2025. október 2. csütörtök

okt. 2
13:00
Jobb oktatást és egészségügyi ellátást követeltek stadionok helyett – Késekkel rontottak be a rendőrségre a marokkói tüntetők, kettőjüket lelőtték (SzMo)
A hatóságok állítják, hogy önvédelemből nyúltak a lőfegyverekhez, de vizsgálatot indítottak az ügy miatt.
okt. 2
13:00
A Wizz Air masszívan rárepül egy desztinációra (Spabook)
A Wizz Air megerősíti elkötelezettségét az izraeli piac mellett: a 2025-ös téli menetrendi időszakban több mint egymillió ülőhelyet biztosít a Tel-Avivba és Tel-Avivból induló járatain. Ez az ülőhely-kapacitás 18 közvetlen…
okt. 2
13:00
A baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat (Demokrata)
Az ágazatba való befektetés megtérülése kiemelkedő, emelte ki Nagy István agrárminiszter.
okt. 2
13:00
Veiszer Alinda nyilvánosan kért bocsánatot Puskás-Dallos Petitől (rtl.hu)
A 2025-ös Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik epizódjában megtartották az évad első Kerekasztal-szertartását, ahol a legtöbb szavazat Puskás-Dallos Petire érkezett. Búcsúbeszédével összetörte Veiszer Alindát, aki vehemensen hangoztatta gyanúját vele szemben. A riporter most elnézést kért.
okt. 2
13:00
Két magyar település is ezüstérmes lett az Entente Florale Europe jubileumi évadában (Öko-drive)
Nyíregyháza és Varsány is sikeresen szerepelt a Virágos városok és falvak idei versenyén.
okt. 2
13:00
Klímával fűtene? 4+1 tévhit, ami rossz döntéshez vezet (Digital Hungary)
Magyarországon is egyre többen fontolgatják, hogy a hagyományos gázfűtést kiváltva klímaberendezések felszerelésével oldják meg otthonuk fűtését. Ahhoz, hogy az ingatlantulajdonosok megfelelő döntést hozhassanak, az LG szakértői az alábbiakban összegyűjtötték a téma kapcsán felmerülő leggyakoribb tévhiteket – és magyarázatukat.
okt. 2
13:00
Az énidő nem csak gyertyák és forró fürdő, hanem határhúzás is (Bien)
Az énidő nem csupán esztétikus pillanatokról szól, hanem egy mélyebb, belső folyamatról is – a határhúzásról. Fontos, hogy felismerjük, mikor van elég, és ne féljünk nemet mondani, hogy megőrizzük a jóllétünket.
okt. 2
13:00
Neked vajon lesz nyugdíjad? Miből fogsz élni akkor? (Haszon.hu)
A középkorú magyarok többsége tisztában van vele, hogy az állami nyugdíj önmagában nem lesz elegendő a megélhetéshez, mégis hajlamosak vagyunk erre alapozni időskori terveinket. Mindeközben egyre kevesebben és egyre kisebb összegeket tudunk félretenni, ráadásul a létminimum összege is megduplázódott az elmúlt hat évben.
okt. 2
13:00
Tiszta energia, hazai fejlesztés – mikrovállalkozások és egyetemek is pályázhatnak (Zöld Trend)
Megnyílt az elektronikus felület, így péntektől október 21-ig jelentkezhetnek a hazai vállalkozások az energetikai korszerűsítésekre ösztönző programcsomag negyedikként megnyíló felhívására.
okt. 2
13:02
Ezer napelemes háztartást is kiszolgál az új veszprémvarsányi alállomás (Alternatív Energia)
Átadták az E.On Hungária-csoport új, automatizált és távolról irányítható transzformátorállomását Veszprémvarsányban.
okt. 2
13:06
Gázolt és késelt egy támadó egy manchesteri zsinagógánál, agyonlőtték (Infostart)
Késeléses és gázolásos támadás történt csütörtökön egy manchesteri zsinagógánál. A támadót a rendőrség lelőtte.
okt. 2
13:06
Mélyponton az euróövezeti munkanélküliség (Portfolio)
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint.
okt. 2
13:06
Gomba-középhatalom vagyunk, a termés harmadát exportáljuk (Agrárágazat)
A hazai mezőgazdaság a holland és lengyel mellett az Eu gombapiacának egyik pillére: egyre bővül a kibocsátás.
okt. 2
13:06
Irányok, amelyek formálják a jövő csomagolását (Transpack)
A csomagolás új trendjei nemcsak a gyártást, hanem a mindennapokat is formálják – és miközben fókuszban a fenntarthatóság áll.
okt. 2
13:06
150 ezer alá esett a szója ára, nincs megállás a lejtőn (Mezőhír)
A magyarországi szójaárak keletről és nyugatról is satuba vannak fogva.
okt. 2
13:06
Megnyitotta kapuit az Axiál Landtechnik GmbH (GépMax)
Az Axiál Landtechnik megnyitotta kapuit Ausztriában, modern gépekkel és szervizzel támogatva az ottani gazdákat.
okt. 2
13:06
Öt év után először csökkentek a BYD eladásai (Villanyautósok)
Azért sokan bevállalnák a kínai autógyártó problémáit.
