2025. október 8. szerda

okt. 8
5:27
Hamisított és veszélyes fűszerek a boltok polcain – súlyos szabálytalanságokat tárt fel az NKFH (ProfitLine)
Minden második oregánó megbukott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) nagyszabású célellenőrzésén, amelynek fókuszában két, Magyarországon igen népszerű fűszer, az oregánó és az őrölt bors állt. A vizsgált oregánó minták több mint 46%-a problémásnak bizonyult, 15 oregánó minta közül 4, átlagosan 70-80%-ban tartalmazott idegen n
okt. 8
5:27
Kórházban rekedt kisfiú: rendszerhiba vagy brutális kegyetlenség? (Hírklikk)
A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Muhari Judit egy három éves, fejlődési rendellenességgel született kisfiú történetén keresztül mutatja meg, hogyan akad el a folyamat ott, ahol a legnagyobb szükség lenne emberségre és józan észre.
okt. 8
5:27
Melegedés kezdődik, azonban hamarosan visszatér az eső az egyik országrészbe - Időjárás-jelentés (Promotions)
Óriási a hőmérséklet különbség az országban már hajnalban is, mi lesz napközben?
okt. 8
5:27
A Panerai dicsősége és bukása?! (Kronometer)
Vigyázat! Jókedvű rész következik, ami ettől még nem mellőzi a komoly szakmaiságot, csak egy kicsit más. Dávid különleges találásai és Viktor őszinte reakciói. Ez a „Dávid listája”. Egy olyan műsor,
okt. 8
5:27
Kozma Porta: hagyományos hústermékek, természetes élelmiszerek (Magyar Mezőgazdaság)
A Kozma Porta több egy családi gazdaságnál, generációkon átívelő elkötelezettség, szenvedély.
okt. 8
5:27
Magyar Péter miatt erősödhet a forint? (naphire.hu)
A Bloomberg szerint a magyar ellenzék választási esélyei és az EU-val való kapcsolatok javulása már most élénkíti a forintot: a valuta idén 6%-kal erősödött az euróhoz, és a befektetők további emelkedésre számítanak a jövő évi választások közeledtével.
okt. 8
5:27
Az OpenAI megvette a jövőt: így alakítja át a pénzügyeidet a ChatGPT (Fintech)
Az OpenAI újabb fontos lépést tett a fintech világ felé: felvásárolta a Roi nevű személyes pénzügyi alkalmazást, amely mesterséges intelligenciát használ a felhasználói élmény személyre szabására. Bár a tranzakció feltételeit nem hozták nyilvánosságra, annyi biztos, hogy a Roi működése hamarosan leáll – az ügyfelek számára a szolgáltatás október 15
okt. 8
5:27
Mai időjárás: 8 fokig csökken a hőmérséklet, időszakosan záporok lehetnek (Bien)
2025. október 8-án Magyarországon változékony, őszi időjárás várható, mérsékelt hőmérséklet mellett, időnként csapadékkal.
okt. 8
5:27
Világszerte berobban a robottaxi-verseny (ICT Global)
Akár ezerszeresére is nőhetnek a robottaxi-szoftverekből származó bevételek a következő húsz évben - állítja előrejelzésében az IDTechEx.
okt. 8
5:27
Visszérműtét tb-támogatással: ingyenes a hagyományos – de a lézeres is? (Hóvége)
A kérdés – különösen a lézeres beavatkozásnál – sokakat foglalkoztat, és valljuk nagyon nem mindegy, hogy beszáll-e az állam vagy sem.
okt. 8
5:33
Új helyzet van a zöld rendszámos kocsiknál (Infostart)
Mostanáig több mint 93 ezer tisztán elektromos gépkocsit szereltek fel zöld rendszámmal Magyarországon. Február óta már a nyolcadik hónapban állt munkába bármelyik korábbi havi adatnál nagyobb számú klímabarát jármű - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
okt. 8
5:33
Virtuális erőművek és háztartási akkumulátorok: az energiatárolás jövője elkezdődött (Alternatív Energia)
Az otthoni akkumulátorok összehangolt használatával rengeteg pénzt lehet megspórolni.
okt. 8
5:33
Vérlemezkegátlók hosszú távú alkalmazása: megéri mérlegelni (WebBeteg)
Az acetilszalicilsav - kis dózisban hosszabb távon szedve - az elsődlegesen alkalmazott hatóanyag az artériás vérrögképződéssel járó betegségek megelőző kezelésére. Az előnyöket és a mellékhatásokat mérlegelve azonban más hatóanyagokat is számításba kell venni, a döntést érdemes orvosra bízni.
