2025. október 8. szerda

okt. 8
18:45
Freddie dala megdöbbentő fordulatot hozott, a Sztárban Sztár zsűri is elképedt (Metropol)
A múlt vasárnapi műsorban Freddie nemcsak énekelt – elszabadult. A Sztárban Sztár színpadán az énekes bebizonyította, hogy az apaszerep mellettt a szunnyadó rocker is tettrekész.
okt. 8
18:45
Hadházy Ákos bejelentette: nem lesz több keddi tüntetés (ATV)
Hadházy Ákos nem szervez több keddi tüntetést, ám ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem lesz kint a Ferenciek terén.
okt. 8
18:45
Lefagysz a Netflix pszichológiai thrillerétől, a nézők szerint percekig meg sem tudtak szólalni utána (Promotions)
A Netflix filmje olyan idegfeszítő, hogy a nézők szerint még a stáblista után is percekig csak némán ül az ember. Benicio Del Toro és Justin Timberlake játéka minden pillanatban érezhető nyomást gyakorol
okt. 8
18:45
Oroszország fokozza a provokációit a Zaporizzsjai Atomerőmű ellen (Magyar Hírlap)
Tüzérségi támadásokat szerveznek az állomás közelében.
okt. 8
18:45
A megkéselt polgármester szerint örökbe fogadott lánya támadta meg őt (Demokrata)
Az SPD politikusa már túl van az életveszélyen, és az őt kihallgató nyomozóknak azt mondta: fogadott lánya követte el a támadást.
okt. 8
18:45
Sejtelmes bejegyzésben reagált Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatérésére (Demokrata)
Közös gyerekeiket emlegette a kissé ködösen fogalmazó pártelnök.
okt. 8
18:45
Dermesztő rémület uralkodik Németországban: életbevágó intézkedést hozott Merz (Mandiner)
A német rendőrségi szakszervezet üdvözölte a döntést.
okt. 8
18:45
Szürreális: a Magyarországról kitiltott ukrán kém egy szerkesztett képpel bizonygatja, hogy nem ők készítettek a Tisza-applikációt (Magyar Nemzet)
Tseber Rolandot még márciusban tiltották ki hazánkból.
okt. 8
18:45
Hajdú Péter a legalapvetőbb szabályt szegte meg Az Árulók szenior kreatív producere szerint (rtl.hu)
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorban Hajdú Péter olyan szabályszegést követett el, amely alapjaiban rengette meg a játék menetét és a nézők bizalmát. A produkció egyik kulcsfigurája, Nyári Gábor szenior kreatív producer részletesen elmagyarázta, miért kellett fellépniük a szabálysértés ellen, és mi forog kockán ilyenkor – nem csak a já
okt. 8
18:45
Időjárás-vészjelzés: durva, mi közelít felénk – jobb ha mindenki felkészül (naphire.hu)
Kijött a friss időjárás-előrejelzés, a skandináv ciklon frontja súrolni fogja hazánkat is, csütörtök hajnaltól már kisebb eső is előfordulhat.
okt. 8
18:48
Szárnyal a BNB – csúcsot döntött 1350 dollár felett (icobench)
A teljes piacon érvényben van a bikás hangulat, és a Binance érméje az elmúlt néhány hónapban többször is új
okt. 8
18:48
Mit kezdjünk azokkal, akik biztos tudomással bírnak egy gyermekbántalmazásról, de nem fordulnak a hatóságokhoz? (Pesti Srácok)
A problémát tetézi, hogy jól láthatóan az egész ellenzék ilyen emberekből áll. Ezek azt állítják, hogy az idők kezdete óta mindannyian tudják, minden fideszes pedofil, viszont feljelentést, de még egy bejelentést sem tettek soha. Csak kiálltak a nyilvánosság elé és belehazudtak az emberek arcába. De a woke propaganda az óvodában az nem gyermekbánta
okt. 8
18:51
Ez őrület! A Bochkor műsorvezetője otthonában tört rá egy meztelen nőre (BorsOnline)
A Retro Rádió csapata 5 nap alatt oszt szét összesen 5 milló forintot a szerencsés nyerteseknek, akik közül bizony nem mindenki számít az érkezésükre. A Bochkor műsorvezetője, Lovász László személyesen szállítja a jó hírt, bár ma reggel ez igencsak félresikerült, csaknem rányitott egy meztelen hölgyre.
okt. 8
18:51
Így áll a szegedi BYD-gyár építése 2025 őszén (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 8
18:51
Robbie Keane nagyon kapós lett: "Elképesztő, hogy mennyien akarnak, amióta jól teljesítünk!" (Mandiner)
A Ferencváros vezetőedzője jól érzi magát Európában, és jelenleg nem gondolkozik azon, hogy az MLS-ben vállaljon munkát.
okt. 8
18:57
Nemes László elhagyta a nevéből a Jelest: " Apámmal megosztottuk a nevünket" (Blikk)
Mennyit jelent egy név? Ezt a kérdést és a 20. századi Magyarország legsúlyosabb traumáit eleveníti meg Nemes László 2026-os Oscar-díjra jelölt filmje, az Árva. A megrázó film olyan korképet fest az 1957-es Magyarországról, ami a rendező szerint még ma is feldolgozás alatt van a magyar néplélekben.