okt. 2
13:06
Rosszullét miatt ment neki Tóth Vera a szalagkorlátnak (Médiapiac)
Megdöbbentő eset ébresztette rá az énekesnőt, hogy muszáj rendberaknia az étkezését. Tóth Vera egy alkalommal elszédült és nekiment a szalagkorlátnak az autópályán.
okt. 2
13:12
Az Európai Politikai Közösség féléves találkozójával folytatódik a csúcsértekezlet (HírTV)
A csúcsértekezlet második napja az Európai Politikai Közösség találkozójával folytatódik.
okt. 2
13:12
Vallott Brüsszel, jelentős összegű befagyasztott uniós érkezik Magyarországra heteken belül (Portfolio)
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy Magyarország rövid időn belül hozzájut több mint 65 milliárd forinthoz az eddig befagyasztott uniós kohéziós forrásokból, még a jogállamisági viták miatti felfüggesztések ellenére is. A pénz egy egyszeri, 30 százalékos előfinanszírozás révén érkezik, amely automatikusan jár az átprogramozott támogatások után
okt. 2
13:12
Az OpenAI lett a világ legértékesebb magáncége (444.hu)
Ötszáz milliárdot ér a vállalat. Ezzel beelőzte a SpaceX-et.
okt. 2
13:12
Kézzelfogható eredményei vannak a magyar-amerikai kapcsolat új szakaszba lépésének (Demokrata)
9,5 milliárd eurónyi értékkel tavaly ismét rekordot döntött a magyar-amerikai kereskedelmi forgalom.
okt. 2
13:12
Csak feltételekkel lehet beköltözni Gyermely és Szomor bizonyos területeire (Telex)
Újabb két település alkotott önazonossági rendeletet.
okt. 2
13:18
Fordulat a Szőlő utcai ügyben, ismert volt politikusnál tartottak házkutatást, soron kívül intézkedett az ügyészség (ATV)
Jelenleg is folyik a bizonyítékok lefoglalása, közleményt adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Szőlő utcai ügyön belül.
okt. 2
13:18
L.L. Junior leleplezte mi van a nadrágjában, ez igazán prémium termék (Promotions)
Óriási L.L. Junior büszkesége.
okt. 2
13:18
A "detox" csak egy átverés? Egy orvos tiszta vizet önt a pohárba (Magyar Hírlap)
A levek, porok vagy speciális kúrák állítólag megtisztítanak a méreganyagoktól és több energiát adnak.
okt. 2
13:18
Elfogatóparancsot adtak ki Szalai Attiláék főnöke ellen Törökországban (Mandiner)
Nem lehetnek boldogok a Kasimpasánál.
okt. 2
13:18
Bombariadó miatt ürítettek ki több száz iskolát Szerbiában (Telex)
Csütörtökön mintegy 800 intézményt evakuáltak, egyelőre nem találtak robbanószert.
okt. 2
13:18
A mesterséges intelligencia is segített azonosítani a náci gyilkost a holokauszt egyik megrendítő fotóján (Telex)
A német történész először arra jött rá, hogy évtizedekig rossz helyszínt társítottak a képhez, majd egy olvasó segítségével eljutott a kivégző nevéhez.
okt. 2
13:18
Parázs vita az ATV stúdiójában: Lentulai Krisztiánt nem kímélték a Tükör vendégei (naphire.hu)
Tibi atya után az a Lentulai Krisztián érkezik az ATV Tükör című műsorába, akinek néhány nappal ezelőtt Rogán Antal adott interjút. Vogyerák Anikó állandó vendégei nem is hagyták ezt szó nélkül.
okt. 2
13:18
Guillermo Del Toro Frankensteinje végre felfedi, hogy néz ki Jacob Elordi szörnye (in.hu)
Míg az első előzetes főként Oscar Isaac karakterére koncentrált, a második trailerben a Jacob Elordi által játszott teremtmény kerül a középpontba.
okt. 2
13:20
Putyin azonnal reagált a Dániában történtekre – megrendítő lépéssel fenyeget (Mandiner)
Moszkva villámgyors államosításokkal válaszolhat, ha az EU valóban Ukrajna finanszírozására fordítja a befagyasztott orosz vagyonokat. (Videó)
okt. 2
13:24
Váratlan pénzeső az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak (Menedzsment Fórum)
Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a keretet immár nem korlátozzák, aki kér ilyen emelést megkapja. Többi között ez hangzott el a Kla
okt. 2
13:24
Balogh Edinát megpróbálták kivinni Dubajba: "Én elhittem, hogy ez munka, és mindössze teniszezni kell sejkekkel" (Blikk)
Számtalan megkeresés és ajánlat találta meg Balogh Edinát, miután tinédzserként szépségversenyt nyert. Végül a Barátok köztben kötött ki, de a testvérének és az édesapjának köszönheti, hogy nem Dubajba repítették, ahol teljesen más feladatai lettek volna. Elárulta, mit gondolt az ajánlatról.
