2025. október 1. szerda

okt. 1
19:36
Nagyot kaszált, aki ma ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,51 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 99 157,11 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása árfolyam oldalunkon is nyomon követhető.
okt. 1
19:36
Meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező (Magyar Hírlap)
Utolsó filmes munkáját, az És a halottak újra énekelnek című koncertfilmet az erdélyi zsidók hátrahagyott kottáiból építette fel.
okt. 1
19:36
Pavel Durov: „Bitcoinból élek, nem a Telegramból” (BitcoinBázis)
Pavel Durov neve sokaknak a Telegram alapítójaként cseng ismerősen, ám kevesen tudják, hogy életvitelét nem a népszerű üzenetküldő alkalmazásból, hanem jóval inkább a kriptovalutákból finanszírozza. A techmilliárdos már 2013 óta aktív bitcoin-befektető, és elmondása szerint mindennapi kiadásait is ezekből a tartalékokból fedezi. Minimalizmus a luxu
okt. 1
19:36
Lázár János pedofíliáról kérdezte Szabó Bálintot (rtl.hu)
Az építési és közlekedési minisztérium azt írta Híradónnak: Lázár János az abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt, remélve, hogy ettől talán leesik a kérdezőnek, hogy a politikai kritika és a személyeskedő rágalom között óriási a különbség. Múlt héten mások mellett Orbán Viktor és Gulyás Gergely is arról beszélt: aki pedofíliával
okt. 1
19:38
Elutasította a kúria a kirúgott tanárok kérelmét (rtl.hu)
A bíróság szerint a pedagógusok legalapvetőbb feladata a tanórák megtartása, és ennek nem tettek eleget. Hozzátették, egy munkaügyi pernek nem lehet tárgya az, hogy a tanárok jószándékúan akartak-e fellépni. Ügyvédjük azt mondta a Híradónak, nehéz megemészteni a döntést, szerinte ugyanis nem mindegy, hogy miért nem tart órát egy tanár. A kirúgott p
okt. 1
19:42
Újra csapolják a söröket az Oktoberfesten – Ismét megnyílt a müncheni fesztivál a bombafenyegetés után (Blikk)
Szerda estétől újra folytatódnak az Oktoberfest programjai, miután ma a világ legismertebb sörfesztiválját bombafenyegetés miatt ki kellett üríteni – jelentette be Dieter Reiter, a bajor főváros polgármestere. A nyitásról azután döntöttek, hogy a Theresienwiese területét – ahol az eseményt minden évben megrendezik – több mint ötszáz rendőr és minte
okt. 1
19:42
Talán ez lesz az utolsó idény: a Bajnokok Ligája-döntőt célozza meg Hanga Ádám (Blikk)
Hanga Ádám és társai egy sikeres szezonban bíznak a Joventut Badalona kosárlabdacsapatánál, amely vasárnap délben granadai bajnokival kezdi meg az idényt. A válogatottságot januárban lemondó 36 éves játékos arról beszélt: egészséges várakozással tekint az új szezon elé. Nem titkolja, azt reméli, hogy együttesével akár a Bajnokok Ligája négyes döntő
okt. 1
19:42
Vitézy: Bezárja a Máv az egyik regionális vasúti sikersztorit, a Debrecen-Nagykereki vasútvonalat – a Catl kínai akkumulátorgyár számára kell a helye (SzMo)
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.
okt. 1
19:42
Ettől Magyar Péter dühbe jöhet: fénykép bizonyítja, hogy már Budapesten is alig kíváncsiak rá (Mandiner)
A Blaha Lujza téren rajtolt el a Tisza Párt legújabb konzultációja, de alig akadt érdeklődő az aktivisták pultja körül.
okt. 1
19:48
Az állampapírok állománya már 13 136 milliárd forintra rúg (Menedzsment Fórum)
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
okt. 1
19:48
Ursula von der Leyen újabb négymilliárd euró hitelt jelentett be Ukrajnának, részben dróngyártásra (Magyar Hírlap)
Emmanuel Macron francia elnök rendkívüli óvatosságra intett az Oroszországgal fennálló jelenlegi konfrontáció közepette.
