Magyarországon született Salzmann Zsigmond néven, s alig néhány hetes volt, amikor családja Ausztriába költözött. Ott vált íróvá, majd zsidó származása miatt Hitler hatalomra jutása után menekülnie kellett. Neki köszönhetjük a világirodalom egyik legmeghatóbb történetét, a Bambi t, ami Walt Disney -t is megihlette. A rajzfilm óriási sikeréből azonb
A Mérleg összeveszhet egy munkatársával, a Nyilast eláraszthatják az információk. Karrier horoszkóp: 2025.10.09. Kos Eleinte élvezni fogod a következő két hétben az utadba kerülő információk özönét, de végül lelassulsz és összezavarodsz tőle. Ebben az időszakban a kulcs az, hogy lépésről lépésre haladj a dolgokkal. Próbálj meg nem túlterhelődni. Bi
Mindketten feketében érkeztek, mintha megbeszélték volna. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első 8 részében egyre feszültebb ellentét dúlt Péterfy Bori és Korom Gábor között, amit végül Korom kiesése zárt le. Most először beszélgettek árulásról, bizalomról, középkori gesztusokról – és arról, mi az, amiben mégis egyformán gondolkodnak. Ne maradj l
Fél év alatt hozzávetőleg kétszáz adós csúszott kisebb-nagyobb késedelembe a munkáshitel törlesztésével, ami a néhány hónapos időtávot figyelembe véve egyáltalán nem tekinthető elhanyagolható aránynak. A BiztosDöntés.hu szakértői arra figyelmeztetnek: akinek gondjai támadnak a hitel visszafizetésével, érdemes haladéktalanul a bankhoz fordulnia.
Véletlenül derült ki, hogy a nők valójában nem rokonai azoknak, akik felnevelték őket. A kórház vizsgálatot indított, az egyik család már kapott is kártérítést.
A díjjal, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
Az EU új szabályokat fogadott el, amelyek szigorítják az élelmiszernevek használatát, hogy jobban védjék a hagyományos mezőgazdaságot és a fogyasztókat a félrevezetéstől.
A betegek hosszú távú ellátásának 80 százalékát nem az intézmények, hanem a családtagok biztosítják - derül ki az Eurocarers európai egyesület adataiból. Milyen szociális, lelki és akár anyagi terhet ró a családtag betegsége a házastársra, a gyermekekre, az unokákra? Ki, miben segíthet? Milyen külső támogatásra számíthatnak?
A jövő épületei nemcsak energiahatékonyak lesznek, hanem okosan is lélegeznek. A fenntartható légtechnika ma már nem luxus, hanem értéknövelő beruházás, mert csökkenti a költségeket, javítja a beltéri életminőséget és növeli az ingatlan zöld minősítésének esélyét. De hogyan válik a levegő az egyik legfontosabb ESG-tényezővé az építőiparban? A leveg
10 millió forint alatt már több elektromos autó is elérhető a hazai piacon. A legfrissebb belépő a Citroën e-C3, amely új, olcsóbb verzióval érkezett – így most három márka versenyez a legkedvezőbb árú e-autó címéért.
Évek óta komoly gond az adathalászat: bár az ellopott pénzek értéke csökkent, a sikeres csalások száma nő. A BiztosDöntés.hu összeszedte, hol tart most a harc és hogyan védekezhetnek az ügyfelek.
Próbálnak rálicitálni a bevándorlásellenes ígéretekre, de a pártkonferenciájuk a kifelé mutatott egység helyett sokkal inkább a kilépett önkormányzati képviselőktől volt hangos.
Kevesebb zsír, több rost és vitamin. A magyarok által kedvelt sütemények jelentős része felvonultatja a vaj-cukor-fehérliszt hármast az alapanyagok között. Egészségügyi megfontolásokból ezek egyikét sem szabad túlzásba vinni. Ez azonban
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) várhatóan még az év végéig előzetes tájékoztatót tart az iparág részére a közép- és nagyfeszültségű hálózaton elérhető szabad kapacitások kiosztására irányuló pályázat részletszabályairól, majd a jövő év első felében megnyitja a pályázatot is - jelentette be a Mekh elnöke a Portfolio Energy
Az októberi hosszú hétvége és az őszi szünet remek alkalom a közös kikapcsolódásra. Négy hazai úti célt ajánlunk, ahol a család minden tagja – a gyerekektől a szülőkig – garantáltan feltöltődhet.
Az LG Electronics több évre szóló megállapodást kötött a brit Nemzeti Képtárral (National Gallery), amelynek értelmében a vállalat a múzeum modern és kortárs művészeti partnere lesz.Az LG támogatja a galéria jelenlegi és jövőbeli projektjeit, amelyeket vezető művészekkel közösen valósítanak meg. A brit Nemzeti Képtár pedig rezidensprogramokkal, műv
Az Egyesült Királyságban eddig példátlan mérföldkövet ért el a brit Windracers Ultra drón: engedélyt kapott rá a helyi és a norvég légügyi hatóságtól, hogy a Shetland-szigetekről Norvégiába repüljön. A polgári
Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 3 százalékkal 853 ezer tonnára csökkent 2025. január és május között az előző év azonos időszakához képest.
Az HBO Max újra árat emel – és nem is kicsit. A streamingplatform felhasználóit az előfizetést érintő változásokról tájékoztatta, ami gyakorlatban akár 700 forintos havi drágulást is jelent.
Csütörtökön könnyebb tisztázni a félreértéseket, észrevenni a lényeget és lezárni néhány húzódó ügyet. A kapcsolatokban az őszinteség hoz megkönnyebbülést, a munkában a fókuszált, apró lépések visznek előre. Ma az egyszerű, praktikus megoldások működnek a legjobban.
20 százalékkal emelkedett a gyorshajtásért kiszabott büntetések száma egyetlen év alatt: 2025 első nyolc hónapjában több mint 610 ezer esetben bírságolták meg a száguldozókat.
Október 20-án vadonatúj részekkel tér vissza a képernyőre a Legyen Ön is milliomos!, Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós kvízműsora, ahol a tét nem kisebb, mint ötvenmillió forint! A nyári hónapokban már láthatott néhány epizódot a közönség az új évadból, most azonban hétköznap esténként vadonatúj részek érkeznek, természe
Az elmúlt hónapok tapasztalatait és eredményeit rangos szakmai körben összegezte a Mol Nagyon Balaton, amely 2013 óta minden évben a régió legfontosabb, legszínvonalasabb kulturális eseményeit jegyzi. A Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazzpiknik, a VeszpémFest, a Strand Fesztivál, a Tábor Fesztivál, a Plázs Siófok, a Gyárkert, a Peter’s Terasz, a Ku
Magas a vitamin- és antioxidáns-tartalma, ráadásul hazai klímán is jól termeszthető. Minapi cikkében az agroinform.hu gyűjtött össze 10 olyan gyümölcsöt, aminek minden magyar kertben ott lenne a helye. Közös tulajdonságuk,
Szeptember végére komoly átrendeződés történt a hazai agrárpiacon: miközben a napraforgómag ára 25 százalékkal ugrott meg, a szójabab több mint tizedével lett olcsóbb. A kukorica és a búza piacán szintén csökkenés tapasztalható.
Rengeteg telephelyen áll hegyekben a külföldi szemét, évek óta teljesen törvénytelenül – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjaiban a kialakult helyzetre dr. Keresztes László Lóránt független országgyűlési képviselő, a parlamenti Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke. A politikus több feljelentést is tett az Olaszországból hazánkba behozott, f