Újabb súlyos vádak érték András herceget: egy frissen megjelent könyv szerint Ii. Erzsébet királynő harmadik gyermeke éveken át titokban prostituáltakat vitt be a Buckingham-palotába – legnagyobb cinkosa ebben pedig az édesanyja volt.
Az MNB-botrány kirobbanása óta a Matolcsy Ádám és üzleti köre által felépített céghálóban látványos mozgások voltak, és hamar kiderült, hogy a kisebb változásoknak is lehet jelentősége. Mi történt? Törölték Tiborcz István bankjának zálogjogát, amelyet Matolcsy György fiának egyik cége, a Balaton Bútor Kft. üzletrészére jegyeztek be még 2019-ben, ír
Szakértők üdvözlik a kezdeményezést, ugyanakkor figyelmeztetnek: ez csupán az első lépés a biztonságos vasutak felé vezető hosszú úton. A Szádalmás (Rozsnyói járás) közelében történt baleset ismét rávilágított a szlovák vasúti infrastruktúra legsúlyosabb hiányosságaira és az elmaradt modernizációs beruházásokra. Illusztráció: Wikipedia A szakember
Palvin Barbara Magyarország egyik legismertebb sztárja. Legutóbbi videóján olyat mutat, hogy arra azok is felkapják a fejüket, akik kevésbé követik a modell munkásságát. Ki hinné, hogy van közös Barbiban és a Romanticban?
Nemcsak üldözés, hanem igazságszolgáltatás is zajlik a Most Wanted – A hajsza világában. A legfrissebb videónkban kiderül, hogy Majka is szerepelni fog a műsorban, méghozzá egészen különleges feladatot kapott Sebestyén Balázstól. Nézd meg a videót!
Amikor a túrógombóc kudarcba fullad, jön a Boci szelet – szaftos, kakaós, túrós süti, amit mindenki imádni fog. Egyszerű, gyors, és tuti, hogy jól sikerül!
A TV2 a heti nézettségi versenyben egyértelműen vezető szerepet tölt be, különösen a saját gyártású produkciók és realityk révén. Az RTL továbbra is erős, miközben a közszolgálati és tematikus csatornák stabil, de mérsékelt nézettséget mutatnak. A trendek alapján a magyar nézők 2025 végén is leginkább a hazai gyártású, könnyed szórakoztató formátu
Kaliforniában hét kereset indult a ChatGPT ellen: a felperesek szerint a chatbot úgy viselkedett, mintha öngyilkossági tanácsadó lenne, és halálesetekhez járult hozzá - közölte a The Guardian. November 25-ei AI & Digital Transformation konferenciánkon AI use case-ekről, üzleti tapasztalatokról, gyakorlati megoldásokról lesz szó egy egész napon át,
Elegancia és extravagancia egyetlen műsorban! A Sztárban Sztár All Stars legújabb adásában Liptai Claudia és Lékai-Kiss Ramóna mindenkit túlragyogott. Nézd meg a műsor divatpillanatai galériánkban!
Az AI-t nem csupán technológiaként, hanem mindennapi partnerként kell kezelni, amely alapjaiban alakítja át a munkavégzést és a szervezeti kultúrát - erről is kérdezte a Portfolio Kovács Krisztinát, a Magyar Telekom Enterprise szegmensének HR Business Partner vezetőjét. A szakember szerint az egyéneknek be kell építeniük az AI-t a napi rutinjukba,
A gyorsan változó és bizonytalan világgazdasági környezetben a jegybankok legfontosabb feladata továbbra is az árstabilitás elérése és a pénzügyi stabilitás megőrzése – jelentette ki Varga Mihály, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) ülésén Bázelben. A jegybankelnök hozzátette: napjaink gazdasági kihívásainak kezelésében fontos szerep
Fölerősödött a befektetők borúlátása az euróövezetben novemberben októberhez képest, míg a szakértők ennek az ellenkezőjére számítottak – áll a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet jelentésében.