okt. 8
5:33
Néhol köd, máshol bosszantó szitálás – ilyen lesz a következő pár nap (Agroinform)
Kevés eső, sok napsütés, élénk szél jellemzi a hét időjárását.
okt. 8
5:33
Felrobbantak az AMD részvényei az OpenAI miatt (FinTechRadar)
Az OpenAI stratégiai együttműködést kötött az Advanced Micro Devices (AMD) chipgyártóval. Az AI fejlesztő a számítási kapacitás bővítéséhez AMD chipeket vásárol, és részesedést is szerezhet a cégben.
okt. 8
5:33
Két lépcsőben változik az adórendszer – az EY összefoglalja a legfontosabb újdonságokat (Márkamonitor)
Idén ősszel a kormány rendhagyó módon két adócsomagot tervez bevezetni, amelyek jelentős változásokat hoznak a vállalkozások és magánszemélyek számára. Az első csomag már társadalmi egyeztetésen van, technikai módosításokat, szigorításokat és kedvező változásokat is tartalmaz, míg a második csomagban várhatóan jelentős adócsökkentések szerepelnek.
okt. 8
5:33
Észak felé indulj, ha Európa legzöldebb városát keresed (Igényesférfi.hu)
Európa Zöld Fővárosa idén egy olyan város lett, amely közösségi összefogásával és fenntartható céljaival érdemelte ki az elismerést.
okt. 8
5:33
Hogyan lehet gazdaságosan termeszteni a diót? (Agrofórum)
Szeptember végén a Nak által szervezett Dió betakarítása és üzemi feldolgozása Szakmai napon a bemutatott technológia a résztvevők komoly érdeklődésére tartott számot.
okt. 8
5:33
Rémisztő, mit rejt a palackozott víz (Magyar Hírlap)
Vajon a csapvíz egészségesebb?.
okt. 8
5:33
Itt az vége: a tiszások egy erdélyi magyar influenszert terrorizálnak, mert "fideszesként" "akadályozza a rendszerváltást" (Mandiner)
Legott utasítva is lett az eddig kedvelt "Lizike", hogy lesz szíves nem beleszólni "egy másik ország politikájába". Francesca Rivafinoli írása.
okt. 8
5:33
Esőillata van és szuper egészséges, nem csoda, hogy a magyarok is egyre többet eszik (Vince)
Sokoldalúan felhasználható a konyhában, egyre több magyar fedezi fel magának. Az eső és a frissen szántott föld illatáért, valamint a cékla ízéért ugyanaz a geozmin vegyület a felelős – olvasható
okt. 8
5:33
Gyönyörű lett a Tudor első holdfázisos órája (InStyle Men)
A letisztult és elegáns lett az 1926 Luna, amelynek tervezésében Jay Chou is részt vett.
okt. 8
5:39
Mitől szúrhat a kulcscsontnál? 6 jellemző oka lehet (EgészségKalauz)
A kulcscsontnál jelentkező szúró fájdalmat tehát nem szabad félvállról venni: bár gyakran ártalmatlan izomfeszülésről van szó, olykor komolyabb elváltozások is meghúzódhatnak a háttérben.
okt. 8
5:45
A 7 legstílusosabb 2025-ös őszi színtrend, amit pár hét múlva mindenkin látni fogsz (InStyle)
Ideje túllépni a fekete és a fehér bűvkörén, hiszen az elkövetkező hónapokban rengeteg szuper szín vár ránk!
okt. 8
5:51
Több mint 600 ezer autósnak repült a gigacsekk idén: nincs menekvés, félmillió forint a felső határ (Pénzcentrum)
20 százalékkal emelkedett a gyorshajtásért kiszabott büntetések száma egyetlen év alatt - közölte a Pénzcentrum kérdésére az ORFK. Azaz, mint megtudtuk, 2025 első nyolc hónapjában több mint 610 ezer esetben bírságolták meg a száguldozókat. Ugyan a rendőrség nem vezet arról statisztikát, hogy pontosan hol történik a legtöbb gyorshajtás, de például a
okt. 8
5:54
Megérkezett a legújabb kvíz – Csodás eredmény, ha legalább 6 pontot elérsz (Kvízguru)
A legújabb kvízben ismét izgalmas kérdések várnak rád, amelyek alaposan próbára teszik a tudásodat. Nem lesz könnyű végigmenni rajtuk, így már az is csodás eredmény, ha legalább 6 pontot elérsz. Készen állsz, hogy megmutasd, mire vagy képes? A Kvízguru az az oldal, ahol minden nap megmozgathatod az agyad egy kicsit. A kvízek nemcsak szórakoztatóak,
okt. 8
5:57
Házasság első látásra: minden, amit eddig tudni lehet a műsor hamarosan kezdődő évadáról (Blikk)
Alig néhány nap, hogy visszatérjen a képernyőkre a TV2 párkereső realityje, a Házasság első látásra. Úgy tűnik, az előző két évad sikertelen házasságai nem vették el az örök romantikusok kedvét, így ezúttal is hat férfi és hat nő indul el az igaz szerelem megtalálásának rögös útján. Az elmúlt időszakban egyre több információ derült ki a hamarosan é
okt. 8
5:57
A Fidesz saját hasznos idiótái fogságában (Piac és Profit)
A legfrissebb közvéleménykutatások szerint tovább növelte előnyét a Tisza a Fideszhez képest, miközben soha nem látott nagyságú összegeket költ a kormányzópárt propagandára. Mi történhetett, miért akadozik a korábban olajozottan működő fideszes gépezet?
