2025. október 7. kedd

okt. 7
8:03
Donald Trump lépései miatt lefelezte amerikai megújuló energia előrejelzését az IEA (Portfolio)
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felére csökkentette az USA megújuló energia növekedésére vonatkozó, 2030-ig tartó előrejelzését, miközben a világ többi része a zöldenergia-kapacitás megduplázására törekszik ugyanezen időszak alatt - tudósított a Bloomberg.
okt. 7
8:03
Nagy áremeléssel robbantja be az igazi őszt az HBO Max (Igényesférfi.hu)
Jelentős áremelésre számíthatnak az HBO Max felhasználói!
okt. 7
8:03
Új vámtarifa: az amerikai piacfüggőség komoly versenyhátrányt jelenthet az exportban (Márkamonitor)
Az Egyesült Államok és az Európai Unió között július 27-én létrejött új kereskedelmi megállapodás értelmében változik az Európából érkező termékekre kivetett vám mértéke. A most bevezetett 15%-os vám jelentős változást hozhat a hazai nagyvállalatok exporttevékenységében is, különösen azoknál, amelyek célpiacként az Államokat is megjelölték.   "A K
okt. 7
8:03
Dráma a kastélyban – az Árulók negyedik évada szintet lépett (WMN)
Az RTL-en futó Árulók című reality eddig is arra törekedett, hogy a tévénézés "billegőit" a képernyők elé ültesse, a negyedik évad szereplőinek listájából pedig egyértelműen látszik: az eddigieknél is erősebb a szándék, hogy az értelmiségi réteget is magához édesgesse.
okt. 7
8:03
A film, amitől libabőrös leszel - Anthony Hopkins zseniális alakítása az élet egyik legfontosabb kérdését feszegeti (Promotions)
Anthony Hopkins alakítása egyszerre nyugtalanító és felemelő - olyan mélységekbe visz, ahol a csend is kérdéssé válik.
okt. 7
8:03
240 százalékkal nőhet a bőrrák kockázata, ha ilyen sportot űz (Magyar Hírlap)
A sport előnyei nem kérdőjelezhetők meg.
okt. 7
8:03
Öt ígéretes airdrop lehetőség októberben (BitcoinBázis)
A dinamikusan fejlődő kriptós szektorban minden hétre jut egy-egy jó airdrop, ami jó a felhasználóknak, hiszen ingyen lehet bezsákolni némi coint, de jó a fejlesztőknek és a projekteknek is, mert egy airdrop segítségével jó hírverést lehet csapni és gyorsabban lehet közösséget építeni. Fontos elem, hogy az airdrophoz kapcsolódik általában feladat i
okt. 7
8:03
Kőkemény üzenetet küldött a miniszterelnök Zelenszkijnek: "Még egyetlen ország sem zsarolta be magát az Európai Unióba" (naphire.hu)
Orbán Viktor kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek, miután az ukrán elnök kijelentette: Ukrajna az EU tagja lesz "akár Orbánnal, akár nélküle". A magyar miniszterelnök szerint azonban senki sem zsarolhatja be magát az Európai Unióba.
okt. 7
8:09
Elemző: 400 forint alatt maradhat az euróárfolyam az év végéig (Infostart)
A dollárral és az euróval szemben is erős héten van túl a forint, a hazai fizetőeszköz mindkét devizával szemben egy százalék körül erősödött. Az InfoRádiónak nyilatkozó elemző enyhe forintgyengülésre, de továbbra is 400 alatti euróárfolyamra számít.
okt. 7
8:09
Itt tart a forint (Magyar Hírlap)
Az euró hét órakor 388,54 forinton állt, alacsonyabban a hétfő esti 388,84 forintnál.
okt. 7
8:09
Bóka János: Az EU-ban változásra van szükség (Demokrata)
Valódi válaszok nélkül maradtunk, írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
okt. 7
8:09
Kegyetlen fordulat Az Árulókban – drámai távozásokat láthattunk a mai adásban (rtl.hu)
Drámai nap virradt hétfőn Az Árulókban, két megdöbbentő és hirtelen távozás sokkolta a játékosokat. Az este ünnepléssel végződött, hiszen végre sikerült Gyilkost fogni, a kérdés már csak az, hogy melyikük távozott Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban legújabb epizódjából!
