A Svéd Akadémia bejelentése szerint a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat a magyar író, Krasznahorkai László kapja. Az indoklás kiemelte, hogy a szerző a díjat "meggyőző és látnoki életművéért" kapja, amely "az apokaliptikus terror közepette is bizonyítja a művészet erejét".
Mint a rossz pénzt, úgy ismeri Szoboszlai Dominik a szombati örmények elleni világbajnoki selejtező játékvezetőjét, Chris Kavanagh-t. Az angol sípmester ugyan korábban még egyik félnek sem vezette mérkőzését, a magyar válogatott csapatkapitányának klubmeccsein csak a mostani idényben háromszor fújta a sípot. Ezekről Szoboszlainak egy szép, míg két
Krasznahorkai László író nyerte meg 2025 irodalmi Nobel-díját – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtökön. Az elismerést sosem egy konkrét műért ítélik oda, hanem az illető teljes irodalmi munkásságát veszik figyelembe.
Korpás fejbőrrel küzdesz? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnád. Megmutatjuk, mi most az abszolút toplista, ha a korpásodás elleni sampon a téma, ráadásul most kedvezményesen lehetnek a tiéd a GLAMOUR-napok alkalmával!
Két budapesti ikon, a Four Seasons és a Matild Palace két kulcsot is kapott, de számos vidéki szálláshely is bizonyította, hogy a magyar vendéglátás ma már a nemzetközi élvonalban játszik.
Senki sem hisz neki, mégis mindent kockára tesz az igazáért. Keira Knightley új filmje elhozza a klasszikus Hitchcock-féle paranoia érzését a Netflixre. Jöhet a szorongás?
A szerda esti Fókuszban kiderült, hogy Kocsis Dénes mégsem bokszol vasárnap a Sztárbox elődöntőjében, helyette Kamarás Iván lép ringbe Bódi Bence ellen. Öt évvel ezelőtt a színész saját magát alakította A mi kis falunkban. Nézd meg a jelenetet!
Az Európai Unió Bíróságának horvát főtanácsnoka, Tamara Ćapeta jogellenesnek minősítette a magyar szén-dioxid-kvóta-adót, ami jelentős hatással lehet a hazai iparvállalatok működésére. A főtanácsnoki vélemény szerint az adó ellentétes az uniós joggal, mivel akadályozza a térítésmentes kibocsátási egységek kiosztásának harmonizált rendszerét - számo
A gázolaj kiváltására sokféle megoldás létezik, ám az egyikről viszonylag kevesebb szó esik, pedig tökéletes helyettesítője lehet a mezőgazdaságban is elterjedt dízel üzemanyagnak.
Kijev listát tett közzé: Magyarország kimaradt az "ukrán állampolgárságra érdemes" országok közül. Már csak az a kérdés, mi a helyzet a kettős állampolgárokkal.
Ambivalens érzései vannak az írónak. Mi történt? Megszólalt Krasznahorkai László, miután csütörtökön kiderült, hogy őt illeti az idei irodalmi Nobel-díj. Ezzel, Kertész Imre után, ő lett a második magyar író, aki magáénak tudhatja a kitüntetést. "Nagyon boldog vagyok. Nyugodt és ideges egyszerre. Tudja, ez életem első napja, amikor Nobel-díjat nyer
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szerint érthető, hogy azt követően, hogy Kalle Rovanpera szinte mindent elért a rallysportban, szeretne más szakágban versenyezni, ugyanakkor nem aggódik a japán gyártó WRC-csapata miatt sem.
Krasznahorkai László már nagyon régóta érzékeli azokat a válságfolyamatokat, amelyek az egész világot zsigerileg meghatározzák – mondta az InfoRádióban Szegő János, az idei irodalmi Nobel-díjas író köteteinek állandó szerkesztője, a Magvető Kiadó munkatársa.
A tiszás Radnai Márk azt állította, hogy szeptember 12-én azonnali hatállyal kizárták az adatszivárogtató önkéntest, csakhogy az újabb bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy az adatszivárogtatás a tiszás politikus által megjelölt időpont után történt.
Történelmi pillanatot ünnepel Magyarország: Krasznahorkai László nyerte az idei irodalmi Nobel-díjat, amelyre politikai oldaltól függetlenül érkeznek a gratulációk. A miniszterelnöktől a főpolgármesteren át az ellenzéki vezetőkig mindenki elismeri az író életművének jelentőségét és világszintű hatását.
Nem szeretnénk okosabbak lenni a német választóknál, de – évek óta – egyre többször olvassuk, hogy a még mindig legerősebb Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyre kevésbé keresztény. A CDU és a CSU pártszövetségben is gondolkodnak azon, hogy vajon jobban tükrözné-e a valóságot, ha elhagynák pártjaik nevéből a "C"-t, azaz a kereszténységre való hivatko
Sokan álmodoztunk már arról, hogy vonattal fedezzük fel egy ország legszebb városait, de a magas költségek gyakran elriasztanak ettől. Most azonban egy különleges ajánlat teszi elérhetőbbé ezt az élményt: az Ouigo – a francia SNCF vasúttársaság leányvállalata – Spanyolország-szerte indított akciót, amelynek keretében a nagyobb városok között már ki
Érdekel, hogyan működik a világ anyagi összetétele? Foglalkoztat, mi történik az atomok és molekulák szintjén, és szeretnéd a kísérletek világában is kipróbálni magad? A kémia alapképzés azoknak való, akik kíváncsiak a természet titkaira, szeretnek kísérletezni, és készek a logikus gondolkodás, a precizitás és az analitikus szemlélet fejlesztésére.
Szőlő utcai botrány, politikai megtorlás, Juhász Péter ügye, Puzsér Róbert tüntetése, és a magyar demokrácia állapota – ezek a témák formálták az elmúlt hetek közéleti diskurzusát. Balogh Judit a KlikkTV Mélyvíz című műsorában a Méltányosság Politikaelemző Központ szakértőjével, Zsiga Bulcsúval beszélget arról, hogyan vált a megbékélésre szánt tünt
Amit látunk, elérhetjük: ez a hozzáállás mozgatja az űrkutatást is. Közel hetven éve dolgoznak a szakértők azon, hogy egy napon meghódíthassunk más bolygókat. Az asztronautika akár az emberiség fennmaradásának kulcsa is lehet, múltja, jelene és jövője adja az Mvm Future Talks 2025-ös felvonásának témáját.
A természet apró csodái mindig képesek meglepni minket, és a virágok sokszínűsége különösen lenyűgöző. Ebben a kvízben egyetlen képen látható virág felismerésére kapsz lehetőséget, ami próbára teszi a megfigyelőképességedet és a virágismeretedet. Nemcsak a fajok ismerete a tét, hanem az is, mennyire tudsz odafigyelni a részletekre, mint a színek, f