Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba szerdán a 9,1 millió dollár (hárommilliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán. A világranglistán 57. magyar játékos hétfőn kikapott a pekingi negyeddöntőben a négyszeres Grand Slam-bajnok és későbbi tornagyőztes Jannik Sinnertől, szerdán pedig újabb klasszis állt a háló túlolda
A hazai kkv-k továbbra is erősen kockázatkerülők, mégis egyre nagyobb az igény a hitel- és tőkeprogramok iránt – derült ki a Portfolio és a Kavosz közös országjárásának pécsi állomásán. A szakértők szerint a következő időszakban a rugalmasság lesz a vállalkozások túlélésének kulcsa: akár termelő, akár szolgáltató, akár technológiai cégről van szó,
A Microsoft a jövőben főként saját fejlesztésű chipeket kíván használni adatközpontjaiban, ami csökkentheti függőségét az Nvidia és AMD termékeitől - jelentette be a vállalat technológiai vezetője a CNBC beszámolója szerint.
Franciaország utolsó cirkuszi porondon szerepeltetett elefántja, Szamba végleges otthonra lelt a Richter Safari Parkban. Több hónapos előkészületet követően a napokban érkezett meg Nagykőrösre a 38 éves afrikai elefánt, így az autós szafari park már a második hely hazánkban, ahol mindkét elefánt faj látható. Hétvégén az Állatok Világnapja alkalmábó
Ahogy közeledik az Ázsia Expressz döntője, úgy nő a feszültség a játékosokban. Elérkeztünk a középdöntő hetéhez, amikor már nincs védettségük, a továbbjutásért nagyon meg kell küzdeniük. Ezen a héten ráadásul a párok is megcserélődtek, így teljesen új felállásban kell a döntőre készülniük. A játékosoknak minél több medált kell gyűjteniük, mert akin
Újra a helyén áll az Alexej Navalnij tiszteletére létrehozott emlékhely. Oláh János, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt terézvárosi önkormányzati képviselője a közösségi oldalán közzétett posztjában megírta, hogy tegnap éjjel rajtakapták az elkövetőt, aki sorozatosan elvitte a Navalnij-emlékhelynél kihelyezett kegyeleti tárgyakat. A MKKP-s képviselő tanú
Egy aprótermetű, mégis hatalmas embert ünnepel Németország. 2017 és 2024 után harmadszorra is aranyérmet szerzett Niko Kappel a paraatlétikai világbajnokságon, Új-Delhiben, Indiában. 13,34 méteres dobásával a VfB Stuttgart sportolója ismét a súlylökés királya lett, pedig nem sokkal korábban még az is kérdéses volt, hogy sérülés és betegség miatt eg
Új taggal bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa és egy tag megbízását újabb hat évvel hosszabbította meg október elsejei hatállyal Sulyok Tamás köztársasági elnök - tájékoztatta a versenyhivatal szerdán az MTI-t.
A magyar konyha nemcsak az ízeiben, hanem a nyelvében is gazdag: ugyanaz az étel más és más nevet kaphat attól függően, hogy az ország melyik szegletében járunk. A Pénzcentrum mai kvíze segítségével kipróbálhatod, mennyire vagy jártas a magyar tájak sokszínű gasztronómiai nyelvjárásában. De tesztelheted, mennyire emlékszel a nagyi konyhájában hallo
Ahogy 2025 a jegyváltások időszaka, úgy 2026 a mély átalakulások évének ígérkezik, mind globális, mind személyes szinten. Ahogy 2025-ben, 2026-ban is jelentős felfordulásokat jeleznek a bolygómozgások, megkérdőjelezve a régi struktúrákat. Ocskó Barbara karma asztrológus elárulja, hogy a nagy változások és mozgások közepette mely csillagjegyek kerül
A Google Térkép kitűnően használható tájékozódásra, útvonaltervezésre akár gyalog, akár autóval vagy biciklivel közlekedünk és hasznos segítség tömegközlekedés során is. Ám jó, ha tudjuk, hogy ez az applikáció sem tévedhetetlen és az online rendszer apró hibája is komoly problémává válhat az autósok számára. Ez történt a közelmúltban az írországi L
Csaknem 250 milliárd forint a vesztesége a Magyar Nemzeti Banknak, derül ki a féléves jelentésből. Mi történt? 248 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első félévet a Magyar Nemzeti Bank – írja a hvg.hu a jegybank friss jelentése alapján. Tavaly ilyenkor 386 milliárd forint volt a mínusz. Korábban ilyenkor a költségvetésből azonnal vissza kel
A keresőoptimalizálás célja, hogy egy weboldal minél jobb helyezést érjen el a keresőmotorok organikus találati listájában. Miért fordulnak a cégek kifejezetten SEO-val foglalkozó szakértőkhöz? Miért nem csökkent a SEO iránti igény az AI népszerűségének ellenére sem? Alábbi cikkünkben a BP Digital szakértőivel válaszolunk!
