A stuttgarti Hohenheim Egyetem kutatói azt szimulálták, hogy mi lenne, ha 2030-ra tömegesen eltűnnének a vadon élő beporzók. Európa mintegy 24 milliárd eurós veszteséggel és nagyon súlyos élelmezésbiztonsági problémákkal nézne szembe, írták.
A 34 éves humorista, Munehiro Ichikawa Tokióból érkezett, hogy rendhagyó produkciójával szórakoztassa a Csillag Születik zsűrijét. Náluk jobban csak a tehetségkutató műsorvezetőit, Istenes Bencét és Puskás-Dallos Petit sokkolta a szeles előadás.
David Rush új Guinness-rekordot állított fel: a spanyol El Hormiguero tévéműsorban 30 másodperc alatt 65 uborkát tört félbe, ezzel jelentősen túlszárnyalva az előző 50 darabos rekordot.
Marco Rossi csapata kétszer is vezetett, végül azonban 3-2-re kikapott hazai pályán Írországtól. Az MLSZ elnöke azt mondta, nagyon csalódott, mert nagyon reménykedett a továbbjutásban.
A 23 éves újhartyáni férfi november 10-én egy ismerősével iszogatott annak az üllői házában, majd hajnalban a gyanú szerint elvette a nő kocsikulcsát, és az udvarról elvitte a rendszám nélküli autóját, amelyben egy gáz-riasztópisztolyt talált. Másfél óra múlva Pilisen az autó balesetet szenvedett és felborult. A férfi kiszállt a roncsból, és megáll
Dedszi animációs filmet készített a Csillag Születik zsűrijéről, akik annyira élvezték a produkciót, hogy több alkotást is szeretnének látni tőle a jövőben. Habár a továbbjutásban egyetértettek, abban nem egyezett a véleményük, hogy mi legyen a témája a következő videónak.
Orbán-Barra Gábor Molnár Áront és Köllő Babettet is felhívta a Csillag Születik színpadára, hogy növelje az adrenalinszintjüket kerékpáros produkciójával. A triál sportoló először biciklijével vetődött a zsűritagokra, majd egy váratlan fordulattal meglepte a földön fekvő Babettet.
Naimana Casanova és Daniele Tommasi Meranóból érkezett a Csillag Születikbe, hogy magyarul előadjanak valamit, amit a zsűri ismer, ők viszont korábban még nem. Így esett a választásuk a Hajmási Péter, Hajmási Pál című operettslágerre, amit rendhagyó módon mutattak be a tehetségkutató színpadán.
Valószínűleg minden második fogyni vágyó ember kipróbált már legalább egy olyan appot, ami a bevitt kalóriák számát kalkulálja, és azt ígéri, hogy ezzel segít elérni a vágyott testsúlyt. Azonban ezeknek az alkalmazásoknak több hátrányuk van, mint előnyük.
A magyar taekwondo-család uralta az Egyenlítői-Guineában rendezett versenyt. Viviana a 62, míg Luana a 67 kilósok között állhatott a dobogó legfelső fokára.
A Felzmann a Terror rendszere címmel tartott volna hétfőn árverést, amin például koncentrációs táborok foglyainak levelei is kalapács alá kerültek volna.
A közelmúlt piaci zuhanása még vadabb fordulatot vetít előre. A cél, hogy időben beszálljanak a pumpába és kihasználják a bikahullámot – ennek érdekében a bálnák csendben halmozzák az XRP coint, a DOGE-ot és a Digitap ($TAP) tokent.
A GyártásTrend magazin és a Hrpower közös Ipari Hr Konferenciájának technológiai kerekasztal-beszélgetésén három szakértő – Franyó Ádám, a Neuron Solutions technológiai vezetője, Farkas Pál, az Aumovio Hungary termelés- és gyári ipari mérnökség igazgatója, valamint Prof. Dr. Galambos Péter, az Óbudai Egyetem innovációért felelős rektorhelyettese –
A 96. percben kapott gól után nem sokat vártak a botrányos rapperek, akiket kitiltottak Magyarországról a nyáron. Az X-en tették közzé a posztjukat, ami futótűzként terjed a közösségi médiában.
A volt katona szerint gazdag nyugat-európai emberek fizethettek azért, hogy emberszafariban vehessenek részt. "A lehető legnagyobb fájdalmat akarták okozni a túlélőknek", és gyakran "a legfiatalabb" volt a célpont.
Robby Müller olyan filmek operatőre volt, mint a Párizs, Texas vagy a Halott ember. A hetvenes években elkezdett polaroidokat készíteni, amik visszahozzák a legismertebb filmjei elégikus-nosztalgikus hangulatát. Budapesten kiállítás nyílt belőlük.
Jövő héten rendezik a 2025-ös Forma 1-es világbajnokság egyik utolsó versenyhétvégéjét: a Forma 1 mezőnye ezúttal a kaszinók fővárosában, Las Vegasban feszül egymásnak. Izgalmakban biztosan nem lesz hiány, mert az egyéni vb-cím kérdése még nyitott: cikkünkből most megtudhatod, mikor lesznek az edzések, az időmérő és maga a verseny Las Vegasban.
Vibhu Norby, a Solana Alapítvány egyik menedzsere is bekapcsolódott az XRP körül zajló online vitába, amely az agresszív felvásárlásokról szól. Konkrétan így fogalmazott: „Add el a házad, az ágyad, a gyerekeidet, a kartondobozodat, a ruháidat – és vegyél XRP-t.”
Rengetegen állnak sorba, hogy fellépjenek a Csillag Születik színpadára. Ezúttal is sziporkázott a műsorvezetői duó, Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti, miközben szórakoztató, megdöbbentő és lenyűgöző produkciók váltották egymást az Rtl nagyszabású showműsorának 2. Válogatóján. Többek között magyar és nemzetközi bűvészek, japán humorista, táncosok