okt. 2
13:24
Nézőpont: jobban kedveljük a németeket, mint ők minket (Infostart)
A Nézőpont Intézet idén már kilencedik alkalommal vizsgálta a németek és a magyarok egymásról alkotott képét. Sokan szeretnék mindkét nemzetben, ha a kétoldalú kapcsolatok javulnának – mondta el Mráz Ágoston Sámuel, az intézet vezetője az InfoRádióban.
okt. 2
13:24
Sorsdöntő parlamenti választásra készül Csehország (HírTV)
Sorsdöntő parlamenti választásra készül Csehország, amelynek eredménye nemcsak Prágában, hanem egész Európában éreztetheti a hatását.
okt. 2
13:24
Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva (ProfitLine)
A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az Aut
okt. 2
13:24
Dübörög a kormány mesterterve, ömlenek a nyugdíjpénzek az ingatlanpiacra (Portfolio)
Jól helytálltak az önkéntes nyugdíjpénztárak, a szektor stabilitása megkérdőjelezhetetlen, miközben a lakáscélú felhasználási igények kifizetése zökkenőmentesen halad – mondta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének éves konferenciáján Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója (borítóképünkön). Az MNB jelenlegi várakozása szerint akár 200
okt. 2
13:24
Ukrán szószóló a magyar parlamentben: Olyan, mintha egyes politikusok elfelejtették volna, hogy ki az agresszor, és ki az áldozat (444.hu)
Rövid, de hatásos beszédet mondott Grexa Liliána a Fidesz padsorai mögül.
okt. 2
13:24
Egy magyar pszichológus 4 módszere, amivel évek óta képes visszaszerezni a mentális energiáját (Glamour)
Mindannyian átéltünk már olyan napokat, amikor eleve kimerülten ébredtünk. Ilyenkor a kávé is alig hat, a teendőlisták végtelennek tűnnek és az energiaszintünk olyan, mint egy 8%-kon ragadt telefon, amelyhez elfelejtettük magunkkal vinni a töltőt. A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az energia nem korlátlan erőforrás, így tud
okt. 2
13:24
Új üzleti folyóirat indul itthon (MMonline)
Idén novemberben Magyarországon is megjelenik az MIT Sloan Management Review (MIT SMR), a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kiadásában megjelenő üzleti folyóirat exkluzív magyar kiadása. A bemutatkozó lapszám központi témája a mesterséges intelligencia lesz. Ezzel egyidőben kezdődik meg a Be Future Ready nevű vezetői képzés előértékesítés
okt. 2
13:24
Az ellenzék a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna ügyében (Demokrata)
Szijjártó Péter Karácsony Gergely interjújára reagált közösségi oldalán.
okt. 2
13:24
Az Európai Bizottság működése tönkreteszi a kontinens gazdaságát (Demokrata)
Ezernyi ok van arra, hogy Ursula von der Leyen ne folytathassa a tevékenységét, közölte Dömötör Csaba.
okt. 2
13:24
Nem vicc: az ukránok feljelentik Magyarországot, mert nagyon aggódnak a magyarok miatt (Mandiner)
Szerintük így nem férnek hozzá a tényekre alapuló, kritikus újságíráshoz.
okt. 2
13:24
Jó ötlet klímával fűteni? 4+1 tévhit, ami rossz döntéshez vezet (Helló Magyar)
????️❄️ Egyre többen váltanak gázfűtésről klímára – íme a leggyakoribb tévhitek és a valóság. Olvass tovább a részletekért itt!
okt. 2
13:24
Megkérdeztük: szavazna-e Magyarpéterlaka a Tisza párt vezérére (AC News)
A név kötelez? Utánajártunk, hogyan vélekednek Magyar Péterről azok az emberek, akik névleg kénytelenek osztozni vele a lakhelyükön.
okt. 2
13:24
Kevés magyar felsős tanul két idegen nyelvet (Telex)
Mindössze a diákok 6,1 százaléka tanul legalább két idegen nyelvet az általános iskola felső tagozatán, ezzel majdnem sereghajtók vagyunk az EU-ban a most közzétett 2023-as adatok alapján.
okt. 2
13:24
Egy okostelefon áráért nyújtottak menedéket több tucat családnak ezek az egyszerű házak (Roadster)
7,7-es erősségű földrengésnek is ellenálltak az egyszerű eszközökből épített házak.
okt. 2
13:30
Brutális erővel csaphat le Horvátországra a felőlünk érkező bóra (Infostart)
A következő napok során orkán erejű, akár 150 kilométer per órás széllökésekkel érkezik meg a bóra az Adria térségébe, miután a Kárpát-medencébe érkező hideg légtömeg eléri a tengerpartot.
okt. 2
13:30
Őszi egészség-túlélőcsomag: a leggyakoribb szezonális panaszok, és amit tehetsz ellenük (Éva Magazin)
Az őszi átmeneti időszak a szervezet alkalmazkodóképességét komoly kihívások elé állítja. A hűvösebb, párás idő megterheli az immunrendszert, kedvez a vírusok szaporodásának, és fokozza a felső légúti megbetegedések, a herpesz, a húgyúti fertőzések és az emésztési panaszok kockázatát is. Az alábbi “őszi túlélőcsomagban” összegyűjtöttük a legfontosa

Keresés