okt. 1
19:54
Már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről (ProfitLine)
Szerdától nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkönnyíti az igénybevételt.
okt. 1
19:54
Az idősek számíthatnak a kormányra (Magyar Hírlap)
Novemberben jön a nyugdíjkiegészítés.
okt. 1
19:54
Figyelmeztették Magyarországot: újra jégeső zúdult le, mutatjuk hol (Mandiner)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul.
okt. 1
19:54
Bohócok és szellemek kísértenek a világ egyik legbizarrabb szállásán (Drive)
Ha valaki retteg a bohócoktól, akkor jobb messziről elkerülnie Nevadát: Tonopah városában működik ugyanis a világ egyik legbizarrabb szálláshelye, a Clown Motel, amely több mint hétezer bohócot sorakoztat fel.
okt. 1
20:00
Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ (Privátbankár)
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
okt. 1
20:00
Traktorral kacsázott végig az úton: csak a diszkóból akart hazamenni a részeg sofőr (Agroinform)
Egy francia traktoros mulatságosnak tűnő, de veszélyes mutatványa szerencsére nem végződött tragédiával.
okt. 1
20:00
Megelőzte a Fideszt a Tisza, ez lehet a célja Magyar Péternek a szavazással (ATV)
Akciót indított a Tisza, több politikai célja is van vele Magyar Péternek - már meg is jelent az első elemzés.
okt. 1
20:00
Figyelem! Csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével: csúnyán lehúzzák, aki bedől nekik (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentést tett egy telefonos kibercsaló ellen, aki a jegybank nevével visszaélve kárt okozott egy ügyfélnek.
okt. 1
20:00
20 perc tömény borzongás, ráadásul a végén az áldozatból lesz a bűnös – film készült a szexuális határátlépésekről (SzMo)
Jelenleg szinte napi szinten lehet hallani a fiatalkorúak, valamint gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről. Miközben egy országot tart lázban, hogy ki is az a "Zsolt bácsi", egy házaspár előrukkolt egy rövidfilmmel, ami arra próbál megoldást találni, hogy milyen eszközei lehetnek az áldozatoknak, ha a jog nem védi meg őket.
okt. 1
20:00
Újra megnyílt a müncheni Oktoberfest a bombafenyegetés után (Magyar Hírlap)
Az Oktoberfestet minden évben megrendezik - több mint ötszáz rendőr és mintegy harminc bombakereső kutya vizsgálja át.
okt. 1
20:00
Megújult a Vígszínház honlapja (Mínuszos)
A Vígszínház jubileumához kapcsolódva új, reszponzív és többnyelvű honlap indult, digitális archívummal és praktikus funkciókkal.
okt. 1
20:00
168 milliárd eurós hiánnyal küzd a francia jegybank – A Bitcoin ebből csak profitálhat (KriptoMagazin)
Franciaország központi bankja, a Banque de France 2024-ben 7,7 milliárd eurós nettó veszteséget könyvelt el, ami hozzájárult az ország államháztartási hiányának drámai növekedéséhez. A hiány meghaladta a 168 milliárd eurót (176 milliárd dollárt), ami a GDP 5,8%-ának felel meg – jóval magasabb, mint az Európai Unió által előírt 3%-os limit. A helyze
okt. 1
20:00
"Rendszeresen a teámba köpött titokban" – Mérgező anyósok (Bien)
Vannak anyósok, akik menyüket szívből gyűlölik, és ezen semmi nem fog változtatni. A következő történetek szinte hihetetlenül hangzanak, mégis igazak - erről a mérhetetlen anyós-meny gyűlöletről tanúskodnak.
okt. 1
20:06
Fordulat Belgiumban: csak az kap segélyt, aki megtanulja a nyelvet és munkát keres – megkésett válasz az illegális migrációra (HírTV)
Drasztikus szigorítást vezet be a belga kormány: a jövőben a menekültsegély folyósításának alapvető feltétele lesz a nyelvtudás elsajátítása, a munkakeresés és az aktív integrációs törekvés. Az intézkedés közvetlen válasz a menedékjoggal való visszaélésekre és az illegális migráció növekvő terheire.
