Leginkább azért, mert az emberek összetett élőlények, ezért sem környezeti, sem erőforrásbeli tényezőkhöz nem köthető a faj szaporodása. Ehhez hasonlító trendeket viszont így is meg lehet figyelni.
Az iskolai étkezések minden család életét befolyásolják: hatással vannak arra, hogy a gyermek jól lakik-e napközben, hogyan alakul az esti vacsora otthon, és mennyi étel végzi végül a kukában. A most induló kutatás több száz család bevonásával vizsgálja, hogyan függ össze a gyerekek napi étkezése a háztartások egészségével, költségeivel és élelmisz
A Jane Goodall Intézet mély szomorúsággal erősítette meg a héten a szervezet alapítójának, a 91 éves Dr. Jane Goodallnak a halálhírét az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai előadókörútja során természetes körülmények között.
Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a keretet immár nem korlátozzák, aki kér ilyen emelést megkapja. Többi között ez hangzott el a Kla
A mellrák világnapja minden évben október 1. Ez indítja el a Mellrák Elleni Küzdelem Hónapját (pink október), amelyhez számos figyelemfelhívó kampány és rendezvény kapcsolódik.
Bizakodva vágtak neki az előttük álló több mint 1250 kilométeres útnak a Ferencváros futballszurkolói, akik elkísérték kedvenceiket a belga Genk elleni csütörtöki idegenbeli találkozóra az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában.
Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (Aecm) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. E
Történelmi csúcson zárt tegnap a londoni tőzsdeindex, ugyanakkor a brit gazdaság messze nem teljesít ilyen jól. Mérsékelt növekedés, cél fölötti infláció és szűk költségvetési mozgástér keseríti el a választókat, akik a Brexit párt felé fordulnak megoldásért.
A Mazda nagy szabadidő-autójának rövidebb változata vagy hathengeres dízellel kapható, vagy plug-in hibrid benzinessel. Létjogosultsága mindkettőnek van, de csak az egyikkel áll össze igazán a koncepció.
A hazai vállalkozások számára a számos lehetőség mellett kihívást jelent a nehezen kiszámítható üzleti környezet; még a stabil cégek esetén is előfordul, hogy míg az egyik hónapban bővül, a másikban már visszafogja a költségeit. Rugalmasság, digitális ügyintézés, költséghatékonyság – ezt kínálja a Yettel új üzleti megoldása azoknak a KKV-knak, amel
Bár még mindig kicsit visszafogottan, félve a gondolatrendőrség fasizmust kiáltó ítéletétől, azért néha-néha kezdünk kiállni magunkért. Ungváry Zsolt írása.
Megmondható előre, hogy a baba, kisgyerek okos felnőtt lesz-e? Változtathatunk az IQ-n, vagy az előre rögzítve van? Hogyan fejlesszük a babák, kisgyerek kognitív képességeit?
Tele van C-vitaminnal és antioxidánssal, így kiváló immunerősítő. A naspolya az őszi kertek különleges és sokak által alulértékelt gyümölcse. Első harapásra talán túl fanyar, de ha megcsípi a dér, és megpuhul a
Ha szereted a kihívásokat, akkor ez a napi műveltségi kvíz pont neked való. A kérdések több területről érkeznek, így változatosan teszik próbára a tudásodat. Ne hagyd ki a lehetőséget, hiszen remek alkalom ez egy kis szellemi tornára.
25 év, több mint 750 ezer hír, 450 ezer hanganyag, 8227 Aréna-adás, valamint számos szakmai elismerés a Pulitzer-emlékdíjtól a Prima Primissima díjig: Negyed évszázaddal ezelőtt, 2000. október 2-án kezdte meg a műsorszolgáltatást Magyarország első és azóta is egyetlen hírrádiója, az Inforádió.
November 1-jétől magánszolgáltatók már nem, csupán az állam végezhet közfinanszírozott CT- és MRI-vizsgálatokat. A Magyar Orvosi Kamara már a rendelet elfogadásakor kifejezte aggályát, hogy az átalakítás a várólisták növekedését és a betegek gyógyulási esélyeinek romlását okozhatja. A Magyar Radiológusok Társaságának válaszai megerősítik az aggodal
Az Amazon Web Services (AWS) és a SAP SE bejelentették a SAP Sovereign Cloud megoldások elérhetővé tételét az AWS European Sovereign Cloud keretein belül, ami egy új, független, az Amazon
Október 2-án Magyarországon ma elsősorban a Petra és az Örs nevűek ünneplik a névnapjukat. Emellett kisebb névnapként megemlékeznek a Berengár, Petrina, Tamás és Tomaj nevekről is.
