A Kraken társigazgatója, Arjun Sethi szerint a tőzsde „nem szorul tőkére”, ezért nem készül tőzsdére menni, noha a hangulat kedvezőbb, és versenytársak sorra listáznak. A 2011-ben alapított váltó 2024 őszén 15 milliárd dolláros értékelést kapott, így mozgástere bőven van a nyilvános piacok nélkül is. Miért marad zártkörű a Kraken? A cég vezetése sz
Nem tudta elfogadni, hogy elhagyta, a helyiek szerint ezért ölhette meg 25 éves volt barátnőjét egy férfi Kaposváron szombat este. Úgy tudjuk, összevesztek és dulakodtak, a férfi kést rántott, majd halálra szurkálta a lányt. A támadó katona, információink szerint nemrég érkezett haza külföldi szolgálatból.
Elizabeth Hurley neve az elmúlt évtizedekben egybeforrt a nőiességgel, a magabiztossággal és azzal az elegáns, mégis mindig csábító kisugárzással, amely már fiatalon is megkülönböztette őt más színésznőktől és modellektől.
Jövő pénteken lejár a határidő, de Magyarországnak még mindig nincs papírja a mentességről. Eközben Bulgária és Kazahsztán is konkrét, írásos engedélyt kapott Washingtontól.
Kisebb politikai botrányhoz vezetett az egyik kereskedelmi bank előrejelzése, amely alapján a befektetők a Tisza Párt választási győzelmét várják, s e szerint árazza be Magyarországot a piac.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a békéltető testületi rendszer fejlesztésével és a fogyasztói jogok bővítésének támogatásával segíti a vállalkozásokat a tisztességes, bizalmon alapuló piaci működésben. Ezt az elkötelezettséget erősíti az "Év Fogyasztóvédelmi Referense Díj" és az MKIK által felajánlott különdíjak átadása is, amelyekkel a
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
A nők legjobb barátja – és nem a gyémántokra gondolunk. Hosszú története során a vibrátorral eredetileg mentális betegséget kezeltek, hogy végül a legkelendőbb szexjátékká váljon.
Fiat Bravo 1.4 T-Jet 2011-ből. Német import mindössze 130.000 km. Szervizkönyv (hitelesnek tűnik) 115 ezerig vezetve. 88 kW-os (120 Le) négyhengeres benzines turbómotor. Nagyjából ezek voltak a tényadatok amikor megérkezett autó vásárlás előtti állapotfelmérés megrendelése. Dynamic Ez a felszereltségi szint nem számít abszolút belépőnek, de aki 1.
1968, Hollandia. Két új város létrehozására lecsapoltak egy tengeröblöt. A kivitelezés végére maradt egy hatalmas mocsaras-lápos élőhely, amely eredetileg ipari terület lett volna, a természet azonban közbeszólt.
Az 53 éves villanyszerelő, Virág Zoltán bűvészmutatványával szerette volna lenyűgözni a zsűrit a Csillag Születik Válogatóján, de ami a leginkább megragadta közönsége figyelmét az az, hogy megfeledkezett valami igazán fontosról. Istenes Bence pedig mindent megtett, hogy segítsen visszanyerni az amatőr bűvész emlékeit.
Az egyházi fejlesztések a lélek gazdagodását szolgálják – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a ludányhalászi plébánia kormányzati támogatással megújult közösségi házának átadási ünnepségén. Soltész Miklós köszöntőjében a Mecseknádasdon született Skóciai Szent Margit példájára utal
Növekvő forgalom mellett minimálisan csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 107 297,46 ponton zárt, 0,01 százalékkal, 9,20 ponttal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen kilenc ponttal legyőzte Oroszország csapatát vasárnap a szövetség (MKOSZ) székesfehérvári edzőközpontjában.
Kocsaslijszki Panna és Györe Nóra a Fővárosi Nagycirkusz után a Csillag Születik színpadán is bemutatták a – nemcsak hazánkban, de a világon is – egyedinek számító artista produkciójukat. A Duo PanNora artistái a fájdalmat is vállalják a különleges mutatványuk érdekében.
A legtöbb háztartásban a hűtő egész nap dolgozik, így nem csoda, hogy időközönként megjelenik a bosszantó probléma: a fagyasztóban képződő jégréteg formájában. Létezik ennek megelőzésére azonban egy igazán hatékony módszer,amit ha alkalmazunk többé nem kell órákon át dolgozni azzal, hogy leolvasszuk a mélyhűtőt. Hogyan tudod megelőzni a jegesedést?
Az őszi bajnok Balatonalmádi 5-0-ra nyert Várpalotán, az Úrkút 5-1-re verte a vendég Devecsert – ez történt a hétvégén a Vehir.hu Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban.
A legnagyobb számban vásárolt belső égésű motoros új személyautók kötelező szervizeinek költségeiről készített összeállítást a Vezess.hu. Szerinted melyik márka áll az élen?