okt. 7
8:09
Új kutatások kérdőjelezik meg a rák kezelésének régóta alkalmazott módszerét (in.hu)
Mi történik, ha a test legfontosabb "irányítóközpontjait" eltávolítjuk a rák elleni harcban? A tudomány most új fénybe helyezi a nyirokcsomókat – eddig rutinszerűen távolították el azokat, ám könnyen lehet, hogy ezek a szervszerű egységek valójában elengedhetetlenek a gyógyuláshoz.
okt. 7
8:11
Nagy János: Ma is fel kell venni a harcot a birodalmi törekvések ellen (Demokrata)
Az államtitkár az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen mondott beszédet.
okt. 7
8:15
Mintha el sem váltak volna: Jennifer Lopez és Ben Affleck újra együtt jelent meg (Blikk)
Megdöbbentette a világot, amikor kiderült, hogy a hollywoodi álompár, Jennifer Lopez és Ben Affleck elválik. Most először jelentek meg azóta egymás mellett nyilvánosan. A nagy pillanat a Kiss of the Spider Woman (A pókasszony csókja) című film New York-i premierjén történt. Lopez a musical sztárja, míg a volt férje a film producere.
okt. 7
8:15
Történelmi mélypont közelében a jen, de mi lesz a forinttal? (Portfolio)
A francia belpolitikai válság újabb hullámokat vetett a nemzetközi piacokon, ami a forintot is gyengülő pályára állította. A KSH ma közölte az augusztusi ipari adatot, amely komoly visszaesésről tanúskodott az ágazatban. A befektetők ma több fontos adatot várnak: érkeznek a német gyártói megrendelések, valamint amerikai külkereskedelmi és inflációs
okt. 7
8:15
Donald Trump készen áll a belső zendülésre vonatkozó törvényt is hatályba léptetni (Demokrata)
"Nem véletlenül létezik az országon belüli felkelések esetén kidolgozott jogszabály."
okt. 7
8:15
Merénylet, árulás, bosszú – Az Árulók 6. része az eddigi legfordulatosabb (rtl.hu)
Az Árulók legutóbbi epizódja valódi érzelmi hullámvasút lett: gyilkosság, árulás és egy ikonikus idézet koronázta meg az estét. Fábián Anita távozása, Korom Gábor nyílt konfrontációja és egy Áruló leleplezése egyszerre robbantak. Íme Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban 6. részének összefoglalója!
okt. 7
8:17
Ön szerint szabályt szegett Az Árulókban Hajdú Péter? (Blikk)
Az RTL-en futó Az Árulókban a csatorna szerint szabályszegés történt, miután Hajdú Pétert kiszavazták a játékból.
okt. 7
8:18
„Túlságosan 'finomhangoltságú' a Világmindenség” – A hét írója: Tőzsér Árpád (Litera)
Az emberi létnek energia-jellege van, s... az ember érzései, főleg szenvedése, de ritkán az örömei is (s igen, mint ezeknek foglalata, maguk a jó versek is) túl intenzívek, erődúsak ahhoz, hogy valahol a Világűr antológiájában ne legyen maradandó nyomuk. – Három kérdésünkre a hét írója, Tőzsér Árpád válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvash
okt. 7
8:21
Példátlan médiapiaci összefogás (MMonline)
A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett MENSZ kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, GLAMOUR és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva
okt. 7
8:21
Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés (Demokrata)
Az egyetlen napirendi pont az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslat általános vitája.
okt. 7
8:21
Donald Trump nem akar eszkalációt látni (Demokrata)
Donald Trump újságírók előtt közölte: közel áll ahhoz, hogy meghozza a döntést a Tomahawk-rakétákkal kapcsolatban.