okt. 8
18:57
Nyugtalan a palota: Meghan Markle legújabb lépése aggodalomra ad okot (Metropol)
Nem megszokott dolgot csinált a sussexi hercegné.
okt. 8
18:57
Nagy a vállalkozói érdeklődés a 3 százalékos fix kamattal elérhető hitelek iránt (Adózóna)
Már az első két nap azt mutatja, hogy nagy a vállalkozói érdeklődés a Széchenyi Kártya Program keretében egységesen 3 százalékos fix kamattal elérhető hét hiteltermék iránt – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára szerdán, olvasható az MTI közleményében.
okt. 8
18:57
27 bérlakás létesül felzárkózó településeken Baranyában (ProfitLine)
Baranyában 27 bérlakás létesül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések (Fete) programjának részeként - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
okt. 8
18:57
A szezon előtt sokan spórolnak így a téli guminál, de azért nem árt vigyázni (Femcafe)
Semmi perc alatt itt lesz a november, amikor valószínűleg már érdemes feltenni a téli gumikat. A többség ezen is próbál spórolni.
okt. 8
18:57
Semmi sem állítja meg: Gáspár Evelin áttetsző szettben pózolt (BorsOnline)
Továbbra is büszkén mutogatja amiért keményen dolgozott.
okt. 8
18:57
Szomorú hírünk van lányok: Timothée Chalamet levágatta a haját (Life)
Rajongók millió gyászolják a szupersztár göndör fürtjeit, amelyek szinte védjegyévé váltak Hollywood legújabb csillagának.
okt. 8
18:57
"Aki akar, talál munkát" (Magyar Hírlap)
Bőven vannak lehetőségek.
okt. 8
18:57
Átadták a színház-, film- és táncművészeti Junior Prima díjakat (KKV Magazin)
Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában szerdán Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az Mbh Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesétől vehették át a csaknem hatvan jelölt közül kiválasztott tehetségek. A zsűri döntése értelmében 2025-ben a korábbi öt h
okt. 8
18:57
Zelenszkij tudni véli, mire kapott parancsot az orosz hadsereg (Demokrata)
"Megállapítottuk, hogy az orosz csapatok parancsot kaptak" – hivatkozott az ukrán elnök az SZBU jelentésére.
okt. 8
18:57
Még sosem történt ilyen, ezért nyerhetett a Fidesz Józsefvárosban (Magyar Nemzet)
Drogellenes fordulatot ígért a Fidesz jelöltje
okt. 8
18:57
Vályi István üzent Hajdú Péternek: "Ha jól emlékszem, akkor a szabálykönyv nem egészen 4, de lehet, hogy 5 vagy 6 A4-es oldal - nem egy ördöglakat" (Sassy)
Hajdú Péter árulókban való dicstelen végére már Vályi István is reagált, több pontban foglalta össze, miért nem volt fair, amit Hajdú Péter csinált.
okt. 8
18:57
Október 27-e sokunk számára kihívást hozhat a szerelemben (Bien)
Sokak számára a csillagok és a bolygók mozgása nem csak érdekes megfigyelés, hanem valós útmutatás is, amely segít eligazodni az élet útvesztőiben. Az asztrológia tudománya szerint minden bolygórendszernek megvan a maga sajátos hatása a mindennapi életünkre. Közülük is kiemelkedik a Vénusz, amely erőteljesen befolyásolhatja szerelmi viszonyainkat.
okt. 8
19:00
Ezért irtózott Sylvester Stallone a Rambótól (Médiapiac)
Ahhoz képest, hogy minden idők leginkább meghatározó akciófilmjévé vált a Rambo, Sylvester Stallone, a főhőse ki nem állhatta az abban nyújtott alakítását.
okt. 8
19:00
Üstökös közelít Magyarország felé: mutatjuk, mikor ér ide (Agrárszektor)
Az idei ősz egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye lehet a C/2025 A6 (Lemmon) üstökös megjelenése, a csillagászok szerint jó esély lesz arra, hogy szabad szemmel is láthatóvá váljon - olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.
okt. 8
19:03
Közeleg a nagy nap: Erdélyi Mónika lánya nagyon készül (Blikk)
Nagy nap előtt áll Erdélyi Mónika lánya, Molli. A középiskolás lány a szalagavatójára készül, ami minden lány életében nagy esemény. A középpontban leginkább a ruhaválasztás áll, a tévés pedig megmutatta, mely modellek között vacillálnak.
okt. 8
19:03
Véget ér Hadházy Ákos tüntetéshulláma (Infostart)
A bejelentést maga a független országgyűlési képviselő tette meg. Ő azonban ott lesz "a téren", "fogadóórát" tart majd.
