Vasárnap kezdődik és hat napig tart a BOK-csarnokban az U23-as ökölvívó-Európa-bajnokság. A magyar válogatott 20 éves tehetsége, Kovács Kruzitó a kontinensviadal előtti csütörtöki sajtótájékoztatón arról is beszélt, ha sikerülne aranyérmet nyernie, azt Süllős Gyula és családja emlékének ajánlja majd.
Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán, ha partnerség működik, a kapcsolat win-win, azaz mindenki nyer vele. Miért vezet rossz döntésekhez és bizalomvesztéshez a vezetői önbizalomhiány? Mindezekről Kaprinay Zoltán vállalkozóval, üzleti sparr
Úgy tűnt, hogy az Nvidia hibátlan gyorsjelentése új lendületet adhat a piacnak, azonban a kezdeti emelkedést teljesen visszaadta az árfolyam, majd végül jelentős mínuszban zárt, a vezető részvényindexekkel egyetemben. Úgy tűnik, hogy a befektetők továbbra is aggódnak a mesterséges intelligenciára fordított túlzott kiadások miatt, miközben a decembe
Banai Péter Benőt november 25-én hallgatja meg az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága a Magyar Nemzeti Bank elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős alelnök-jelöltjeként, miután Virág Barnabás lemondott a megbízatásáról. Virág Barnabás tudására és tapasztalatára továbbra is számít a jegybank, a jövőben elnöki tanácsadóként segí
A venezuelai hatóságok szökevénynek minősítik María Corina Machadót, a Nobel-békedíj 2025-ös győztesét, ha a december 10-én esedékes díjátadó miatt elhagyja az országot - számolt be róla az Mti.
A lakossági jegyzési időszak jövő hétfőn indul, és december 5-én zárul, de szükség esetén korábban is befejezhető. Mi történt? Nyilvános részvénykibocsátásra készül a budapesti tőzsdén az STRT Holding – írta meg először a Portfolio. Balogh Petya cégének részvényei eddig a BÉT Xtend kategóriájában forogtak, a vállalat most viszont új részvényeket bo
A szakaszosan ürülő vizelet nem csupán kényelmetlen, de komolyabb problémákra utaló tünet is lehet. Az elakadt vizeletben ugyanis felszaporodhatnak a kórokozók, ami fertőzésekhez vezethet.
Kósa Lajos válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésre. Pár hete még úgy tűnt, november 22-én elnököt választ a nagyobbik kormánypárt, de erre ebben a parlamenti ciklusban már bizonyosan nem kerül sor.
Volatilis napot zártak tegnap az amerikai tőzsdék. Az Nvidia pozitív eredményei rallyt eredményeztek, a lelkesedés viszont hamar alábbhagyott, a munkaerőpiaci adatok pedig tovább növelték a kamatpályával kapcsolatos bizonytalanságot, így a vezető tengerentúli indexek mínuszban zártak csütörtökön.
Pár héttel ezelőtt, egy utazóknak létrehozott Facebook-csoportban jött szembe velem Thassy Orsolya posztja. Épp egy újabb kalandra készült, ami már a sokadik lesz neki a sorban, hiszen Jordániától kezdve Ausztrálián, Afrikán, Costa Ricán át, Francia Polinéziáig több mesés helyen is megfordult már. Orsi, aki születése óta mozgáskorlátozott, beavatot
Az új, saját forrásból finanszírozott, 30 milliárd forint értékű üzem egy globálisan piacvezető gyógyszer hatóanyagát fogja előállítani, számos technológiai újdonsággal.
Télen sokan gondolják úgy, hogy a teraszok ideális helyet biztosíthatnak az élelmiszerek tárolására, hiszen a hőmérséklet alacsonyabb, mint a lakásban. Azonban mielőtt döntenénk emellett a megoldás mellett, fontos, hogy alaposan megismerjük azokat a tényezőket, melyek befolyásolhatják az ételeink frissességét és biztonságát.
Több sikeres reality mellett november utolsó napjaiban az Exek csatája is véget ér. A 20. epizódot november 21-én este tűzi műsorra az RTL+. De mi várható ezután?
Az idei téli szezon egyik legizgalmasabb eseményére készül a hazai műtárgypiac. A BÁV ART 86. Művészeti Aukciója minden eddiginél látványosabb ékszer- és műtárgykínálattal várja a látogatókat december 2–4. között. Az aukción olyan darabokra tehetnek szert a licitálók, amelyek valóban egyediek, és éppen ez a karakter adja legnagyobb vonzerejüket. A
“A hallgatók kötelessége, hogy megőrizzék az emberi kontrollt.” Az egyetem a a teljes hallgatói életpályán át támogatja a felelős és tudatos MI-használatot, így létrehozta a Hallgatói MI kódexet.