Charles Bukowski amerikai író most először szólal meg magyarul költőként: decemberben jelenik meg a Vízben égni, tűzbe fulladni című kötete, amely az 1955–1973 között született verseket tartalmazza.
A manchesteri klub elnöke mellett szurkolt a miniszterelnök és a Terror Háza főigazgatója. Szoboszlaiék 3-0-s veresége után másnap már a többi utassal együtt vártak a beszállásra.
Ott Tanak a Japán Rally után bejelentette, hogy befejezi a főmunkaidős versenyzést 2026-tól, a lehetséges utódjáról a találgatások pedig azonnal elindultak.
Három éve ébreszti az RTL nézőit Tihanyi Peti, aki ma ünnepli "harmadik szülinapját" a Reggeliben! A jeles napot természetesen munkával tölti – méghozzá Jakupcsek Gabival. A páros ezúttal arról beszélgetett, mennyit keresnek a NASA űrhajósai. Hogy pontosan mit gondolnak a milliós fizetésekről, az kiderül a videóból!
A Spar és a Nestlé is visszahívta egy-egy termékét. Az ok mindkét élelmiszernél azonos: mikrobiológiai nem megfelelőség. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a két céggel együttműködve megtette a szükséges lépéseket. Mutatjuk a részleteket.
November 10-én a Pannon Egyetem és a Magyar Innovációs Szövetség közös szervezésében került sor az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) veszprémi regionális válogatójára. A rendezvényen középiskolás diákok mutatták be tudományos, műszaki, informatikai, környezetvédelmi és matematikai témájú ötleteiket, fejlesztéseiket és kutatásaikat el
A vágódeszkák minden konyha nélkülözhetetlen részét képezik – zöldségek, hús, kenyér és gyümölcs vágására szolgálnak. Az állandó elfoglaltság miatt azonban gyakran táptalajt jelentenek olyan baktériumoknak, mint az e. coli, a szalmonella és a listeria. A kémiai tisztítószerek hatékonyan fertőtlenítik a felületet, de gyakran olyan maradványokat hagy
A Jupiter a Rákba lép, ezzel együtt pedig megkezdi vészjósló mozgását. A márciusig tartó retrográd pedig a csillagjegyek közül háromnál is érzelmi viharokat okozhat.
A Sztárbox férfi középsúlyú döntőjében Bódi Bence magabiztosan szerezte meg a győzelmet BSW Matyi ellen. A siker kemény munka és kitartás eredménye volt: a felkészülés során több sérülés – köztük törött orr és bordaközi izomszakadás – is hátráltatta. Bódi mindössze néhány hónapot tudott edzeni, mégis hozta a formáját a döntőben. A folytatásról a cs
Új, megrázó részletek láttak napvilágot a szekszárdi főorvosnő tragikus haláláról. Szemtanúk és mentőcsapatok tagjai idézték fel, hogyan találták meg dr. Kett Antónia holttestét a szegedi klinika közelében, napokkal az eltűnése után.
Donald Trump amerikai elnök újra felkavarta a politikai életet, amikor Truth Social-oldalán bejelentette: a legtöbb amerikai állampolgár „legalább” 2000 dollárt kap majd a kormánya által bevezetett vámokból származó bevételekből. Az elnök posztjában dicsérte saját gazdaságpolitikáját, kijelentve, hogy az Egyesült Államok „a világ leggazdagabb és le
Friss Termékvisszahívás: Mikrobiológiai nem megfelelőség, penész esetleges jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-vel.
Ez a palacsintasütős krumplilángos csupán krumpliból és lisztből készül: olcsó, gyors, és ellenállhatatlanul finom, akár sósan, akár édesen fogyasztva!
A mindössze 17 éves Molnár Martin ismét bizonyította, miért tartják a magyar autósport egyik legnagyobb ígéretének. A brit F4 bronzérmese a legendás spái pályán tesztelt a GB3 sorozatban, ahol mindkét napon a 2. helyen zárt, alig lemaradva a rekordbajnok brit pilóta mögött. Martin elárulta, hogy a GB3 jóval erősebb és nagyobb leszorítóerővel rendel