30 évvel ezelőtt a mai napon ért véget az 1995-ös F1-es szezon, David Coulthard pedig olyan hibát vétett, ami a győzelem elbukása mellett jelentős anyagi veszteséggel is járt.
Az éghajlatváltozás ma már nem elméleti fogalom, hanem tapasztalati valóság. A hőhullámok, aszályok, özönvízszerű esőzések és viharok egyre gyakoribbak Európa-szerte – és Magyarország sem kivétel. A hőmérséklet folyamatosan emelkedik, miközben a csapadék eloszlása kiszámíthatatlanná vált. A tavasz és az ősz szinte eltűnik, a nyarak perzselővé válna
A magyar felnőttek csaknem fele autóval indul munkába, de az Alföld települései ma is Európa élvonalába tartoznak a kerékpározásban – derül ki a Mobilissimus elemzéséből, amely a 2022-es népszámlálás közlekedési adatait dolgozta fel. Az országos kép egyszerre mutatja a növekvő autóhasználatot, a budapesti agglomeráció kombinált közlekedését és az a
Hős szörfösöket tüntetett ki dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök. A szörfös páros egy apa és a lánya életét mentette meg Görögországban. A kitüntetést már november 7-én megkapták, ám a köztársasági elnök határozatát a most kedden megjelent Magyar Közlönyben is kihirdették. A görög származású fiatalember és a spanyol sportoló lány "Magyarország Közt
A Dow Jones index kedden történelmi zárócsúcsot állított be, miközben a mesterségesintelligencia-sztori után a befektetők a tágabb amerikai gazdaságot lefedő ágazatok felé fordultak - írta a MarketWatch.
Ismerd meg a téli madáretetés legfontosabb szabályait: etetőanyagok, etetőhely kiválasztása, higiénia és fenntarthatóság a kerti madárállomány védelméért.
Míg a miniszterelnök egy megfontolt és a nemzeti érdekeket követő higgadt államférfi, addig Magyar Péter csak egy brüsszeli érdekeket képviselő, ideggyenge ember.
Október 10-én jelentős likvidáció rázta meg a piacot, valószínűleg a Wintermute és a Binance piaci manipulációja kapcsán, a digitális eszközök pedig azóta sem találják a megfelelő irányt: miközben az arany és az amerikai indexek történelmi csúcs közelében találhatók, addig az elmúlt hetekben jelenlévő volatilitás konkrétan felforgatta a kriptovalut
Mostantól egységes kritériumrendszer lesz, ami védi a női sportolókat, és a továbbiakban nem fordulhat elő az, hogy egyenlőtlen verseny alakuljon ki – mondta az InfoRádióban a MOB elnöke, aki bízik benne, hogy rövidre lehet zárni a "genderőrületet" az olimpiai sportágakon belül.
Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? És hogyan akadályozhatjuk meg ezeket a mai napig gyakran előforduló eseteket? Erről ír Gyurkó Szilvia legújabb kötetében.
A büntetőeljárást megszüntető határozat szerint a vagyonőr a nagy por miatt nem láthatta előre az ütközést. A képviselő szerint a lónak a faszát nem volt ez szándékos veszélyeztetés.
Az ukrán hatóságok házkutatásokat tartottak az Enerhoatom vállalatnál, valamint Herman Haluscsenko és Timur Mindics, Volodimir Zelenszkij államfőhöz közeli üzletember otthonában.
Érkeznek az otthon startos lakások megépülését biztosító szabályok, a fix 3 százalékos kölcsön hatására évtizedek óta nem látott számban indulnak lakásfejlesztések, cél, hogy az állami ösztönzőkért cserébe a fejlesztők végrehajtsák vállalásaikat, új otthon startos lakások tízezrei épüljenek fel néhány éven belül - írta Panyi Miklós, a Miniszterelnö
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima díjakat november 8-án nagyszabású gála keretében adták át a Miskolci Nemzeti Színházban. Az ünnepségen átadták az Év Vállalkozója díjakat is.
A fogyasztói árak októberben energia- és élelmiszerárak nélkül (maginfláció) 2,8 százalékkal emelkedtek, a szeptemberivel megegyező mértékben. Energiaárak nélkül a fogyasztói árak októberben 2,5 százalékkal, szeptemberben 2,7 százalékkal emelkedtek.
Bár most kis időre fellélegezhetnek, még nem ért véget a Fülöp-szigeteki anyuka, a magyar férje és a közös kisbabájuk kálváriája. A korábbi cikkünk nyomán indult összefogásnak köszönhetően ugyan sikerült elérni, hogy ne kelljen elhagynia az országot a kiutasított nőnek, most viszont azért kell harcolnia, hogy idővel munkát is tudjon vállalni.
2025. november 11-én, a Magyar Közlöny 2025. évi 130. számában 5 rendelet és 2 határozat jelent meg, közöttük az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2025 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról és az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2025 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatá
Harminc évvel az első riói klímacsúcs után a világ újra Brazíliába, az esőerdők szívébe tér vissza, hogy a jubileumi COP30-on számot vessen a klímavédelem három évtizedes eredményeivel – vagy inkább kudarcával. Miközben a politikusok Belémben a Párizsi Egyezmény tizedik évfordulóját ünneplik, a globális átlaghőmérséklet első ízben egy teljes éve ta
A Dutra traktorok az erő, a megbízhatóság és a mérnöki kreativitás jelképei lettek, ám a család, amely mögöttük állt, drámákkal, hittel és veszteségekkel teli utat járt be.
A közösségi médiában mindenhol a K-Beauty hashtagbe botlani: az influencerek és a szépségrajongók folyamatosan mutatják be a koreai szokásokra épülő arcápolási rutinjukat és a kedvenc termékeiket. De mi ez az új szépségápolási őrület, amire egyre többen esküsznek és vajon tényleg működik?
A Büntető.com, amely az elmúlt években a magyar sportújságírás egyik legkarakteresebb online magazinja lett, újraindul. A lap a Szerencsejáték Zrt. kizárólagos támogatásával folytatja munkáját, a korábbi szerzői és szerkesztőségi csapatával.A Büntető továbbra is az értelmező, elemző, gondolkodtató sportújságírást képviseli, amely a sport szakmai, k