okt. 8
5:57
Megdöbbentő a helyzet a magyar utakon (Infostart)
A magyar autósok 49 százaléka 16 évesnél idősebb járművet használ, miközben a gépkocsitulajdonosoknak csak a 43 százaléka rendelkezik olyan anyagi kockázatot csökkentő megoldással, mint a casco biztosítás, illetve az asszisztencia-szolgáltatás - közölte Europ Assistance kedden az MTI-vel, a közelmúltban végzett reprezentatív felmérése alapján.
okt. 8
5:57
7 lépés, hogy végre elérd álmaid karrierjét: a rugalmasság és a kockázatvállalás elengedhetetlen! (Éva Magazin)
Úgy érzed, a karriered nem abba az irányba halad, amibe szeretnéd? Nem vagy elégedett, és úgy érzed, hogy egyszerűen nem tudsz egyről a kettőre lépni? Az alábbiakban 7 lépést szedtünk össze, amelyek segítenek abban, hogy végre elérd álmaid karrierjét!
okt. 8
5:57
2,4 milliárd forintot csaltak ki a vállalkozásoktól, Varga Mihály súlyos adatokat közölt (ATV)
Több mint ezer alkalommal lopták meg a hazai vállalkozásokat, csak az elmúlt néhány hónapban.
okt. 8
5:57
Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2025. szeptember végén (Azenpenzem)
Szeptemberben a forint pénzpiaci alapok és a kötvényalapok árfolyama is emelkedett. A BAMOSZ adatai alapján mutatjuk a részletes számokat.
okt. 8
5:57
A párod más nőket nézeget a jelenlétedben? – egyáltalán nem azért teszi, mint amire gondolsz (Femcafe)
Talán te is észrevetted már, hogy a partnered szeme néha egy másik nő dekoltázsán vagy fenekén időzött. Ha megérted, miért csinálja ezt, akkor talán kevésbé leszel bosszús vagy féltékeny miatta.
okt. 8
5:57
A Dacia apró elektromos autója hadat üzen Európa túlárazott modelljeinek (NRGreport)
A megfizethető elektromos autók versenyében sok gyártó túlbonyolítja a koncepciót, de a Dacia teljesen más irányba ment. A Hipster nevű tanulmányautó a Citroën 2CV és a Fiat Panda szellemiségét követi: puritán, praktikus és kifejezetten olcsó, miközben nem ígér többet, mint amit valóban nyújtani tud.
okt. 8
5:57
Bryan Johnson 5 órás, 2 milliós rutinja: tényleg visszafordítható az öregedés? (Igényesférfi.hu)
Egy 47 éves techmilliárdos, aki nem éri be azzal, hogy fiatalabbnak néz ki a korához képest – ő a biológiai életkorát szeretné csökkenteni. Bryan Johnson naponta öt órát és évente kétmillió dollárt fordít arra, hogy lelassítsa, sőt, akár visszafordítsa az öregedést. De vajon mennyire működik ez a futurisztikus életmód, és mit tanulhatunk belőle?
okt. 8
5:57
Mi kerül az uzsonnás dobozba? Megfelelési kényszer és egymás nyomasztása is sokszor (WMN)
A "tökéletes tízórai" nemcsak a gyerekek étkezéséről, hanem az anyák lelkiismeretéről is szólni látszik. Csakhogy a bento boxok és a szuperanyás posztok mögött egyre több a szorongás. Lukasz Rebeka gyermekdietetikus szerint a problémát nem a csoki, hanem az ítélkezés és a megfeleléskényszer okozza.