okt. 8
19:03
Szürreális és látványos filmek érkeznek Szolnokra (FilmHu)
Október 14. és 19. között ismét a látványvilágon lesz a hangsúly Szolnokon. Lapföldön lezuhant szovjet rakétáról, titokzatos erőkkel bíró bérgyilkosnőről és kóros nosztalgiában szenvedő rabszolgákról is láthatunk friss, izgalmas alkotásokat az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon. Öt filmet ajánlunk a programból.
okt. 8
19:03
Váratlan fordulat a piacon: a forint odacsapott az eurónak (Pénzcentrum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 8
19:03
Nem éri meg betakarítani a termést, megnyitották a földeket (Agroinform)
Lengyelországban kétségbeesett lépésre szánták el magukat a gazdák.
okt. 8
19:03
Sofi kitálalt az exéről: "Nem érdekel mekkora farkad van, rád nézek és látom, hogy egy balf*sz vagy" (Ripost)
Sofi új dalának a célpontja sokak szerint Németh Vini.
okt. 8
19:03
Gyerekkori tragédia határozta meg Mezey György életét (BorsOnline)
Édesanyja elvesztésére is visszavezethető, amiért bírálták.
okt. 8
19:03
Elon Musk a Netflix bojkottjára szólít fel (Magyar Hírlap)
Az állítólagos "transz ideológia" miatt.
okt. 8
19:03
Zaporizzsjában nyomult előre az orosz hadsereg (Demokrata)
Újabb település került orosz ellenőrzés alá, áll a moszkvai hadijelentésben.
okt. 8
19:03
A megkéselt német polgármester szerint örökbe fogadott lánya támadta meg őt (Magyar Nemzet)
A lány ellen egyelőre nem adtak ki letartóztatási parancsot.
okt. 8
19:03
Közeleg a következő gazdasági válság, és ez „nagyobb lesz, mint a 2008-as”, figyelmeztet a közgazdász (KriptoMagazin)
Henrik Zeberg makroközgazdász szerint a világ egy olyan gazdasági összeomlás küszöbén áll, amely minden eddiginél súlyosabb lehet – még a 2008-as pénzügyi válságnál is. A szakértő szerint a baj gyökere a több évtizedes pénznyomtatás, a felhalmozódott adósság és a tartós infláció, amelyek együttesen egy globális stagflációs időszakhoz vezethetnek. „
okt. 8
19:05
Brüsszelben összezárt a baloldal: Dobrev Kláráék mentették meg Magyar Pétert (Magyar Nemzet)
Magyar Péter felmentése politikai alku eredménye.
okt. 8
19:06
Kínából származó élelmiszert hívtak vissza (Haszon.hu)
Nem engedélyezett növényvédőszer jelenléte miatt hívtak vissza Kínában gyártott fermentált fekete fokhagymát a kereskedelmi forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
okt. 8
19:09
Korda György elárulta, meddig szeretne a színpadon maradni (Blikk)
A 86 éves Korda György példátlan sikert és karriert tudhat maga mögött, hiszen 68 éve megszakítás nélkül zenél. Az Artisjus-, eMeRTon- és Fonogram-díjas előadóművész a feleségével idén is elvállalta, hogy a Csináljuk a fesztivált! zsűritagja lesz. Ennek kapcsán most elárulta, hogy meddig tervez még színpadon állni és mikor fog visszavonulni.
okt. 8
19:09
Nemes László elhagyta a nevéből a Jelest: " Apámmal megosztottuk a nevünket" (Blikk)
Mennyit jelent egy név? Ezt a kérdést és a 20. századi Magyarország legsúlyosabb traumáit eleveníti meg Nemes László 2026-os Oscar-díjra jelölt filmje, az Árva. A megrázó film olyan korképet fest az 1957-es Magyarországról, ami a rendező szerint még ma is feldolgozás alatt van a magyar néplélekben.
okt. 8
19:09
Ezektől az emberektől mászol falra a csillagjegyed szerint (Life)
Vannak bizonyos emberek, akiktől az agyvérzést kapsz? Csillagjegyed most elárulja, hogy pontosan kiket érdemes elkerülnöd.
okt. 8
19:09
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst (Magyar Hírlap)
Ez a vérlázító cselekmény semmiképpen sem vethet árnyékot arra a tisztességes és sokszor hősies helytállásra – áll a szervezet közleményében.
okt. 8
19:09
Figyelmeztetést adott az uniós biztos: "Nem vagyunk háborúban, de békében sem" (Mandiner)
Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban hangsúlyozta: Oroszország vív háborút Ukrajna ellen, nem pedig fordítva.
okt. 8
19:09
Kiskorú lányoktól csalt ki intim képeket a magát rendőrnek kiadó biztonsági őr (rtl.hu)
Mindent beismert, de enyhítésért fellebbezett, mert öt év szabadságvesztésre ítélték. Három általános iskolás lánytól kért fotókat, azt hazudta, hogy épp egy zaklatót akar lefülelni.
okt. 8
19:09
Trump börtönbe vetné Chicago polgármesterét és Illinois állam kormányzóját (Telex)
Az amerikai elnök szerint a demokrata politikusok nem védték meg a bevándorlási hivatal dolgozóit.

Keresés