okt. 1
20:06
NAV: már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről (Magyar Hírlap)
A kedvezmény soha, semmilyen körülmények között nem veszhet el, akkor sem, ha valaki most nem nyilatkozik.
okt. 1
20:12
Mi történt? Kivágták a tatárjárásról szóló filmből L. Simon László nagy jelenetét is (Blikk)
L. Simon László is szerepet kapott a tatárjárásról szóló 1242 – A Nyugat Kapujában című filmben, de elmondása szerint a legtöbb jelenetét végül kivágták.
okt. 1
20:12
Jane Fonda még a szupermodelleket is maga mögé utasította a kifutón (Femcafe)
A 87 éves Jane Fonda a párizsi divathét során megrendezett L’Oréal Paris bemutatóján okozott felejthetetlen pillanatokat, ugyanis úgy vonult végig a kifutón, mintha eleve erre a szerepre született volna.
okt. 1
20:12
Meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező (Magyar Hírlap)
Utolsó filmes munkáját, az És a halottak újra énekelnek című koncertfilmet az erdélyi zsidók hátrahagyott kottáiból építette fel.
okt. 1
20:12
Nyilasi Tibort a betegségéről kérdezték – a válasza sok szurkoló szívét megmelengette (Mandiner)
A Ferencváros legendája áprilisban szívműtéten esett át, azóta egyre jobban érzi magát.
okt. 1
20:12
Duna House: az ingatlanpiaci aktivitás erősödött, a hitelezés átmenetileg megtorpant szeptemberben (Üzletem)
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 szeptemberében országosan 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 106 milliárd forintot.
okt. 1
20:12
Henry Kettner az idősek magányát oldó festészet mellé állt (Digital Hungary)
A fiatal generáció egyik legismertebb influenszere, Henry Kettner nyitja meg azt a váci kiállítást, amely megmutatja, hogyan adhat új életet a festészet az idősek mindennapjainak. A "Sorsvonások" tárlat nemcsak két nő személyes történetét meséli el, hanem azt is, miként segíthet az alkotás közösséget és reményt adni azoknak, akik gyakran a magány e
okt. 1
20:18
Hatalmas robbanás rázta meg New Yorkot, leomlott egy bronxi toronyház oldala (Blikk)
Gázrobbanás rázta meg New York Bronx városrészét szerda reggel, amelynek következtében egy húszemeletes toronyház egyik sarka teljesen leomlott. A hatóságok közlése szerint senki nem sérült meg, a helyszínen azonban továbbra is tart a vizsgálat és a mentési munkálatok.
okt. 1
20:18
Latorcai Csaba: A kereszt és a kereszténység ma támadás alatt áll Európában (Magyar Hírlap)
A kereszt nem csupán vallási szimbólum.
okt. 1
20:18
"Őshonos állatok in situ támogatása": 3 milliárd forintot fizet ki az Államkincstár (Üzletem)
Szeptember végén megkezdte a Magyar Államkincstár az "őshonos állatok in situ támogatására" kiírt pályázatra beérkezett kérelmek elbírálását; idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
okt. 1
20:20
Kreml: minimum butaság Moszkvát a zaporizzsjai atomerőmű támadásával vádolni (Magyar Hírlap)
Peszkov jogtalan vagyonelkobzásnak és lopásnak minősítette az EU-nak a befagyasztott orosz kintlévőségekkel kapcsolatos terveit.
okt. 1
20:24
Jim Carrey kapja a César-gála életműdíját (Blikk)
Jim Carrey kanadai–amerikai filmszínész veheti át az életműdíjat az 51. César-gálán február 27-én Párizsban – jelentette be szerdán a francia filmakadémia. Jim Carrey pályáját "kivételes sokoldalúság jellemzi (...) a sikerfilmek és a művészfilmek között" – méltatják a francia Oscar-díjnak számító César-díj szervezői.
