Az őszi túrák fokozott veszélyeket rejtenek a kutyák számára. A lehullott avar alatt aktív kullancsok súlyos betegségeket, például babéziózist és Lyme-kórt terjeszthetnek. Emellett szeptembertől vadászidény is van, így a kutyákat csak pórázon szabad vezetni vadászterületen, ellenkező esetben akár le is lőhetik őket. A szökésveszély is nő, ezért ajá
A debreceni Batthyány utcában immár bő harminc éve működik az Órás. A vitrinekben mindenki megtalálja azt, amit a leginkább közel érez a szívéhez. Hogyan változott az órák használata az okostelefonok megjelenésével? Van-e jövője az órás szakmának? És mi az az életbölcsesség, amit az ember órajavítás közben elsajátíthat?
A Farmdroid a 2025-ös Agritechnica kiállításon mutatja be a szántóföldi robothoz fejlesztett új vetőegységet. Ezt a vetőládát a cég vezérigazgatója és alapítója, Kristian Warming "nagy testvérként" emlegeti, mivel a jelenlegi generáció 8 milliméterig kezeli a magátmérőt, az új vetőelem viszont 14 milliméterig képes a vetésre.
Lányaikat hátrahagyva, ezúttal kettesben utazott el Gáspár Győző és Gáspár Bea a Paradicsomba. A házaspár évtizedek óta egy párt alkot, és a mai napig fontos számukra, hogy fent tudják tartani a lángolást a szerelmükben. Egyiptom varázslatos nyaralóövezetében romantikáznak.
Petr Pavel cseh államfő vasárnap reggel fogadta Andrej Babis, volt kormányfőt, a hétvégi képviselőházi választásokat megnyerő ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökét.
Több, mint harminc évvel egy borzalmas gyilkosság után kivégzésre ítélték Christa Gail Pike-ot, az egyetlen nőt Tennessee halálsorán. Pike 18 évesen brutálisan végzett egy rivális tinilánnyal, majd döbbenetes kegyetlenséggel trófeaként mutogatta a maradványait.
Nyolcvanhét éves korában meghalt Milan Mandarics, a Portsmouth, a Leicester City és a Sheffield Wednesday labdarúgócsapatainak korábbi tulajdonosa. A szerb–amerikai üzletember a 90-es évek elején kétszer is közel került hozzá, hogy a Ferencváros tulajdonosa legyen, azonban a zöld-fehérek vezetősége kétszer is visszatáncolt. A család közleménye szer
A lakáspiacon minden vevő alacsonyabb árakat szeretne. Egészen addig, amíg meg nem tapasztalja, mit okoz ez. Spanyolországban 2009 után a lakásárak bezuhantak, de a fiatalok számára a saját otthon távolabb került, mint valaha. A zuhanó árak mögött összeomló munkaerőpiac és hitelezés, valamint mohó befektetők álltak. A történet azt üzeni, hogy a mag
A lakásvásárlásnál vagy bérlésnél, vagyis a következő otthon kiválasztásánál az ingatlant keresőknek többféle költséggel kell számolni: a pénzben kifejezett vételáron felül a közlekedés is időráfordítással jár, ami a vevők vagy bérlők számára kulcskérdés. Éppen ezért az ingatlan.com a közelmúltban új funkciót élesített, amely megmutatja a lakóingat
Megnyitották a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszát pénteken, az első Belgrád és Szabadka közötti járaton Aleksandar Vucic szerb elnök is fenn volt.
Fotó: Révész Racing A 40 éves szombathelyi pilóta az időmérő edzésen a tőle megszokott módon magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát, a futamgyőzelem esélyét pedig ezúttal sem szalasztotta el. Bár a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn igyekezett nyomást gyakorolni rá, Kiss megtartotta a vezető pozíciót és a leintésig nem is engedte ki a kez
Az egyik legmegrendítőbb produkciót láthatták tegnap a tévénézők az X-Faktor válogatójában: Sóti Juli előadása a zsűritagokat is megrendítette. Tóth Andi a könnyeivel küszködött.