A Zala vízgyűjtőjén zajló mezőgazdasági tevékenységek, a tápanyagterhelés és az üledékképződés mind közvetlenül hatnak a tó vízminőségére. De mennyire tudjuk ezeket a folyamatokat hatékonyan szabályozni?
Meg kell akadályozni, hogy az európaiak belemeneteljenek az orosz-ukrán háborúba – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. A kormányfő szerint a 28 pontos amerikai béketerv hivatalos megerősítése után a következő 2-3 hét döntő lesz, és "közeledik a budapesti békecsúcs". Orbán az ukrán korrupciós botrányról, valamint a
Az egykori valóságshow-szereplő korábban nehezen fogadta el, hogy édesanyja Alzheimer-kórral küzd. Volt, hogy annyira kikészítette a tehetetlenség és a stressz, hogy az udvaron ordítozott és rugdosott mindenfélét, ami csak az útjába került.
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy már megírta a válaszlevelét Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek. De szóba került az amerikai, 28 pontos béketerv is, amivel kapcsolatban Orbán azt mondta: a következő 2-3 hét döntő lesz.
A Revolut, a több mint 65 millió globális ügyféllel és több százezer üzleti ügyféllel rendelkező globális fintech ma bejelentette új, globális fizetési partnerségét a világ egyik vezető online utazási platformjával, a Booking.com-mal. A Revolut innovatív utazási kínálatának bővítéseként több millió Booking.com-ügyfél mostantól fizethet Revolut Pay-
Az Erste Bank arról ír oldalán, hogy 2025. 11. 21. 22:00 és 2025. 11. 22. 11:00, valamint 2025. 12. 04. 22:00 és 2025. 12. 05. 03:00 között rendszerfejlesztési munkát végeznek. Tájékoztatnak az adott időszak elérhető és nem elérhető szolgáltatásairól is.
Azonnali hatállyal felmentették a tisztségéből dr. Nagy Mártát, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárát 2025. november 7-én.
A Katasztrófavédelem szerint továbbra is sokan szerelik fel rosszul a szén-monoxid-érzékelőt, pedig egy jó minőségű és megfelelően elhelyezett készülék életet menthet. A gond általában ott kezdődik, hogy olcsó, bizonytalan eredetű mérőket vásárolunk, vagy rossz helyre kerül az eszköz, így későn – vagy egyáltalán nem – jelez.
Az ultramodern katonai felszerelés szállítója az a Rheinmetall, amely idén októberben Zalaegerszegen létesített 3,7 milliárd forintból védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot. A beruházáshoz a magyar kormány 560 millió forinttal járult hozzá.
Fenn kell tartani a jelenlegi uniós agrártámogatási rendszert és meg kell őrizni a gazdáknak járó forrásokat, ebben a küzdelemben hazánk számít Franciaországra is - közölte Nagy István agrárminiszter, aki Annie Genevard-ral, a Francia Köztársaság mezőgazdaságért, élelmiszeriparért és élelmiszer-szuverenitásért felelős tárcavezetőjével tárgyalt Pári
Kozma Éva, a Mikerpécsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakö) elnöke átmenetileg felfüggeszti tagságát, miután elindult a Tisza Párt előválasztásán a hajdú-bihari 4-es választókerületben.
Ahogy a COP30 klímacsúcs véget ér Brazília amazóniai városában, Belémben, az aktivisták kéthétnyi esőerdei fotózások, tüntetések és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről szóló szenvedélyes beszédek után indulnak haza. A résztvevők azonban nem foglalkoztak a szomorú valósággal: a nyugati országok – köztük Magyarország – intézkedései egyre kisebb h
Az Európai Bizottság bevándorláspolitika területén történő lopakodó hatáskörelvonásáról tartott konferenciát az MCC Migrációkutató Intézete és az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma.
November 24-től minden hónap utolsó hétfőjén 11-től 13 óráig csendes órát tartanak országszerte a Magyar Telekom teljes üzlethálózatában. A kezdeményezés célja, hogy a vállalat az autizmussal élő ügyfelek számára nyugodtabb, komfortosabb környezetet biztosítson az ügyintézéshez, ezzel is támogatva a minden ügyfél számára méltó kiszolgálást.