okt. 1
20:24
Elindult a decentralizált önkormányzati számlavezetés a Magyar Államkincstárban (Adózóna)
Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban. Első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra az új szabályozásba, azaz most kizárólag a megyei jogú városokat, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzatokat érinti. A kör 2027. január 1-jétől a városi önkormányza
okt. 1
20:24
A Pensum Group árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent idén az első fél évben (ProfitLine)
A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
okt. 1
20:24
Országos tiltakozás készül Franciaországban, egymillió ember mozdulhat meg (Portfolio)
Két héttel az első országos megmozdulás után a francia szakszervezetek csütörtökre ismét országos tiltakozónapot hirdetnek a költségvetési megszorítások ellen és az igazságosabb adópolitikáért.
okt. 1
20:24
Durva szigorítás: hosszabb börtön vár a drogdílerekre, elképesztő ítélet született (Pénzcentrum)
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozására súlyosították két kábítószerrel üzletelő férfi büntetését, így mindkettőjük fegyházideje másfél évvel nőtt. A döntés szerdán vált hivatalossá az MTI közleménye szerint.
okt. 1
20:24
6 elképesztő tény Herceg Erika énekesnőről, amit csak nagyon kevesen tudnak (Glamour)
Pár éve sokan kapták fel a fejüket, amikor meghallották, hogy Herceg Erika lesz az akkori X-Faktor egyik mentora. Vajon ki lehet ő? Hogyan került a zsűriszékbe? Vannak, akik azóta sem sokat tudnak róla, pedig igazán nagy karriert tudhat magáénak.
okt. 1
20:24
Otthonában kapott ki az El-selejtezőre készülő Mosonmagyaróvár (Magyar Hírlap)
A Debrecen, az FTC és a Győr magabiztos győzelmet aratott a hétközi fordulóban.
okt. 1
20:24
Probiotikus italok: gyömbérkovászól az almakvászig… (Magyar Mezőgazdaság)
Azok a baktériumok tartoznak a probiotikumok közé, amelyek nem akarnak az életünkre törni, épp ellenkezőleg még segítik a szervezetünk megfelelő működését.
okt. 1
20:24
Barcelona-PSG: Itt nézheted online a Bajnokok Ligája csúcsrangadóját! (rtl.hu)
Szerda este a gigászok csatáját láthatjuk: a Barcelona a címvédő PSG-t fogadja az UEFA Bajnokok Ligája második fordulójában. Összeszedtük a legfontosabb infókat a katalán-francia derbiről.
okt. 1
20:24
Nem csak az ősz, a programok is színesek lesznek Gyulán (Gyulatelevízió)
Az őszi hónapokban változatos, sokszínű és minden korosztályt megszólító programkínálattal várja a közönséget az Erkel Ferenc Művelődési Központ. A 3Témában Repisky Dániel ügyvezető többek között a következő hónapok eseményeiről és az intézményben működő közösségekről beszélt. Minden igényre és korosztályra igyekeztek gondolni az őszi programkíná
okt. 1
20:26
A Hamász hajlamos elfogadni a békemegállapodást, ha Netanjahu kivonul Gázából (Magyar Hírlap)
Trump béketervét részben elfogadnák, de a palesztin szervezet több pontot is módosítana.
okt. 1
20:30
Schwarzenegger szerint a környezetvédelemben fontosabb, hogy otthon lekapcsoljuk a villanyt, mint a politikai döntések (Blikk)
Arnold Schwarzenegger kedden jelentéktelennek nevezte a Trump-kormány klímaszkepticizmusát, és teljes mellszélességgel kiállt a Vatikán környezetvédelmi kezdeményezése mellett. Szerinte a globális felmelegedés elleni küzdelemben sokkal fontosabbak az egyéni döntések, a helyi szabályozások és a Katolikus Egyház erkölcsi vezető szerepe.
okt. 1
20:30
Visszatér a napos idő, csak helyenként lehet zápor (Blikk)
Gomolyfelhős, de alapvetően napos idő lesz ma, csak helyenként lehet zápor, egy-egy zivatar. Késő estére azonban megszűnik a csapadék, a gomolyfelhők feloszlanak.
okt. 1
20:30
Durva szigorítás: hosszabb börtön vár a drogdílerekre, elképesztő ítélet született (Pénzcentrum)
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozására súlyosították két kábítószerrel üzletelő férfi büntetését, így mindkettőjük fegyházideje másfél évvel nőtt. A döntés szerdán vált hivatalossá az MTI közleménye szerint.

Keresés