A Tizenkét okos ember műsorában az első héten egy sebész is volt a játékosok között, aki teljesen lesokkolta Majkát, amikor elárulta, milyen indíttatásból lett orvos. A játékmester alaposan kikérdezte a hivatásáról és a hobbijairól is az erdélyi származású Zoltánt, így derült ki, hogy népes kis családjával lakóautóval járnak haza Erdélybe. Majka a
A nárcizmus fogalma sokak számára negatív konnotációkkal bír, ám a valóságban sokkal árnyaltabb jelenségről van szó, mint azt gondolnánk. Noha a nárcisztikus személyiségzavar a pszichológia világában jól ismert, sok esetben a hétköznapi életben is előfordulhatnak rejtett nárcisztikus hajlamok, amelyek szinte észrevétlenül épülnek be a mindennapjain
Ígéretet tett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombat esti, a televízióban sugárzott beszédében, hogy "a következő napokban" hazatérhetnek a Gázai övezetben fogva tartott túszok.
Kétszáz évvel a császár halála után is él a Bonaparte-vérvonal, az örökös pedig egy sármos, harvardot végzett üzletember, aki egy hercegnőt vett feleségül.
A Bitwise egy amerikai kriptós eszközkezelő cég, amely különféle kriptovaluta-alapokat és ETF-eket kínál intézményi és lakossági befektetők számára. A cég befektetési igazgatója, Matt Hougan úgy véli, hogy a Wall Street számára a Solana lesz az elsőszámú hálózat a stabilcoinok és a valós világbeli eszközök tokenizálása terén. A Solana Labs egyik fe
A Jimmy Kimmel körüli botrány nemcsak az ABC-t, hanem a Disney egészét is megrázta: a műsorvezető felfüggesztése közben a Disney+ előfizetéseket is lemondások fenyegették, miközben a vállalat kénytelen volt szembenézni a fogyasztói nyomásgyakorlás és a politikai megosztottság következményeivel.
Nem kell órákig szenvedni a futópályán, mégis látványos eredményt hoz – akár már egy hét alatt. Ez az új őrület mindenkit levesz a lábáról: futás könnyedén, ami kétszer annyi kalóriát égethet egy hét alatt! Látványosan fogyaszt és senki nem szenved tőle.
Ez az agykarbantartó kvíz igazi szellemi kihívás, ahol minden kérdés számít. A játékosok többsége elakad útközben, így ha sikerül legalább 80%-ot elérned, az azt mutatja, hogy átlagon felüli az Iq-d.
Ellentétes irányba bővítette a Citroën az ë-C3 és az ë-C3 Aircross kínálatát. Előbbi a korábbinál kisebb nagyfeszültségű akkumulátorral vált rendelhetővé
Ha szeretnénk felfrissíteni a ruhatárunkat, érdemes megismerkedni az idei szezon egyik legtrendibb szabásával, amely nem hiányozhat a ruhásszekrényünkből.
Egy vezető zalaegerszegi fideszes politikussal kapcsolatban írta meg Hadházy Ákos, hogy köze lehet egy kábítószeres ügyhöz. Információi szerint egy razzia során a meg nem nevezett politikust is előállították, de később felsőbb közbenjárásra elengedték. Hadházy az ügyben a rendőrségtől és az ügyészségtől is tájékoztatást kért.
A szarajevói Quick Response 2025 zárónapján a magyar honvédek fegyelme és profizmusa mindent vitt. Látszott: a haderőfejlesztés nem szólam, hanem valóság. Helyszíni beszámolónk.
Miko Marczyk nyerte a Horvát Rally legsarasabb vasárnapi szakaszát, így tartja harmadik helyét, miközben Jon Armstrong sorozatban második győzelme előtt áll. Herczig Norbert azonban sok időt vesztett defekt miatt az utolsó előtti szakaszon.