Újabb örömhírt osztott meg a háromszoros olimpiai bajnok: megszületett második gyermeke. Hosszú Katinka péntek reggel egy megható bejegyzésben tudatta a nagy hírt.
"Elég a megfélemlítésből!" – írta Puzsér Róbert, aki bejelentette, hogy elmarad a vasárnapi Megbékélésmenet, helyette a Kossuth térre hívja a tömeget Juhász Péter védelmében, miután a hatóságok házkutatást tartottak az egykori politikusnál.
A Saab részvényei túlértékeltté váltak a védelmi szektor idei szárnyalása közben, ami miatt az elemzők többsége már eladásra ajánlja a papírt - írta meg a Bloomberg.
A Bloomberg szerint a forint erősödéséhez Magyar Péter pártjának erősödése is hozzájárult, ugyanis a befektetők elkezdhették árazni az EU-s pénzek hazahozatalát, valamint az EU-val való viszony rendeződését. Több elemző is egyetért ezzel a gondolattal, de akad olyan is, aki még szkeptikus és inkább kivárna. Október 21-én érkezik a Portfolio követk
Rékasi Károly büszke arra, hogy a fiával ilyen szoros kapcsolatot ápolnak, hiszen mindent megbeszél vele. Rékasi Zsigmond még csak 23 éves, de úgy érzi, a jelenlegi párja az, akivel le szeretné élni az életét. A párválasztásával viszont nem mindig értett egyet az édesapja. Kiderült, hogyan jelezte neki.
Szombat késő délután várhatóan kiderül, ki lesz Csehország következő miniszterelnöke. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő a folytatásban is koalíciós kormányra számít, a jelenlegi ellenzék vezetésével.
Miközben minden a mesterséges intelligencia térhódításáról és az automatizációról szól, Újbuda jegyzője szkennelő munkatársat keres. Az álláshirdetés futótűzként terjedt a közösségi médiában, ahol egyszerre nevették és védték a pozíciót: „Felsőfokú végzettség kell a gombnyomogatáshoz?". Más arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar bürokrácia papír
Múlt héten Dániában, most Németországban repkedett ismeretlen drón. A rendőrség helikopterrel kutatta át a térséget, de semmit sem talált. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Mi történt? Csütörtök este fél tizenegykor lezárták a müncheni Franz Josef Strauss repülőteret, miután először a légi
A kriptovilág és a hagyományos részvénypiac közti falak lassan ledőlnek: a Telegram tárcája, az xStocks (üzemeltető Backed) és a Kraken együttműködésének köszönhetően hamarosan 60 tokenizált amerikai részvényt és ETF-et lehet vásárolni közvetlenül a Telegramon keresztül. Az üzenetküldő tárcájának felhasználói 35 tokenizált eszközt kapnak az első kö
Élőben jelentkezik a Téma, a Telex megújult közéleti műsora. Az új stúdiónkban a Telex három újságírója, Sarkadi Zsolt, Hanula Zsolt és Fábián Tamás beszélik át az elmúlt napok legfontosabb történéseit.
Katar állami energiacége, a QatarEnergy hosszú távú szerződést írt alá a német Messer ipari gázgyártóval, amelynek értelmében évente 100 millió köbláb (nagyjából 2,83 millió köbméter) nagy tisztaságú héliumot szállít Európába. A megállapodás az első közvetlen együttműködés a két vállalat között, és tovább erősíti Katar pozícióját a világ stratégiai
Az amerikai kormányzati leállás nem sok nyomot hagyott eddig a tőzsdéken, tegnap ismét történelmi csúcsra emelkedtek az amerikai piacok, részben a mesterséges intelligenciával kapcsolatos optimizmusnak köszönhetően. Ezek után az ázsiai kép vegyes volt, a japán piac kifejezetten jól teljesített, részben a Hitachi ralijának köszönhetően, miután a cég
Kisebb emelkedés várható a nyitásban pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), csütörtökön a BUX 493,31 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel, 99 650,42 ponton zárt.
A LOFAR-ral megfigyelt RAD J131346,9+500320 az eddigi legtávolabbi és legerősebb furcsa rádiókör (ORC) — ráadásul kettős gyűrű —, amely új fejezetet nyithat a galaxisok és fekete lyukak közös fejlődésének a megértésében.
Sokszor legyintünk rá, hogy „biztos csak egy kis stressz” vagy „most fáradtabb vagyok”, pedig a szívritmuszavar komolyabb figyelmet is igényelhet. Különösen télen.
Korhatárhoz köti Görögország a közösségi média használatát: a 16 éven alattiak számára megtiltja azt. A görög kormány megóvná a korhatáros tartalmaktól a kiskorúakat, de a doomscrolling ellen is tenne.
SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, akiket a NAV ellenőrei buktattak le. A „vállalkozás” jogsértő módon több mint 202 millió forintnyi SZÉP-kártyás összeget váltott át készpénzre.
Egy igazán szívhez szóló és vidám videóval lepte meg követőit a színész. Németh Kristóf egy tündéri cibetmacskával barátkozott össze Balin, aki nemcsak ölelésekkel, hanem puszikkal is meghálálta a törődést.
Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az amerikai kormányzati leállásnak.
Egy nemzetközi kutatás szerint egy új, főként növényi alapú étrend nemcsak az egészségünket, hanem a bolygónkat is megóvhatja: akár 27%-kal csökkentheti a korai halálozás kockázatát, évente 15 millió életet menthet meg, és jelentősen mérsékelheti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A globális felmelegedés nemcsak a mediterrán országok “kiváltsága", hiszen Magyarországon is egyre többször érezzük, hogy valamilyen módon muszáj módosítanunk az időbeosztásunkat. A tanulmányok szerint a hőség miatt elveszített munkaóráknak akár a 30 százaléka is visszanyerhető lenne egy másodlagos munkarenddel, mint amilyen a déli területeken is v
II. Erzsébet királynő halála óta a királyi család ritkán beszélt nyíltan a veszteségről, Vilmos herceg azonban most megtörte a csendet. Az Apple TV+ The Reluctant Traveller című műsorában a walesi herceg különleges betekintőt engedett személyes emlékeibe és érzéseibe.
Az Eu által támogatott Predictom kezdeményezés 4000 fő bevonásával indít úttörő klinikai kutatást, amelynek célja az Alzheimer-kór legkorábbi szakaszban történő felismerése. A Ge HealthCare ipari szakértőként vezeti a projektet, irányítja az Mi-alapú szűrőplatform fejlesztését és a biomarker-kutatásokat, amelyekben magyarországi és németországi kut