról, titokzatos erőkkel bíró bérgyilkosnőről és kóros nosztalgiában szenvedő rabszolgákról is láthatunk friss, izgalmas alkotásokat az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon. Öt filmet ajánlunk a programból.
Henrik Zeberg makroközgazdász szerint a világ egy olyan gazdasági összeomlás küszöbén áll, amely minden eddiginél súlyosabb lehet – még a 2008-as pénzügyi válságnál is. A szakértő szerint a baj gyökere a több évtizedes pénznyomtatás, a felhalmozódott adósság és a tartós infláció, amelyek együttesen egy globális stagflációs időszakhoz vezethetnek. „
Nem engedélyezett növényvédőszer jelenléte miatt hívtak vissza Kínában gyártott fermentált fekete fokhagymát a kereskedelmi forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A 86 éves Korda György példátlan sikert és karriert tudhat maga mögött, hiszen 68 éve megszakítás nélkül zenél. Az Artisjus-, eMeRTon- és Fonogram-díjas előadóművész a feleségével idén is elvállalta, hogy a Csináljuk a fesztivált! zsűritagja lesz. Ennek kapcsán most elárulta, hogy meddig tervez még színpadon állni és mikor fog visszavonulni.
Mennyit jelent egy név? Ezt a kérdést és a 20. századi Magyarország legsúlyosabb traumáit eleveníti meg Nemes László 2026-os Oscar-díjra jelölt filmje, az Árva. A megrázó film olyan korképet fest az 1957-es Magyarországról, ami a rendező szerint még ma is feldolgozás alatt van a magyar néplélekben.
Mindent beismert, de enyhítésért fellebbezett, mert öt év szabadságvesztésre ítélték. Három általános iskolás lánytól kért fotókat, azt hazudta, hogy épp egy zaklatót akar lefülelni.
Új kínai kompakt SUV érkezett Magyarországra: a Chery Tiggo 4 kedvező árral, hibrid hajtással és hosszú garanciával igyekszik meghódítani a magyar városi autósokat.
Ariana Grande és Ethan Slater szerelme hatalmas port kavart közel két évvel ezelőtt, miután mindketten házasok voltak a megismerkedésük idején. A páros a Wicked forgatásán szeretett egymásba, ám most úgy tűnik, vihar van a paradicsomban, és az a pletyka is felmerült, hogy már szakítottak is egymással. Állítólag Slater nem tudott lépést tartani Gran
Az időskori étvágycsökkenés és szaglásromlás miatt az idősek gyakran kevesebbet esznek és isznak, ami kiszáradáshoz és alultápláltsághoz vezethet. A megfelelő, gyulladáscsökkentő és antioxidánsokban gazdag étrend azonban védheti az agyműködést és csökkentheti a demencia kockázatát – emeli ki a Semmelweis Egyetem közleménye.
Régóta suttogták, mostanra viszont hivatalos lett: a Lexus LS pályafutása a 2026-os modellévvel véget ér. A döntést az eladások visszaesésével indokolja a gyártó, a forgalomcsökkenés komplex okokra vezethető vissza, a szabadidő-autók térnyerésétől kezdve a kínai márkák feltörésén át a globális gazdasági állapotokig. Egy ekkora legenda azonban csak
Mindent beismert, de enyhítésért fellebbezett, mert öt év szabadságvesztésre ítélték. Három általános iskolás lánytól kért fotókat, azt hazudta, hogy épp egy zaklatót akar lefülelni.
Erről egy olyan fiatal beszélt az RTL Híradónak, aki 9 éves kora óta állami gondozásban élt. Egy gyermekotthon korábbi szakmai vezetője pedig arról beszélt, hogy olyan is előfordult, hogy hónap végén csak adományokból tudták megetetni a gyerekeket.
Magyarországon 2024 júliusa és 2025 júniusa között 193 politikai hirdetésben támadtak célirányosan újságírókat és civileket. Többet kormányközeli háttérintézmények vagy épp a Szuverenitásvédelmi Hivatal fizetett – vagyis közpénzből is finanszírozták a független média és civil társadalom elleni támadásokat. A Ján Kuciak Oknyomozó Központ cikke.
Korom Gábor kutyás szakember szerint korábban szinte mindennapos volt, ma viszont már nagyon ritka, hogy falkába verődött kutyák támadjanak meg valakit Magyarországon.
Nem vagyunk háborúban, de békében sem, Európának fel kell készülnie az orosz provokációkra - mondta Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban az uniós parlamentben.
Zlatan Ibrahimovic az Európai Klubok Szövetségének római rendezvényén dicsérte azokat az edzőket, akikkel a karrierje során együtt dolgozhatott, majd szót ejtett azokról, akikkel csak szeretett volna. A Milan labdarúgócsapatánál tanácsadóként foglalkoztatott egykori kiváló csatár arra is kitért, kinek szorít majd a jövő évi, Mexikó, Egyesült Államo
A német hadsereg 3,75 milliárd euró értékben húsz új Eurofighter harci repülőgépre tesz szert. A beszerzést a német szövetségi parlament alsóházának költségvetési bizottsága szerdán hagyta jóvá.
Hogyan hat a napi áringadozás a beruházások ütemezésére és pénzügyi modellezésére? A keresletoldali válasz szerepe: valóban elérhető potenciál vagy illúzió? Rugalmas termelés – mit jelent ez ma egy közép-európai piacon? Új piaci szereplők és a tradicionális modellek konfliktusa? A szabályozói környezet lassúsága vs. a technológiai gyorsulás? Egyebe
Az előttünk álló október több szempontból is meghatározó és egyben izgalmas: egyrészt markánsan kicsúcsosodnak benne az idei év energiái, másfelől pedig a 2026-os esztendő jellemző hatásaiból is kaphatunk általa némi ízelítőt. Kicsit olyan ez, mintha bekukucskálhatnánk egy ablakon, amelyen át már a jövőbeli életünkre esik kilátás. A tudatos megélés
A boltba egyesek másokon keresztül jutottak be, és volt, aki fizetés nélkül távozott. A Coop szerint mindez csak átmeneti zavart jelent az önkiszolgáló rendszerben.
Soha nem látott digitális csata zajlott a miniszterelnök Facebook-oldalán, egy államtitkárnak kellett körbehordoznia a véres kardot, hogy megfordítsa az állást.
"Washingtonból nézve a világ" – A Stratéga ezúttal az amerikai fővárosban járt, ahol szó esett a migrációs válság valódi tétjéről, Trump külpolitikájáról és Magyarország békepárti szerepéről.
Biatorbágyon élek, jelenleg 260 méhcsaláddal méhészkedünk közép- és nagyboczonádi egyenlőkeretes rakodókaptárakban. Méhészetem álló jellegű, két telephelyen működik: Biatorbágyon és Sóskúton.
Az iskola tele van kihívásokkal és nem csupán a diákok, hanem a tanárok is szembesülnek olyan helyzetekkel, amelyek megoldásához nem elég pusztán a tantervi ismeret vagy éppen a házirend.