okt. 7
8:21
Ukrajna erősen érdekelt a jövő évi magyar választások eredményének befolyásolásában (Demokrata)
Ukrajna a Tisza Párton keresztül próbálja meg érvényesíteni az érdekeit, mondta Szijjártó Péter.
okt. 7
8:21
A Tottenham is megerősítette: Magyarország válogatott meghívót küldött az egyik játékosának – de van egy csavar (Mandiner)
Májusban még albán színekben szerepelt.
okt. 7
8:23
Több mint 5100-an érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 22 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
okt. 7
8:27
Orbán Viktor legkeményebb kritikusa áll ki a legnagyobb ellenfele mellett (Menedzsment Fórum)
Nem fogják kiadni Magyar Péter mentelmi jogát Daniel Freund szerint.
okt. 7
8:27
A nyugdíjas nő, Gabriella megosztott egy posztot Rétvári Bencéről, másnap reggel öt fegyveres csengetett nála: "Nem félek, és nem is fogok" (Blikk)
A hatvannyolc éves nyugdíjasnál öt fegyveres rendőr kopogtatott, miután továbbosztott egy Facebook-bejegyzést Rétvári Bencéről. A képről később kiderült, hogy hamis, de a nő állítja: annak szerkesztéséhez semmi köze nem volt. A harminc éven át jogászokkal és ügyvédekkel dolgozó asszony azóta sem kapott tájékoztatást arról, lezárták-e az eljárást, a
okt. 7
8:27
Hét régiós szuperkórházat hozna létre a Tisza Párt – Videón a részletek (Blikk)
A Tisza Párt a múlt heti, váci egészségügyi konferenciáján ígéretet tett, hogy régiós szuperkórházakat hoznak létre, ha megnyerik a választásokat. A párt egészségügyi szakértője, Hegedűs Zsolt hétfő este részleteket is megosztott a tervekről. Összesen hét szuperkórházat nyitnának, de ez nem feltétlenül járna a jelenlegi, kisebb kórházak bezárásával
okt. 7
8:27
Az OECD-ben stagnált az infláció (ProfitLine)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4,1 százalék volt augusztusban, megegyezett a júliusival áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
okt. 7
8:27
Nincs megállás, új történelmi csúcson az arany (Portfolio)
Az arany ára rekordszintre emelkedett kedden, miközben az amerikai kormányzati leállás miatt bizonytalanság, és a közelgő amerikai kamatcsökkentés is támogatta az árfolyamot.
okt. 7
8:27
Újabb árfolyamfordulat a devizapiacon: merre veszi az irányt a forint kedden? (Pénzcentrum)
Kedd reggelre vegyesen alakult a forint árfolyama a nemzetközi devizapiacon az előző esti jegyzésekhez képest.
okt. 7
8:27
Chris Horner bepróbálkozott egy kiscsapatnál, hogy elérje, amit a Red Bullnál nem tudott (Player)
A Red Bulltól menesztett Chris Horner (egyelőre még) nem talál új csapatot magának.
okt. 7
8:27
Futsal: kiütéses győzelmek a hazai élvonalban (Magyar Hírlap)
A Nyíregyháza, a Berettyóújfalu, az Újpest és a Veszprém is ontotta a gólokat.
okt. 7
8:27
Lődd le, Romulusz! (Demokrata)
A pártelnök a sajtótájékoztatót a falat plafontól padlóig borító, őt ábrázoló óriási fényképek és néhány macskás fadísz előtt tartotta.
okt. 7
8:27
"Szégyelld magad, hogy még hazudozol is" – keményen visszaszólt Varga Ádám az őt lökdöső Aranyosinak (Mandiner)
A Patrióta riportere azonnal visszavágott, amikor az agresszív humorista az áldozat szerepét próbálta eljátszani.
okt. 7
8:27
NER-felár: ennyivel dolgoznak drágábban az uniós közbeszerzésen a kormányközeli cégek (Forbes)
Egyértelműen kimutatták, hogy ha a nyertes vállalkozás kormányközeli üzletemberhez köthető, akkor a végső szerződéses ár közel 15 százalékkal haladta meg a becsült értéket.