A klasszikus, gondosan nyírt pázsit hosszú ideig a rendezett kert szimbóluma volt. Az utóbbi években azonban egyre többen fedezik fel, hogy a dús, vadvirágos rét nemcsak esztétikus, hanem környezetbarát és hasznos megoldás is.
Történelmi csúcson van a hazai vállalatfelvásárlások és összeolvadások piaca Magyarországon: 2024-ben 110 ilyen üzletkötés történt, összesen 9 milliárd dollár értékben, ami közel 40%-os növekedést jelentett az előző évhez képest – derül ki az Ey-Parthenon jelentéséből. A legaktívabb területek a feldolgozóipar, az It és az energetika voltak, miközbe
Pamela Anderson az elmúlt években igazi szépségikonként mindig előre jelezte a trendeket: a smink nélküli, természetes vörös szőnyeges megjelenése mára védjegyévé vált. 2025-ben azonban kifejezetten kísérletező kedvében van – frizurái szinte hónapról hónapra változnak, és mindegyik stílus hibátlanul áll neki. Most éppen egy új hajszínnel debütált.
A három nagy nemzetközi hitelminősítő – az EU korábbi erőteljes nyomására – elfogadta, hogy az országok („szuverének”) hitelkockázati besorolását megadott ütemterv szerint vizsgálja felül. Az idei naptár szerint a Standard and Poor's október 10-én, pénteken, a banki órák után teszi közzé a döntését, a Moody's november 28-án, a Fitch pedig
Van, hogy a nyugtalan alvásért a rosszul berendezett hálószoba a felelős – egy feng shui szakértő most abban segít, miket kell kidobni a helyiségből ahhoz, hogy végleg búcsút inthess az álmatlanságnak.
A postaláda elhelyezése elsőre jelentéktelennek tűnik, pedig a régi hiedelmek és a feng shui szerint a pénzáramlás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hová kerül.
Miért éri meg élni az Otthon Start Program nyújtotta lehetőséggel? Milyen szempontok alapján érdemes lakást választani? Illetve, mikortól érhetők majd el az új építésű ingatlanok a piacon? Többek között erről kérdeztük Lánszki Regő építészeti államtitkárt.
A megfelelő módszerrel akár napokkal tovább élvezhetjük a kenyér frissességét. A legtöbb boltból a kenyeret műanyagot is tartalmazó zacskóban vihetjük haza. Minimum van egy átlátszó műanyag csík, „ablak” a papírzacskó
Hogyan kell beállítani a kazánt, ha a kazán fogyasztás csökkentése a cél? Mert igazából ennyin múlik a dolog: 3 szempontra kell figyelni a szakember szerint és máris kevesebbet fogyaszt. A mostani árak mellett nagyon nem mindegy és ezért ki is számoltuk, hogy a valóságban mekkora megtakarítást jelenthet egy 4 fős családra levetítve. 3 beállítási tr
A magyar gazdaság kitörési lehetőségeként kaptak irdatlan támogatást az ide települő akkumulátorgyárak, amelyek aztán nem váltották be a reményeket. De nemcsak nálunk, hanem Spanyolországban is viták övezik a kínai gyártók terjeszkedését.
25 év, több mint 750 ezer hír, 450 ezer hanganyag, 8227 Aréna-adás, valamint számos szakmai elismerés a Pulitzer-emlékdíjtól a Prima Primissima-díjig: negyed évszázaddal ezelőtt, 2000. október 2-án kezdte meg a műsorszolgáltatást Magyarország első és azóta is egyetlen hírrádiója, az InfoRádió.
Van egy hely a Gutenberg téren, ahol hazai tervezők designer kincsei között válogathatunk, tetováltathatunk, adomány alapon kávézhatunk, de ami a legfontosabb: egy szeretetteljes, elfogadó térben kapcsolódhatunk. Halász Dóra Yoféle helye nemcsak egy kincses sziget Józsefváros közepén, hanem egy biztonságos övezet, ahová akkor is betérhetünk, ha egy