Legyen szó Görögország kék-fehér házairól vagy Thaiföld trópusi úti céljairól, a szigetek mindig is tökéletes nyaralóhelyszínnek számítottak. Azonban még köztük is akad néhány, amely messze kiemelkedik a felhozatalból – legalábbis az utazási szakértők véleménye szerint. A Travel + Leisure nemrég arról kérdezte meg a profikat, hogy szerintük melyek
A kínai akkumulátorgyár számára kell a vasútvonal helye. Az új nyomvonal rég megvan, de mint oly sok más vasúti beruházás kapcsán, Lázár János minisztériuma ezügyben sem csinált semmit és nem folytatta a megkezdett munkát az elmúlt években – panaszkodik a szakszervezet.
Egy kiskutya érkezése sokaknál vált ki szorongást, frusztrációt és kimerülést – erről most először tudományos felmérés is készült. Megmutatjuk, mi áll a háttérben, milyen
A meteorológiai szolgálat arra is figyelmeztet, hogy az erős szél is károkat okozhat. Marad az átlagosnál hidegebb idő október elején, egyes helyeken továbbra is előfordulhat gyenge fagy.
Molnár Gusztáv és felesége, Dorina kitörő örömmel fogadták, amikor kiderült: gyermekük lesz. Az október 5-én a Sztárbox ringjébe lépő színész el is sírta magát, amint meglátta, hogy a terhességi teszten két csík van – azaz megfogant a kisbabájuk. Hogy mi volt erre a kismama reakciója? Mutatjuk!
A Telegram alapítója és vezérigazgatója, Pavel Durov elárulta, hogy már 2013-ban több ezer Bitcoint vásárolt, és ennek az okos befektetésnek köszönhetően tudja finanszírozni életvitelét – nem pedig a népszerű üzenetküldő alkalmazásból. Korai Bitcoin-befektetés Durov a Lex Fridman podcast vendégeként beszélt arról, hogy a kriptovaluta hőskorában vás
Újabb figyelmeztetést kaptak az uniós döntéshozók: miközben Európa még csak lassan építi a jövő teherfuvarozásának alapjait, Kína szinte robbanásszerűen növeli az elektromos kamionok gyártását. Az iparág európai képviselői Brüsszelben ismét közös fellépésre szólították fel az uniót, mert szerintük sürgős politikai döntések nélkül a kontinens hamar
Október 15-én New York lesz a divatvilág epicentruma, ahol a szárnyas angyalok, csillogó fehérneműk és ikonikus show-elemek ismét életre kelnek. A 2025-ös Victoria’s Secret Fashion Show nemcsak a látványról szól: ezúttal a márka a változatosságra és inkluzivitásra helyezi a hangsúlyt, miközben hű marad a legendás Victoria’s Secret stílushoz. A kifu
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hollandia gyönyörű, szélmalmokkal és tulipánmezőkkel teli falujának, Zaanse Schansnak az önkormányzata fontos elhatározásra jutott: a túlturizmus visszaszorításának az érdekében 2026 tavaszától 17,5 eurós (kb. 7000 forintos) belépődíjat szed minden látogatótól.
Adrien Fourmaux a Horvát Rally után azonnal Ausztriába utazik, ahol a Herbst Rallyn is folytatja felkészülését a Közép-Európa Rallyra, az osztrák versenyen fog készülni azonban Sébastien Ogier is.
Ekler Lucán ámul az egész világ! A magyar sportoló szenzációs, 591 centiméteres világcsúccsal aranyérmet szerzett szerdán a T38-as kategória távolugró számában az Új-Delhiben zajló paraatlétikai vébén. A viadalon kétszer javította meg a saját rekordját a magyar sportoló, bizonyítva, hogy a szám kiemelkedő klasszisa.
Egy frissen közölt tanulmány alapján megnőtt annak a valószínűsége, hogy a Szaturnusz egyik holdján élet lehet, miután szakértők szén alapú anyagokat fedeztek fel az Enceladus által kibocsátott anyagokban - jelentette a The Guardian.
Egy újabb népszerű élelmiszer lánc szállt be a nyugdíjasoknak kiosztott élelmiszer-utalványok felhasználását megkönnyítő akció hadjáratba. A Penny bejelentette, hogy különleges akciókkal indítja az októbert, ami a nyugdíjas élelmiszer-utalványokhoz kapcsolódik. A megjelölt termékek esetében ez akár további több száz, vagy 1000 forint spórolást is j
Újratárgyalják a tavaly megkötött bérmegállapodás alapján a 2026-os kötelező legkisebb kereset emelését, de vita esetén ezúttal nem a dolgozók húznák a rövidebbet.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán egészségügyi problémái miatt nem utazott el az Európai Unió koppenhágai informális csúcstalálkozójára - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kormányhivatal megerősítésére hivatkozva.
A Cantiere del Pardo sosem marad észrevétlen a nemzetközi hajókiállításokon, és a szeptember 14-én véget ért Cannes Yachting Festival sem volt kivétel. A több mint 50 éves múltra visszatekintő, több mint 5000 épített hajóval és több mint 60 országot lefedő globális hálózattal rendelkező történelmi márka három jelentős premierrel hívta fel magára a
Dean, Jess vagy Logan? A Szívek szállodája rajongói között örök vita, ki volt Rory igazi nagy szerelme. A Panera Bread gyorsétterem új reklámja is ezzel foglalkozik, ráadásul egy olyan részlettel, ami csak a sorozat rajongóinak tűnhetett fel.