okt. 7
8:27
Maradnak a kedvezményes töltési díjak az E.ON-EDRI töltőkön (Villanyautósok)
Januárig meghosszabbították az augusztusban indított akciót.
okt. 7
8:27
Jerevánba mehet nagykövetnek Orbán Viktor volt angoltanára (Telex)
Sikó Anna Mária jelenleg Grúziában nagykövet.
okt. 7
8:27
Szuperdrón landol egy száguldó terepjáró szélvédőjén (Gyártástrend)
A drón képes óránként 110 kilométeres sebességgel mozgó járművekre is leszállni.
okt. 7
8:27
Ezek a jelei, hogy a párod passzív-agresszív. Mit tehetsz ellene? (Bien)
A passzív-agresszív viselkedés felismerése egy kapcsolatban bonyolult lehet, hiszen az érintett személy gyakran nem nyilvánvaló módon, hanem rejtetten fejezi ki negatív érzelmeit. Ez a fajta magatartás mögött általában mélyen gyökerező frusztráció, harag vagy elégedetlenség húzódik, melyet a másik fél felé nem akar vagy nem tud közvetlenül kifejezn
okt. 7
8:29
Most megnézheted Cristiano Ronaldo profi karrierjének első gólját (Player)
Huszonhárom évvel ezelőtt rúgta az első gólját a profik között Cristiano Ronaldo.
okt. 7
8:29
Orbán: még senki nem zsarolta be magát az EU-ba (Forbes)
Volodimir Zelenszkij hétfői nyilatkozatára reagálva Orbán Viktor világossá tette, hogy Magyarország nem tartja erkölcsi kötelességének Ukrajna uniós csatlakozásának támogatását.
okt. 7
8:30
A Quimby újra felrajzolja saját kicsi országát a térképre (Librarius)
A Quimby 35 éve azt bizonyítja, hogy a dalok képesek jobbá tenni a világot – még akkor is, ha olykor az ellenszél adja a ritmust.
okt. 7
8:30
Zsenimágnes kvíz: Igazi kvízguru vagy, ha sikerül legalább 60%-ot elérned! (Kvízguru)
A legújabb zsenimágnes kvíz egy igazán komoly próbatétel, ahol minden apró részlet számít. Aki legalább 60%-ot elér, bátran nevezheti magát igazi kvízgurunak. Készen állsz bizonyítani? Egy kis szellemi kihívás minden nap belefér. A Kvízguru kvízei segítenek, hogy játékosan tartsd karban az elmédet!
okt. 7
8:31
670 ezren buliztak idén a Budapest Parkban, ahová Kapu Tibor is beugrott egy gitárral (Player)
Véget ért a 2025-ös évad Budapest meghatározó nyári koncerthelyszínén.
okt. 7
8:33
Donald Trump elmondta, mi lett a rossz helyzetértékelésekből (Infostart)
Donald Trump nem akar eszkalációt látni az orosz-ukrán háborúban, és ennek megfelelően hozza meg a döntést nagy hatótávolságú rakéták rendelkezésre bocsátásáról - erről hétfőn a Fehér Házban beszélt.
okt. 7
8:33
Klímabiztos erdők nyomában – országos különdíjat kapott a somogyszobi erdőmérnök (Agroinform)
Különdíjjal ismerték el László Péter somogyszobi erdőmérnököt, aki két évtizede dolgozik a fenntartható erdőgazdálkodásért.
okt. 7
8:33
Rendhagyó ülést tart az Országgyűlés, azonnali döntést kell hozni ebben az ügyben (ATV)
Kedden délelőtt rendkívüli ülést tart az Országgyűlés.
okt. 7
8:33
Rémisztő vagy egy igazi zseni? Ki az a Korom Gábor, aki hidegvérrel kipöccintette Hajdú Pétert Az Árulókból? (SzMo)
Senki sem játszott eddig úgy Az Árulókban, ahogy Korom Gábor. Magyarország egyik legismertebb kutyás szakemberének nagy rutinja van az ilyen játékokban, de ez megmagyarázza-e azt, amit láttunk?

Keresés