okt. 8
5:57
Rendkívüli hiba Oroszországról egy magyar tankönyvben, ekkora bakit ritkán követnek el (Promotions)
Teljesen mást állítanak, mint a valóság.
okt. 8
5:57
Több százan rekedtek a Mount Everesten egy hóvihar miatt (Hamu és Gyémánt)
Egy októberi túra a Himalájában sokak számára életre szóló élménynek indult, ám néhány óra leforgása alatt a túlélésért való küzdelemmé alakult. A világ legmagasabb hegyén kitört hóvihar minden korábbi tapasztalatot felülírt.
okt. 8
5:57
Tévhitek az EU digitális akadálymentesítési szabálya körül (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A digitális akadálymentesítés csak bizonyos szolgáltatásokra kötelező, de a felkészülés versenyelőnyt és jobb felhasználói élményt
okt. 8
5:57
Megnyílt a Toyota okosvárosa (MMonline)
A Toyota Woven City hivatalosan is megnyitotta kapuit, mint a jövő mobilitásának tesztpályája, az első lakócsoport, akiket „Weaver”-nek (Szövőnek) neveznek, a napokban költözik be a városba. A jövő fenntartható technológiáinak mintegy élő laboratóriumául szolgáló városban az első 20 Feltaláló már meg is kezdte a Kakezan („multiplikáció”) együttműkö
okt. 8
5:57
Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Izraelt (Magyar Hírlap)
A Hamász 2023. október 7-én több mint 1200 embert gyilkolt meg, köztük 46 amerikait.
okt. 8
5:57
Lassult a robotpiac Európában, ami világtendencia – kivéve néhány ázsiai országot (newtechnology.hu)
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) friss jelentése szerint 2024-ben világszerte 542 ezer ipari robotot helyeztek üzembe, ami több mint a kétszerese a robotpiac tíz évvel ezelőtti adatainak. „Az új World
okt. 8
5:57
Fruit Logistica 2026: új szegmensek, mélyebb piaci betekintés (Agrárágazat)
Fontos expo a mezőgazdaság zöldség–gyümölcs-szektorában: erős tech-fókusz a Fruit Logistica-n febr. 4–6-ától Berlinben.
okt. 8
5:57
Olaszország a teljes kazah termést megvenné (Mezőhír)
Olaszország nem viccel: minden durumszemre vevő, ami képes eljutni Kazahsztánból Itáliába.
okt. 8
5:57
"Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!" – jelent ma még bármit is, hogy Mária Országa vagyunk? (Mandiner)
Szent István felajánlása nem csupán vallási, hanem közjogi aktus is volt: a magyarság majd' ezer éve él a Szűzanya oltalmában. Nádor Koppány Zsombor teológussal, a Szent István Intézet kutatási igazgatójával beszélgettünk.
okt. 8
5:57
Amíg te aludtál, lángban álltak egy európai főváros utcái a brutális összecsapások után (Helló Magyar)
Repültek a Molotov-koktélok, így hamarosan háborús helyzet alakult ki a görög fővárosban.
okt. 8
5:57
Ez a legjobb szobahőmérséklet az alváshoz, a szakértők szerint (in.hu)
A pihentető alvás elengedhetetlen az egészségünk szempontjából, azonban nem mindegy, hogy milyen a hőmérséklettben tesszük azt. A szakértők szerint néhány egyszerű trükkel és a megfelelő hőfok beállításával sokkal nyugodtabb éjszakáink lehetnek a jövőben.
okt. 8
5:57
A kamaszok úgy érzik, hogy az életük nehezebb, mint a szüleiké (Kölöknet)
Ha a kamasz gyereked valaha is kiejtette a száján azt, hogy "ma nehezebb gyereknek lenni, mint valaha", érdemes őt komolyabban venned. Egy friss kutatás ugyanis kimutatta, hogy ezzel az érzéssel nagyon nincs egyedül.
okt. 8
5:57
Mindössze 2 hozzávalóból sütés nélkül elkészíthető a csokiimádók kedvence (Vince)
Csak csokoládéra, egy másik hétköznapi finomságra és egy hűtőszekrényre van hozzá szükség. Csokoládéimádókra sokszor tör rá a vágy egy szelet torta után. Csak éppen nem mindig van kedv és idő
okt. 8
5:57
Ma Koppány és Benedetta névnapját ünnepeljük – Milyen a személyiségük? (Bien)
Ma, 2025. október 8-án Magyarországon a Koppány névnapját ünnepeljük, valamint több más névnap is esik erre a napra, mint például Áldáska, Benedetta, Benedikta, Beneditta, Bettina, Birgit, Brigitta, Deme, Demeter, Dömötör, Etelka és mások.

Keresés